Elvetetnéd a magzatot ha kiderülne, hogy sérülten születik? (beszélgetés)
Az élet döntések sorozata,van amikor az egyik legszörnyűbbet is meg kell hozni.
El. Mondom ezt úgy, hogy 3 éve meddőnek vagyok nyilvánítva, 4 sikertelen inszemináció és két sikertelen beültetés van a hátam mögött. De mindenáron, bármiáron nem szeretnék gyereket, főképp nem beteg gyereket. Egyszer ha mi, szülei nem leszünk, ki fogja őt ellàtni?
Igen, elvetetném. Tönkretenné az egész család életét. Inkább szülnék helyette másik, egészséges gyermeket. Nekem az első babám terhesség 29. hetében halva született súlyos fejlődési rendellenességekkel. Nagyon nehéz volt feldolgozni. Utólag viszont jobbnak látom, hogy ilyen sérülten nem élve született. Lett 2 szép egészséges fiam utána. Ismerek nem egy családot, ahol nagy áldozatokat hozva nevelik a betegen, sérülten született gyereket. Nem akarnám azt az életet senkinek.
mint biztos mondtam olyan házban laktunk,mellettünk két nyugágyon fekvő,a férfi vidám volt,a nő rosszindulatú.egy aki tolókocsival közlekedett,lába csak térdtől felfelé volt.meg kettő,aki azért dolgozni tudott,meg egy egészséges.szóval nagyon sok fiatal gyűlt ott össze,mindenki szeretett ott lenni,ott szövődtek a szerelmek,barátságok.szerencsétlen anyjuknak mit kellett dolgozni rájuk,olyan,hogy szociális gondozás még nem volt.egy szoba konyhában laktak,el lehet képzelni.azt hiszem a szülők közeli rokonok voltak.
El, ez senkinek sem lenne élet.
Igen.
Az apám gyógypedagógus,ráláttam valamennyire erre a területre.
Tisztelem,becsülöm,aki felnevel egy sérült gyereket,de sajnos láttam,hogy házasságok rámennek,az egészséges testvérek is szenvednek.
csak esetleg később gondolnak bele,hogy ez mivel jár.egy percig nem gondolkodnék rajta.ha fiatal,lehet még gyereke.
Egyértelműen igen. Kamaszként minden nap bejártam nyaranta édesanyám munkahelyére, értelmi sérültekhez, nem egy közülük mozgássérült is volt. Én ezt nem kívánom senkinek.
Több gyermeket szeretnék, és ha őszintén belegondolok, mi történne a sérült gyermekemmel, mindig arra lyukadok ki, hogy az ép testvére lenne egész életében hozzá kötve, hogy gondoskodjon róla. Ezt meg pláne nem kívánom senkinek úgy, hogy nem kérte. Ebben semmi szégyellnivaló nincs.
Vannak olyan emberek, akik ezt tudják lelkileg, fizikailag és anyagilag is vállalni, őket tisztelem teljes mértékben, én nem tudnám ezt megtenni.
nem tudom,régen nem volt ilyen vizsgálat.de az ismerősem gyereke egyre nehezebben mozog,45 éves.de okos gyerek,szerencsére van annyi pénzük,hogy a haláluk után is meg tudja fizetni a gondozót.de ez a ritkább eset.
Attól függ, mennyire, hogyan születne sérülten az a gyerek.
Egy értelmi fogyatékos, magát ellátni nem tudó gyerek, nagyon kiszolgáltatott tud lenni a szülei halála után. Ilyen esetben igen,elvetetném.
Szerintem túl véresen veszed ezt. Én is inkább tapasztaltam hogy ha nem anonimként írsz , a trollok kutatni kezdenek , nagyon frusztráló. Ha pedig valakit már ismersz személyesen, akkor ne legyél képmutató és vállald előtte is az àlláspontod őszintén akármiről. Így is a social media hatására már senki sem saját maga. Nem kell megfelelni mindenkinek .
nem nehezebb,mint több életet tönkretenni.
Sajnos,-nem sajnos igen. Persze nehéz lehet egy életet elvenni, de ez a dolog elsősorban nem a gyerek, hanem a szülők későbbi "életéről" szól majd. Ez mindenki érdeke.
El igen.
Méghozzá szigorúan.
Egy percet sem gondolkoznêk .
Valószínűleg sosem fogok gyereket vállalni, de ha valaha ilyen döntést kellene hoznom, akkor igen, biztosan elvetetném.
dehogy sajnálom.mit mondjak örültünk,hogy behívták.köpködött a folyosón, föl-alá rohangált.gondolom nem véletlenült került intézetbe.végtelenül sajnálom,aki ilyen helyzetbe kerül,de én sem bírnám.
"persze elsőnek hívták be"
Jó ha tudod, igen, soron kívül, vagy elsőnek hívják be a sérült embereket, épp az ilyen jelenetek elkerülése érdekében. Erre törvény van, így nem csak az orvos jóindulatán múlik. Sajnos sok minden kiválthatja belőlük, pl. az orvostól való félelem is a törés-zúzás handulatot. Ugyanígy előnyben részesítik őket pl. bármi ügyintézés során is.
Ne sajnáld tőlük, illetve a hozzátartozóiktól, elég bajuk van nekik úgy is. A többi várakozó meg nyugodtan várhat sorára, ha már Ők elmentek.
Ha tudnám, hogy sérült a magzat nem vállalnám, de vannak rendellenességek, amiket ma még nem tudnak szűrni, így azok köztünk élnek.
Igen. Vannak ismerőseim, akik sérült gyermeket nevelnek. A legnagyobb gondjuk, hogy mi lesz a gyerekkel, ha ők már nem lesznek. Hova kerül, hogyan fognak bánni vele? Egy sérült gyerek nagyon védtelen tud lenni.
én is.volt a rendelőben egy dawn kóros gyerek.hát 16 éves lehetett,vagy 80 kiló.mindenki rettegett tőle,szerintem az intézeti nevelője kísérte.persze elsőnek hívták be,aztán hatalmas robaj,mondom ez szétveri a rendelőt.kirohant,utána a doktornő,de hamar el is küldték.most mit mondanék,hogy alkalmatlan az együttélésre?mert mindenhol szeretetre méltónak kedvesnek mutatják őket.biztos van ilyen is.
Nálam már nem lesz ilyen kérdés élesben, de én elvetetném.
Önként nem tenném tönkre a saját és a családom életét.
Rengeteg időt, és pénzt igényel a "normál" élet is.
Ismererk olyat, ahol mozgássérült gyererk van, aki szellemileg teljesen rendben van, de mikor belegondolok, hogy a szülőknek egy 80-100 kilós embert kell örök életében emelgetni, fürdetni, hozni-vinni, hát én ezt önként nem vállalnám.
Másik családban egy olyan gyerek van, aki értelmileg nem teljesen egész, de közel sem értelmi fogyatékos. Hát a velen való kihívást sem szeretném, ha tudnék tenni ellene.
Én még azt is ki merem jelenteni, hogy ha azon az áron mondanék le róluk hogy nem lehet másik gyerekem, én még akkor is a abortuszt választanám...
Nekem sajnos egészséges gyerekem sincs. Ugyanakkor tudom, ha nekem egy féllábú vagy egy félkezű gyerekem születne, abba nem halnék bele lelkileg. De egy értelmi fogyatékos esetén biztosan.
Nem is igazán tudok mit csinálni ilyenek társaságában, teljesen lefagyok, mert nem tudom hogyan szóljak hozzá.
Még egy mozgássérülttel ugyanúgy beszélek, mint más emberrel, csak talán nem hívom focizni.
Egy fogyatékos gyereket ugyanúgy lehet szeretni mint egy egészségest, sőt talán még jobban is mert jobban igényli a törődést. Csak az egyik nem örök életre szól, mert ha szerencséd van 18-20 évesen kirepül a gyereked, a másik viszont egy életre szóló kihívást jelent. Sokan nem küzdenek meg vele, vagy nem is akarnak mert fogják a gyereket aztán berakják egy intézménybe. De én őket se ítélem el, mert tényleg csak az tudja mekkora kihívás ez aki benne él, mint ahogy Vivo is írta.
Szerintem azzal sincsenek tisztában hogy mit jelent az anya szó. Van mellettük egy felnőtt, aki gondoskodik róluk. Egyébként nekem az is tökfurcsa volt, hogy úgy kezeltek bennünket, gyakorló kistanárokat, mintha már ezeréve ismernének. Bújtak volna folyton, nagyon igényelték a testi kontaktust. Hogy megsímogasd a fejét, vagy csak hozzáérj. Az autista kisgyerek az kakukktojás volt ott. Baromi értelmes volt, amit a többiek megoldottak egy óra alatt, azt ő megcsinálta 5 perc alatt, de kommunikálni abszolute nem lehetett vele. Szünetben is megállt az ajtó elött a lépcsőn, a suli előtt, aztán onnan nem mozdult amíg be nem csöngettek. Senkivel nem kommunikált. De nagyon szép kisgyerek volt, abszólute nem látszott rajta hogy autista küésőleg. Nem tudom lett vele..sokszor eszembe jut.
További ajánlott fórumok: