Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Egyedül maradtam a kislányommal fórum

Egyedül maradtam a kislányommal (beszélgetés)


1 2 3
75. badrain (válaszként erre: 74. - 7e137d638c)
2014. jún. 13. 12:26
Inga! Szívemből szóltál...:)
2014. jún. 12. 16:49

Most ahogy elolvastam ismét a címet:

Egyedül maradtam a kislányommal!

... ne érts félre, tudom, hogy időbe telik, míg lelkileg feldolgozod, míg belerázódtok egy olyan napi ritmusba, ahol valóban arról szó az életetek, hogy (nem egyedül!), hanem ketten együtt éltek a kislányoddal!

... és egyszer eljön az idő, amikor azt mondod, milyen jó, hogy így alakult, hiszen az életben ki nem léptél volna abból a kapcsolatból, és akkor az életben nem ismerted volna meg ... és akkor az életben nincs részed ilyen-olyan boldogságban....


Biztos, hogy évek telnek el még odáig! De legalább az esélyt megadod magatoknak! Mert megérdemeltek egy jobbat, egy boldogabb, szebb jövőt!

2014. jún. 12. 16:21
Én születésétől kezdve egyedül vagyok a lányommal. Több év után terhesen hagytak ott... Kiborultam, sírtam, mérges voltam, úgy éreztem belepusztulok, DE!!! túl lesz rajta az ember és rájössz, hogy valami sokkal jobb jön! Amúgy pedig semmi extra nincs abban, ha egyedül nevelsz gyereket! Gondolom nem vagy béna... Erős vagy, szuper vagy. Nehogy már egy ilyen idióta kicsináljon!! Ha mehetnéke van menjen!
72. MayC (válaszként erre: 71. - 7e137d638c)
2014. jún. 11. 19:51

Köszönöm szépen :)

Tény, hogy nagyon sokat segít, hogy itt le tudom írni nektek, mert csak egy barátnőm van akivel ezt megbeszélhetem, de szegénynek vizsgaidőszaka van, meg a kislánya is ott van nem szeretném még ezzel is terhelni folyton.

Nagyon fáj még mindig, de örülök, hogy sikerült elintézni a bölcsit, és remélem a munkahelyemen is el tudom intézni a dolgokat, mert az sajna csődbe ment és beleolvadt egy másikba. Kicsit bonyolult, a bent maradt szabijaimmal van gáz, de hiszem sőt inkább tudom, hogy menni fog ez nekem, nekünk a lánykámmal.

Persze most is egyfolytában a telefont nézem, hogy hív-e, fáj, hogy nem hív, nézegetem gtalk-on, hogy elérhető, mégsem ír rám, meg mindenről ő jut eszembe, de tegnap óta nem sírtam :) mondjuk hosszú még az este :(

köszönöm, hogy itt vagytok, hogy válaszoltok, meghallgattok, illetve elolvastok :D őszintén javarészt ti tartjátok bennem a lelket, mert ide leírhatom azt, amit senkinek nem tudok elmondani :(

71. 7e137d638c (válaszként erre: 70. - MayC)
2014. jún. 11. 18:51

A legnehezebbjén már túl vagy!

Mert mindig a végső elhatározás, és a megszokottból való kilépés első lépése a legnehezebb

Most már ne görcsölj, hidd el a többi már jönni fog magától, egyik nap a másik után, majd berázódtok, és érezni fogod, ezt kellett tenned! Ha bármi gondod-bajod van, és úgy gondolod, mi itt vagyunk, akkor is itt leszünk!

70. MayC
2014. jún. 11. 18:37

Sziasztok!

Ma elintéztem az emelt családit és a bölcsit. Szeptembertől már mehetek is vissza dolgozni, ha minden jól megy, és ha a számításaim helyesek, legkésőbb decemberre már albérletben leszünk. Addig a mamámnál fogunk lakni. B tegnap nem hívott. Egyelőre még ma sem. Nem beszéltünk, így a bölcsit se tudja, hogy sikerült elintéznem. Igyekszem erős lenni és a céljaimra koncentrálni, tehát a munkára,albérletre meg a beszoktatásra. Persze gyomorgörcsöm még mindig van, fogytam 5kg-t és a szívem is sajog, de tartom magam!

69. Krisz42 (válaszként erre: 67. - MayC)
2014. jún. 10. 10:42
Ne legyél buta,nehogy újra kezd vele.Ott a gyerek is,ö pedig lelép.Se felelösségtudata,se gerince,szeretni pedig soha nem szeretett.A helyedben leköpném és soha többé nem állnék vele szóba.Az igazi szerelem nem ilyen,ráadásul ha visszajönne,akkor még neked kellene alkalmazkodnod,mikor most sem vagy boldog.Aztán esetleg találna valakit és minden büntudat nélkül lelépne.Ráadásul nem tudom,hogy ilyen szinten mi köze az életetekhez a szülöknek?Miért kell gyülést tartani,kibeszélni a hátad mögött,ráadásul senki nem védett meg.Se a szüleid nem tudták azt mondani,hogy senkinek semmi köze hozzá,hogy ti mit hogy intéztek,se a párod,akinek ennyire nem számítasz.Egyébként addig nem lesz normális önértékelésed és kapaszkodni akarsz abba a féregbe,amíg a szülök nem hagyják,hogy egyedül dönts és csak az számít,hogy ki mit csinál,hogy azt lehet-e,stb.Nem az számít,hogy mit éreztek egymás iránt,mert nincs szerelem.Tudod a férj ne azért ne csaljon meg,mert tisztel-bár még az is jobb,mint a gerinctelenség-,hanem azért,mert nincs rá igénye.Nálatok,ha a szerelem már nem müködik,akkor még ellennétek pár évig,ha legalább a kölcsönös megbecsüles,tisztelet meglenne,de inkább úgy viselkedtek,mint az éretlen gyerekek.Föleg a párod.Mikor valami nem tetszik,akkor kiteszem a másikat.A helyedben a saját életemre koncentrálnék a kislánnyal és nem foglalkoznék anyuci pici fiával,aki nem tudott még leválni a szülökröl.Nekem most 18 éves a fiam,de már most se mászok bele ennyire az életébe.A gyerekedre legyél büszke,old meg a problémáid egyedül és akkor magadra is büszke lehetsz és keress egy olyan férfit,aki elvisz szórakozni is,akinek nem kellenek külön programok és az ex,na és képes szeretni a kislányodat is.
68. kriszta773 (válaszként erre: 67. - MayC)
2014. jún. 10. 10:01

szerintem bármennyire is nehéz, próbáld meg nem erőltetni ezt a kapcsolatot, és nem ugrani a párodnak, ha arra kerülne a sor, hogy te elfogadod ezt a helyzetet, nem veszekszel többet és akkor milyen jó lesz. gondolj vissza arra, hogy mennyire boldogtalannak érezted magad vele, nélküle is ugye most ezt érzed. de csak akkor lenne jó kapcsolat, és akkor lenne érdemes folytatni, ha ő is úgy látná, veletek akar lenni és ezért tenni is akar, változtatni az eddigieken

az nem lenne kapcsolat, amiben te visszafogod magad és tűrsz, csakhogy veled legyen :( az élet elrendezi az ilyen helyzeteket, ha nincs erőltetés. mert ha ő rájön, hogy mégis veletek akar lenni, normálisan, párként, apaként, akkor oda fog figyelni rátok. ha meg csak elege lesz éppen az egyedüllétből, és látja, hogy te úgyis visszafogadod, akkor meg csak örök tűrés és rossz érzés maradna :(

67. MayC
2014. jún. 10. 06:01
Valamilyen szinten ilyen volt, amikor megismerkedtünk, szóval az igaz, hogy nem vethetem a szemére. Ahogyan ő is tudta, én milyen vagyok, tudta jól, hogy nekem van igényem arra, hogy megöleljen, megcsókoljon vagy mondja, hogy szeret. Akkor még ugye dolgoztam, ő is dolgozott, nem ütközött ki annyira ez a probléma. Most két éve vagyok itthon, de a helyzet azóta lett ennyire elviselhetetlen, mióta a nagyszüleihez költöztünk. Őt a nagymamája nevelte, mert B eldönthette, hogy az anyukájával megy a másik utcába az új férjhez, vagy marad a nagyinál, ő maradt. Maga az, hogy szeptemberben bölcsi én meg vissza meló, azért jött fel, mert azt gondoltam ez még megmentheti a kapcsolatunkat, és ebben B is egyet értett, hogy jót fog tenni nekem a munka, mármint ha megint emberek között vagyok. Most türelmesnek kell lennem meg várni meg teljesen nyugodtnak lenni, de közben úgy érzem, hogy minden összeomlott. Most szombaton lett volna az évfordulónk, már annyira vártam, hogy milyen jó lesz, elmenni valahova kettesben és most ennek is annyi, mindennek annyi :'( Rettegek belegondolni, hogy jön majd neki egy másik Nő akit úgy szeret majd, ahogyan engem nem :( Tudom ez az élet rendje, meg az idő mindent begyógyít, de egyelőre csak a jó emlékekbe kapaszkodom görcsösen és minden kis apró jelben a reményt látom, hogy kibéküljünk. Ugyanakkor a gyomrom összeszorul a gondolatra, amivel sajnos tisztában vagyok, hogy kicsi az esélye annak, hogy most B megérzi milyen jó is a szabadság, hogy bárkivel bármit bármikor, én sem pampogok otthon, és ezek után vissza akarna kapni? minek? Neki sokkal jobb lesz nélkülem. Igyekszem talpra állni, tényleg intézek mindent, meg terveim vannak, nem hagytam el magam, a kislányom előtt nem is sírok. Viszont ma pont az ügyek intézése miatt B anyukája elviszi Zs-t két napra, hát eddig ő tartotta bennem a lelket, nagyon remélem, hogy nem fogok teljesen padlót, most, hogy nem lesz velem még Zs sem.
66. Guruljka (válaszként erre: 61. - MayC)
2014. jún. 9. 23:11

Az első házasságomra emlékeztet kicsit az eset. Együtt járni jópofa volt, de az esküvő meg a gyerek után már inkább csak a "legényéletét" élte volna tovább, nekem meg szó nélkül kellett volna hazavárnom.

Ezt az anyja is pártolta persze, mert ő nevelte úgy a fiát, hogy elé kell tenni a meleg ételt, amikor hazajön, és nem kérdezni, merre járt.

Egy darabig próbáltam elviselni, mert én is szerettem, de végül tarthatatlan lett a helyzet, és elváltunk.


Később két gyerekkel is megtaláltam az igazit!

65. beatav
2014. jún. 9. 22:45

Bocsánat ezért!Ott kezdődött a probléma,hogy a párod egyáltalán nem akarta a babátokat, azt írtad (egy másik fórumon),hogy el is akart akkor hagyni ez végett.Szóval,szerintem igazából részéről nem egy nagy szerelem vagy.

Részemről:gyönyörű a kislányod és Te egy fiatal, helyes, (női szemmel nézve is) szép lány vagy! Tessék talpra állni!Már ANYA vagy!Nem vagy egyedül és eztán sem leszel!Mint Enissa is írta várni.Idővel benned is rendeződnek a dolgok, talán másképp látod majd ezt az egész helyzetet.Nagyon sok kitartást és erőt kívánok!

64. L.Ann (válaszként erre: 62. - MayC)
2014. jún. 9. 22:41
szép és okos vagy! tarts ki, minden okkal történik. és sírd ki, ami fáj, ha kell minden éjszaka, és meglátod, lassan lassan meg fogsz könnyebbülni. fogadd el a helyzetet olyannak, amilyen, és várd ki mit hoz a sors. közhely, de nagyon igaz: az idő mindent megold!
63. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 62. - MayC)
2014. jún. 9. 22:38

Ne szégyelld, hogy sírsz, hiszen szereted a kislányod apját. Most mondhat bárki, és bármit Neked,fáj az elveszítése. Ez tudományosan is olyan, mint a gyász. Normális reakció Nálad.

Viszont kívülállóként úgy látszik, ez a szerelem nagyon egyoldalú. Majd rájössz, de még most "gyászolsz". Nem logikus a válasza, hogy Ő ilyen fogadd el ilyennek. Ha nem ilyen volt amikor megismerkedtetek, akkor piszkosul nem normális a mostani viselkedése. Csak azt tudom újból mondani, várj, várj, hogy keressen. Ha nem keres kár utána vágyakoznod, sosem leszel boldog mellette. Mondom úgy, hogy mindig azt vallom, át kell gondolni minden lépést, és menteni a menthetőt, DE nem mindenáron.

62. MayC (válaszként erre: 59. - 9b10f3d7ff)
2014. jún. 9. 22:21

köszönöm szépen, bárcsak úgy lenne :( bármit megtennék, hogy újra együtt legyünk :(

nappal kibírom a sírást a kislányom miatt, de két napja nem tudok enni, aludni, és ilyenkor sírok, mint egy hisztis gyerek :( szégyellem magam, de belepusztulok úgy fáj :(

61. MayC (válaszként erre: 60. - Kriszta773)
2014. jún. 9. 22:19

Azt mondja, hogy ő ilyen és fogadjam el, ha meg nem tudom elfogadni akkor nem tud mit csinálni :(


ma felhívott és azt mondta, hogy szerinte nem fogunk kibékülni, de nem tudja, lehet, majd meglátjuk, majd kialakul.


én nem keresem őt. de nem tudom meddig várjak, és hogy bizonyítsam be, hogy nem fogok veszekedni?

60. kriszta773 (válaszként erre: 56. - MayC)
2014. jún. 9. 22:14

szerintem nem a te hülyeséged volt, kérdés, hogy a párod miért nem akart ennyire veletek lenni, főleg ha te már eleget balhéztál miatta. mert úgy képzelné a közös életet, hogy ő a másik szobában éli le? :)

ha van esze, és szeret titeket, neki is hiányozni fogtok, szerintem se keresd, és azért ne várj a végtelenségig, mert nehogy már úgy érezze, ha kiszórakozta magát és mégsem jó neki egyedül, bármikor visszafogadod

59. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 56. - MayC)
2014. jún. 9. 22:01

Mondanám, ne sírj, de sírj, ha muszáj. Nem (csak) benned van a hiba, sőt. Lehet valaki piszkosul irigy Rád és szítja a tüzet.

A Te életed, te tudod mit akarsz tenni, magamból kiindulva, hagynám, nem kaparnék utána, kivárnám keressen ő. Ha visszasírod magadhoz, hidd el örökké alul maradsz.

Most néztem a fotókat, szép nő vagy egy gyönyörű kislánnyal, hagyd kuncsorogja vissza a párod magát. Nehéz lesz, de jövedelmező hosszú távon.

Kívánom, hogy legyetek boldogok!!

58. MayC (válaszként erre: 57. - 9b10f3d7ff)
2014. jún. 9. 21:59
Ez így van. Teljesen normális az akinek nem fér bele, hogy más gyermekét nevelje. Nagyon sokan vannak így ezzel. Viszont sokan vannak úgy, akiket ez nem zavar. Különbözőek vagyunk, kinek ez kinek az. Tisztában vagyok vele, hogy egy kisgyermekkel nem olyan könnyű ismerkedni. Sőt. Azonban ez most a legkevésbé sem érdekel, mert nem új társat szeretnék, hanem a gyermekem apját. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy ha nem békülünk ki azért nem nagy a valószínűsége, hogy mind a ketten egyedül öregszünk meg. Mindketten elvált szülők gyerekei vagyunk, a szüleink új kapcsolatot választottak, és évtizedek óta élnek az új társsal. Szóval azért nem lehetetlen.
57. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 55. - 0d5c6945ab)
2014. jún. 9. 21:51

Te érted félre a helyzetet, nem azzal van a baj, hogy leírtad, te csak így tudod elképzelni az életed, hanem nekem olyan éllel jött le, hogy ledegradálóan leírtad a fórumindítót, hogy bezzeg 1 gyerekkel már nem kapkodnak érte.

Nekem nem kellett átélni idegen apával nevelni a gyerekeimet, de több ismerősöm neveli így, és az új társ, férj, teljesen úgy neveli a gyerekeket, mintha közös gyermek lenne, persze, normális anyával, csak így is lehet, mert megválogatja a nő is normál esetben, hogy kivel köti össze az életét a gyerekek miatt.

56. MayC
2014. jún. 9. 21:48
Na a kislányom most aludt el, úgyhogy most tudok bővebben írni. Nem tudom egyelőre még leírni azt, hogy az exem, de mivel már nem a párom, nem írhatom folyton azt, úgyhogy ezentúl B-nek fogom hívni. A kislányunk Zs. Nem terveztük, de gondolom ez nem lep meg senkit. Mégis B nagyon örült, mikor megszületett, csodaszép idők voltak. Sőt egészen januárig minden egész jó volt. Persze néha összevesztünk, de akkor hárman éltünk egy lakásban, ahol bár ugyanúgy szerelt, de velünk volt a nappaliban és elmentünk sokszor sétálni, vagy együtt bevásároltunk, főztünk stb. Aztán ugye eladták a lakást konkréten két nap alatt ( nem volt szerződésünk, mert ismerősnél laktunk és, hogy ne kelljen adóznia nem volt papír) így kiköltöztünk vidékre a nagyszüleihez. Ő ott élt 28 évig, ott van az összes haverja mindenki. Tehát kiköltöztünk. Onnantól rohamosan romlott meg minden. Én egész nap otthon voltam Zs-vel és a 75 éves nagyszülőkkel. A dédi mindent felülbírált, mindenbe beleszólt, semmi nem volt jó,amit és ahogyan a kislánnyal csináltam. B akármit csinált az maga volt a csoda. Szóval én hallgattam egész nap, hogy mit nem csinálok jól és vártam, hogy B hazaérjen. Ha elmentem otthonról Zs-vel vagy nélküle akkor az volt baj. Na szóval vártam csak vártam és vártam B-t. Aki hazajött a munkából, vacsorázott,elvonult szerelni egy külön szobába ahol ki volt neki alakítva ilyen kis műhely féle, aztán fürdött és csak aludni jött, vagy a másik verzió ugyanez, csak szerelés helyett az utcán dumált a haverjaival. És ez így ment minden nap. Egy idő után egyre mérgesebb és egyre csalódottabb lettem. Tehát azt a szitut kell elképzelni, hogy B hazajön,megy szerelni én meg forrongok magamban,hogy na megint szerel és nem velünk van. Közben 0-24 ben hallgatom a dédit, hogy ez se jó az se jó,miért ezt adom vacsorára, ne így ne úgy,jaj elesett a gyerek, úristen miért piros a keze jézusom, miért sír, biztos fájdalma van úristen úristen...Gyűlt bennem minden. És ez egy idő után átcsapott abba, hogy nem bírtam lenyelni. Akkor kezdődtek a rendszeres viták. Tehát Bt én abszolút megértem, hogy elege lett. B dolgozik, hazajön hulla fáradtan és hallgatja, ahogy pampogok és veszekszem, hogy na már megint nem voltál velünk, sose vagy velünk sose csinálunk semmit. Ha nem veszekedtem, akkor meg tüntetőleg én sem szóltam hozzá. Azért azt itt hozzáteszem, hogy milliószor próbáltam már vele értelmesen, kedvesen mindenhogyan megbeszélni. Olyankor mindig az volt, hogy ő ilyen fogadjam el. Sokszor volt már olyan, hogy én akartam szakítani, de annyira szeretem, hogy sose tudtam megtenni. Hát a veszekedéseimmel meg eljutottunk odáig, hogy ő tette meg. És nagyon úgy tűnik, hogy végérvényesen. Én annyira reménykedek, hogy ki tudunk békülni, ha bebizonyítom neki, hogy nem veszekszem többet. Nagyon szeretem őt. Nappal nem sírok Zs miatt, de most zokogok, teljesen a padlón vagyok, annyira szeretem őt és úgy hiányzik és belegondolok, hogy soha többet nem fog megcsókolni, nem fog megölelni, rám mosolyogni. Felidézem a szép emlékeket,amikor még csak kettesben aztán hármasban éltünk :( Nagyon hiányzik :( :( És annyira fáj :( Úgy szeretném, ha kibékülnénk, mindennél jobban :( Tudom, hogy retteneteset hibáztam a sok veszekedéssel, de akkor abban a helyzetben azt hittem,hogy majd ettől megoldódik mert rájön, hogy ez így nem jó, hát rá is jött, csak éppen szakított velem a hülyeségem miatt. :( :(
55. 0d5c6945ab (válaszként erre: 54. - Chelsey)
2014. jún. 9. 21:38

kösz. azt hittem már én vagyok hülye gondolkodású.

én inkább annak a híve vagyok egyedülálló nő és közös gyerek, gyerekek. nálam ez normális

54. Chelsey (válaszként erre: 49. - Zamila)
2014. jún. 9. 21:28

Nekem egy kicsit úgy tűnik, mintha kész akarva félre értenétek:)


Nem lehetetlen gyerekkel újra párt találni, de nem is lehet bárki alkalmas erre, aki egyébként tetszene nektek.


Egyszerűen nem mindenki vállalja fel azt a helyzetet, hogy nem csak a saját gyerekéről kell gondoskodnia. Ez nem csak anyagi kérdés, sőt leginkább nem az. Rengeteg konfliktus forrása.


Én sosem ismerkedtem olyan pasikkal, akiknek gyereke volt. Pontosan azért, mert nem gondoltam azt, hogy könnyedén kezelni tudnám a helyzetet és nem is vágytam rá, hogy kipróbáljam.


Persze, szerencsére sokan gondolkoznak másként, mint Maci vagy én és ez így van jól, legalább az egyedülálló szülők ismét párra találhatnak.

2014. jún. 9. 21:25

különben akartátok a gyereket vagy csak becsúszott?

mert ha akartátok akkor nem értem a viselkedést még férfi szemmel sem....

52. MayC
2014. jún. 9. 21:20
Még annyit fűznék hozzá a témához, hogy 3 éves voltam, mikor anyukámék elváltak, és a nevelő apukámmal 20 éve vannak együtt, közös gyermekük is van, és Apu ( apunak hívom ) úgy nevelt, mintha a sajátja volnék. És a mai napig így viselkedik velem is és a kislányomat is az unokájának tekinti. Mert az is, legalábbis nálunk ez nem kérdés.
51. MayC
2014. jún. 9. 21:19

Sziasztok!

Nem állítottam,hogy nem vagyok hibás, azt hittem elég sokszor leírtam, hogy a probléma az volt, hogy folyton veszekedtem vele, amiért nincs velünk. Tehát ezt úgy kell érteni, hogy már vagy két hónapja folyton veszekszem vele, hogy na ma se vagy velünk,most se tudtál a gyerekkel játszani stb. Azért szerintem senki nem akar úgy élni, hogy folyton veszekszik vele a másik. Nem mentegetem magam tisztában vagyok vele, hogy hibáztam, mind a ketten hibáztunk és ezzel tisztában is vagyunk. Ebben a helyzetben nem nekem kell esélyt adnom a gyermekem apjának, hanem mindkettőnknek esélyt kell adnunk a kapcsolatunknak. Amit én nagyon szeretnék. Én ebben a kapcsolatban már nagyon régóta boldogtalan vagyok, mert magányos vagyok. Viszont mindig maradtam mert szeretem a párom. és most,hogy szakított velem még jobban azt érzem, hogy igenis ő kell nekem akkor is, ha ő olyan természet, hogy nem igazán él családi életet. persze ez lehet, hogy csak pánik most a részemről de nem így érzem. Szeretem őt és mindent meg fogok tenni, hogy kibéküljünk! Csak sajnos nem valószínű, hogy így fog történni. Ahogy ígérte, ma felhívott, de elég hűvös volt a telefonban. Azt mondta szerinte nem valószínű, hogy kibékülünk, de nincs kizárva, majd meglátjuk, hogy akarjuk-e, majd kialakul. A gyerektartásról és a láthatásról egyelőre nem akar beszélni, azt mondta még nincs itt az ideje, hogy erről beszéljünk. Én már albérletkeresésben vagyok, az mindenképpen kell, ha kibékülünk, ha nem, mert a történtek után nem költöznék vissza anyósékhoz, nagyon fáj, hogy hazudott rólam. A szinte soha nem volt velünk azt takarja, hogy csak akkor láttuk,ha aludni jött. Hazajött a munkából, elvonult szerelgetni a másik szobába. Aztán elment fürdeni és tíz tizenegy körül jött aludni. a kislányunk akkor már aludt. hozzám olyankor se szólt, elaludt szinte rögtön,vagy tv-t nézett, vagy mobilozott. Hétvégén reggeltől estig a sufniban szerelt. Nem jött velünk semmilyen programra, nem játszott a kislánnyal sem. ha mi mentünk hozzá,szólt,hogy zavarja,ahogy nézzük. szóval hétvégén is csak este találkoztunk, többnyire mikor a kislányunk már alszik. hetente egyszer volt szex, többször nem igényelte, azt mondta fáradt, maximum úgy volt több kontaktus, ha én elégítettem ki őt, szex az heti egy max kettő, az is hétvégén amikor nem volt fáradt. Szóval a szinte sose volt velünket szó szerint kell érteni.

50. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 49. - Zamila)
2014. jún. 9. 21:13
Nem ezen a bolygón él. :)
49. Zamila (válaszként erre: 23. - 9b10f3d7ff)
2014. jún. 9. 21:10
Én is úgy élek együtt a párommal 4 éve,hogy a gyerekeim az előző házasságomból vannak.Úgyhogy nem is értem miről beszél a maci :D
48. atokratokszenhidratok (válaszként erre: 20. - MayC)
2014. jún. 9. 17:48
Ez a"szinte soha nem volt veletek" mit takar pontosabban?
47. 6fef80bd7d (válaszként erre: 45. - Badrain)
2014. jún. 9. 17:41
lehet tévedsz.
46. Mezei Virág (válaszként erre: 3. - MayC)
2014. jún. 9. 17:24

A te volt párod nem igazán család centrikus.

Már réges-régen egyedül vagy, csak eddig együtt laktatok.

Meg sem érdemli, hogy szeresd, hiszen ki sem állt melletted! Elküldött.

Milyen ember az ilyen? :(

Remélem megtalálod a boldogságod!

Sok szerencsét kívánok hozzá!

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook