Egyedül lenni (beszélgetés)

Sziasztok!

Látom,rég nem járt erre senki de azért írok,hátha tudok valakivel beszélgetni aki hasonló cipőben jár/járt.

Elmesélem nagyon röviden a kis történetem.20 éves vagyok, egy éve ismertem meg a babám apját.Igazából sosem voltunk egy pár,én szerettem volna,nagyon szerelmes voltam de neki csak "arra" kellettem.Egyszer nem jött meg,rögtön rohanás tesztért,teszt pozitív,másnap orvos. Valóban terhes voltam,de már 16 hetes. Tehát esélyem sem volt az abortuszra. Először nem is mertem elmondani az apának,több mint egy hét után mondtam el neki nagy nehezen. Érthető módon sokkot kapott,de akkor a legnagyobb problémája az volt,hogy csak egy hét után szóltam,és hogy nem lesz egészséges a gyerek az életmódja miatt. De egészen jól kezelte a dolgot. Aztán nagyjából két hétig keresett,érdeklődött majd írt egy üzenetet,amiben szintén azt kérdezte hogy jól vagyok-e. Ezután éltünk. Ennek már három hónapja,azóta semmit sem tudok róla. Én nem kerestem mert nem akartam rátapadni,gondoltam jobb ha hagyom hogy a saját tempójában csinálja a dolgokat. Már nem is akarom keresni,a gyerek tartás sem érdekel. Csalódtam benne és úgy gondolom nem érdemli meg hogy részese legyen az életünknek. Viszont jó lenne olyanokkal beszélgetni,olyanok történeteit olvasni akik hasonló helyzetben vannak/voltak.Egyébként Június 5.-re vagyok kiírva,kislányom lesz akit már nagyon várok :)

Most úgy érzem túl vagyok rajta,de azért sok kérdőjel van bennem. Biztosan képes leszek mindent megadni neki egyedül,de azért örülnek pár "siker storynak" hogy meg jobban tudják bízni magamban. :)

Nekem is mondtak ilyet, miután bejelentettük a tervezett babánkat párommal.

Ők számukra nem létezik tervezett és akart gyerek, csak és kizárólag megesett és légy bekapós lányok.

Hónapokig hallgattam a szégyellek kimenni az utcára miattad szöveget és hogy ne gyere haza, inkább oldd meg az ország másik felén a dolgaid.

Amióta meg van a kicsi, azóta ő a mindenük, rájöttek ez azért nem úgy van ahogy ők elsőre gondolták.

Számukra nem létezett az a fogalom, milyen amikor két ember tervezetten és nagy várakozásokkal teli készíti elő a kisbabájának az életet.

Hadd ne mondjam, de csalódtam a szüleimben és nem csak én, de párom is.

De a harag elszállt, mindenki visszaállt a helyére.

Én nem olvastam a kommenteket. De ne foglalkozz vele, hogy ki mit ír. Biztos tudják, hogy "ne ítélj, hogy ne ítéltess".

A legjobbakat kívánom neked az életre, és kérlek hidd el, hogy igen is van, aki fog szeretni. Tudd, hogy te is szeretetre méltó vagy. És akkor működésbe lép a "vonzás törvénye".

Átolvastam a kommenteket, és köszönöm. Ki mit gondol rólam, nem lényeges, nem vagyok szűzmária sem, se boszorkány. Felelőtlen az igen, és vakmerő.

Jó, hogy a cikkem csak három hónap után hagyták jóvá, mert ha abban a lelkiállapotban olvasom, akkor

egyes hozzászólások nagyon lehúztak volna. De mára megtanultam mellőzni a kutyaugatásokat, és megköszöni a támogatásokat.

Azokért irok akik egyszer hasonló helyzetben lesznek velem. Ne feledjétek, van kiút, és ne féljetek a kisgyermeketek élete mellett dönteni, ha ti is vagytok az egyetlenek.

Nem azt mondom, h felelőtlenül szexeljetek, ne védekezzetek, sőt az én példámból tanulva, sose bizzatok senkiben, de ha mégis megtörténik, akkor döntsetek a kisbabátok mellett. Igen, fontos egy apa, fontos a pénz, de a legfontosabb az élet. Megismételhetetlen. De csak akkor válasszátok öket, ha legbelül igazán akarjátok, és az egyetlen félelmetek a jövő.

Az életemről se mondok le érte, egyszerűen csak örülök, hogy a dugó faszkalapok a jövőben elkerülnek, mert berezelnek egy gyerektől.

A társ meg nem a legsürgetőbb probléma az életemben jelenleg.

Eddig minden jól alakult, ösztöndijat kapok az egyetemen, a tanárok is megértőek, szóritsatok, h ez ezután se legyen másképp.

Az apát meg kezdem elfelejteni, remélem a kisfiam majd egyszer megbocsássa, h nem tudtam apát adni neki.

Többet nem fogom megnézni a hoxát, mert amit akartam én elmondtam, és a többi már csak sötétség.

Legyetek erősek és bölcsek, és néha ne feledjétek el az irgalmat.

Egyetértek veled, és ne aggódj, jól döntöttél, hálás lesz az a gyermek azért, mert vállaltad felelősséggel! Igaz én nem vagyok vallásos típus, de abban is igazad van amit leírtál, kegyetlen világ ez, és az ilyen emberek nélkül, mint te is, már régen kihalt volna az egész fajtánk... Hiába, itt az apa mindig szent, és sérthetetlen, ők ilyen esetben alig vannak elővéve, felelősségre vonva...

De legyél büszke magadra, és gyermekedre, mert te viszont vállaltad a felelősséget és biztos nagyon jó szívű ember lehetsz!

Sok szerencsét nektek, remélem helyre jön a lelked sérülése, és túllépsz majd az apa kegyetlenségein.

Én úgy gondolom, kisgyermekkel is van esély új párt találni, aki igazán tudna szeretni téged, és a kisfiút is. De akár egyedül is maradni, úgy is lehet szépen felnevelni egy kicsit, én is csonka családból származok, de boldogan, és szépen éltünk, apa szeretete mindent helyrehozott.

Jól döntöttél akkor, és sosem fogod megbánni az biztos. :)

"Három dolog maradt meg nekünk a mennyei paradicsomból: az éjszaka csillagai, a nappal virágai és a gyermekek szemei.”

Nem is olvasom el az egész fórumot, mert cikket akartam irni, csak most jöttem ré, h kommentálhatják. Az irásodból kitűnik, h kegyetlen ember vagy, mint a világ legnagyobb része.

Tudod, igaz, h felelőtlen nemi élettől estem teherbe, de amikor teherbe estél, ott már egy életről kell döntened. Hogy élet vagy halál. A halált, akár gyilkosságnak is nevezheted (Isten a megmondhatója, h van ez alól kivétel).

És látod, az anya hibáztatódik akárhogyan is. Még jó, hogy igy sem tudták kiölni az anyai szivet, mert a világ hová is lenne lassan, ha még ezt is elveszik tőlünk.

Nem a férfinak szülsz, csak szereted a gyereket. Ennyi az egész. És akarod, hogy éljen.

Sem pert, sem gyerektartást nem kérek tőle, mert van akitől kérjek, az maga az Isten.

Remélem a te szived is idővel megváltozik, és nem leszel kőszivű. Az apa miatt is csak egy dolog fáj, h kegyetlen.

Jaja. De vannak kivételek, amikor másképp alakul.

Hát ha velem ilyen történne, nem tudnám mit tegyek, nem hiszem, hogy lenne lelkierőm elvetetni. Inkább felnevelném, ahogy tudom...

Durva dolgok ezek, na de nem mindenki vállalja.

Ki hogyan éli meg...

Pontosan, szerintem is. Én is voltam 1-2 érdekes szituációban, és fájdalmas párkapcsolatokban.

Van pár tapasztalatom a korom ellenére... és sajnos nem egy ismerősöm történetét kísértem végig, és támogattam őket, amíg ki nem jutottak a zűrből.

Semmire sincs garancia, és semmi sem tart örökké.

Én is tisztában vagyok azzal, attól mert most jajj, de jól megy a sorom, sosem lehet tudni mikor mi jöhet még. Ez mindig így van, mindenkivel. Az idők változhatnak, és egészen gyorsan, csak az a kérdés ki hogyan biztosította be magát...

De remélem minden rendben lesz a fórumíróval, és szépen felfogja tudni nevelni a kisfiát.

Szerintem később akár találhat más párt is magának, szerintem kisgyerekkel is lehet új férfit találni. Még fordulhat az élete jobbra, mint amilyennek leírta...

néhol azért nem:)

pont ma indítottam egy fórumot arról, hogy a gyerek osztálytársának a szülei válnak. a gyereket az anyja 17 évesen szülte, otthagyta emiatt az iskolát. a gyerek esikerült, az apa terhesen otthagyta.összejött egy másik fickóval, és lett egy közös gyerek. a nagyot az anyja nem igazán szereti, mert emlékezteti őt a régi pasira, és a közös gyerek a minden. most válnak az apától.a ttól akitől a közös gyerek van. a nő összejött egy újabb pasival, és megcsalta a fivckót. az anyának nincs jövedelme, eltartani nem tudja azt a gyereket, akit 17 évesen szült egy embertől. a mostohaapja nem vállalja. a gyerek már kétszer volt pszichiátrián, mert szzinte pszichés sokkot kapott.

nos?

Én is csonka családban nőttem fel. 3 éves voltam mikor apáék elváltak, és a bíróság apának ítélt. Felnevelt tisztességgel, igaz nem voltunk gazdagok, de semmiben sem szenvedtem hiányt, és anyám helyett anyám volt. Hozzáteszem, jobb, hogy anya nem volt jelen a nevelésben. Utólag én magam jöttem rá, jobb volt, hogy apa nevelt fel EGYEDÜL!

És mégsem vagyok ferde hajlamú, vagy lelki beteg, sem pedig agyilag visszamaradott, mert egyedül nevelt fel apám.

Lehet normális élete egy gyermeknek akkor is ha nincs meg a normál, ideálisnak vett családmodell.

Kati veled nagyon egyetértek! :)

És jó példák vagyunk, hogy semmi baj nincs azzal, ha valaki egyedül vállal fel egy gyermeket.

Én is utólag nagyon okos vagyok... de azt tudom, hogy én mindent megteszek majd a gyerekemért, és szerencsés vagyok, hogy normális családba fog születni. Sajnálom a fórumírót, de ha majd olvassa ezt valamikor, jó ha tudod nem vagy elveszve, más is megcsinálta már, és nagyon jól végig lehet csinálni! :)

sőt az első hozzászólásomban pont kitértem arra is, hogy néha bizony jobb egy gyereknek mentálisan, ha nem mindkét szülő neveli.de ha már ugye adott az esély, hogy egyszer ki tudja mikor, de egyedül maradunk,mert hát naív ember hiszi csak azt hogy ő sosem.

akkor az történjen egy olyan kapcsolatból, ahol azért több mindent letettek az asztalra, és nem csak összefeküdtek oszt viszlát.

ennyire azért nem olvastam vissza.

de te azért nem vagy egy kategória a cikk írójával.neked nem egy huszadrangú kapcsolatból sikerült be úgy a gyerek, hogy közben még alig ismertétek egymást.a két dolog össze sem hasonlítható.

Na itt a lényeg! Nagyoin nem mindegy!

Nem hiába vetettem véget az exemmel való 7 éves kapcsolatomnak, mikor egy év körüli volt a kisfiam. Ugy gondoltam, hogy minnél kisebb, annél könnyeben vészeli ét az elválást, mint mikor már nagyobb, és kötödik. És lám, milyen igazam volt, az apja 2 évig volt kíváncsi rá utána csupán.....és igen, nagyon-nagyon jól döntöttem, hogy nem a a hosszú és rögös utat választottam, mert akkor lennék olyan állapotban én is, és a gyermekem is, amikről te a lenti hozzászólásaidba írtál. Szóval amíg valaki csak a kvázi jót tapasztalja, éli meg, addig hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy minden fekete vagy fehér. Pedig nem az!

Ennek ellenére, én sem pusztén szívet melengető sorokat írtam a cikk írónak, én voltam az első, aki a való élet nehézségére is felhívta a figyelmét. Pusztán tapasztalatomból kifolyólag.

sokszor azon gondolkozom, hogy már lehet én vagyok túl öreg ehhez a mai modern felfogáshoz.

én nem értem a mostani fiatalokat. a pasik linkek, azt csinálnak amit akarnak ,semmiért nem vállalnak felelősséget, a nők meg csak szülik-szülik a sok felelőtlen nem átgondolt kapcsolatok következményét, a gyereket, azzal az indokkal, hogy majd csak lesz valahogy, és kész.

nem hiszem hogy ez így működik.

és ne mondja senki hogy ez így normális,és azt sem, hogy a gyereknek ebből csakis kizárólag csak jó származik. miért nem lehet pusztán csak gondolkodni?