Egyedül 2 éves kisfiammal (beszélgetős fórum)

Rákerestem. Bingó!

[link]

Kedves Hölgyeim!

Megkérdeznem,h van anyósos fórum valahol? Szeretnek panaszkodni,de itt nem akarok kéretlenül terhelni senkit.

Elküldtem véketlenül. Szóval nem tudtak hazajönni, pár nappal később a férjem rosszúl lett, 5 nap mulva meghalt. Kéthétre rá megszületett az unokánk. És igen, a temetkezézi vállalkozó megértette, hogy nem fogom eltemetni a férjem csak akkor amikor megszületett a kicsi. De az élet ilyen.

Lassan egy éve lesz ennek.

Talán azért sajnálom meg aki bajban van, mert én elvesztettem magam, pedig egy nagyon erős ember voltam. Azt is tudom, hogy nem mindenkinek jó, ha pátyolgatva van és nem megrázva.

Mindenki más, mindenki másképp reagál.

(nekem az hiányzik, hogy azt mondja a férjem, hogy most már elég,)

De ez a fórum nem rólam szól.

De megnézem, hogy van e ismerősöm a bölcsiben, sose tudni.

Minden jót!

Lehetett volna, de én nem akartam volna.

Ráadásul, bár volt látogatási idő, de pl. anyukám temetése után simán bejöhettek hozzám.

Volt egy vicces dolog is, mert délelőtt a temetésről hazafelé a bátyám beugrott hozzám és ugye beszóltak, hogy jön a kismama férje.

Aztán a férjemet is feltuningolták úgy, hogy el tudjon jönni hozzám, így délután ismét beszóltak, hogy itt van az új kismama férje.

Utána volt aki megkérdezte, hogy neked 2 férjed van:DDDD

Nem is ez volt a célom, pusztán az amit írtam.

Mindenki van nehéz helyzetben, amikor nem az a dolgunk, hogy siránkozzunk, hanem az, hogy megoldjuk és majd ráérünk akkor magunkba zuhanni, amikor rendeztünk mindent;)

Én is mondtam a dokimnak, hogy bár szeretném, hogy a gyerekem április 1-én szülessen (mert viccesnek tartom magam), de ha tudnak valamit csinálni, akkor vagy 31-én szülessen meg vagy 2-án, hogy ne legyen az, hogy mindenkinek arról jut eszébe a gyerekem szülinapja, mert akkor temették a nagymamáját.

A sors fintora: hány éves is a fiad?

Óóóóó, már 32 éve meghalt anyukád!

Tehát, így is ehhez kötik...

Köszönöm hogy megosztottad életed ilyen nehéz szakaszát.

Tanulni lehet belőle, hogy mire képes az ember.

Lehet pont erre a segítségre volt szüksége a kérdezőnek.

Sajnos én a férjem temetését igazítottam fiam gyernekének, első unokánk születetéséhez.

Reméljük, hogy talpra áll majd!

Igen!

Ez így igaz.

Én azt mondom, hogy mindent meg lehet oldani valahogy.

FI is meg fogja anélkül is, hogy mi itt mit mondunk;)

Itt nem a győzelem a lényeg, hanem az, hogy sokan elképzelik, hogy a világon a legrosszabb helyzetben ők vannak, mert hülye az anyós és nincs aki segítsen nekik, bezzeg másnak ott vannak a nagymamák, barátok, tesók, stb.

Csak azért írtam le az én történetemet, hogy lásd, vannak rosszabb helyzetek is annál, hogy nincs aki vigyázzon minden percben a gyerekre.

Én személy szerint jobban örültem volna, ha azon kellett volna picsognom, hogy az anyukám csak ritkán segít, mert dolgoznia kell, illetve annak is jobban örültem volna, ha a férjem csak esténként látta volna a gyerekét a meló miatt és állandóan azt mondta volna, hogy fáradt ahhoz, hogy játszon vele...

Kár idehozni a segítséget.

Nekem volt segítségem, de ha már a nehézségeket szóba hoztad, akkor elmondom, hogy az anyukám meghalt a fiam születése előtt 2 héttel, azaz ő már nem tudott segíteni. Azért drukkoltam, hogy a fiam ne azon a napon szülessen meg, amikor őt temetik. Szerencsére 1 nappal előbb született, bár a temetésére nem tudtam elmenni.

Anyukám halála napján tudtuk meg, hogy a férjem rákos.

Az apás szülés szóba sem kerülhetett, mivel amikor én szültem, őt műtötték...

Anyósom sokat segített. De ehhez ugye az kell, hogy mi is úgy álljunk ehhez, hogy ne szenvedésnek éljük meg. Én hálás vagyok neki, hogy etette, pelenkázta, fürdette a fiamat, mert én így betudtam menni a férjemhez bármikor a kórházba, és roppant hálás vagyok neki azért is, hogy annak ellenére, hogy ő is ott ült volna a fia mellett legszívesebben, de lemondott erről az én javamra.

Tehát, bár úgy tűnik, hogy volt rengeteg segítségem, de hidd el, hogy simán rosszabb helyzetben voltam nálad. Hiszen elveszítettem az anyukámat, aki sosem látta az unokáját és ráadásul csak 40 éves volt. A férjem esetében, fogalmunk sem volt, hogy látja e a fiát felnőni...

Jó lett volna csak azért picsogni, hogy nincs sok segítségem...

Mindig Csernus doki jut eszembe. " Vannak a felnőttek, és a felnőttnek látszó emberek." Zsani párja nem nőtt fel az apai szerephez, feladatokhoz, és a felelősségvállalása is nulla, az empátiája is.

Nem tudjuk, a két ember szülei milyenek, hogy állnak a helyzethez, hiszen nagyszülők lettek ?! És hogy nevelték vajon ezt a " férfit" ? Hasonló helyzetben én komolyan elbeszélgettem volna a fiammal, és alaposan megmostam volna a fejét ! ( El sem tudnék ilyet képzelni náluk. Eddig azt mutatják a jelek, hogy jól neveltem, boldogan nevelik az unokáimat.)

Szerintem rosszul értetted a témát.

Nem segítséget kér, csak biztatást.

Hiszen, már meg van, hogy hová költözik. Van munkája is.

Csak most az egészet nehéznek gondolja és azt szeretné, ha vigasztalnánk, biztatnánk, hogy ne lássa olyan sötétnek a jövőt.

Én ebben a történetben, max. egy kicsi nehézséget látok, semmi olyat nem, hogy kilátástalan lenne a jövő.

Sokan megcsinálták már, sokan rosszabb helyzetből szabadultak,, menekültek, léptek.

Nem kért tanácsot, hogy mit tegyen, hová költözzön, dolgozzon e, stb.

Nekem abnormális.

Nem jó az, hogy gyerek után jön rá valaki, hogy nem ezt akarta, még nem élt, még megvalósítaná magát, és az első problémánál már tovább is áll. Nem beszélve a csinosabb harmadikról.

Egy gyerek felelősség.

Anyagiak, azért mert nem együtt nevelik a gyereket mind a két szülő hozzájárulása kell.

Lehet én vagyok rosszul bekötve. Vagy nem értem a fórumozást,vagy .... Azt gondoltam, ha segítséget kért mert kidobta gyereke apja az életéből kicsit sajnáljuk már meg. Foglalkozzunk vele.

Neki gondolom az első eset volt.

Nem vitázni akartam, csak felhívni a figyelmet arra, hogy valaki ide fordult mert bajban van.

Kicsit kitért egy időre a téma, de itt mi rosszat mondtak? Nyilván nincs a legjobb kedvében a FI, de nem tűnik elveszettnek (ha más nincs, van egy meló, és van hol lakni).

Meg írtak pozitív történeteket. Mi ebben a rossz, hogy lehet mashogy biztatni?

Nem jó, de nem az első eset a világtörténelemben. És valaki azt is ajánlotta, hogyha tud, segít melót találni.

Hát azért nem is annyira abnormális. A párkapcsolatok időnként véget érnek.

Mindenkinek a saját felelőssége, hogy anyagilag a párja nélkül is boldoguljon, és ne csak rá támaszkodjon.

Én ezt nem értem! Segítséget kér egy fiatal anyuka, akit a párja elhagyott. Erre sokan úgy írnak, mintha ez egy normális helyzet lenne.

Biztos, hogy talpra fog állni, de most kétségbe van esve. Biztos toppon lesz egy állásinterjún egy ismeretlen városba, ahol szivességből befogadta a testvére, amikor valószínűleg többszázezer forintos gyed-et kap, ja már gyes-t 28.500 ft-ot. Rengeteg megtakarítása lehet.

Próbáljunk segíteni, majd ha már megnyugszik, Ő is képes lesz toppon lenni, munkát találni, és felnevelni a gyermekét.csak most nem ezt érzi, ezért fodult ide!

Azért kíváncsi lennék egy ilyet osztott lakáshasználatra.

Pont azért mennek szét, mert nem tudnak együtt élni.

Az összes pont feltételes módban került megfogalmazásra. Feljogosíthatja, biztosíthatja...

Mire egy bírósági tárgyalásra kerülne sor, a tulajdonos már rég eladhatja az ingatlant, lévén egyedüli tulajdonos.

Mindenkinek más a helyzete, élete.

Próbálom magam beleképzelni a FI anyuka helyébe. Ő most elköltözik a kisfiával messzire a gyerek apjától. Lelkileg is megviseli az egész, ráadásul talán idegen városban - nem tudjuk, hol nőtt föl - munkahelyet is kell találnia. A tesójáéknál is kell alkalmazkodni, lehet, hogy egy szobájukat megkapja a gyerekkel, de akkor is együtt laknak, közös konyha, fürdőszoba... Hosszabb ideig ez se lesz jó megoldás.

Te a férjeddel éltél és a gyerekeddel ugyanott, semmi nem változott, csak elmentél dolgozni. Ennek az anyukának egész más a helyzete, nem lesz könnyű. Gondolom, fiatal, és mindent meg fog oldani, talán most fog igazán felnőni. Ezek az élet nagyobb megpróbáltatásai, amik megedzik az embert. " Amibe nem halsz bele, az megerősít."

Ahogy már említettem a barátnőm egyedül csinálta végig, már a terhességet is.

2 évesen beadta a gyereket bölcsibe, ő meg ment dolgozni.

Persze, szerencse is kell hozzá vagy mi, de az ő gyereke sosem volt beteg. 1x kellett vele otthon maradnia, mert bárányhimlős lett.

Nyáron ügyeletes bölcsibe és oviba volt, illetve ha bármiért esetleg soknak tűnt volna a munkahelyén a szabadság és nem volt bölcsi, akkor én maradtam otthon a gyerekkel.

Mindent meg lehet oldani. Én is úgy oldottam meg annak idején, hogy felváltva vigyáztak a gyerekemre. Nagymama, tesó, unokatesó, az én nagynénéim, barátnőm, stb. Az, hogy ki vigyázott a gyerekemre, attól függött, hogy ki ért rá, ki tudott kivenni szabit, stb.

És, mielőtt....engem nem zavart, hogy a barátnőm gyerekére elhasználtam 5-10 nap szabit.