Egy testőr... (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Egy testőr...
Csatlakozom az előttem szólókhoz!Nagyon megható történet.
Én is elvesztettem már két kutyust,egy spánielt és egy dalmatát.Mindig hiányozni fognak!:-(
Reménykedem,hogy a gyerekeimnek megígért kutyusra már nem kell sokat várni...!
A hármas próbán nagyon nevettem, de utána bőgtem-bőgtem, nagyon szép történet.
Bár mi cicások vagyunk, de sokat tanulhatunk az állatoktól, pláne egy kutyustól, aki igazi társa az embernek.
Tudod,hogy én is bőgtem.Nincs kutyám de ez a történet annyira nagy vágyat indított el bennem egy bernáthegyi után......
Olyan szép és megható.
Örülök, hogy ismét olvashatlak.
Ők igazi társak... jobbak hozzánk, mint a legtöbbször mi emberek egymáshoz. Ezt most tapasztalom... súlyossá vált helyzetemben. Nekem úgy hozta az élet, hogy csak egyszer... kis időre lehetett kutyusom, de ezalatt a rövid idő alatt is megmutatta csodáit Buksi. Talán még lesz ilyen "családtagom"...!!!
Kacagtam és bőgtem...
Gyönyörű cikk, méltó emlékezés egy kutyára, aki nem csupán egy állat volt, hanem társ, családtag.
Nagyon szép történet.Könnyekig meghatott.
Én is féltem a kutyusaimat.Mikor kimennek és ugatnak,már hívom is be őket,nehogy valaki megmérgezze őket.
Tudom, mit érzel, nekem életem első és legkedvesebb cicáját egy kocsi ütötte el, a következőt megmérgezték. Nem tudom ki volt, de utána senkivel nem álltam szóba a szomszédok közül..
Most van egy yorkim, már egy éve nálam tengeti napjait és imádom. Ahová lehet, viszem magammal. A múltkor úgy alakult, hogy ott kellett hagynom anyunál, aki kikötötte a bolt elé, míg bement a hugommal. AZt hittem leesek a székről, mikor elmondta. Ha ellopták volna, asszem anyuval sem sűrűn beszélgettem volna.
Nagyon sajnálom, h ez történt a kutyuddal, együtt érzek Veled!
pont ma írtam meg én is a mi kutyánk történetét, Goldiét, aki márciusban ment el...:(
nagyon szép az írásod, abszolút egyet tudok érezni veled, hiszen én is voltam már hasonló helyzetben. :)
de neked több cikkedet is olvastam már itt a hoxán :)
Rettenetes, hogy vannak kimondottan "mérgezős" emberek. Engem mindig kikészít, ha ilyet látok, hallok, vagy olvasok. Kertünk bejárata a fordított T betű közepén volt, a velünk szemben, kertek között haladó út 2. tulajdonosa volt ilyen elvetemült gyilkos, aki szinte kiirtotta a környék összes kutyáját, macskáját. Ha méreggel nem ment, más módon, sokat szenvedtünk miatta, de szólni nem mert senki neki, mert a feleségét és fiát is villával akarta leszúrni. Amikor hallottam, hogy a rák elvitte, akkor azt mondtam, megérdemelte, ő igen!
A történeted nagyon szépen leírtad. Gratulálok!
Nekem egy szerencsém volt, hogy az utcán nem mertek odajönni. Mehettem vele biztonságban mindenhová. Fekete, hatalmas és ugye senki nem tudta, hogy szelíd. Pár dolog volt, amire pikkelt és ugrott volna, ha nem tartom vissza:
1. Ha valaki a gyerekeket piszkálta, vagy nekiesett.
2. A részegek.
3. .... öööö... hát a más... izé.. embereket, akikből a X. kerben, Érden és itt Csepelen is nagyon sok volt. Szerintem máshol is.
4. Ha velem kezdtek el kekeckedni.
Egyébként tanított kutya volt, mert én már akkor sem tudtam egyedül közlekedni a szédüléseim miatt az utcán. Ahogy érezte, hogy dőlök, már támasztott is ki. Volt billétája, úgyhogy mindenhová beengedték. És nagyon tudott viselkedni.
Emlékszem, még Érden, ha mentünk vásárolni, kint hagytam a babakocsit, az összes anyuka odatolta nevetve az övét és babakocsi-park lett. :) Ő meg ült és senkit nem engedett a közelükbe a gyerekeknek.
Jajj, jönnek ám az emlékek! :(
Lyrian, én biztosan nem ítéllek el ezért, én még a szemüket is kikaparnám ha megmérgeznék a kutyáimat.
Most engem is megkövezhetnek, mert az a véleményem, hogy csak azt kapták, amit érdemeltek.
Épp az előbb próbáltam összeszámolni hányszor kötöttek belém az elmúlt másfél év alatt, amióta van kutyánk, és azt is, hogy milyen hangnemben tették ezt. Fel sem fogják , hogy mi ezeket a kiskutyákat mennyire szeretjük, és milyen fájdalmat okoznak azzal, amikor beléjük akarnak rúgni, meg leüvöltik a fejünket, hogy ebbe vagy abba a parkba nem lehet bevinni őket.
Egyik ilyen kedvencem egy nagyapa volt nem rég, aki kihozta a Nemzeti Színház játszóterére az unokáját cumival a szájában. A kutyáim a játszótér mellett labdáztak, ahova mellesleg lehet vinni kutyákat, nincsenek kitiltva. Szóval odajött hozzám ez a nagyszerű nagyapa, és köszönés nélkül elhadarta azt a mondatot, hogy - vigye innen a kutyáit vagy hívom a rendőrséget-. Két törpe uszkárom van, és rá sem hederítettek az unokájára. Mondtam neki nyugodtan hívja a rendőröket, még megvárom. Na de persze nem jöttek.
Hát... mivel sokan írtátok, azért leírom a szomszéd történetét is.
Amikor megláttam Almát ott, a második lépcsőig kúszva, és a szomszédokat, akik a kert végében a kerítésnél álltak, kiálltam a kert közepére és zokogva ordítottam:
- Dögöljetek meg ti is ilyen kínok között, mint ő, aki semmit nem ártott nektek. (most lehet engem kövezni, de így volt).
Két hónap múlva kocsival mentek valahová. A szomszédom szólt (a masztiff-gazdi), hogy tudom-e, mi történt? Az anyósülésnél frontálisan beléjük ment egy rendőrkocsi, az ülést szabályosan betolta a vezetőülés alá. Mind a ketten szörnyethaltak.
Azóta nem átkozok!!!!!! Minden átok visszaüt!
Fidel már 4 éves elmúlt, nem picinyke, hanem akkora már, mint Aramisz volt (azért sz-vel, mert így lett törzskönyvezve: Esthajnal-Ragyogó Aramisz).
Köszönöm lányok!
Igen, nem lehet őt elfelejteni. A szomszédokkal pedig nem lehetett beszélni. Volt, hogy dróthurkot dugtak át a kerítésen, ott találtuk meg szegénykét beleakadva a nyakánál fogva. Soha nem lesz ilyen kutyám!
Alma szintén egy jóságos tündér volt. Néha megnézem a kékkécsodált videókat, amikor ott nyüzsgött a kölykökkel, szoptatta a macskáink kispincurjait is, mert mindig egyszerre ellett le a kutyu meg a három cicc, és mindig télen. Ilyenkor beköltöztettük őket a házba és volt nagy kavarodás. :)
Fidelt sajnos már másfél éve nem láttam, de tudom, érzem, hogy nem felejtett el, és ugyanolyan bufla, kajla kutyu maradt. Azért kapok róla infókat. :)
Köszönjük a történetet mi is. Engem kicsit emlékeztet John Grogan 'Marley meg én' c. könyvére, ami szintén egy valós történetet mesél el.
Ami a megmérgező szomszédot illeti, le sem merem írni mit kívánok neki tiszta szívvel. Sajnos még mindig sokan ellenségesen viselkednek a kutyákkal, általában az állatokkal szemben.
Nekem két kutyusom van, és rettegés az életem, mert mindig attól félek, hogy valaki megmérgezi őket vagy beléjük rúg csak mert kutyák. Sok beszólás ér miattuk, én meg visszaszólok, nem éppen illedelmesen, hanem gyakran emlegetve édesanyját meg az egész pereputtyát.
Megkapó történet, az ember nem bírja megállni, hogy könnybe ne lábadjon a szeme.
Egyetértek az előttem szólóval, az olyan embert meg kellene büntetni, aki mérgezi az állatokat.
Tudom, hogy már nincs jelentősége, de nem lehetett volna megbeszélni a szomszéddal a dolgot?
Remélem Fidel nem jut erre a sorsra. Szeressétek negyon!
Szia.gyönyörű a cikk,bőgtem rajta én is,mivel a bernik a szívem csücskei.nekem is van egy kétéves kanom,de ő ahogy viselkedik a családba,a gyerekekkel,az valami lenyűgöző!!!
BERNI FOREVER!:))