Egy szomorú édesanya története (beszélgetés)

Mi az, hogy " azonnal felfalta"??

Mondod, valami kis édességet kaptak, nem méteres csokit, egy kisgyerek persze, hogy megeszi, az a furcsa, hogy elrakja, gyűjtögeti.

Herpesszel nem megyünk babalátogatóba, de te tudod, tudtad, engem nem érdekel.

Amit egy kicsi gyerek tesz, az soha nem természetellenes és őszintétlen, csak esetleg felnőtt fejjel gondolkodva nem értjük.

Pl. már óvodáskoromban mániám volt a rendrakás; nekem az volt a játék. A pici lakásunkban muszáj volt rendet tartani, a nagyok nem értek rá, nekem meg már akkor jó érzékem volt hozzá és ráadásul még meg is dicsértek érte.

A 10 évvel idősebb bátyámat és engem az anyukám úgy emlegetett: a kicsi fiam és a nagy lányom. De egyébként nem nagyon tettek különbséget köztünk. (Na jó, apám kb. 7 éves koromig kényeztetett.) S mikor felnőttünk, mindketten egyformán törődtünk a szüleinkkel. Ha másért nem, tiszteletből.

Azt kerdezed miert tesz ilyen kulonos dolgokat egy kisgyerek? Hat erre en sem tudom a valaszt, de valoban nem mindennapos. Az edessegeket azert tette el, mert husvetkor es mikulaskor tul sok volt belole, egyszerre nem tudta megenni, mire meg megette volna, mar a tesoja felfalta .A meggymagozas meg kimondottan erdekes szorakozas volt a szamara, talan jatekos dolognak fogta fol. Sohasem fogjuk tudni megfejteni, hogy miert van az, hogy ami az egyik embernek munka, az masnak miert szorakozas. foleg egy gyerek szamara.

Sajnalom, hogy a szuleidet, hogy veluk is megesett hasonolo dolog, talan a fiuknal gakrabban fordul elo, hogy visszafele sul el a tulzott szeretet.

És akkor szerinted miért?

Ez nagyon jó, hogy te ugyanzet élted meg belülről, akkor neked lehet ötleted, hogy ilyenkor mi zajlik le a fejekben.

Jaj, dehogynem! Nagyon is sokat segitettel mar idaig is es szerintem sokmindent nagyon jol kozelitesz meg!

Apropo! Lattad mar a kisunokam fenykepet? Tettem fel egy parat az adatlapomra!

Nem jön be nálad semmi tippem :O))))

Feladom :O))))

Szerintem nem is ott lehet a hasonlóság, hogy pont ugyanolyan lenne a két gyerek tipus, hanem inkább az, hogy nála sem lehetett észre venni.

Amúgy felmerült bennem egy kérdés.

Ha ekkora különbség volt a két fiu között, akkor te hogyan álltál hozzájuk? Egyformán tudtál velük bánni, vagy a pici több figyelmet kapott, mivel "aranyosabb" volt? A nagy nem érezte kicsit kizárva magát?

Kedves pteri!

Valoban nem vettem eszre, hogy elkenyeztettem volna a fiamat.Mindig nagyon szereny es csendes kisgyerek volt. Az idosebbik fiu szinte uralkodott folotte. Amikor mindketten kaptak valami edesseget, akkor a kicsi eltette maganak, a nagyobbik azonnal felfalta a sajatjat es persze a kicsiet is. Allandoan ott sundorgott mellettem a konyhaban es segedkezett, amiben csak tudott. Ha befottet tettem el, akkor kepes volt velem ejfelig is font lenni, hogy segitsen a meggymagozasban. Meg alig mult el 12 eves es mar egyedul sutemenyt tudott sutni. Hetvegeken szo nelkul lemosta mindenki cipojet. A masik fiam igencsak lusta es rendetlen volt, sokszor kizarta a kicsit a kozos szobajukbol, hogy ne zavarja ot. Reggelente a kicsi kelt fel korabban es szaladt at a kozeli boltba, hogy friss pekarut hozzon. A nagyfiut erre nem lehetett volna ravenni. Ezert nem hinnem, hogy a mi esetunkben megallna az a helyet, hogy agressziv es elkenyeztetett lett volna.

Kedves heleenke és hsz-k!

A mi családunkban is történt hasonló, megmondanám hogy hol "sántít a történet". Az imádott gyermek kicsi korában is egy elkényeztetett ,agresszív kis senkiházi volt,aki mindent megkapott, és ezért azt hitte jár is neki, és aki nem szeretett senkit saját magán kívül soha. Persze ezt az Édesanya nem vette észre,mert ilyen az anyai szeretet, aztán amikor megtörtént a szakítás őszintén csodálkozott, hogy mi történt a kisfiával és az asszonykára fogta. Pedig ő nem tehet semmiről, ugyanolyan nulla, mint a fiú, megtalálta zsák a foltját.

Heleenke kívánom , hogy találd meg a boldogságot az új pároddal, és ne emészd magad, bár ezt tudom könnyű mondani.

A sors igazságos, de mi csak ezt a saját bőrünkön tapasztalhatjuk. Ha másnál kívánjuk, akkor kimaradunk a megnyilvánulásából. :O)

Mindenki megkapja a magáét, de nem biztos, hogy számunkra is látható módon.

Norrika!

Rettenetes dolog az, ami veled es a kislanyoddal tortent! Egyszeruen erthetetlen, hogy egy edesapa ilyen szornyuseget tudjon elkovetni a sajat gyermekevel! Ezekszerint sohasem derult ki, hogy tenylegesen mi tortent? Balaset, vagy szandekossag?

Nagyon egyutterzek Veled es kivanom, hogy gyogyuljon meg a Te kis tunderked es boldogsagban, nyugodtsagban tudjad felnevelni Ot!

Ez a "vissza fogja kapni" nem szokott működni!

Tapasztalatom szerint -jónéhány példát tudnék sorolni a környezetmből-sajnos van aki önző, nem "jó" ember, mégis minden sikerül neki,más rendes, segítőkész jóindulatú, mégis mindig "lúzer". Igazságszolgáltatás csak a népmesékben van, meg talán a másvilágon, de onnan még nem jött vissza senki, hogy meséljen. Nem egy esetben azt látom, hogy azok az anyák kapnak többet felnőtt gyerekeik törődéséből, szeretetéből, hálájából, akik szerették ugyan a gyereket, de nem jobban, mint magukat, és annyit nyújtottak anyaként(apaként) amennyit nagyon muszáj. aki pedig kitette a lelkét, annak minden áldozatát magától értetődőnek, természetesnek veszi a gyerek. Ha valaki feltétel nélküli szeretetet ad, azt nem becsülik, míg aki feltételeket szab, annak igyekeznek megfelelni. Persze a szeretetnyújtás nem racionálisan tervezhető dolog. Nem vagyok pesszimista, sem megkeseredett, de figyeljétek meg, hogy így vannak ezek a dolgok. Az ember persze nem tud kibújni a saját bőréből, s aki olyan, az nem fog kevesebb szeretetet, áldozatot nyútani csak azért, hogy jobban becsülje meg a gyerek, amit kap. Így aztán marad ez: Az igazság többnyire csak a mesékben győz. De hisz épp ezért születtek a népmesék, mert jó néhány percig elhinni, hogy a sors és a világ igazságos.

És hogyan reagált a fiad?

Azt nem csodálom, hogy a párod ki akar maradni az egészből.

Biztos, hogy mindenkinek az a legjobb, ha elcsitulnak az indulatok. De meddig kell várnod rá?

Erdekes a kerdesed, de szerintem a valasz egyszeru! Az altalanos csaladmodell egy apabol, anyabol es a gyerekekbol all. Nos, ha a szulok kozuk egyik hianyzik az egy nem altalanos, tehat csonka csalad. Sajnalom, hogy nelkuloznod kellett az edesapadat! Megis furcsanak tartom azt, hogy nem hianyzott Neked. Nem tudom elkepzelni, hogy ne almodoztal volna arrol, hogy vajon milyen lenne ha veletek elne, ha jatszana veled, ha megolelne es megsimogatna.

Almaidban biztosan megtortent mar ez veled!

Igy vagyok ezzel en is, mint minden normalis ember, hogy nagyon vagytam mar egy kisunokara, akit szeretgethetek, babusgathatok es magamhoz olelhetek. Aki szorosan atoleli a nyakamat es azt mondja majd egyszer nekem, hogy "szeretlek nagymami"! Mar evek ota gyujtogettem a gyonyoru magyar meseskonyveket, hogy majd abbol meselek neki, hiszen a magyar nepmeseknel nemigen van szebb es erdekesebb. Talan egyedulallo az egesz vilagon az -operencias tenger, - es a kurtafarku kismalac es a tobbi mesefigura. A kis mondokak, mint a "Bobita" tunderien tanithato a piciknek, mint ahogy azt en is tettem valamikor az en fiaimnak. Hiaba, hogy nem lathatom a picit, csak fenykepen, de a kis arcocskajan mar a fiamhoz valo hasonlatossagot velem felfedezni. Sot meg magambol is sok hasonlosagot talalok benne. Latod, ez a ver szava! Tudom, hogy az en verem is csorgedezik az erecskeiben, o az en eletem folytatasa is lesz! Ezert szeretem ot es ezert hianyzik nekem!