Egy lopott pásztoróra – 20 év után – a férjemmel – anyám ágyában…

Egy teljesen átlagos hétfői napnak néztem elébe: 8-4-ig az irodában, idegesítő ügyfelek, fárasztó főnök, majd munka után gyors bevásárlás, főzés, mosogatás, rendrakás, gyerekek erre-arra. Majd 6 körül férj haza, vacsi, ismét mosogatás, pakolászás...

Vacsi után kint ücsörögtünk a kertben a hintaágyon kettecskén, beszélgettünk. Én este 8-ra zumbázni készültem, edzőcucc bekészítve figyelt az előszobában. Már napközben érett a gondolat a fejemben, hogy este elmegyek zumbázni, ugyan nagyon későn van, de hétvégéig nem nagyon reménykedtem más “sportban”, így ezzel akartam levezetni a fölös energiáimat. Említettem férjecskémnek a zumbát, már úgy sem volt semmi dolgom, gondoltam Ő meg majd lefoglalja magát, garázs, TV nézés, egyebek, észre sem veszi, hogy asszonypajti nem itthon izzad, ám mégsem így alakult az este...

Beszélgettünk az elmúlt hétvégéről, sokat dolgozott, jól elfáradt, este meg jól elaludtunk…

Mondtam, hogy azért megyek el zumbázni, mert a múlt héten nem tudtam menni, most meg pénteken sem tudok, úgyhogy jobb híján valamit kell kezdenem a tomboló hormonokkal, ezért a héten ha törik, ha szakad, hétfőn és szerdán is go zumba!

Az én drágám hirtelen, minden bevezetés, udvarlás, vagy bármi nélkül azt kérdezi: nem megyünk inkább át anyád lakásába? (Ehhez tudni kell, anyu 2 hétig üresen hagyta a kecót, mert nyaral, én meg átjárok – szigorúan egyedül! – virágot locsolni.) Anyu máskor is mondta már, hogy nyugodtan átmehetünk, ha akarunk, de eddig ezt a lehetőséget nem használtuk ki, sosem volt rá időnk… Úgy meglepődtem, hirtelen még szabadkozni is elfelejtettem, pedig lehet, hogy kicsit kéretnem kellett volna magam.

Szóval nem ellenkeztem, csak csodálkoztam, és annyit kérdeztem: Most?

Majd eszembe jutott, hogy valamit kellene mondani a gyerekeknek. A kicsi (14) gépezik, őt nem különösebben érdekli, hol vagyunk, de a lányzó (18) már túl nagy ahhoz, hogy levágja, mi a pálya. Apu-anyu együtt locsolja a mama virágait? Azt mondtam neki (kis hazudós vagyok, de a „nemes cél” érdekében bármit ugye) , hogy átmegyek a mamához, mert nagyon fúj a szél, megnézem, nem vert-e le valamit az erkélyen, ja, amúgy lehet, Apa is átjön velem, nemsoká jövünk…

Fontos kellékek összekészítve: lakáskulcs, óvszer, dezodor, tusfürdő, törcsi, tiszta póló, indulhatunk.

Amikor leparkoltam a ház előtt, sehol sem találtam a lakáskulcsot. Lányos zavaromban (de ciki csaknem 20 év házasság után így zavarba tud hozni a férjem?!) kiraktam otthon a cipős szekrényre a kulcsot, amíg felvettem a cipőmet, nehogy otthon felejtsem! Visszaültünk a kocsiba, hazamentünk a kulcsért, gyerekek jót röhögtek, mi is. Szerintem egyre gyanúsabbak lettünk a szemükben…

Szóval – kisebb kitérővel ugyan - eljutottunk a „tett mezejére”. Míg emberem zuhanyozott, én megágyaztam, és próbáltam megjegyezni, mi hogy volt a hálóban, de biztos nem tudtam pontosan úgy visszaigazgatni a redőket az ágytakarón, ahogy Anyu hagyta.

Kicsit lehúztam a redőnyt, - elég ha csak egy kicsi fény szűrődik be, mert lakótelepen olyan érzés, mintha mindenki belátna, és gruppenben nyomnánk, gyerekvisítás felhallatszik a játszóról, szomszéd néni épp öli az urát, tiszta romantika, nálunk otthon esetleg csak fültanúk vannak.

Míg vártam a Férfit, nézegettem a képeket anyu szekrényén, jó kis ezeréves esküvői fotók, gyerkőcök kicsinek, meg ilyenek, de durva…

Majd kijött a fürdőszobából, meztelenül, rám meredő férfiassággal, én meg már majdhogynem zavarban voltam, álltam ott ruhástól, mint egy rakás szerencsétlenség. Én, aki máskor mindig azon töröm a fejem, száz év házasság után, milyen jó kis női praktikákkal tudnám elcsábítani az én drága jó uramat, szexis tanga, csipke melltartó, fekete combfix, fűző, harisnyatartó, és sorolhatnám, most meg? Állok ott, mint egy szűz lány…

Jó, persze, azért levágtam, miért is vagyunk itt, csókolóztunk, simogattuk egymást a ruhám is lekerült valahogy rólam… nem részletezem…

Tisztára olyan, mintha boldogult szűz lány koromban a „gaz csábító” elrángatott volna egy szabad kéróba, titokban, és ki tudja, mit akar tőlem?!

Amúgy meg szuper volt, csak ne éreztem volna közben végig úgy, mintha anyu valahonnan a falak mögül kukkolna. Na mindegy, azért jó kis hétfő kora este lett belőle.

Igyekeztünk titkos légyottunk után mindent szépen visszarendezni a lakásban, használt gumióvszer rendesen becsomagolva, táskában az otthoni kukába elszállítva (csak nehogy a retikülben maradjon két rúzs között!), ágy gondosan visszaágyazva, ágytakarón ráncocskák elsimogatva, párna, lepedő rendben. Azért majd utólag azt hiszem bevallom anyunak, szerintem úgyis észreveszi, hogy valami nem stimmel az ágy körül. Én azért kicsit feszélyezve éreztem magam. Mégiscsak anyu ágya, meg lakása, meg minden. Lopva, mint a tinik. Azért tök jó volt. Olyan jó kedvem lett ettől az egész szitutól, mondtam is valami ilyesmit az én drágámnak még közvetlenül utána, hogy szeretlek, az ötleteiddel együtt, aztán hazafelé a kocsiban, hogy milyen jó kis estét okozott nekem, jó lett a napom tőle, azt válaszolta, hogy örül neki, és vigyorgott, mint egy jóllakott napközis, azt hiszem én is. Azóta is. Jó lenne megismételni, de ma este meló van, nekem meg marad a főzés, holnapra meg max. a zumba.

Röviden összefoglalva: így is fel lehet dobni egy szürkének induló hétfőt 40 egynéhány évesen, csaknem 20 év házassággal és két nagy gyerekkel a hátunk mögött. Már nem is utálom a hétfőket!