Egy beszélgetés (részletek)

Kérdés: - Mi az élet értelme?

Válasz: - Ez egy igen egyszerű kérdés.

TE meg TE.

K: - Én?

V: - Igen.

K: - De ha nem tartom magam semmire akkor nincs értelme?

Hogy tartsam magam valamire?

Miből merítsek erőt, amikor úrrá lesz rajtam a lehúzó érzés?

V: - Nem kell erőt meríteni. Hiszen az erő olyankor lefele húz, az irányát kell változtatni.

Akkor nem Neked nincs értelme, hanem annak, ahogy Te vélekedsz magadról, mert ezt most így gondolod.

K: - De hogy vélekedjek máshogy, ha mindig eszembe jut a régi szisztéma?

Hát de hogy nézzek mindig egyfelé?

V: - Nem kell mindig egyfelé nézni, de amikor azt érzed, hogy kezdődik valami nem kívánatos érzés akkor nem hagyod szabadjára és tespedsz bele, hanem figyelsz és amikor érted mi az, akkor egyből reagálsz rá, mint egy irányítva az útját merre tartson.

Kiigazítod és nem engeded, míg nem tudod, hogy arra megy amerre Te szeretnéd!

K: - De úgy érzem nem vagyok képes irányítani!

V: - Az irányítás itt nem azt jelenti, hogy kézen fogva kíséred, hanem sokkal inkább lelki és szellemi hozzáállást. Ilyenkor tudatosítjuk a helyzetet felismerjük azt ami kelti és azt amerre menne, mi pedig átvezetjük az értelem és a szándék segítségével.

K: - De úrrá lesz rajtam a pánik.

V: - Az átvezetéskor nem egyből változik minden, ez is folyamat térben és időben.

K: - De megijeszt!

V: - A felismerés után megértjük az energia és a gondolat irányát és működését. Sőt még azt is, merre tart, ezt követi a terelés, vagyis a gondolat és az érzések. Érzetek. Emlékek, minden "lelki" aspektust bevetve mutatod, hogy hova vezetne, ha hagynád azt, ami elkezdődött és megmutatod merre mehetne annak érdekében, hogy ne azt a hatást váltsa ki, amit máskor SZOKOTT, hanem azt amit Te jónak látsz.

K: - Ezt nem nagyon tudom elképzelni, tehát amikor jön a rettegés, belemegyek, hagyom, hogy elhatalmasodjon és utána mindig bepánikolok?

V: - Nem megyek el addig, míg megtörténik, csak addig, míg tudatosul, amikor már tudom mi az, ami keletkezik, azt is tudnom kell, mi következik, mivel mindig megszokásból élünk (mármint aki nem spontán), ezért nincs nagy eltérés a következményeket illetőleg. Magyarul, ha teszem azt - és ez tényleg csak feltételezés - szeretnék valamit, ami nekem nincs, de valahol vagy valakinek van, akkor azt veszem észre, hogy feltör bennem az irigység, vagy a mohó vágyakozás. Majd jön a gondolat, ami a megszerzésre irányul, ez lehet összetett és egyszerű is, gondolatok ezrei dolgoznak a megvalósításon és (itt az időt nem lehet kiszámítani mindig) jön a cselekvés, teszem, ami azt a célt szolgálja, hogy megszerezzem. Ott vagyok és megvan. Ebben a folyamatban a cselekvés előtti pillanatig van lehetőség a változtatásra

K: - De akkor az lehet elfojtás is. Tehát bele lehet esni az elfojtás hibájába?

V: - Igen, de csak akkor, ha nem tudatos, ami történik, de azért van a figyelem, hogy tudjuk mi van, vagy történik velünk és segít megérteni a változtatás esélyét, sőt a lehetőség is ott van benne, vagyis az elfojtás csak akkor lehetséges, ha az a szándékunk és akaratunk ellen való, ha nem tudjuk belátni, hogy mi az ami az érdekeimet szolgálja és mi az ami nem.

Példa: Az italozó embereknek van a klub. Ami az AAK anonim alkoholisták klubja. Itt összejárnak, jól kisírják magukat az ott levők vállán, hogy én azért iszom, mert szemét az élet, de holnap kevesebbet iszom, mert ti sem akartok már inni, így én sem. Ez a rövid történet mutatja az elfojtás felé vezető utat, amiről mindig kapsz egy érmét, amin rajta van, mióta nem iszol mások kedvéért.

K: - Hmmm, ezt nem értem!

V: - Azt senki nem mondja ki, hogy még ha nem is iszik de a lappangó vágy ott ég és csak egyszer nem kell elmenni és lehet újra inni, majd újra menni és nem inni.

K: - De bennem is ott van a vágy, hogy negatív gondolatokkal foglalkozzak. Akkor én is elfojtok?

V: - Akkor igen, de ez azért is lehet, mert nem tudod hogyan tedd másként.

K: - És az baj! Hogy nem tudom hogyan tegyen másként!? Nem tudom hogyan irányítsam!?

Mindig beleroskadok a végén!

V: - Ennek két oka lehet: a figyelem és szándék hiánya, valamint a tudatlanság, és-vagy a szükséglet félre magyarázása.

K: - Azt akarom, hogy végre jól érezzem magam tartósan és olyan dolgokat tegyek, amik számomra hasznosak!

V: - Ezt értem!

K: - Én is, csak azt nem értem, hogy miért nem értem?

V: - Tudod, nem gondolom és soha nem is gondoltam, hogy Neked így, vagy ilyen dolgokkal kellene együtt élned, azt gondoltam képessé teszlek arra, hogy megoldd a dolgaidat és minél könnyebben élhess (most is és amíg az életben képes vagyok rá megteszem) de, és ez a nagy DE! Szerintem nem figyelsz rám eléggé, és azt gondolom, hogy nem gyakorolod kellőképpen azokat a dolgokat, amiket tanítok neked. Szerintem két világ közé rekedtél, és TE vagy az, aki nem akar, vagy nem tud, vagy nem képes dönteni!

K: - Ez az pont, hogy érzem, hogy megrekedtem! De valami változás csak jön! Mintha egyre jobban rálátnék az értelmetlenségére a másik világnak. Mintha kezdeném észrevenni mennyire gyorsan megy az idő, és hogy igazából minden attól függ, hogyan döntök. Egy életet sokféleképp le lehet élni. Szenvedve de békében is.

V: - Ez így igaz! De a döntéssel sem és a cselekvéssel sem lehet a végtelenségig várni!

K: - Csak valamiért nem merem, vagy nem tudom megtenni azt az elhatározást, hogy én az enyémet vagyis az életemet jól akarom élni.

V: - Amit tudsz azt mered is, és amit merni kell arra képes vagy. :)

K: - Csak mindig, ha jönnek azok a lehúzó gondolatok, az nem tesz jót!

V: - Nekem is és neked is, mint mindenkinek meg van a mumus, ami nem azt jelenti, hogy ő irányít, csak azt jelenti, hogy azt gondoljuk, van, hogy engedni kell, vagy lehet neki, de ez nincs így.

Nem húzhat le semmi, ha nem akarod! Lehet, hogy meglök vagy kibillent, de nem okozhat olyat, ami a Te számodra nem szükségképpen fontos. Tanulunk míg élünk és van aki ezt tudja, van aki elfogadja, van olyan, aki elutasítja, van aki menekül messzire előle és van aki örömmel üdvözli!

K: - Én is örömmel akarom üdvözölni!

V: - Jó, az jó! Akkor tanulj és mindenből, de legfőképpen magadból, és amit mondok, próbáld ki és tudd meg, milyen!

K: - Hát de ha mindig ugyanaz a reakcióm, akkor abból alig van tanulás. Csak megszokás.

V: - Azt is meg kell tanulni, hogy megszokások vannak, csak úgy lehet megváltoztatni.

K: - Azokat már ismerem. Elég jól.

V: - Mindet?

K: - A legtöbbet igen.

V: - Ha nekem van egy szokásom, ami haszon nélküli az életemben, akkor változtatok rajta… De soha nem küzdelmes és verítékes módon, mindig azt tartom előtérben, hogy mi az ami felé tartani szeretnék. Mi emberek esendőek vagyunk (és ebbe remélem én is beletartozom),ezért szellemi munkával kezdődik… Tudom mi a szokásom. Figyelem, mi történik gondolatban, érzelmileg és cselekedetben, ebből össze áll a kép. Lehet látni, mi a szokásom, hogyan és miképpen történik meg, folyamatában. Ez teszi lehetővé a változtatást!

Létezésünk nem mástól nyer értelmet, csak mi adhatunk neki értelmet. Csak akkor tehetjük ezt meg, ha már rendelkezünk saját egyéni gondolkodással.

K: - Jó reggelt! Az, hogy ki milyen értelmet ad az életének, ugye sok mindentől függ. Szerintem inkább az ember rossz irány felé koncentrálódik és ezalatt azt értem, hogy mivel a mai világ marketingje is így működik - arra figyelünk ami nincs, és elhitetjük magunkkal, hogy a megszerzése majd elégedettséget okoz. Okoz is, de az hamar elmúlik. Tehát olyan dolgokat teszünk életünk értelmének, amit túlbecsülünk - amiből az jön, hogy magunkat lebecsüljük, az állandó hiány érzése kínoz, amit igyekszem pótolni tanult és megszokott módszerekkel, de nem megy. A hiány ott marad. Akkor lehet, azt kéne megkérdezni, miért is rossz a hiány érzése? És tényleg hiány-e, vagy csak elhittem, hogy az?

V: - Hogy értelmet adjunk az életünknek, az nem függ csak tőlünk és csak azért mert képesek vagyunk átgondolni azt, amit tanítottak és azt, mit is akarunk tanulni. Amikor megszületik a felismerés arról, hogy az ismeretek többsége másoktól és nem saját tapasztalatból származik. Akkor az igyekezet és az ismerni vágyás túl tud jutni a félelmen, és a biztonságvágy erős, szinte áttörhetetlen falán. Lépéseket tudunk tenni a saját ismereteink megszerzésére. Amikor már rendelkezünk saját tapasztalattal és azt nem a múltunk által és tanult ismeretek alapján dolgozzuk fel, sokkal inkább egy más szemszögből, akkor jobb úton járunk.

A hiány ismerete megszünteti a hiányt, és annak megszületését.

Amikor tudjuk a hiányt, azt is tudni kell miért az ami!!!

A felismerés meg fogja kérdőjelezni a hiány szükségességét.