Dolgozzuk fel a császármetszést együtt (beszélgetés)
Látom már jó régi fórum, ami egyszer már megújult.:-) Örök téma.
A véleményem hogy nem kell lenézni azokat az anyukákat akit lelkileg kicsit megviselt a császár.
Nem császáros szülésre készültem én se, mégis az lett belőle. 6 óra vajúdás után lett sürgősségi császár, mert nagyon lecsökkent a baba szívhangja a tolófájásoknál. Mint utólag kiderült, rövid volt a köldökzsinór.
Nem viselt meg nagyon a császár, mert tudom muszáj volt, de egy kicsit sajnálom azért, még a mai napig is, pedig már lassan 2 éves a pici fiam.
Igazából azt sajnálom, hogy nem emlékszem az első pillanataira, mert altatással műtöttek, nem volt választásom.
Ez az egyetlen ami miatt bánom.
Nem értsétek félre amit mondok, én nem kesergek egyáltalán. Ugyanarról beszélünk: a lényeg hogy jó legyen a vége :)
Én igenis azért éreztem rosszul magam, mert többször szembesültem azzala bizonyos állítólag nem létező Judit1109 által is említett lenézéssel.
Magát a műtétet úgy fogom, fogtam fel, ahogy írtam: ha ez kell ahhoz hogy semmi probléma ne legyen, akkor ez. És nem voltam önző, pedig lehettem volna, ha ragaszkodom a természetes faros szüléshez:)
Viszont én tiszteletben tartom azt is, ha valakinek nehéz elfogadni azt, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az várja vagy tervezi. Ezeka nők előbb-utóbb úgyis rájönnek (rá kell jönniük) hogy semmi értelme a kesergésüknek - és ekkor dolgozták fel a történteket :) Szerintem ne vonjuk kétségbe senki érzéseit, én csak annyit akartam mondani az előző hszeimben.
Húsz évvel ezelőtt császárral szültem a fiam. Rövidlátó vagyok - nem kicsit - így tudtam, hogy császár lesz. Személy szerint örültam neki, mert rettegtem a hosszú vajúdástól.
A múlt évben kellett először azzal szembesülnöm, hogy az igencsak ráérő fiatal anyukák elkezdték fikázni a császárosokat. Nem értettem és ma sem értem ennek az okát. Ők előtte szenvedtek, mi pedig utána. Nem órákat, napokat, heteket. De egyáltalán! Hogy lehetne a kettőt összehasonlítani? A krumplit sem hasonlítjuk össze a banánnal!
Az itt a legnagyobb gond, hogy túl sok a szabadidejük az anyukáknak! Inkább foglalkozzanak a családjukkal és ne kreáljanak ott problémát ott, ahol nincs.
Öt hete újabb vágást szereztem a hasamra. Kivették a méhem és a fészkeim nagy részét. Azt hittem, hogy olyan lesz, mint a császár. Nem olyan volt. Sokkal rosszabb!
A kesergő császáros anyukák nagy többsége nem azért kesereg, mert őt lenézik a nem császárosok, ahogy itt valaki megfogalmazta. Saját magukkal nincsenek megelédve, a teljesítményük hiányával, hogy "nem tudták megszülni" a gyerkőcöt. Önzők, mert ahelyett, hogy ezt az energiát a gyerekre fordítanák, saját magukkal vannak elkeverdve, ahelyett, hogy örülnének, hogy egészséges, van keze, lába, szépen cseperedik.
A modern kor nyavalygása mindez, ha nincs min nyavalyogni, csináljunk okot szindróma. Csak csinálja, akinek van fölösleges energiája még erre is!
Sziasztok!
Így van!
Amikor bement, lehetett tudni hogy valamikor valahogy ki is fog jönni. Ez nem kívánságműsor. Vigyázunk rá 9 hónapig, aztán egy kis szülés, és aztán szívvel lélekkel igyekszünk a legjobb anyukája lenni. Soha nem értettem mit kell ezen felfújni. Én kettőt szültem rendesen, egyet császárral mert nem volt más választás, beteg volt, elveszítettem, és most pont ezért megint császározni fognak. Annak kell örülni hogy megszületik, és egészséges. Aki azért szül császárral, hogy ne fájjon, az magával tol ki. Aki meg azért hogy apának utána is jó legyen, az .... cserélje le apát!
Na most fogok kapni hideget meleget!
Tudod, kedves marianna10, én személy szerint nem küzdöttem semmiféle lelki problémával a császár miatt, de megértem, hogy más küzd. Én is szülni készültem, de a kisasszony belefenekelt, ugyanis farosba fordult a végére. Eszembe se jutott első babát farosan szülni, így nem is kellett feldolgoznom semmit, mert megbarátkoztam vele, mire odakerültem. DE.
Mint említettem, szülni készültem, amit nem tudtam átélni. Mint említettem, engem nem viselt meg, de sok helyről kaptam, hogy nem is szültem, csak kivették a gyereket. Na ezt fel kellett dolgozni.
Nem mondtam, hogy könnyű 12 órát végigvajúdni (látsz ilyet a hozzászólásomban?).Én nem mondtam olyat sem, hogy egyik szülés más mint a másik, könnyebb, vagy "szülésesebb", sőt, pont azt mondom, hogy a lényeg a vége: az egészséges baba. Ne tegyünk különbséget. Ugyanis ha azt éreztetik az emberrel, hogy ő könnyen megúszta, hajlamos elhinni, és magát hibáztatni. És erről nem ő tehet, hanem azok, akik ezt éreztetik vele.
Neked meg fogalmad sincs, micsoda fájdalmakkal jár a császármetszés.
Szerintem aki szülni készül, és császár lesz belőle, annak igenis nehéz. Két okból. Egyrészt, mert a természetesen szülők nagy része elvitatja tőlük azt, hogy ők szültek (még a kórházban is "műtött"nek hívják őket, minket), másrészt nem tud felkészülni erre senki. Hogy szülni készül, és vmi baj miatt hirtelen kikapják a gyereket (ami egyáltalán nem olyan egyszerű és könnyű, mint ahogy azt képzeled.)
Hidd el, több okból nehéz ezzel megbírkózni, mindenki más, és másképp kezeli ezt. Van aki 5 perc alatt túlép rajta, van aki hónapokig bánkódik. Tartsuk tiszteletben egymás érzéseit.
(Egy műtött)
Én nagyon örülök,hogy császárral szültem mindkét gyermekemet.Eleve szemészeti javallatra így döntöttek+azt mondta a dokim,hogy nem valószínű,hogy meg tudtam volna szülni simán a kisfiamat.4850 grammal-54 cm-el született.Nála még altattak,kislányomnál gerincközelivel szültem.
Én vagyok a legboldogabb ember a világon,hogy van két csodálatos,egészséges gyermekem.
Nem attól Anya valaki,hogy milyen módon szül.
A gyermek az első.
aztán született testvérem is, hasonlóképpen, de nála már nem voltak annyira parában.
Egyébként anyukám azt mondta, hogy örült, hogy túl van rajtunk, és azért mert nem egyből tettek rá a mellkasára, nem szeret kevésbé. Sőt!
Veroo, a jelen az amivel foglalkozni kell! Hogy a babád nap mint nap rád mosolyog, és ez csodálatos érzés lehet.
Én nem írtam azt sehol sem, hogy ettől rossz anya vagyok, és ezzel szerintem nem divatolok, mert leírtam mit érzek.
Köszönöm szépen.