Divat vagy életforma?

Szinte magam előtt látom, ahogy a félhomályban ülnek és arról beszélgetnek:

- A héten már két terítőt kivarrtam, a múlt héten összesen négyet.

- Nekem sehogy se sikerül heti kettőnél többet kivarrni.

- Én legalább ötöt elkészítek és mellette még horgolok is.

És így tovább. Versenyszellem...

Aztán egy időben boldog-boldogtalan verset és/vagy rejtvényt, fejtörőt írt - drága Jane Austen idején. Az már mellékes volt, hogy rímtelen, értelmetlen - lehetőleg minél hatásvadászóbb és nyakatekertebb - szavakat pakoltak egymás után. Volt, aki naponta ötöt is megírt és akadtak, akiknek hetek kellettek egy-egy mű megszüléséhez. Ez utóbbiak voltak az olvashatóbbak.

És akkor nem beszéltem még a zene és az éneklés szeretetéről. Minden, valamit magára adó lány tudott legalább is zongorázni, énekelt, mint egy csalogány, hogy aztán a Knightley-k és Eltonok ne tudják eldönteni, melyik lány áll szívükhöz legközelebb. Mert ugye a háztartás és a gyereknevelés szempontjából a legcsekélyebb mértékben sem elhanyagolható, hogy anyuci keze repüljön a zongorán, ússzon a hegedűn és rigó legyen a torkában.

Most mi a divat?

Tegnap délelőtt különböző generációk hölgytagjai képviseltették magukat nálam. Szám szerint öten voltunk. A téma az előző napi táncos torna volt.

- Mennyit fogyott Éva és Marika! Erzsi odafigyelhetne már magára.... ennek nem lesz jó vége!

- Detti is igazán járhatna, lassan lábra se fog bírni állni.

- Mennék én minden nap, csak bírná a hátam.

- Óóó, Ágika olyan jó kis nyújtó gyakorlatokat mutat, biztosan jó lesz a hátadra is, nekem a lábizmaim nem bírják, a vádlim görcsölt is egész álló iccaka.

- Marika december óta fogyott nyóc kilót!

- Én egy hónap alatt ötöt!

- Tegnap kezdtem, de már lötyög a nadrágom....

Hümmögtem és bólogattam, mosolyogtam és a számat húztam, ahogy megkívánták éppen.

És közben azon gondolkodtam, legnagyobb szája annak van, aki életében egy dekát se hízott feleslegesen. aki a szülőszobáról feszes hasfallal, kismama állapot előtti súly, mínusz két kilóval jött ki. Mosolyogtam, de belül feszengtem. Még mindig a túlsúlyosok közé tartozom. Nap, mint nap megküzdöm a dekákért. Küzdök magammal a finom falatok ellen (főleg esténként), küzdök magammal, hogy igenis ma is megyek tornázni. Nem egyszerű.

Persze, ha lassan is, de látszik az eredmény. Formásodok, frissebb vagyok. De nálam ez nem divat. Csupán szeretnék versenyt futni a gyerekeimmel, hegyet akarok velük mászni és nem kocsival követni őket, úszni akarok anélkül, hogy öt perc után kifulladnék, vagy görcsbe rándulna a lábam.

Jól szeretném érezni magam, örülni akarok annak, amit a tükörben látok. De ha ez verseny is számomra, akkor én egy valakit akarok legyőzni: magamat. Azt az énemet, aki sütivel, májkrémes kenyérrel mászott be az ágyba, aki a kanapén hevert a biciklizés helyett.

Számomra ez nem divat, nem hóbort, hanem remélem, ez már így marad és egyszer elmondhatom, életforma.