Daniella, a kis csodám

Egy szép szeptemberi napon két csík jelent meg a teszten. Két hét elteltével, a 6. héten már szívhang is volt. Május 15-re írtak ki. Szerencsére az egész terhességem csendes volt, csak egy kis keményedés és a vége felé savtúltengés.

A 38. héten elmentem egy vizsgálatra és a nőgyógyász azt mondta, be kell feküdnöm május 9-én a kórházba, mert rengeteget híztam, bár így a távlatokból tényleg sok volt az a 25 kg. Pénteken már ideges voltam a hétfői kórház miatt és megbeszéltem a pocaklakóval, hogy anya segít de most már ideje kijönni. Nem akartam egy percet sem benn tölteni, hacsak nem szülünk!

Mindent kipróbáltam a hétvége során, amit csak lehetett. Átültettem az összes növényem, egész nap guggoltam, fűszeres ételeket ettem, még apával is összebújtam és semmi. Vasárnapra semmi erőm nem volt, így aznap csak pihentem és rettegtem a hétfői naptól. Este korán ágyba bújtunk, mert mindketten fáradtak voltunk. Apa el is aludt, én pedig tévét néztem. Nem tudom, hogy mit néztem, mert enyhe fájásaim voltak és elég rendszeresek. Mivel nem voltak nagyok, gondoltam elmúlik, de este fél 9-kor már elég erősek voltak. Éjfélkor már nagyon fájt, így szóltam édesanyámnak, hogy valami elkezdődött. Még jó, hogy egy fedél alatt voltunk.

Addigra öt perces fájásaim voltak, egészen egy óráig, akkor hirtelen erősebb is lett és átment két percesbe. Mivel én meg sem tudtam moccanni, anyám átszaladt felkelteni apát. Szegény, nem tudta felfogni hirtelen, hogy mi történik! Még egyszer elmagyaráztuk. Szülünk!!!

Ekkor kiderült, hogy üres a kocsiban a tank, épphogy elért a kútig. Míg ő tankolt, én anyám segítségével felöltöztem és beültünk az autóba. Senki nem volt az utakon, fél kettőkor már írtam alá a papírokat. Feltettek NST-re, de nem voltak erősek a fájásaim, és rendszertelenné is váltak.

Kettesben hagytak minket apával, mikor kettőkor benézett a nővér, épp megrepedt a burok. Mondtam neki hogy szeretnék felkelni, mert magzatvízben fekszek. Akkor megvizsgáltak és csak két ujjnyira voltam nyitva. A doki el is ment aludni, mondván itt nem lesz még baba. Kint pihentem, de olyan erős fájásaim voltak, hogy azt leírni lehetetlen. Végül háromnegyed háromkor mondtam apának, hogy le szeretnék feküdni, de az ágy végéig jutottam csak el, ott le kellett ülnöm a székre. Akkor olyan fájásom volt, hogy felemeltem a vaságyat. Felfeküdtem az ágyra, és apa elindult friss levegőt szívni, hisz nem lesz baba, csak öt perc az egész.

Igazság szerint, hálás voltam, mert nagyon aggódott, és nekem is kellett öt perc, hogy összeszedjem magam. Talán a folyosón járt még, mikor nekem jött egy fájás, egy tolófájás. Éjjel volt, nem kiálthattam utána, így csengettem és a szülésznő szaladt is. Kedvesen megkérdezte, mi a baj, én pedig azt válaszoltam, hogy nyomnom kell. Bekísért a vizsgálóba és négy ujjnyira nyitva voltam. Nem tűnt még el teljesen a méhszáj, de nekem tolófájásom volt. Megkért, hogy ne nyomjak, mert szétszakadok belülről, de nem tudtam visszatartani. Mire felfektettek a szülőágyra és lekötözték a lábam, el is tűnt a méhszáj, így nyomhattam végre.

Három fájás alatt sem bukkant elő a kis feje, így kissé fáradtan megkérdeztem a szülésznőt hogy: nem igaz, hogy még nem látja a fejét, erre kedvesen annyit válaszolt, hogy ő már látja! Igaza volt, a következő fájásnál már láttam a kis kobakját, de beszorult. Mivel a doki aludt, elszaladt érte a nővér, míg én próbáltam kinyomni. Két fájás közt meg is érkezett és gondolkodás nélkül gátmetszést csinált. Rettenetesen fájt, de abban a pillanatban kint is volt a feje, majd a következő fájásnál 3:26-kor az egész kislányom. Rögtön feltették a mellkasomra, csupa magzatmáz volt, de jó alaposan megpuszilgattam, majd elvitték fürdetni és mérni. Addigra apa már ott várta beöltözve a csecsemős szobában. 2800 gramm és 51 centiméter volt.

Fél órán keresztül varrtak, a méhnyakam is megrepedt, az fájt, de megérte. Rögtön ki is toltak apához, aki csak áradozott a mi kislányunkról, aki annyira sietett közénk. :) Igaz, én kértem meg rá! :)