Csenge érkezése

Gyanús fájásaim voltak már november 11-én. Este méricskéltem is, aztán beleuntam a nagy összevisszaságba.

November 13-án vasárnap reggel 9:07-kor éreztem újra az első fájást, nem volt igazi, el voltam vele. Vasárnap lévén főztünk, takarítottunk, mosogattam. Néha-néha meg-megálltam a mosogatóra támaszkodva, de elviselhető volt. Ebédelni nem tudtam, semmit nem tudtam megenni és éhes sem voltam.

Délután szóltam a páromnak, hogy lefekszem vele pihenni én is, aztán lesz ami lesz, persze nem tudtam végig feküdni, járkáltam a lakásban.

Fél 4 tájban keltettem délután, hogy biztos, ami biztos, be kellene nézni a kórházba, mert a fájások változatlanul jöttek 7-5-3 percenkét, de még mindig összevissza.

Fél 6 volt hogy beértünk. Az én orvosom ügyeletben volt, de nem ő vett fel az osztályra, aztán szerencsére végül behívták és már ő vizsgált meg.

Totál gyomoridegem volt, mert magzatvíz nem folyt el. Mondta a doktor úr, hogy érzi a fájásokat, de gyengék, igaz, hogy 6 centire nyitva vagyok, nem kell aggódni, mindjárt csinálunk fájásokat.

Hálát adtam az égnek, hogy bármi lesz, a fele már megvan. :)

Gyors ultrahang, ahol is közölte, hogy szép nagy gyerek, csak annyit tudtam nevetve kérdezni, hogy "de ugye kifér??” :)

Kétségbeesve bandukoltam a folyosón és mondtam neki, hogy félek, átkarolva mondta, hogy nem kell félni. Előkészületeket nem részletezem, de mindenesetre a beöntés szerintem akkor a legrosszabb, ha erre görcsölünk rá, nekem egyáltalán nem fájt.

Burokrepesztéshez készülődtünk, pikk-pakk megvolt, nem fájt, nem éreztem semmit belőle, igaz, több víz volt, mint az ultrahangon, de tiszta volt.

19:00-kor történt a repesztés, azt mondta, körülbelül éjfélre lesz meg a kislány.

A szülésznővel beszélgettünk, néha elnézést kértem, ha félbeszakadt a mondandóm, ekkor fájás jött. 19:40-kor engedték be a nővéremet, a párom nem szeretett volna bejönni. Ekkor éreztem, hogy ez a fájás nem az a fájás. Kérdeztem, hogy az a bizonyos székelési inger lesz még rosszabb is? Mondta Edit, hogy persze, sokkal rosszabb, mondtam neki, akkor hadd üljek labdára. Gyorsan megvizsgált és közölte: "Sajnos a labdát elfelejthetjük Gabriella, mert eltűnt a méhszáj.”

Persze a totálpara szülőnő visszakérdezett: "Ugye nem viccel?” :)

Kicsit itt már morogtam, mert ezt nem lehet visszatartani, lehetetlen, a dokim persze sehol. Edit hívta, egy lobogó köpenyt láttam bejönni, ez volt a doktor úr. Összedobták alattam az ágyat és végre nyomhattam.

Én nem emlékszem pontosan, de körülbelül 2-3 fájásra meglett Csenge, 20:21-kor 53 centivel és 3400 grammal. Könnyek nélkül bőgtem és a doki kezét szorongattam.

Egy fájás alatt sikerült 3-szor nyomnom. Egy olyan része nem volt magának a szülésnek, ami fájt volna. Valószínűsítem, hogy azért, mert annyira féltem, hogy azt elmondani nem tudom.

Belül repedtem, ennek következtében 3 belső varratot és 2 külsőt kaptam. A varrásból semmi nem fájt, itt már kaptam gázt.

A gyors születés eredményeképpen Csengémnek hematómája lett ,de szerencsére nem volt gond vele. Két órás megfigyelés után saját magam sétáltam át az osztályra, jól is esett kicsit sétálni.

Éjszakára elvitték Csengét, semmit nem aludtam, mert annyira vártam a reggelt, de olyan éhes voltam, hogy megettem volna a kórházi ágyat. :)

Életem legmeghatározóbb élménye volt ez. Amennyire féltem, minden olyan rendben és gyorsan ment.

Soha nem felejtem el a doktor úr és a szülésznő hozzáállását és kedvességét.

És persze a veszprémi kórház osztályos dolgozóinak a kedvességét sem.