Csecsemő röntgen (beszélgetés)
Lányom 41 éves. Abban az időben, akinél eltérést láttak a csípőficam szűrésen mindet megröntgenezték.
A lányomat is, akinek semmi baja nincs, azóta sem és még azt a rengeteg babát, akit aznapra behívtak.
...és minden napra behívtak vizsgálatra...
Jelenleg 29 éves fiamat is röntgenezték pár hónaposan, szintén tüdőgyulladás miatt, sőt a felvételt meg is kellett ismételni, mert elsőre nem jelölték meg a jobb- és a bal oldalt.
(A fiamnak pedig nem a szabályos helyen van a szíve.)
Akkor még úgy ment, hogy le kellett fektetni, a hasára és attól lejjebb letakarták ólmos takaróval, a két kezét pedig megfogták.
Pár pillanat és kész volt, inkább a nagy, sötétben álló gépről ijedt meg.
Szia!
Nagy fiam lassan 21 éves, hat hetes korában tüdőgyulladás gyanúja miatt röntgenezték meg. Makk egészséges pasi. :)
Nyugodj meg, csak akkor végzik el a vizsgálatot, ha fontos. Egyébként meg az én hitvallásom ez ügyben, a gyerekünk érdeke, hogy a vizsgálatokat elvégezzék és akár nehézségek árán is a gyógyszert beadjuk! Láttam már betegség miatt elálló fülű kisfiút, akin jól szórakoztak a hozzátartozói, persze nem tudták, hogy azért a változás, de mint kiderült, a középfül gyulladásra adott gyógyszert, "nem tudták" beadni neki....pár óra múlva a műtőben volt....
Helyes döntést, mosolygós napokat kívánok!
Sziasztok!
Van olyan gyermeketek vagy ismerősötök aki 3hónapos kora előtt volt röntgenezve és semmi baja nem lett tőle? Mennyi idős most?
A röntgen nem jó senkinek ezt tudom, főleg nem ilyen pici babáknak.
Tudtok esetleg pozitív példákat írni? :)
További ajánlott fórumok:
- Meghalt egy csecsemő otthonszülés közben
- Szerintetek milyen az a nő, aki nem szereti a csecsemőket, gyerekeket?
- H1N1 oltás - csecsemőknek, gyerekeknek
- Pofon egy pár hetes csecsemőnek?!
- Ti bevállalnátok egy nyaralást Horvátországba 3-4 hónapos csecsemővel?
- Mi készteti a frissen szült anyákat, hogy a véres csecsemőjükről képet tegyenek fel közösségi portálokra?