Családi kapcsolatok és problémák (beszélgetés)
Nincs ellenérv, de kontroll sincs. Pedig a kontroll az jó és szükséges... De meg lehet oldani. Az ember megszokja. Csak eredményesebb lehetne úgy. Jobban, gördülékenyebben mennének a dolgok. Gondolok itt olyanra, hogy a gyerektervezés kész macera volt, mert én akartam, a férjem csak azt állította - a kedvemért - , hogy akarja ,de valójában nem, én ezt éreztem. Szóval nem is jött össze a gyerek. Hónapokig hiába kínlódtam, reménykedtem, meddő dolog volt ,hisz ha mindketten nem akarjuk.... Aztán jóval később, amikor ő is akarta, azonnal jött... Nem lett volna egyszerűbb nyíltnak lenni, és közösen elhalasztani a dolgot? Mint hiú reményt kelteni bennem?
:(
Kösz, hogy érted. Azt gondolom, hogy egyedül is boldogultam volna így a gyereknevelésben ,mint segítséggel. Ugyanis egyedül is követtem volna el hibákat, de nem nagyobbakat, mint így.
Ami a férjemet illeti: el kell fogadnom. Én sem vagyok tökéletes, más sem szeretnék választani, semmi ilyenről nincs szó. Jól látod, hogy ezért van szükségem időnként tesóm segítségére. Azt akarom ebből az egészből kihozni, hogy nagy teher ám másik embernek dolgokat megvilágítani, hisz a férjemnek bármit mondok,ő már az esetek nagy részében fenntartás nélkül elfogadja, amit mondok. Irtó nagy felelősség. Hisz sokszor nincs is igazam, vagy csak hirtelen felindulásból, pillanatnyi hangulatból látok valamit úgy stb.
Valaki írta, hogy érvek-ellenérvek felsorakoztatásával döntést hozni a párnak ,így kellene- szerintem is... így kellene.
A férjed ezen reakcióját tökéletesen megértem, még ha nehéz is elhinni. Ez olyasmi, hogy ha nem látom a problémát, akkor az nincs is. Ezen én i átestem, épp a gyerekem iránti szeretet miatt jött ki ilyen falsul az egész. Most már persze van önvád, meg fejem a falba verése, meg hogy ha akkor észbe kapok...
Ez nem lesz könnyű, egyikőtöknek sem.
Helyes. Én sem érzem egészségesnek a mi esetünket. Ezért tiltakozik minden porcikám ellene.
Biztatom is a férjemet, hogy legyen véleménye. Mert onnan már el lehet indulni, közös nevezőre jutni.
De nyilván történtek olyan dolgok, hogy nem mer az ember a férje szavára adni.
Egyszer megbeszéltük, hogy elköltözünk a kedvenc városunkba és ott fogunk családot alapítani. Eddig jól hangzik, nem? ...Mindketten találtunk munkát az adott városban,sőt a férjem még hamarabb, csak neki később kellett kezdeni. Én odaköltöztem, elkezdtem dolgozni .... pár hét múlva pedig visszaköltöztem, mert a férjem nagy nehezen bevallotta, hogy nem akar költözni.
Pedig mielőtt elköltöztem, könyörögtem neki, hogy ne hagyja azt a beégést, hogy elköltözök meg vissza, ha ő nem akar költözni. Mondtam neki, hogy pár nap múlva kezdenem kell a munkahelyen, de ő még nem fogta fel... még albérletem sem volt, de ő nem is fogta fel ,hogy hol fogok lakni. Amikor elkezdtem a szekrényből pakolni a ruháimat, akkor láttam egyértelműen rajta, hogy sokként érte a felismerés, hogy megyek....
Nekem úgy tűnik, hogy a tesódnak ritkán jobb napja van, amikor normális veled, de elég szépen hazavágta az önbizalmad!
Először is, ki a gyereked anyja? Ha te vagy az, akkor neki nem sok köze van hozzá, hogy neveled. Ezt közölni is kéne vele. Ha meg villog a pénzével, ne hagyd, hogy ez bántson. Neki van mit félteni, és a milliókat elveszteni. Egy ember értékét nem a pénze mennyisége határozza meg.
A nővérem is gazdag lett. Miután elérte ezt, megtagadta a családját. Úgymint szülők, testvérek. Csak azért, mert mi szegények maradtunk. a te nővéred nem tagadott meg, de figyelmeztetheted, hogy te őt igen. Rajta áll. És hozd helyre az önbizalmad. Sőt, ez legyen az első lépés!
Ezt nem láttam...
De nekem itt kicsit úgy tűnik, hogy a tesódat isteníted, a férjedet meg teljesen hülyének nézed. Szerintem fordítva kellene lennie, de nyilván a te életed.
Én imádom a bátyámat, de azért kötöttem össze az életemet a párommal, mert az ő véleménye is fontos, és bármit teszünk, együtt tesszük. Érvekkel, ellenérvekkel megvitatva (nem veszekedve). A bátyám adhat tanácsot, de nem az a vége, hogy mindig az van, amit ő mond.
Erre annyi a magyarázat, hogy nem vagyunk egyformák!
Miért kellene mindenben egy véleményen lenni?
Nem tudok más tanácsot adni neked, minthogy én tuti, hogy a kis családomon belül oldanám meg a problémát, úgy, hogy nem befolyásol senki.
Ez is lehet. Meg egyébként is ő dolgozik, tehát nyilván az anya jobban látja a gyereket nap mint nap stb.
Én csak próbálok szépen megoldani dolgokat. De nem megy. Nem úgy megy, mint kéne. Talán jobban menne, ha ... szóval ketten.
Volt egy sziutáció a minap, és ugyanazt a helyzetet tlejesen máshogy láttuk, én éreztem az adott szituról ,hogy ez nagyon kényelmetlen és nagyon gáz sziutáció volt, és micsoda lebőgés! Pedig próbáltam a helyzetből a legnagyobb maximumot kihozni...
A férjem szóba se hozta az adott esetet... Mikor végül rákérdeztem, hogy ő hogy látta, kikerekedett szemmel, felvont szemöldökkel nézett rám. Ő ugyanazt a szituációt kimondott szerencsés és jól elsült szituációnak ítélte meg. Szerinte remek volt.
Nem ismerem a pontos problémát, de az is lehet, hogy ez az elutasító magatartás annyit jelent nála, hogy ő ezt még nem képes feldolgozni (egyszerűen képtelen tudomást venni róla, neki több idő kell).
Egyébként meg mindent olyan szépen megoldasz nélküle, lehet, hogy gondolja felesleges ő ebben.
Ezért kéne leülnöd és beszélni vele, mint normális párkapcsolatban szokták.
De a testvéred ne szóljon bele!
Vagy mást mondok. A gyerekemet elkezdtem orvoshoz hurcolni, éreztem ,hogy valami nem kerek. Be is igazolódott. A férjem is jött velünk. Az orvostól kifele jövet én romjaimba hullottam össze, nagyon elkeseredtem, mire észrevettem, hogy a férjem dalolászik, vigyorog, tök jó kedve volt... Mondtam neki, hogy "hogy tud ilyen jó kedve lenni azután, amiket az orvos mondott?" Mire azt válaszolta, hogy őt nem érdekli, hogy mivel riogatja az orvos, nincs igaza, mert az ő gyereke igenis tökéletes, aki mást mond ,annak nem hisz! !!! NA.
Egy ilyen helyzetben próbáld ne egyedül érezni magad a rád szakadó tehertől, hogy ezt neked kell megoldanod, neked kell megfelelő terápiát találnod a gyerekednek, ha azt akarod, hogy valaha járjon!!! Mert a férjed még a problémát se látja, nemhogy a megoldást.:(
Nem! Én azt mondom, hogy mindezt a kérdést a pároddal kell megbeszélned és hozni egy olyan döntést ami mindkettőtöknek jó!
Nehogy már a tesóm döntsön, hogy én hol akarok élni a családommal!?
A társasházzal mi volt a baj?? Mert az, hogy "hallani se akarok róla", számomra se lenne elég erős érv a férjemtől. Ennél több kell...
Azok alapján, amiket leírtál, hogy miben segített a tesód, úgy tűnik, hogy kicsit isteníted, mert képes volt alkudni. Hát, ez azért nem olyan nagy dolog.
A kocsivásárlás részleteit se ismerem, de simán el tudom képzelni, hogy ott se volt akkora nagy a baj...
Azt hiszem, igazatok van. Volt idő, amikor (és ebbben az időben tesómtól távol éltem) egyenrangú barátnőim voltak, és önálló voltam. Nagyon jól éreztem akkor magam.
Most más az élethelyzet, most már a férjem helyett is nekem kell gondolkodni, ami elég nagy falat nekem. Azért vezér típus nem vagyok, de őt vezetnem kell... nehéz.
Nekem kicsit már úgy tűnik, mintha a férjed, csak egy báb lenne akit rángattok!
Nem a testvéreddel élsz kapcsolatban.
Egyébként meg én SENKINEK sem hagynám/hagyom, hogy a gyerekemet bántsa!
Igazad van ,hogy nem áll meg a világ....
Nem, azt kivételesen nem ő sulykolta belém, hogy a férjemnek hülye ötletei vannak. Mert bár a gyerekemmel nem ilyen becsületes- de a férjemmel kapcsolatban SOHA egy rossz szót sem szól. De tényleg. Még akkor se, amikor szidom.
A férjemnek hülyei ötletei vannak, például lakásvásárláskor neki megtetszett agy társasház, hát én első hallásra hallani se akartam arról! Aztán csak mondogatta, hogy de neki az tetszik... Én meg kezdtem elgondolkodni, úgy voltam vele, hogy jobbra talán nem is lenne pénzünk. Meg arra gondoltam ,hogy végülis ő a férfi, ketten kell döntsünk stb., adnom kell a véleményére.
Már pénzt is fizettünk bele! Amikor is a tesóm közbelépett!!! És nem hagyta, hogy életünk baromságát kövessük el!!! Onnantól kezdve hirdetésket böngésztek nekünk esténként a férjével, állandóan eljöttek - az egész család - velünk megnézni a lakásokat, és végül vettünk egy szupert, de az csakis neki köszönhető, ugyanis nem tudtunk volna megfizetni, de ő egy csellel meg a jó beszélőkéjének köszönhetően kiszedte az ingatlanosból, hogy az eladónak sürgő lenne,és hogy mennyire menne le az árral!!!! Szóval mindent neki köszönhetünk. Jó, igaz, a végén én tárgyaltam le az eladóval. A férjem csak lesett mint rozi a moziban, nem is értette az egészet, azt se tudta ,hogy keveredett oda. :(((
Autóval dettó ez volt az helyzet! És még nekem kellett veszekednem a férjemmel, hogy értse meg, át akar vágni minket a pasas, engem nézett hülyének a férjem, hogy tönkreteszem az üzletét...
Talán jobb is lenne!
HIDD EL magadról, hogy TE IS egy értékes ember, anya, nő vagy!!! Biztos vagyok benne, hogy "egyedül" is boldogulsz. Keress magadnak egyenrangú partnert,barátnőt,aki úgy is kezel, és próbálj meg kicsit önállóbb lenni.
HIDD EL MENNI FOG ;)