Család születik - Avagy apa szerepe a gyermeknevelésben (beszélgetés)

Köszönöm érdeklődésed.

Kislányom jól van hál' istennek utolsó információim szerint. Születése hírére azonnal repültem haza. A kórházban töltött napokban maximálisan figyeltem rájuk, és mindent beszereztem amire csak szükségük lehetett / illetve ugye leginkább az anyukának.../...küldtem az anyai nagyszülőknek is az első felvételeket a babáról, mentem a messziről később érkező anyai nagyiért, bevásároltunk, hazavittem őket... mindenre maximálisan próbáltam figyelni; övezve mindez az anyuka által a terhesség alatt felvett viselkedési morállal irántam ami bizony próbára tett rendesen. Annak idején a közös családi életért feladtam volna akár a külsöldi munkám... a dolgok alakulása miatt nem tettem, így visszautaztam. Időnként telefonon érdeklődöm, hiszen nagyon hiányzik, hogy lássam, érezzem, tudjak róla... de nem érzem együttműködőnek az anyukát... és így elég nehéz... :( Szeretnék fotót kapni, és tudni róla ... Kifizettem az őssejt-levétel és tárolás költségeit, ezzel legalább tehettem érte, soha ne legyen rá szükség.

Nem az én kenyerem a hivatalos út, hiszen mindez mehetne normális emberi légkörben is... de nem nagyon marad más választásom, hogy rendezzem a dolgokat és biztosítsam magamnak a későbbiekben a kislányommal való kapcsolattartást.

Mesélj majd, ha ráérsz :)

Hogy van a pici? Anyukája?

Rendeződött valamelyest a kapcsolatotok?

:) Megszületett... A következő hetek sok eddig függőben levő kérdésre választ adnak...

Én pedig most szó szerint repülök hozzá London érintésével egyenesen New Yorkból....

[link]

Kérdésed jogos de sajnos még nincs rá egyértelmű válaszom.

Nagyon sok irányban mehetnek el még a fejlemények, igyekszem előrelátni és felkészülni valamennyire. Biztos nem fogok tudni minden verzióhoz jó arcot vágni.

Kizárni nyilván nem fog, az anyagi szempontból sem lenne okos húzás. Nyilván ezért sem hangzott el sosem az Ő szájából a szakítás konkrétuma. Így volt a legkényelmesebb.

Itt sajnos már rég nem arról van szó, hogy legalább megpróbáljuk viszonyunkat ha átmenetileg is úgy rendezni, hogy a babának a legoptimálisabb legyen.

Igyekeznék részemről kitartani, hiszen tényleg nem kaptam sosem konkrét választ arra vonatkozóan, hogy -szerinte- hol vétettem vagy mikor mit csináltam/csinálok rosszul. A viszonyunk egy ügyes manöverrel meg lett tagadva(szerencsére a megcáfolhatatlan bizonyiték már útban). Az egészre le van tudva annyival, hogy egyáltalán nem passzolunk egymáshoz, ami a kapcsolatunk idején valahogy nem került a felszínre... Kérésemre visszanéztük sokadjára is az együtt töltött időt és továbbra sincs olyan dolog, amire rá tudott volna mutatni, hogy ezért döntött úgy, ahogy.

Van egy konklúzió, egy érzés, egy mesterségesen kreált állapot, egy megfellebbezhetetlen döntés amitől nem tágít bármibe is kerüljön. Részéről Ő elérte végre az elérhetetlent, győzőtt, anya lesz. Hogy milyen áron az nyilván mellékes.

Belekényszerültem egy lehetetlen helyzetbe. Azon leszek, hogy magamat és a gyereket megvédjem amennyire lehet a várható és váratlan fordulatoktól. Hogy ennek mi lesz a járható útja, azt most még nem tudom.

Mennyivel egyszerübb és nagyszerübb sőt hasznosabb lenne mindhármunknak ezt az időt és energiát csak a babavárásra, babára, egymásra fordítani, éppúgy mint nálatok vagy a többi nagyszerű elöttem szóló pár életében.

Erről több verzió volt az idők folyamán...

Most azonban egyszerűen utána jártam az apasági nyilatkozat stb intézésének, amit remélem, sikerül közösen elintéznünk és nem kell további hivatalos eljárásba kezdenem. Ennek intézésének időpontjáról most egyeztetek vele, és csak bízom benne, hogy együttműködő lesz.

Az igaság az, hogy ez az egész nem lesz egyszerű...mert én a közös családi otthon megteremtésének hiányában maradtam a külföldi munkahelyemen, ahonnan azért nem akkora gond hazajárni, de mégsem vagyok közel. Van itthon szép házam, ott is lakhatna-lakhatnánk, illetve azt is meg tudtuk volna oldani, hogy egy megfelelő lakást keresve kint éljünk együtt; sőt árulni kezdtem az itthoni házam, hogy ott vegyünk majdan közös otthont amit közösen döntünk helyileg.

Ehhez képest egy másik településen egyedül berendezkedett.

Most azt mondja, hogy annyit leszek a kicsivel amennyit akarok, és ott is aludhatok a babával...de kétségeim vannak, hiszen a terhességet is kisajátította...és most a hivatalos ügyintézés kapcsán is már két héttel előre pont az a hétfő nem alkalmas neki amikor otthon tudnék lenni... szóval... nem tudom, hogy fog alakulni....mennyire lesz szülőként partner, ha emberileg sok mindenben nem volt az az elmúlt kb 8 hónapban... :(

Már ott tartunk az indoklásban, hogy ő csak jól érezte magát és hogy néhány hónapos kapcsolatban az ember nem gondol családtervezésre. / Miután orvosilag igazolva nem lehetett babája és több sikertelen lombik programon volt túl a volt férjével, nyílván nem tervezett volt a bekövetkezett csoda ..., de ha már megtörtént az ember felelősen gondolkodik róla, szerintem.

Ma már ott tartunk, hogy szerinte annyira különbözünk, hogy szó sem lehet semmiről...

A tényleges kapcsolatunk alatt ez valahogy nem tűnt fel neki... megkockáztatom, ha nem alakul így, hogy teherbe esik, még ma is jól vagyunk együtt... bár ennek értékességét így utólag már nem tudom.

Ott álltam mindvégig mellette míg romjaiból feltápászkodott, emberileg megsérült és nőiességében megtépázott önbecsülését visszanyerte és most azt kapom vissza, hogy mindez neki csak nagyon kapóra jött és csak jól érezte magát velem és sosem akart többet...

Azt gondolom, én nem titkoltam, hogy tiszták és mélyek az érzéseim iránta és gyermekkel vagy gyermek nélkül kell nekem. Azt gondolom, ha ő tudta végig, hogy nem így áll hozzám, azzal, hogy épp "jól érzi magát" kissé tisztességtelen volt részt vennie a kapcsolatban és nem korábban zárni azt, külön tekintettel igen, az évtizedes barátságra.

Azt is gondolom, ha már egy ilyen felemás talajon álló kapcsolatba fogant a baba, akkor nem kellett volna talán előadni a nagyjelenetet, és összepakolva ultimátum elé állítania annak közlésekor, hogy ha nem vállalom, rögtön elmegy. Vállaltam természetesen. Maradt. Akkor. De több hónapos pokolban mégis végigvitte amit eredendően is közölhetett volna egyenesen velem.

De meg tudja a döntését indokolni?

Hiszen az Apukája vagy a babának és tetszik neki, vagy sem, ugyanannyi jogod van ahhoz, hogy a szülője legyél a kicsinek, mint neki.

Mit érzel, hogy gondolod, fog változni még a dolog, vagy tényleg vége?

Mikor a terhesség tényét közölte, akkor összepakolt és azt az ultimátumot kaptam, hogy ha nem vállalom, akkor elmegy.

Vállaltam, akartam a nőt és a gyermeket.

Attól a pillanattól három hónap pokol következett, semmi nem volt jó számára...a figyelmem, törődésem...--- de igyekeztem tekintettel lenni állapotára és a hormonoknak tudtam be.

Aztán kényszerűségből kis önvédelembe vonultam, mert már az egészségem rovására kezdett menni a mindennapos örökös stressz.

Egy idő múlva megbeszélést javasoltam, gondolva, hogy ő is megnyugodott és végre a közös otthonteremtés stb következhet és a babavárás örömei...

De ő tulajdonképp a szakítást, a döntését sem kimondva, egyedül költözött megfelelő lakásba, és abszolút egyedülálló anyaként intéz mindent.

Egyetlen egyszer tehettem a kezem azóta a kicsire/a pocakra...és érezhettem, hogy rúg a pici... :(

Most olvastam az adatlapod, elolvastam,mi történt :(

Ajhhh, annyira sajnálom :(

A példa mutatja, hogy nem csak a férfiak lehetnek "önzők" és "görények", hanem a nők is.

Nem értem, a legtöbb nő tárt karokkal fogadna egy ilyen családcentrikus férfit.

Neki meg gyakorlatilag tenyészbikának kellettél... Vagy rosszul látom/gondolom?

Szia!

Ezt nem értem.

Ő saját maga döntött úgy, hogy nem szeretné, ha vele/velük maradnál? Vagyis szakított veled? De miért?

A parom is hasonlo, kicsit noszogatni kell, de ha nekiall "apukat jatszani", vagy eppen nem faradt, van kedve, türelme, akkor tökeletes. Nalunk is ö pelenkazta, öltöztette elöször, ö fogta 1 orat a szüles utan is.

En öszinten el is vartam töle, hogy az elsö perctöl kivegye a reszet a babazasbol, elvegre epp annyira a szülöje, mint en, nem? A babanak epp annyira szüksege van az apjara mint az anyjara. Mindenben reszt vesz (mi mondjuk többnyire együtt csinaltunk mindent, nem valtasban), en is batran egyedül hagyhatom öket estere, akar napokra is, fura is lenne, ha nem! Egesz mashogy all a gyerekhez, neveleshez, mint en, es ez igy van jol, a gyereknek mindenre van szüksege, az en agyonaggodasomra, meg lajtosabb, nyugodtabb együttletünkre is (olvasas, kezmüveskedes, seta), meg az apja hajmeresztö torna jatekaira, eszetlenkedesere, fius dolgaira is. :)

Valaki irt itt egy nagyon fontosat, amit szerintem sok leendö anyukanak eszben kell tartania: hagyjuk az apukat kibontakozni, nem baj, ha elszurja a pelenkazast, fürdetest, akarmit, majd belejön. Ne kapjuk ki a gyereket a kezeböl, ha kicsit benan fogja, semmi baja nem lesz a babanak, ugyis visit, ha valami nem jo neki. Sokszor szerintem ott a baj, hogy a csalad nöi tagjai agyonfeltik a gyereket, "ferfiak nem ertenek hozza" alapon 2-3-több?? honapig szinte hozza nyulni sem engedik az apukat, mert majd elrontja (Ugyan mit?? Forditva adja fel a pelenkat vagy a polojat? Na es?), aztan igy szokja meg, nem tanulja meg, kesöbb meg nyilvan nehezen all neki a "szolgalatnak", es valoban nem tudja, mit csinaljon...

Ezek a mondatok nálunk is elhangzottak. De teljesen másképpen fog érezni, mikor a kórházban a kezébe fogják adni a babát.

A férjem le se akarta tenni :)

Jó olvasni, hogy sok ilyen apa van a világon :)

Itt a hoxán néha mintha nem is léteznének fantasztikus apukák :(

Köszönöm szépen :)

Valahogy mindenképpen szavakba szerettem volna önteni :)

Minden jót Nektek is!

Kukaccka dràga, jaj de szèpen irsz a pàrodról!!! Többen igy gondolunk a gyermekünk apjàról,, de Neked gratulàlok, hogy meg is fogalmaztad!

Büszke lehetsz Rà, sok erőt hogy a boldogsàgotok megmaradjon (ezen rengeteget kell dolgozni, többet mint megszerezni).

Minden jót Nektek, babàcskànak puszik!!!

Köszönöm!

Remélem, minden úgy alakul majd, ahogyan szeretnéd :)

Gratulálok!

Az íráshoz is... és a Párodhoz is! Remélem hasonlóan nyilatkozhatok meg én is januárban, de őszintén, nem sok esélyt látok rá! :)

Kukaac, mintha csak rólunk írtál volna, még a kisfiad hajszíne és a borostyánlánca is épp olyan, mint az én fiókámé! :DD

Nem tudom, mikor fürdettem utoljára én és fél éves kora óta hetente kétszer edzek (igaz, nekem ez a munkám, órát tartok). ;)

Jasmine24: én is éreztem, TUDTAM előre, hogy a párom milyen jó apa lesz, de aztán a valóság minden képzeletemet felülmúlta! Néha azt szoktam mondani másoknak, hogy igazából ő az anyja, én csak szoptatom a babát...:D