Ciki dolgok fóruma (beszélgetés)
Ma megint volt egy aranyköpésem:
Anyóséknál voltunk és a fogászatról volt szó. Mondom, hogy én is már régóta halogatom, pedig el akarok menni megnézetni a fogaimat, hogy a terhesség és a szoptatás között nem romlott-e el vmelyik. A mondandóm végét így sikerült megfogalmaznom: "De félek elmenni, mert mindig van szar a fogaim között".
(persze azt akartam kinyögni, hogy mindig van a fogaim között olyan, ami elromlott)
Náluk bevett gyakorlat, hogy párom hazahozza a régi üzletfeleket, ekkor is így történt, épp a nappaliban tárgyaltak. Én tettem-vettem a konyhában, a gyerek (akkor olyan 2 éves) meg gyanúsan csendben volt. Aztán egyszer csak előrohant az épp tárgyaló apjához két kezében marékra szorítva néhány tisztasági betétet "apa nézd anya pelenkája"... égtem mint a Reichstag, persze a gyereket gyorsan leszereltem és eltávolítottam a színről.
Aztán az üzletfél búcsúzónál megnyugtatott, hogy huszonéve nős és 4 lánya van, szóval annyira nem volt gáz
Hát, nem pont arra vágytunk:)
A csoki meg könnyen lehet kukacos, ha már régi. Mi nem olyan régen kaptuk, de lehet, hogy továbbajándékozott cucc volt.
az eper is jó édességnek :) miért nem ettétek meg? még fagyit vagy turmixot is lehet belőle csinálni
és a csoki hogy a fenébe lehet KUKACOS??
Nekem egy barátnőm - éppen a munkahelyén! - így kapott szívrohamot.
Csak óvatosan az ilyesmivel!:(
Ez nem annyira ciki, mint inkább röhejes:
Valamelyik este édességet akartunk enni. Párom mondja, hogy látott jégkrémet a fagyóban, megbontja. Mondom, jól van, bár én utoljára csak egy jégkrémes dobozt láttam, amiben tört eper volt, de attól még lehet egy másik doboz. Benéz a fagyóba, majd jön ki csalódott fejjel: "Francba, eper volt benne!"
Na sebaj, tegnap olvasztottunk ki gesztenyemasszát, meg van tejszínhab is, együnk gesztenyepürét! Párom ezt is kiveszi a hűtőből, kicsomagolja, hát tiszta ecet szaga volt, megromlott. Durr, bele a kukába. De már csak azért se maradunk mi édesség nélkül, elővesz egy tábla mogyorós csokit, kibontja, erre KUKACOS!!!
Úgy látszik, az égiek nem akarták, hogy édességet zabáljunk így lefekvés előtt:)
De azért volt még itthon egy tábla tejcsoki, aminek nem volt baja:)
XD
Ezzel akár nyerhettetek is volna, igazán Oscar-díjas alakítás lehetett:)
Általános iskolás koromban, olyan 9 éves lehettem, amikor az iskolában "Ki mit tud?" versenyt szervezetek. Be is neveztem, egy osztálytársammal, és bábozással indultunk. A történetet én írtam, és bábokat is én készítettem. Osztálytársamat igyekeztem a fellépés előtt több ízben buzdítani, hogy gyakoroljunk. De nem igazán akart. Többször kérdeztem tőle, akarja-e, mert ha nem, visszamondom a fellépést.
Nem reagált erre semmit, ezért felléptünk. Az egész iskola, a tanári kar, igazgatók, mindenki jelen volt. A mi műsorszámunk következett.
Egy asztal alá bújtunk be, miközben az egyik tanár a mikrofont igazgatta. Osztálytársam,akkor közölte, hogy ő ezt nem akarja..
Elég csúnyán összevesztünk, szidtuk egymást( trágár szavakkal) az asztal alatt, de arról teljesen megfeledkeztünk, hogy a mikrofon be van kapcsolva.
Még meg is téptük egymást. Úgy gurultunk ki csaj bunyó közepette az asztal alól.
A tanárok döbbenten figyeltek, a diákok, az összes tagozat, pedig röhögött.
Majd bömbölve mindketten lerohantunk a "színpadról". Az igazgató bejelentette,hebegve, hogy a műsorszám technikai okok miatt elmarad...
Hetekig nevetett rajtunk az egész iskola, az eset után.
Házibuliban voltam a barátnőmnél. Nehéz munkanap után voltunk, iszogattunk, ereszd el a hajamat:)
Jól becsiccsentettem. Mikor hazaindultam felszálltam a buszra és kértem a jegyet. Fizetni akartam, erre a pénztárca helyett a neszeszeremet vettem ki a táskámból, a gáz az, hogy fel se tűnt, pedig nem is hasonlítanak, elhúztam a cipzárt és pénz helyett a tamponjaimat kaptam elő:)
Szegény sofőr bácsi:)))
Netán a pap lánya lehetett
:)
céges buli vége, főnökömmel vártuk a taximat. Hűs nyári éjszaka, szemben állt velem és rám akarta teríteni a pulcsiját, de én nem láttam, hogy van valami a kezében... azt hittem át akar ölelni, így boldogan átöleltem. Mire ő visszakozott, hogy hát ezt azért mégse kellene. Iszonyat ciki volt, valamit hebegtem, hogy ahh ez csak egy baráti ölelés (közben már rég bele voltam zúgva)
Azóta már nem a főnököm, hanem a 11 hós kisfiam édesapja :)
Azt nem tudtam hogy "hétköznapi" cikis dolgok is elférnek itt :))
Sok-sok évvel ezelött, nagy motoros voltam, bütykölgettem/tuningoltam a motoromat
Mentem a barátnőmhöz és mondom "nagyon megy a motor, gyere próbáljuk ki"
Indulunk, közeledésben megállunk, mondom "kapaszkodj, kissé meghúzom neki"
Szegény csaj nem számitott akkora gyorsulásra
Nem ölelt át, de fogta a vászon dzsekimet, az kiszakadt és tett egy hátraszaltót a forgalomban
Futottam pár 10m-t mire észbekaptam hogy mi történt
Szerencse, nem történt semi baj, de cikis volt ahogy bámult mindenki