Büntet az élet? (beszélgetés)

igen, szinte azonnal, ahogy felkapta a vizet azon, h meg lett neki mondva az igazság....

Csak remélni merem, h valóban vmit elraktározott magában az elhangzottakból, és rövid időn belül hasznosítani fogja. Még időben. Mielőtt nagyobb baj lenne....

Ja, már törölte magát. Kár a szóért.

Aki nem hagyja hogy segítsenek, annak nem is lehet.

Az önsajnálat nem vezet semmire, ezért nem fogadod meg senki tanácsát.

Én hasonló helyzetben voltam, s mint ahogy kszb írta is, igen, én is hibás vagyok abban, mert hagytam ezt tenni velem. Ezt az első perctől felismert, mikor kiléptem a kapcsolatból, egy gyerkőccel. Ettől nem vagyok sem kevesebb, sem több, ettől ugyanolyan ember vagyok, aki beismeri a hibáit is, s ennek köszönhetően - valószínű - nem jutottam el arra a szintre mint te.

Azóta boldog kapcsolatban élek, sőt, miután kiléptem a kapcsolatból, mindenki azt mondta sokkal jobban nézek ki, és sokkal kivirultabb vagyok, pedig nem volt egy leányálom 7 év után újra nyitni az emberek felé.

Én csak reménykedem abban, hogy ezekből a hozzászólásokból egy morzsányit elraktároztál azért a fejedben, még ha most tiltakozol is ellen, s egyszer elő fognak jönni ezek a tenácsok, és talán elindulsz ezen az úton.

Görcsös tiltakozásod, és mérhetetlen nagyságú bosszúvágyad és önsajnálatod alapján, lehet tényleg orvosi segítségre lenne szükséged.

Én miután kiléptem, azt is beláttam, ha anno elmegyek egy jó pszichológushoz, valószínű sokkal sokkal hamarabb pontot tettem volna a kapcsolatomra. Ez nem szégyen!

Amúgy meg már két szinte felnőtt gyereked van, ha jól olvastam, nem tudom ők mit éreznek, látnak ebből az egészből, de lehet ha velük is beszélgetnél a problémádról, könnyebb lenne, ha családon belüli támogatást kapnál, pusztán lelki téren.

Pedig jó lenne egy orvos, mert beteg vagy!

",tudom hogy nem kapja vissza az élettöl ,csak én szivok" --- ha így gondolod, az ziher, hogy így is lesz.

drága! Engem is hagytak már el, 10 év után, mocskosul, hátam mögött megalázva az összes otthoni előtt.... okos vagyok? Lehet, mert túlléptem rajta, és nem ezen lovagoltam. Nincs gyerekem, ez igaz. Neked viszont pont a gyerekeidre való tekintettel kellene felülemelkedned az egészen.

Tudtam, h sértő lesz, ha leírom, h épp olyan szinten bűnös vagy a kialakult helyzetben, mint az exed (mert hagytad magad, és nme azért, mert hittél)... Nem is vártam mást. Viszont köztünk annyi a különbség, h neked ott van a 3 szép gyereked, akikért van miért élned ezután is, nekem meg semmi nem volt anno, csak a reményvesztettség, a mélységes megalázottság érzése....

Ne menj akkor szakorvoshoz... de ne lepődj meg rajta, ha teljesen összeomlasz, és viszik a gyerekeid is... Ennyi tartás lehetne benned, már bocs. De persze biztos megint én vagyok a xar, mert kimondom a valóságot.... Tudod, ezt úgy hívják, amiben most vagy, h depresszió.... Nem meglepő kicsit sem, a történtek után, de azért egy ember ismerje fel a határait, és amikor úgy van, kérjen segítséget.

azt te csak hiszed... mindenki megkapja azt, ami jár neki. Az, h pillanatnyilag úgy látszik, h boldog? :) Majd nézd meg évek múlva.... (mondjuk, reméljük évek múlva azért már nem ezen fogsz rágódni, és nem őt kukkolod. De a hírek véletlenül is visszajutnak az emberhez.)

Ha hagytad a lelki terrort, akkor a te hibád is, h eddig fajult a dolog (akár mennyire is tűnök gonosznak emiatt). Azt nem szokás sajnálni, aki az ilyenben partner. Ha tényleg olyan lelki terrorban volt részed, már régen lépned kellett volna (ki ebből az egészből), és nme hagyni, tűrni, elnézni, és lényegében még partnernek is lenni benne....

Jelenleg azt mondom azok alapján, amiket írsz, h keress egy szakorvost sürgősen!!!!

Szia!

Olvasgatva Téged, gyanítom a volt férjedről van szó.

Hasonló cipőben jártam, járok én is, a gyerektartást illetően, meg amik kiderültek róla.

Nos, én sem megvetést, sem gyűlöletet, sem fájdalmat, sem semmit nem érzek iránta, pedig lenne okom rá. Közönyt. Semmi mást.

Miért, elérnék vele valamit? Nem! Volt hogy gyűlöltem, pesrze akkor én is azt láttam hogy milyen boldog. Aztán eltelt egy kis idő, és elengedtem. Ma már pont lesz..rom. Magyarul mondva.

Jogi úton haladnak a dolgaink, és pont. A többi nem érdekel. De amit látok, hallok, eléggé kopp lett az élete a hoppból.

Száz szónak is egy a vége, el kell engedni, nem foglalkozni vele, nem azon kattogni az agyadnak, mert a Te életedet keseríted meg, és a gyerekedét. Ő minden rezgésedet érzi, de gondolom ezt Te is tudod. Sok sikert!

Ha valamit jó szívvel adsz...akkor nem várod, hogy vissza is kapd!

Ha én szeretetet adok, vagy segítek valakinek, nem azért teszem, hogy visszakapjam!! Az már érdek és nem jóság!

az a baj, h te most csak a látszat alapján ítélsz. Honnan tudod, h mit, és hogy érez? Most sztem te mindenkit úgy látsz, h él boldogan... legalábbis hozzád képest! És itt ez a kulcsszó!A MINDENKI, és a HOZZÁD KÉPEST!!!!!

Olvasgattam kicsit, így láttam, h mi történt veled! Viszont 1-et kérdeznék! Szereted a legkisebb gyereked? Ha igen, akkor azért gondold végig, h milyen anyára van neki szüksége? Olyanra, aki most vagy, vagy egy életvidám, mindenre kapható mamira?

Ha pedig egyedül nem megy, akkor keress szakembert a feldolgozáshoz.

A fórumot azzal a kérdéssel indítottad, h büntet-e az élet. Akkor most idéznélek:

"Hogy rosszat kivánék neki hm...talán ugyan annyit amit ö adott nekünk, de él boldogan."

Szted téged ezért nem büntet az élet? Ez az örök körforgás.... És ezt most magadnak okozod.

Megértelek. Ha az embert megbántják, megbántódik, csak az nem, akinek nem számítanak az érzelmek.

Ha pedig igazságtalanul tették, akkor igenis sokat rágódunk rajta, hisz nem értjük az okát. És nem mellesleg fáj, mert nem érdemeljük.

Nekem az furcsa, ha valaki nem így reagál egy sérelemre.