Beteges féltés, vagy félés? (beszélgetés)

Nem kell mindent egyedül csinálni, majd rájössz. Hidd el, nagy erő kell ahhoz is, hogy segítséget kérj! Sőt... Ahhoz kell igazán nagy erő és kurázsi, hogy beismerd, hangosan kimondd, ez most meghaladja a képességeid.Nem leszel ettől kevesebb vagy értéktelenebb.❤️ Kérlek, ne így állj hozzá! Úgy látom, az elhatározás megvan benned, ez pedig az egyik alappillére mindennek.

A pozitív gondolatok ereje akkor tud segíteni, ha megfelelő hangulatban vagy hozzá (szerintem).

Próbálj meg tudatosan lazítani, vannak remek videók hozzá neten. Autogén tréninget is szeretettel ajánlom, vagy bármilyen relaxációs, meditációs gyakorlatot, amiben el tudsz mélyülni, ki tudsz engedni. Türelem kell hozzá, de gyakorlással hasznodra válhat, segíthet visszaszerezni a "kontrollt" tested-lelked felett.

Ha majd még eszembe jut valami írok, fogom figyelni a fórumot fél szemmel. Szép álmokat! 🌛

Kedves Asgardi!

Sok puszi neked!

Azt hiszem ez lesz mára az utolsó üzenet amit elolvastam, mert ez szívet melengető volt, egy ismeretlentől, köszönöm!

Gondolkodtam segítségen, de nem hiszem el, hogy egy erős nő, amilyen vagyok (vsgy csak voltam) nem tud ezzel megkuzdeni... Ezért szeretnék erőt meríteni, például így ezekkel a pozitív gondolatokkal, és segíteni másoknak is ha más nem itt ez alatt a fórum alatt.

A lélek rendbetétele, a pozitív gondolatok, a szeretet, ez az ami erősíti az embert!

Kedves Lolka!

Teljesen természetes, ami benned zajlik. Sokan küzdenek hasonló érzésekkel. Egy rettegő, szorongó emberen nem segít, ha azt mondják neki, hogy ne csinálja, hiszen nem direkt teszi amit, idézi elő a negatív érzéseket. Szerencsés vagy a pároddal, hogy találtál egy támaszt, mert ketten könnyebb... Persze elsősorban Neked kell rájönni, milyen megküzdési mechanizmus segíthet át a nehezén. Ha hosszabb ideig fennáll és nem csökken a nyomás, az fizikailag is megviselhet, így ha egyedül nem tudsz túllépni a félelmeiden, kérj szakértői segítséget. Nagyon bátor vagy, hogy szembe néztél magaddal, megosztottad velünk mindezt, szerintem már ezzel is léptél egyet előre!

Próbálj meg olyan elfoglaltságot találni, ami a kritikus időszakokban lefoglalt (akármikor elővehető, elkezdhető)! Ha erősen elkezdesz koncentrálni valami olyanra, ami nem az aggódásod tárgya, az abba az irányba fogja terelni a figyelmed. Nem vagy egyedül! Ölellek

Szerintem azokra gondolt, akik hangot adva a félelmeiknek másokban is félelmet keltenek.

Mert lehet aggódni, de ha már olyan közegben, olyan embernek mondja el az ember aki fogékony erre, akkor már tovább is adta. Így generálják egymásban az aggódást.

Borzasztó amit írsz, abszolút életellenes az ember számára a rettegés szeretete, de talán még az állatok számára is az.

Senki sem szeret rettegni, olyan sokáig, amióta a járvány tart, végképp nem.

Remélem csak ártatlan butaságokra gondoltál a rettegéssel kapcsolatban, asztaltáncoltatásra, szellemidézésre.

Nagyon köszönöm a támogatást, a kedves szavakat. Remélem nálad rendeződött a helyzet!?

Nem nézek híreket, közösségi portálokon se lapozgatok mert rengeteg téves infó van, vagy legalább is a félelem keltés első osztályú. De én is azt mondom az agyban azt a kis dolgot lekell kapcsolni ami a rossz gondolatokat alkotja, és semmi média, mert beleőrül az ember. A párommal rengeteget beszélünk erről, olyan értelemben, hogy a lelki stabilitás fontos, és segít is. Kinek könnyebben megy ez, kinek nehezebb

Miért is mosolyognának az emberek?

Honnan tudod, hogy a maszk alatt nem mosolyognak?

Az ezzel a legnagyobb probléma, hogy azok rettegnek, akik a legjobban rettegni is szeretnének.

Félsz van bennem is, de én éppen az ellenkezőjét gondolom.

Mindenki mosolyoghat a maszk alatt és próbálja tűrni a helyzetet. Sok más egyebet úgy sem tud tenni, hiszen ez nem olyan, amit befolyásolni tudunk.

Természetes ez az érzés. Nem akarok tanácsot adni, neked kell megtalálnod a megoldást, de az is fontos, hogy tudd: teljesen normális, amit érzel. Valamennyire talán ez is megnyugtat. Valóban minden erről szól, mert nagyon komoly, sőt súlyos a helyzet. Az élet és a halál elég nagy dolgok ahhoz, hogy hatással legyen ránk egy ilyen helyzet és foglalkozzunk vele. Azt viszont nem szabad hagyni, hogy fölénk kerekedjen és lenyomjon minket. Még akkor sem, ha fojtogat a félelem, és főleg a szeretteinkért érzett aggódás.

Azt írtad, van egy csodálatos párod. Nem próbáltál beszélni vele erről? Lehet, hogy pont tőle kapnál valami olyan biztatást, amire szükséged van, vagy megbeszélnétek, hogyan tudjátok erősíteni egymást. Semmiképp ne hagyd, hogy tönkretegyen az aggódás, még ha természetes is, hogy valamilyen szinten aggódsz.

Remélem, tudtam valamit segíteni, ha esetleg nem is erre gondoltál. De sejtem, mit érzel, nagyon ismerős minden, amit írsz: haláleset a családban, szülőkért való aggodalom régen és most... Szóval nem kívülről beszélek.

És az miért jó neked ha félsz, rettegsz olyan valamitől amire azon túl, hogy védekezel nem vagy hatással?

Védekezz a legjobb tudásod szerint és nyugodjál le!

Ha kiborulsz annak az egészséged is kárát látja.

A szüleid felé pedig ne vetítsd ki ezt az aggodalmat!

Bocsánat, tévesztettem a dátumot.

[link]

Vagyunk itt talán páran, akik emlékszünk a 72-es hongkongi járványra.

"Sima" influenza volt állítólag, de sok családban mindenki megbetegedett, nagyon kellemetlen, mondhatni súlyos tünetekkel, sok halott is volt. Ezt megelőzően 1918-19-ben a spanyolnátha tarolt, utána lehet nézni. Nagyon gyorsan terjedt, sokan megkapták.

Ezekhez képest a Covid nem olyan nagyon ijesztő. Ha a megszorításokat a kezdettől bevezették volna, már nem kellene rettegni.

Mitől is félsz pontosan?

A szüleid talán nem felnőtt emberek, akik képesek döntést hozni?

Persze, az ember félti a szeretteit pandémiától függetlenül is, de ezt nem kéne túlspilázni.

Sziasztok.

Mióta a jelenlegi pandémiás helyzet uralja a világot, és rettegés van sokunkban, valahogy kicsúszott a lábam alól a talaj... Megszűnt a munkahely, halál eset a családban, és csak félünk és félünk.... Lehet többeket érint ez az érzés. Ti hogy teszitek túl magatokat?

Sokkal jobban féltem a szüleimet, mindigis óvtam őket, de most valahogy minden kis problémát ami az övüké, úgy élek meg, mintha velem történne, és mintha mindent nekem kellene megoldani. Szerencsére van egy csodálatos párom akire mindenben számíthatok, és boldognak kéne lennem, de sajnos úgy érzem bedarál a helyzet....

Szívesen olvasom, ha más is leírja ha történt vele ilyen, vagy tapasztalata van, vagy csak tudja a helyzetet kezelni.