Belehalok a bánatba (beszélgetés)
Bolond a csaj. 2 évet rád pazarolt pedig nem is szeretett? Vajon mi vezérelte?
Felejtsd el,majd megtalálod azt akivel megérdemlitek egymást.Kár egy percet is rágódni rajta, c'est la vie"..
Ugyanazt, amit mindnyájan éreztünk már, mikor kihasználtak minket. És megaláztak.
Ugyanakkor... Azért megalázni is csak azt lehet, aki hagyja. Két év alatt azért bőven - sőt nagyon hamar - észre lehet venni, ha nem szeretik az embert. Azt érezzük. Persze csak aki nem csukja be a szemét, mert mást akar látni, mint ami a valóság.
Ó, nem lett világvége!!:))
Egy számomra kedves ember mondta mindig: több is veszett Mohácsnál ... :D
Szia,
hogy telnek az ünnepek?
Hiányzik nekem is egy, írtam volna rá, de időhiány miatt nem sikerült, most akartam.
Az ilető előtte nap regisztrált, ez mondjuk önmagában még semmit nem jelent, nem kerestem az okát, hogyan lett rögtön aktív fórumozó ... (Ezt ugye tudjuk is ... :), a gondolatai megfogtak, tovább szőttem volna szívesen.
Viszont máris nincs itt.
Elegem van ebből már nagyon, hogy egyesek állandóan mintha más bőrbe akarnának bújni, ám mégsem sikerül nekik.
Na, ennyiből ki is bosszankodtam magam ... :)))))
Ma reggel találtam egy üzenetet a facebookján amit egy barátnőőjének írt hozzáteszem a hölgy nem is foglalkozik vele csak akkor ír neki, ha a volt párom keresi. Az üzenetben ez állt: Szia hazaköltözöm végleg már két éve megjátszom, hogy szeretem Pistit tovább nem bírom!
Szerintetek mit érzek? Így megalázni valakit...
Igazad van!!! Tegnap éjjel azt mondtam, hogy elég volt! Éjszakásak voltunk egy munkahelyen dolgozunk. Felmentem vacsorázni feljött ő is ée külön asztaltól üllt le tőlem vacsorázni. Na ekkor láttam be, hogy nincs értlme. És akkor mikor tegnap előtt reggel hajazöttünk és megkérdeztem tőle, hogy egy valamit nem értek... 25.én este szakítottál velem, mert nem szeretsz, de aznap és még előtte való nap is olyan smst kaptam tőle, hogy szeretlek vigyázz magadra ne doloiz sokat stb... Erre ő azt csak írta, de az utóbbi időbe csak megjátszotta, hogy szeret!
Hazugságba éltem???? Ennyire magázni a másikat??? Elegem lett!
Már ne is haragudj, de nagyon nem oké ez a gondolatmenet.
Előbb írod, hogy a nő - mint kiderült - játszadozik veled össze-vissza, el akar menni, azt se tudja eldönteni, hogy szeret-e vagy sem, miközben te a v@lagát is kinyaltad úgymond a lehetőségeidhez mérten...
Mit akarsz még te ennek megváltozni, bizonyítani, megfelelni?! Legyen már egy kis méltóság benned!
Az a baj, hogy nincs önbecsülésed. Ezen nagyon kéne változtatni, mert így mindenki lábtörlőt fog csinálni belőled. Hisz te mindent megteszel, egy kis szeretetért, mindent hajlandó vagy odaadni a másiknak. Csak épp saját magadnak semmit.
Tisztelt UraM!
Most sétálok egyedül mikor nincs párom. Mikor volt akkor bejártunk mindent minden nap mentünk valahova mozi, étterem, vár, strand , Margit-Sziget stb... Mindig vittem. Csak mostanra maradtam egyedül. Igen elkezdtem nézni a hirdetéseket el is mondtam neki megváltozok de csak azt mondta nem hisz nekem menni akar!!! És az e legrosszabb, hogy nem hiszi el pedig tudom képes vagyok rá.
A te életeden csak te tudsz változtatni. Nyilván a jelenlegi helyzeted nagyon elkeserítő számodra, de csak két lehetőséged van: 1;belemerülsz az egyre nagyobb önsajnálatba 2; elfogadod a csaj döntését, elengeded és éled tovább az életed, minden lehetőséget kihasználva, hogy javíts a jelenlegi körülményeiden.
Használd ki a pihenőnapjaidat arra hogy fejleszd magad. Járj könyvtárba, kezdj el futni, keress valami értelmes elfoglaltságot ami leköt és a hasznodra válik.
Bármit, csak ne sajnáltasd magad, mert azzal tönkreteszed az életed.
Nézd meg, érdemes, 7:50-től Rocky bácsi elmondja a tutit. :))))
De szép szót használtál!
Igen, a méltóság!
Az enyém is és a másiké is.
Érzelmi intelligencia és méltóság kérdése az is, hogy belássuk: aki menni akar, azt engedni kell menni.
Szűkölt utánam a volt férjem, amikor őszintén elmondtam neki, hogy nem tudok már együtt élni vele. És sajnálatot, szánalmat ébresztett bennem, de szerelmet ettől már nem.
Azt nem lehet kérni, akarni adni, mert vagy van, vagy nincs.
"A megoldás nem az, hogy vidámnak, kiegyensúlyozottnak és erősnek kell látszani, hanem az, hogy azzá kell válni. Ez jóval több munkát kíván az embertől, de megéri."
Tökéletesen egyetértek, ennél jobban nem lehet megfogalmazni!
Egyetértek veled.
Az biztos, hogy ilyen "pozícióból" nem lehet egy jól működő párkapcsolatot felépíteni, csak egy függőségen alapulót.
De a megoldás nem az, hogy mosolyt, vidámságot és "minden a legnagyobb rendben"-t hazudik valaki. Ez maximum a gyenge, társfüggő, önmagukban is bizonytalan nőknek jön be (egy ideig). Lehet egy darabig "etetni" a másikat, de előbb-utóbb megismeri az illető árnyoldalát is. Amúgy meg a mindennapos színjátszás elég fárasztó tud lenni...
A megoldás nem az, hogy vidámnak, kiegyensúlyozottnak és erősnek kell látszani, hanem az, hogy azzá kell válni. Ez jóval több munkát kíván az embertől, de megéri.
Szia!
Én meg neked mondhatnám, hogy az utóbbi időben nem volt olyan ember, aki ekkora hatást gyakorolt rám, mint te.
Azért, mert mérhetetlenül emberként szóltál egy másik emberhez.
Tulajdonképpen, mint nő, két dologban azért nem értek egyet veled.
Egyrészt:
"Minden nő menekül a nyomorúságtól, minden nőnek sikeres, fülig érő szájú pasas kell, még akkor is mosolyogni kell, ha nincs min, mert különben felhúzzátok a nyúlcipőt! "
Ez így nem igaz!
Féligazság ez, és abban az értelemben csak, hogy minden ember (és itt fontos, hogy ne tegyünk különbséget a nemek között!)akkor érzi igazán jól magát, ha a partnerét kiegyensúlyozottnak látja, ha mosolyog, ha azt a látszatot kelti, hogy még a hegyeket is elhordaná.
DE! Meg van ennek is a hátulütője!
Hol van a közösség így? A bajban osztozás, a bánatunk másikkal megosztása?
Másnak látszani, mint amik vagyunk, csak egy ideig lehet. Előbb utóbb mindenkin megmutatkozik a valós önmaga, az érzékenysége, esetleges gyengeségei ... És mindezekkel együtt lesz mindenki IGAZÁN szeretnivaló.
Nyilván igazi férfi vagy.
Akinek már korán megtanították, hogy egy férfi nem sírhat, nem gyengülhet el, neki mindig erősnek, sérthetetlennek kell látszani.
Nem így van ez.
A férfiaknak is joguk van könnyeket ejteni, adni önmagukat, fájdalmukkal együtt.
Arról nem is beszélve, hogy egy Igazi Nő ettől még férfibbnak látja a Férfit, mert mer és tud Ember is lenni ... :)
Természetesen értelek, és bízom benne, hogy a fórumindító is.
Hogy mondanivalódnak a lényege: addig, amíg a fájdalom ennyire emészti, nem tud új kapcsolatba kezdeni, mert bizony így nem lehet.
Kell hozzá a közhelyesnek tűnő IDŐ, ami halványít, begyógyít ... Hogy ne egy megtört ember akarja azt a látszatot kelteni, hogy alkalmas már egy új kapcsolatra.
Nem ragozom tovább, minden jót Neked is!
Hm. Ez a mondatod egy nagy ellentmondás.
Úgy látom, hiába minden biztatás, te szívesen dagonyázol a mélységes mély önsajnálatodban és persze szeretnéd, ha minden jó lenne, de közben meg már réges-régen feladtad.
Igaza volt itt előttem valakinek, neked valóban nem vigasztaló ölelgetésre lenne szükséged, hanem inkább két jó nagy kijózanító pofonra - már megbocsáss - hogy szedd már végre össze magad!!! Mert nem csinálsz semmit, csak nyavalyogsz és feladod...
Ne hogy azt hidd, hogy másoknak habostorta az élet és csak téged ért ennyi trauma, meg hogy akkor ebbe azonnal bele kell halni és soha többet nem lehet boldognak lenni. Ez hülyeség!
Ez egy női portál, nyugodtan nézz körül és meglátod: jópár nő van itt a háta mögött nem épp vidám élettel, vacak gyerekkorral és rengeteg traumával - köztük én is. És akkor mi van?! A többség nem fekszik le a sárba fetrengve gyűlölni és megvetni magát, amiért ezt kapta, mert az nem old meg semmit.
Nem én vagyok itt az egyetlen, aki könyvet írhatna az elhanyagolásról, szexuális erőszakról, lelki terrorról, verésről, meg még kit tudja miről és hogy senkitől nem kapott szeretetet.
De ha már egyszer kívülről nem azt kaptuk, amit más, vagy amiről úgy véljük, hogy megérdemeltük volna, legalább saját magunkat becsülnünk és szeretnünk kell. Egyszerűen nem adhatjuk fel, mert nem úgy alakult, ahogy szerettük volna! Túléltünk és élünk és mindent megteszünk, hogy megjavítsuk azt, ami nem a legjobban sikerült, mert igenis megérdemeljük a jót.
Megértem, hogy most min mész keresztül, én is voltam ebben, én is feladtam és vártam, hogy majd jön egy társ, aki megad mindent, amit nem kaphattam meg, de ez ostobaság és egy illúzió. Senki nem tud megmenteni, erre kívülről más képtelen és nem is vágyik ilyen feladatra senki... Neked kell saját magadat kivakarni a nyomorból és megadni azt, amire szükséged van. Tény, hogy ez k....a nehéz, kemény meló, de nem lehetetlen - itt vagyok én élő példának - és igenis megéri küzdeni magadért!!!
Nem az a lényeg, hogy honnan indultál, hanem hogy hova jutsz és ezért mit tettél meg.