Be tudod engedni a jót és a szeretetet az életedbe? (beszélgetés)
Nagyon nehéz én Nagyon meg vagyok törve testileg lelkileg, jót még igen.
Igaz nagyon nagy szívem van és jóságom, csak sokan evvel élik vissza.
Szeretetett egyátalán nem tudom még van fagyva,és nagyon nehéz meg olvasztani.évek során reménykedek 🙏 valaha megtör
Hm, Molyírtó....
Hogy tudtad itt osztani az észt...:)
Nagyon szerettelek.
Most meg én értek egyet! :D
A húgom olyan, mint amit leírtál, hogy a nem-elfogadás miatt segít. Jót tesz végül, de közben egyfolytában kárpál, miért kellett ilyen helyzetbe jutnos, bezzeg, ha azt csináltad volna, amit ő helyesnek tart....Rémes! Nem esik jól a segítsége! És ez nagyon rossz.
Észre kell venni kogy körülvesz bennünket a Jó és a Szeretet. Néha csak egészan apró dolog, ami az egész napomat meg tudja vidámítani.
Egyszer régen, negyon elkeseredett időszakomban összefutottam néhány régi barátommal, és beültünk egy sörre egy kerthelyiségbe. Tanácsot adni ők sem tudtak, és közeledett a búcsú ideje is, a "ki erre, ki arra" perce. Nem voltam vidám...
És egyszer csak egy napsugár betévedt a fölöttünk álló fa nagy lombján keresztül is, és megállt a söröm fölött. Az egész árnyékos kerthelyiségben egyedül az én söröm, felragyogott, mint valami lampion.
Egészen elszégyelltem magam, hogy annyira reményvesztett tudtam lenni. És erőre is kaptam, megoldottam idővel a problémámat is.
A Gondviselés néha a sörrel üzen.
Nem magasztos, csak egy érzés. És nem azonos azzal, hogy kiborul valaki valamin.
Megállapítani, hogy valaki rossz helyzetben van és esetleg - ha lehetőség van rá - törődni vele, szerintem pont ez lenne a "civilizált" emberhez méltó viselkedés.
Amiről te írsz, kiborulni, felizgatni magát, megmentőhadjáratot folytatni, hát ez tényleg nem magasztos. És nem is a szeretetből fakad, hanem abból, hogy valaki nagyon nem tud elfogadni valamit.
Az "együttérző" és a "megmentő" hozzáállás közti különbség egyértelműen az, hogy mennyire pozitív vagy negatív érzései vannak az embernek az egész helyzettel kapcsolatban. Ami felzaklat, azt nem tudom elfogadni, el akarom tüntetni, megszüntetni... Valamiért nem tudom elfogadni, a kérdés, hogy miért.
Az együttérző is próbál segíteni, de a motiváció az, hogy felismeri, bárki lehetne abban a helyzetben, akár ő is.
Én arra a jelenségre gondoltam, mert sajnos tapasztalatam már...hogy a jót nem képes felismerni valaki, mert tele van negatívummal. A segítőkészséget sem ismeri fel, hanem mindenféle furcsa gondolkodásbeli kanyarral, furfangos hátsó szándékú közeledésnek értelmezi és azonnal megbosszulni igyekszik.
Ebben az értelemben, visszavezetve a gyökeréig, valóban félelem, ebben igazad van.
Az ilyen emberekkel én nem tudok mit kezdeni.
Az egó hagyományos értelemben valóban az ént jelenti. Más, szűkebb értelmezésben viszont nem más, mint az elme, a gondolkodásunk. A túlélésünk kulcsa, a problémamegoldás eszköze.
Ahhoz, hogy valaki nem tudja beengedni a jót az életébe, nem nagyon van köze a bosszúnak, annál inkább a félelemnek.
Az egó-t, ahogy leírod, nem tudom értelmezni.
Az ego latin szó, és Én-t jelent mindössze. A negaítv értelmezése magyarul inkább "a rosszabbik énem" lehetne, vagy valami hasonló.
Tudom, hogy szokás mondani: fene nagy az egója", de ez inkább azt jelenti, hogy túlságosan el van ragatatva magától az illető. Nagy az öntudata.
A címadó kérdésre válaszolva: ha nem tudnám beengedni, már talán nem is élnék. Sajnálom, tényleg szívből sajnálom azokat, akik ezt nem tapasztalják meg, mert elzárkóznak a "puhányság"-tól és csak a rosszat, az engesztelhetetlenséget, a sértődést, a bosszút ismerik.
Hogy mindenki csak jót akar magának? Hát persze. De van határ, ameddig ez nem mások kárára megy. Mert az az igazi jó nekem, ami mást még nem zavar, mást nem bánt, nincs kárára senkinek.
Ez így van. Bár meglehetősen fejlettnek kell már lenni ahhoz, hogy az ember rajtakapja a saját egóját, amint épp el akarja rontani a boldogságát. És az ember tudatosan csak jót akar magának, a legtöbbekben fel sem merül, hogy ez valójában nem így van, hogy az egójuk hihetetlen erővel dolgozik ellenük.
Olyan, mint a porszívóügynök: ha kidobod az ajtón, visszamászik az ablakon.
Minél inkább összhangban van magával az ember, annál inkább be tudja engedni a jót, és be is akarja engedni. Rájön hogy semmi értelme a rosszat választani, a rossznak hódolni. Kényelmes, nyugodt életet akar, nem pedig szenvedést és zaklatottságot.
Már nem akar önmaga ellensége lenni.
"engedném, de ....."
Ezt írod. Mi az a de???
Lehet, hogy tudok válaszolni.
Nem az a baj hogy ezt megteszik másokkal, az a baj hogy közben megfeledkeznek önmagukról.
Márpedig mi vagyunk saját életünk forrása, mi vagyunk a bázis, mi vagyunk az alap. Minden változás bennünk kezdődik. Csak az tud segíteni másokon, aki magán is megtanult segíteni. És ez mindennel így van. Ez alapvető törvény.
Nem az a baj, hogy ők ilyenek. Ez az ő felelősségük, az ő életük - még ha soha a büdös életben nem vállalják fel, akkor is.
A gond az, amit másoknak okoznak. Mert az ilyen emberből aztán a frusztráció és a tehetetlenség valódi mártírt csinál, aki folyton minden bajáért a körülötte lévő "hálátlan" embereket hibáztatja. Vagyis aki nem vállalja a felelősséget magáért, az szépen rápakolja másra. Hisz az áldozatnak elkövetőre, bűnbakra van szüksége.
És itt kezdődik a lelki terror a másik ember számára, amit csak nagy tudatossággal lehet kezelni.
Nagy okosság van abban, amit mondasz.
Szépen leírtad a finom lélektan egyik vonalát, amit mi "átvállalt felelősség"-ként szoktuk megnevezni.
Örülök, hogy ilyen tisztán látó - nem "olyan" tisztán látó:) - emberek is vannak a fórumon:)
Csak annyit tennék ehhez hozzá, hogy az emberek kb. 20% olyan, mint amilyet leírtál.
Ez nem baj, ez tény. Hozzá tartozik a Világunkhoz.
Azt jelenti, hogy az ember a saját életének középpontjából kilép, és a többieket helyezi maga elé. Olyan, mintha egy színházi darabban a főszereplő elvonulna hátra, és hátulról lökdösné egyesével a statisztákat, hogy "én majd segítek neked, meg neked is, meg neked is, meg neked is, mert én nem vagyok fontos, de majd akkor mindenkit megmentek...".
A hétköznapokban a legtipikusabb "jótevők" ők, akik mindenkinek mindenben bármit megtesznek, csak épp magukért nem, és aztán folyton csalódottak, frusztráltak, mert nem kapják vissza azt, amit adnak, sőt, a legtöbbször kihasználják őket. A többi ember megérzi, hogy az áldozat nem tiszteli magát, ezért persze ők sem tisztelik, viszont szíves örömest elfogadják, amit folyton ad.
"Áldozati rezgés..."
Bocsánat, de ez nagyon viccesen hangzik...
:))))