Banki önkény (beszélgetés)
Nekem nem igazán tiszta mit akartak tőle azzal, hogy a régi számla akkor maradhat, ha odaviszi a folyószámlát, ezt nem is értem, hogy ez mi lenne.
Én is úgy vagyok ezzel a bankkal, mint Timycat, ezer éve van ott számlám, azóta volt már vagy 5 neve, de nem történt semmi érdemleges az évek alatt.
Mondjuk nem ez a fő bankom szerencsére, így nem is foglalkoztam velük.
Most ilyenkor bezárult minden lehetőségem.
Tévé? Blikk? Ombudsman?"
Egyik sem
Részlegtesen elolvasni az ÁFSZ-t és ha igazad van akkor az MNB égisze alatt működő Pémzügyi BékéltetőTestülethez kell fordujlni, akár, sőt, elsőre online
Pénzügyi szervezeteknek/biztositóknak az MNB a felügyeleti szerve
Szóltak neki időben, nem reagált, sőt a kapcsolattartója hívta is, húgom bacott rá, aztán egyszer csak nem tudott fizetni 😂🤦♀️
Nem néztem utána mi alapján tehetik meg, de K&H-n akadt már fent más ismerős is, fura indokokkal, nagyobb összeg érkezett a számlájára igazolja az eredetét, az sem számított hogy ügyvédi letéti számláról érkezett 🤷♀️.
Tudom, nem ők találják ki, a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni szabályokkal bolondítják meg a pénzimtézeteket is (amúgy az ügyvédeket is) Fura világ.
Ajaj.
Nem csak név alapján azonosítjuk az ügyfeleket pedig.
Olyan költségeket számláztak ki neki, ami nem is volt valós.
Nagyon érdekesen működik.
MBH-nál van nekem is millió éves (még Takszövös időkből) számlám, én még nem kaptam ilyen tárgyban levelet, pedig én sem csinálok semmit vele, el is felejtettem hogy létezik a számla, csak egyszer jött a levél hogy azonosítsam magam, de hát régen volt az is (pénzmosás és terrorizmus finanszírozással kapcsolatosan volt ilyen banki akció, mindegyiknél) évekkel ezelőtt, az volt akkor kötelezően személyes, de azóta semmi, csak jönnek az egyenlegközlők. Olyan konstrukció hogy még az is ingyenes.
Szóval fura, hogy ezek most mit akarnak tőled 🤷♀️
De azért ismét beszédes a cím!
Azért, mert az ügyfél nem ért valamihez, rögtön a bank a hülye...
MBH-nak van videobankja.
Jelentkezz be és intézkedj!
Gondolom azonosítani is kell magad, stb., majd utána elvileg kell tudnod intézkedni a betét számládról is.
Ahol én dolgozok, ott működik ez.
Az MBH állami bank, így ha a DÁP-ra gondolok, akkor nem biztos.
A 21. században, amikor tudunk otthonról dolgozni, sok-sok ügyet elintézni, be kell menni a kormányablakba, hogy a DÁP-ot aktiválja az ember.
Az ügyfélkapu+ szintén ilyen. Nevetséges! Látszik, hogy nem fizetik meg az IT szakembereket...
Rákerestem én is;)
Mi is megszüntetünk számlákat, és ha ügyfelet nem érjük el, akkor pont ez történik, mármint az, hogy elvezetjük a pénzt egy számlára, hogy meg tudjuk szüntetni a számlát.
Persze, ezek nem nagy összegű betét számlák.
Ha személyesen akarják az intézkedést, akkor nem csalás szerintem.
z kiderül a hozzászólásból ("összevonások") és a telefonszámból, hogy melyik bank.
Amiről itt ír FI (...hogy a 2023-as összevonások után döntöttek erről, hogy a régi számlákat megújítják, csak akkor maradhatna ha a folyószámlát is oda vinném...) az nagyon csalásnak tűnik, ilyen nincs. Én is részese voltam éveken keresztül az összevonásoknak, tudom, mi, hogy működött.
Ez a bank fel is hívta a figyelmet többször arra, hogy a
nevükben folyamatosan mennek a csalási próbálkozások.
A telefonszámból kiderül. MBH bank. Az összes bank közül a legnagyobb kupleráj.
Felvásároltak több más bankot és nem tudják informatikailag sem kezelni.
Sberbankos voltam, így a számláim hozzájuk kerültek.
Ügyfélazonosítás csak személyesen. Utazzak be a megyeszékhelyre, mert csak ott intézhető. A takarékbankos vidéki fiókokat mind bezárták.
Pedig leírhatnád, hogy melyik banknál nincs még videobank.
Hihetetlen számomra.
Egy hónapja levelet kaptam egy banktól, mely szerint a számlámat /sok-sok éves számla , van rajta évek során gyűlt, de nem túl jelentős összeg / egyoldalúan megszüntetik és ha február 15-ig nem rendelkezek róla olyan számlára helyezik a rajta lévő pénzt, amit elég nehézkes lesz felvenni. A levélen szereplő 80 350 350 telefonszámon automata jelentkezik, ügyintézőhöz eljutni lehetetlen, a megadott számokon pedig semmi felvilágosítás nincs. Ide telefonálni haszontalan időtöltés, vagy inkább bosszankodás.
A folyószámlámhoz tartozó banknál , mivel az másik erről semmit nem tudtak, végül is ez elfogadható.
Helyi pénzintézetnél végre felveszik a telefont elmondják, hogy a 2023-as összevonások után döntöttek erről, hogy a régi számlákat megújítják, csak akkor maradhatna ha a folyószámlát is oda vinném. Amire természetesen nem kényszeríthetnek de így meg a felmondás, megszüntetés illetve zárolás lesz várható. Na , köszi, ezért gyűjtögettem idősebb koromra???? Csak személyesen lehet intézkedni , erre maradt még egy hónapom.
/ Másfél éve tudják és eddig nem tettek semmilyen értesítést!!!!/
Mondom, mozgássérültté váltam, csak meghatalmazott tudna intézkedni személyesen nem fog menni. Akkor az közjegyző előtt hitelesített személyi adatokkal mehet csak. Ez meg megint több tízezer forint lenne, hogy a saját pénzemhez hozzá juthassak. Ha erre nem lesz pénzem akkor a számlámat zárolják , amihez ezek szerint már életem során nem juthatok hozzá. Az örököseim, ha felfedezik, hogy van ilyen számla majd megkaphatják, ha nem észlelik, mert a sok papír között ugyan ki fogja megtalálni akkor a bank ezt bizony lenyúlja.
Mondom, hogy talán a 21. században vagyunk , nem létezik, hogy nincs semmilyen lehetőség elektronikus úton rendezni??? Hiszen ma már ott is olyan biztonsági kapuk vannak, hogy teljesen elfogadható /elektronikus jogosítvány elkészítés, ügyfélkapu, dep . ESZT stb/ Nem , az náluk nincs. Most ilyenkor bezárult minden lehetőségem.
Tévé? Blikk? Ombudsman?
Még egyszer hangsúlyozom a saját betéti állományomról van szó.
A bankot nem nevezném meg, negatív reklámot sem érdemelnek.
További ajánlott fórumok:
- Tudja valaki a 2011-es Gyes és Családi pótlék postai, illetve a banki utalás időpontjait?
- Házközponti fűtést önkényesen lejjebb vitték, hideg van, mit tehetünk?
- Ha lenne 1 M Ft-od, mibe fektetnéd be? Ingatlan? Banki lekötés? Üzlet? Egyéb?
- Milyen diplomát fogadnak el a banki szférákban? Közgazdász, pénzügy, számvitelen kívűl még mit?
- Lakásváráslás banki kölcsönnel...
- 11 hónapos babát hogy szoktassam le a sokszori önkényes szopizásról?