Baba az egyetemen. Avagy hogyan legyek egyszerre jó anya, példás feleség és évfolyamelső... (beszélgetés)

Gratulálok!

Hidd el, diploma után a harmadikkal már más lesz.. :-))))

De kettő tuti kell a jó diplomához, tudod, ez tesztelve van.

No jó, de 10 évre??

Kb. annyi a lemaradás... Az a baj, hogy itt már nem 1-2 éjszakás pihenéskiesésről van szó..

De egyébként teljesen egyetértek, ha valakinek van lehetősége pihenni, azt suli nélkül is kötelező!! Csak egészséges, feltöltődött anyuka mellett van normális gyerek.

Viszont nekünk összesen 2 szobánk van, egymásba nyílnak, és az a baj, hogy sokszor nem is a gyerekek, hanem én nem alszom... Mindig is rossz alvó voltam, plusz még a külső idegbaj.... Ha meg aludnék véletlenül, akkor meg persze, hogy van valami...

A férjemet meg igyekszem kímélni, mert mégiscsak ő a kereső ember a családban. Ha nem is igen találó, de legalább keres...

meg sem szólalhatok!

én is kéttannyelvűbe jártam.

Én 8 éve nem aludtam ki magam. Anyám azt mondja, ő 30.

Nálam ez már néha átcsap álmatlanságba, vagy depresszív hangulatba, elég gáz, karácsony előtt már majdnem orvos lett belőle... Pedig már 2 éve végeztem, igaz, azóta szültem egy 3. babát... Nekem is ez a nem alvás a legnehezebb, pláne úgy, hogy egy nemalvós kéttannyelvű szakközéppel, meg némi Műegyetemmel meg van a dolog alapozva...

Valóban nem megy család nélkül. Én nem az orvosit végeztem, hanem a "párját", a BME építészt. Két gyerek mellett.

A gyerekek bölcsisek voltak, konkrét segítséget, (mármint fürdetés, etetés) nem kaptam a szüleimtől, mert még dolgoztak, de náluk laktunk. Ez is tök nagy dolog volt, mert azért valami akadt a hűtőben, napi szinten nem kellett vásárolni járnom..

A házasságunknak meg amennyit ártott, annyit használt is. A férjem szülei is építészek, tehát a "nagyonhülyeségen" nem lepődött meg. Viszont neki szerintem az is fontos, hogy ha "kell", úgy mutathat be engem is, mint mérnököt. Egyébként nem mozgunk olyan körökben, ahol ez nagyon kéne, tök egyszerű életet élünk, de valahol neki fontos, hogy este nem csak a vacsorán, hanem szilárdságtani problémákon is tudjunk érdemben veszekedni...

De jó, hogy ilyen sokan írtatok :)

Örülök, hogy leírtátok a történeteiket, erőt merítettem belőle és kicsit el is szégyelltem magam, hogy mennyit nyávogok azon, nekem milyen nehéz. Van segítségem, vizsgaidőszakban a kisfiammal szüleimhez költözöm, Anyukám vigyáz többnyire rá. Nekem csak szopiztatnom kell és az "éjszakai műszakot" állnom: még mindig 10x is felkel éjjel, pedig 14 hónapos. Az baj, nem aludtam ki magam már több mint egy éve egyszer sem és nehezen fog az agyam, mióta terhes lettem és megszületett. Ti nem tapasztaltatok ilyet? Néha azt gondolom, hogy a szoptatás miatt van, szerintetek lehet összefüggés?

:) Sziasztok! Mi tavaly a párommal egyszerre végeztünk. Na ő elég lazán vette a dolgokat, nemigen aggódott miatta, (aggódtam én helyette is) Anyukám szerencsére abban az időszakban nagyon sokat segített, így nem kellett idegbeteg anyukával lenni a kislányomnak a vizsgaidőszak közepén. Azért igyekeztem én is kevésbé "komolyan" venni a dolgokat, úgy voltam vele, ő az első, ha pedig a suli is megy, annál jobb, de nem mindenáron. Szerencsére ment. Néhány dolgot együtt tanultunk, este felmondtam az anyagot diktafonra, másnap egész nap az szólt. Annyiból még jó is volt, hogy ha épp a járókában volt, szinte észre sem vette, hogy kiléptem onnan, mert hallotta a hangomat. Igaz nem tudtam a tanulnivalóra teljesen odafigyelni, de sok minden így is megragadt belőle, ahogy a vizsgákon kiderült:)

A diplomaosztónk is egy napon volt, és tényleg sokat erősített a kapcsolatunkon, hogy ezt így egy pici baba mellett végigcsináltuk. Mondhatom, hogy együtt, mert a dolgozatai nagy részében az én munkám volt benne. Ő viszont nagyon sokat foglalkozott helyettem is a babánkkal, aki már időközben kislány lett.

Azért annyit még hozzátennék, hogy pont mikor az államvizsgára készültem, a család többi része sokat volt kint az udvaron, szép tavaszi időben, és ott történtek meg az első önálló lépések, amiről így lemaradtam. Ezt nagyon-nagyon sajnálom.

Manópofi, sokat vagy eszembe, egyszer tényleg összefuthatnánk, ha már túl vagy a vizsgákon.

Sziasztok, én csak véleménnyel tudok hozzászólni, mert nem mentem át ilyenen - és így nyilván nem biztos, hogy jól látok dolgokat. :)

Annak idején bizony még baba nélkül is embert próbáló volt a tanulás (én 'csak' dolgoztam mellette, ami eléggé kimerített), szóval minden elismerésem!

Ez a téma annyira relatív, minden helyzet, személyiség, szak mást vonz maga után.

Egy orvosin például kizártnak tartanám, hogy meg lehet csinálni, viszont vannak olyan szakok, ahol igen. Számomra inkább az a kérdés - ami lentebb is felmerült - hogy ki miről tud lemondani, és mennyi segítséget kap.

Azért egy ilyen helyzet évekre elvonja a nőt a többi dologtól - és ahogy a fórum címe is utal erre - fennáll a veszélye, hogy nem tud egyszerre mindenhol helyt állni.

Vannak olyan sztorik az ismeretségi körömben, ahol erre ment rá házasság, mert az apára akkora nyomás nehezedett, hogy feladta. Talált olyan nőt, aki tudott vele is foglalkozni. A gyerekek szintén sokat szomorkodtak, és nem nagyon tudták megérteni, miért nem ér rá anya velük foglalkozni, mitől ideges, miért kapkod.

Hihetetlen összetartozás-érzés, nagyon stabil érzelmek kellenek hozzá, és főleg bizalom.

De ha ez megvan, akkor a sikerélmény, hogy együtt megcsinálták tud dobni egy hatalmasat a házasságon, és kiegyensúlyozott, boldog család lesznek újra. Egy szemeszter végül is nem évekig tart, a vizsgaidőszakot kivéve az ember tud rugalmasan gazdálkodni az idejével, és halasztani is lehet.

Nagyban függ a helyzet a sulitól is. Egy lájtosabb, humán szakon simán kivitelezhető, míg egy magolós, gyakorlati dolgokat is igénylő már neccesebb.

És hát, mint mondtam, szerintem csak az vágjon bele, aki nagyon jó kapcsolatban él, és maximálisan támogatja a párja, ellenkező esetben nagyon sok vitát szülhet.

Hahóó!! A férjem angolt tanít (2 évet járt angol szakra) de egyébként biosz-környvéd tanár, ha kell bizti segít!

Fórumozás: én is csak hajnalban szoktam fennlenni, amikor kezdem a tanulást... MOst ráadásul vizsgaidőszak is van.. de már csak 2,5 hét... :-))))

Hajrá! Írogassunk!

Angol szakos nincs köztetek?

Én most azt csinálgatom, de tényleg csak nagyon "light"-osan.. De azért néha kérdezni lenne mit...

Na pl. ilyen, hogy fórumozás, amíg az egyetemre jártam, lehetetlen volt.. Ilyenre soha nem volt se ténylegesen időm, se lelki igényem...

Sziasztok! Jár még erre valaki?

Szívesen csatlakoznék!

Bocsássatok meg, de van még egy dolog, ami szerintem ezen e fórumon úgyis előjönne, és Faház is célzott rá:

"egy diploma nem is olyan fontos"

Ezzel kapcsolatban ma nagy a zavar a fejekben.

Valószínűleg Manó is előbb akart lelkész lenni, mint diplomás. Én is előbb akartam házakat tervezni, mint diplomás lenni... Normál esetben nem azért megy az ember egyetemre, hogy diplomás legyen, hanem azért, mert az ott oktatott tudomány az életcélja, az érdekli... Az, hogy lelkészt, meg tervezőmérnököt, meg tanárt középiskolai szinten nem képeznek, az valahol érthető... Bár a régi tanítóképző ugyebár.. de ezt hagyjuk, messzire vezet...

(Mellesleg a diplomámon kívül van még 5db OKJ-s végzettségem, mert szakközepes voltam, bár sajna ezek se túl családbarát tevékenységek...)

Az egy másik történet, - amit már említettünk is - hogy ma sok töleték egyetemi, főiskolai kar van, és az onnan kikerülők nagy részének csak az arca nagy, és önmagában azzal akar elérni valamit, hogy Ő DIPLOMÁS.. Ezeket a paprikajancsikat majd kirostálja az élet...

A másik, hogy egy komolyabb karra való bekerülést azért előtte is komoly 12 évnyi iskolai munka előzi meg. Sokan olyanok szóltak be később a diplomámra, akik - amikor én tanultam otthon - bulizni jártak, ha kellett, ha nem... Szóval nem ingyen vannak ezek a dolgok.

És tényleg nem a diploma a lényeg, hanem a kiegyensúlyozott tevékenység... De ha ennek pont a papír az ára, akkor azt kell megcsinálni.

No éreztem én ezt... Igazad van.

De már részben válaszoltam is.

1. Az egész életünkre nem lett volna jó hatással, ha a felén túl abbahagyok valamit... Gondolod, hogy anyukámék se rajongtak volna a dologért, inkább segítettek a maguk módján, megengedték, hogy otthon lakjunk.

2. Képzeld a 2. gyerek is véletlen volt. Igazad van, annál még jobban megijedtem, mint az elsőnél... Mert én is úgy gondoltam, hogy ezt egyszer el lehet játszani, kétszer egy kicsit sok.. Egyébként volt egy ritka betegségem, ami igencsak lekorlátozza a fogamzásgátlási lehetőségek számát..

3. Ne gondold, hogy egy már végzetten szülő építész nő gyerekei kevesebbet szenvednek (ha egyátalán szenvednek) ezen szakma miatt. Az egyetem még csak egyetem. De amikor élesben, kötbér mellett kell rohanni a tervvel, az még szarabb, hidd el. Nekem anyám gazdaságis, könyvelő, és nem karrierista... Mégis jópár olyan adózási helyzet van, amikor bizony éjfélkor járt haza. Ez egy ilyen ország. Sajna.

4. Nem vagyunk jómódú család, nálunk minden generációnak magának kellett megdolgozni mindenért. Nem volt ez kevesebb akkor sem, amikor a 40-es években nagyanyám naponta kétszer hozta Pestre a tejet, éjaszaka meg varrt.. Nem hiszem, hogy akkor többet tudtak a gyerekekkel foglalkozni... Valószínűleg szívesebben járt volna a fűtött egyetemre.

Úgy gondolom, az embernek nem csak az előtte álló két évre kell gondolni, hanem az előtte álló 20-ra is néha. És ez bizony sokszor nehézséggel jár.

Ott a pont.

Ez lenne a jó, ami nyugatabbra természetes.

Dolgozzon a nő, ne hülyüljön meg, keressen pénzt, fizesen adót, tanuljon, de csak annyit, amennyi mellett a gyerekek sem hülyülnek meg..

Ha meg megnőttek, mehet a verkli tovább...

Szegény Manó, miért pont Ő?

Ha ezt nekem írod, még esetleg lehetne valamilyen csíráját keresni igazságodnak. De pont egy lelkész. Az ő hivatásának szerves részét képezi ezen nehézségek összeszervezése... most is, később is.

Egyébként én arra jöttem rá, hogy az élet így teljes. Az az igazi teljesítmény, amit "egész-ként" ér el az ember... Tehát családdal, stb...

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne előbb végezni, és után szülni. Nyilván. Csak az élet nem mindig ilyen sima...

A 10 éves érettségi találkozón (30 évesek vagyunk) a 36-ból 4-nek van gyereke. 3 csak nekem. A többiek, (bár mindenkinek volt szupi munkájuk, karrierjük,) őszintén irigykedtek, és beismerték, hogy bizony meglehet, hogy mi csináltuk jól, mert nekik már nagyon nehezükre esik ebbe belevágni...

Szóval ha végeztél, akkor nagy az esélye, hogy elkap a gépszíj, jobb pénz, és csúszik a gyerek. Arról nem beszélve, hogy ők kétszer fognak karriert építeni. Egyszer eddig tették, ők is napi 12-14 óra melóval, a szervezetüket tönkretéve... Már előre kárt okozva a leendő gyereküknek...

Aztán ha szülnek 32-33 évesen, akkor ez borul, és utána kezdhtetik előről...

Persze gyerekekkel nehezebb elkezdeni, ez nem vitás, viszont ha egyszer rá tud állni egy család egy jó vágányra, akkor szerencsés esetben sokáig mehet a verkli kiegyensúlyozottan...

Nem hiszem, hogy a gyerekeim boldogabbak lettek volna egy olyan, csalódott anyuka mellett, aki nem fejezte be azt, amit elkezdett....

Mielőtt még valaki félreértene, a vezetőknek kellene sokkal jobban ismerni a munkafolyamatokat (részleteiben). Hiába tanítanak nálunk huszonéve folyamatszervezést, valahogy nehezen kúszik át a gyakorlatba. Nagyon sok munkahely ad hoc módon működik. Valahogy mindenki csinál valamit, aztán, ha nem passzolnak a dolgok, akkor "összerántanak egy meetinget" akár este hatkor.

Na, ehhez nem tudnak a (kis)gyerekes anyukák általában asszisztálni.