Az ATLAS csomagküldő szolgálattól hogyan lehet megszabadulni? Hová kell vissza küldeni a küldeményeiket? (tudásbázis)
Én ajánlott levélben kértem, hogy töröljék a nyilvántartásból az adataimat, ne küldjenek semmit, mert nem veszem át, ha meg csak bedobják (panelban lakunk, és van egy rács az ajtó előtt, amin befér egy kisebb doboz), akkor sem vagyok hajlandó fizetni nekik semmiért. Egy levélen belül kb. 3-4-szer írtam le különböző szövegezéssel, hogy hagyjanak békén. Azóta nem jött tőlük semmi.
Egyébként egy másik céggel anyukámnak volt problémája, hogy szerintük átvette egy könyvüket, amelyet aztán nem fizetett ki. Anyu viszont nem vette át, nem volt hajlandó így a semmiért fizetni. Erre fenyegetőzni kezdtek, meg elküldték a csomagkézbesítő cég szállítólevelét, ahol tökéletesen látszott, hogy anyukám aláírása helyett valami Horváth Károlyné szerepelt. Már nem tudom, végül mivel győztük meg őket, talán ügyvéddel meg fogyasztóvédelemmel is fenyegetőztünk, és végül leszálltak róla.
Én írtam emailt, telefonáltam, levelet írtam, mégis jöttek a küldemények.
Persze nem fizettem érte, de halálra idegesített hogy állandóan postára kell járnom visszaküldeni a nem kívánt küldeményeket.
Aztán írtam még egy elég barátságtalan hangú emilt, hogy fogyasztóvédelem is benne lesz mostmár és láss csodát, elmaradtak.
Felháborítónak tartom az erőszakosságukat.
Én próbáltam nekik e-mailt küldeni, de ismeretlen e-mail címként visszajött a levél.
A telefonszám nem létezik, amit megadtak.
Most itt van még 2 csekk, amit be kell fizetnem és ezennel le is zárom az ügyet.
Ha jön csomag visszaviszem a postára.... h címzett ismeretlen és kész...
Én az első (kedvező árú) csomag után rögtön (!!!) írtam nekik egy ajánlott levelet + egy emailt ugyan aznap, hogy lemondom, töröljenek, nem veszek át többet.
Készségesen válaszoltak hogy OK, de a köv. csomagot már feladták, ne vegyem át a postástól. Igy is tettem, azóta nem küldtek semmit és tudomásul vették hogy lemondtam.
Szóval határozottan és korrekten járj el, akkor nem lehet gond. (szerintem)
Egyszerű ajánlott levelet kell írni,amiben kérni kell az adatok törlését,azaz finoman tudatni,hogy sajnálatos módon,nem tudsz fizetni.
Nekem sikerült.
Én nem kaptam meg 3 csomagjukat (vagyis ez egyben volt, de 3 kártyacsomag) még október-novemberben, hiába reklamáltam, azt írták vissza, hogy ők elküldték, fizessem ki.
Na, ezzel betelt a pohár, írtam nekik, hogy ezentúl nem kérem, és nem vagyok hajlandó olyat kifizetni, amit nem kaptam meg! 4*-5* kellett írnom, mire felfogták. Kaptam tőlük emailt, hogy keresést adtak be az eltűnt csomagra, felőlem aztán azt csinálnak, amit akarnak. Örülök, hogy sikerült leráznom őket, de beletelt pár hónapba!
Pont tegnap küldtem vissza egy csomagot, csak bevittem a postára és beadtam, mondtam hogy nem kérem.Nem kellett fizetni sem, simán visszaküldik.
Egy másik cégnek is küldtem már vissza csomagot,ők írtak utána, hogy lemondásnak veszik a visszaküldött küldeményt.
Ha nem eszed át, leszoknak rólad.
Hívd fel őket.
További ajánlott fórumok:
- 2013 nyarára jó pár kilótól megszabadulok
- Ismeri valaki a Bonprix csomagküldő szolgálatot?
- Csomagküldés Külföldre! Tudtok ajánlani olyan csomagküldő szolgálatot, mely 5 kg-os csomagot kevesebbért küld, mint a 20 kg-ost?
- Postai csomagküldéssel kapcsolatos kérdésem lenne! Tudja valaki mennyibe kerülnek a dobozok, amibe beletehetem a küldeményemet?
- Tud valaki ajánlani megbízható, olcsó csomagküldő szolgálatot? (priviben, ne tűnjön reklámnak)
- Tud valaki olcsó csomagküldő szolgálatot Anglia-Magyarország között?