Anyós azt mondta, hogy adjuk el a gyerekünk kinőtt babakocsiját (beszélgetés)

Őszintén sajnálom hogy ilyen anyosod van :( szomorú hogy ennyi módja van egymás bantasanak :(

Hát ettől függetlenül is van aki, lassabban van aki gyorsabban dolgozza fel ha az életében van valami kudarc, kontrollvesztes, akarmi. Lehet persze mericskelni, hogy most ez arányos-e, de hát annyira kulonbozunk egymástól természetunk adottsagaiban is, hogy nem tartom helyesnek ennek a firtatasat, inkább a tamogatasra kell koncentrálni.

Igen, tudom hogy a pszichológus nem írhat fel gyógyszert, de a szakember lehet pszichiáter is.

Igen, erre akartam én is kilyukadni, hogy elég lenne neki egy jó barátnő, de az nincs, ezert hát idejott, és itt se talált :(

Jó hogy te képes voltál túl lépni, és nem porogsz ilyen celzasokon, bár lehet nem is kaptál, es érzelmileg támogató csaladod van.

De sajnos ebben sem vagyunk egyformák, nem mindenkinek jó a kudarcturese. És hát itt se. önmagában áll egy elethelyzet (másodlagos meddőség), hanem a családi konfliktusokkal együtt vált folytogatova.

Igen, túl van tolva az a rész rendesen.

Akinek meg egyáltalán nem lett gyereke, pedig akart?

Nem értem, miért nem annak örül, ami van. 🙄

Egy pszichológus nem fog gyógyszert felírni. Nem is teheti. Az a pszichiáter.

Alapvetően valószínűleg egy jó barátnő elég lenne, akinek elsírhatja a bánatát, és aki együttérzően meghallgatja. De úgy látom, hogy manapság valamiért hiány van jó barátnőkből. Van egy jó kezdeményezés, ami ezt próbálja pótolni. A Kapcsolódó Nevelésnek van a "páros meghallgatás" módszere. Akit érdekel, keressen rá.

Én inkább magamat nézem. Én képes voltam nem belebetegedni a témába. Lehet, hogy sokáig fog még bennem motoszkálni, hogy de jó lett volna még egy gyerek. De emiatt nem fogok egy évig pörögni egy kétes hátsószándékú kérdésen. Amúgy sem akarom, hogy a meg nem született testvér miatt a lányomnak csak félig legyek jelen az életében.

Részben egyetértek veled, bár kifejezetten elszomorít, hogy Magyarországra is kezd begyuruzni ez a szemlélet, hogy a szomorúságot, a nehéz élethelyzeteket kezeltetni akarják szakemberrel. Mármint van az a szint, nem tagadom, én arra gondolok, mikor valakinek csak arra van szüksége hogy érezze, nincs egyedül, hogy az érzései validak, és hallhassa sorstarsaktol, hogy hogyan sikerül így is boldogulni, annak pont nem biztos, hogy hiteles, ha egy nem erintett hallgatja meg pénzért. Vagy meg se hallgatja hanem egyből gyógyszert ír fel.

Egy termeketlenseggel küzdő nő szerintem a valtozokorig nem tudja lezárni ezt a kérdést, nézd meg a hoxan is ezek a topicok a legporgosebbek a gyerekes témában.

A gyász szó bizonyára szerencsétlen és félreértésre okot ado szóhasználat volt a részemről.

Ezt nem is azért írtam, hogy segítsen a FI-nak. Nem is neki írtam, hanem neked válaszoltam.

Azt konkrétan nem írta, hogy folyamatos stresszben van. Csak azt, hogy egy éve ezen rágódik. Ami azért már huzamosabb időnek számít.

Bizonyára csak empátiára van szüksége. Viszont szerintem van az a szint, amikor az ember már nem látja reálisan saját magát, így azt sem, hogy olyan pszichés helyzetben van, amihez esetleg már szakember segítsége kell, hogy ne kerüljön mélyebbre. Mint amikor egy kismama szülés utáni depresszióban szenved, de ezt magától nem ismeri fel. Ilyenkor nem árt felhívni rá a figyelmét, hogy mi a helyzet. Értelmezheted ezt FI torkának esésnek is, de szerintem kezdi a helyzet annyira megterhelni érzelmileg, amit már nehezen tud egyedül kezelni. Szerintem ha valakinél az a gondolat is "kiveri a biztosítékot", hogy a kinőtt gyerekcuccokat vannak, akik eladják, ott már probléma van. Ez az én véleményem.

Azzal meg azért nem értek egyet, hogy nyugodtan gyászolja meg a dolgot, mert ha erről lenne szó, akkor az egy feldolgozási, lezárási folyamat lenne. De a FI nem a lezárásra törekszik, hanem nyakig benne van, hiszen küzd a kistesóért.

Ez nagyon szép összefoglalás, de körülbelül annyira hatásos és vigasztalo mint a 'ne sírj, mert piros lesz a szemed'.

Tulajdonkeppen: legyel csak boldog, ilyen egyszerű!

Bár így menne! Az ember nem ura ilyen mertekben a biológiai folyamatoknak. Az élet célja amúgy sem a tökéletes működés a biokemia szintjén, de a kérdező sem írta hogy folyamatos stresszben élne emiatt.

Egyébként továbbra is tartom, hogy jó szelep lehet neki ez a fórum hogy találjon egy kis empátiát, és ez közelebb viheti az elfogashoz is. Hát az együttérzést valamiért nem nagyon sikerült megkapnia, dehát az anonim fórumokon sokszor előfordul ilyen csoportos ti. torkának ugrás, ha épp olyan az első pár hozzászólás.

Mit gyászol? Azt, hogy nem tud újra terhes lenni?

Szerencsére senkije nem halálozott el.

Szerintem semmi baj nincs azzal, ha a kerdezo gyászol és gyaszhoz teljesen normális hogy hozzátartozik a harag is. Az ilyesfajta lezáratlan gyász egyik jellemzője, hogy a fázisok vissza-visszaternek.

Nyilván nem jó, ha az embert a mindennapokban elemeszti annyira.a gyász, hogy képtelen a mindennapi teendőit ellátni, de a kérdező esetében erről szó sincs. Ez messze nem az egészségtelen szint, és saját tapasztalatombol azt veszem észre, hogy az emberek nagyon könnyen dobaloznak azzal, hogy mi egészséges szint és mi egészségtelen - főleg azért hogy saját magukat megnyugtassak hogy a másik hibája hogy baja van és nekik nincs felelősségük ebben.

Számtalan psziches megoldás van a gyász kezelésére, ezek közül néhányat eretlenkent tart számon a szakirodalom, pl a tagadást, vagy a menekülést vagy ezt a projektalast. De ezek néha kellenek ahhoz, hogy az ember csinálja tovább a mindennapokat. Egy anonim fórum egy jó csatorna lehet ehhez a XXI században, mindenki csinálja, nem tudom miért kell ezt egészségtelennek tartani.

Én sem sértődök már meg, mert elfogadtam, hogy az anyósom meg ilyen hátulról jovo kérdéseket szeret feltenni, és nem megyek bele érzelmileg, hanem kikerulom.

Csak azért írtam le, mert tényleg vannak ilyen típusú emberek, nem a kérdező kepzelgese feltétlenül.

Mivel viszont nekem is érzékeny téma a további gyerekvállalás és ennek az okát azért a család is nagyjából tudja, ezért jól esne ha kicsit figyelnenek ilyen apróságokra.

de mivel csak magamon tudok változtatni, ezért beveszem a leszrm tablettát. És örülök hogy hat, nagyjából. 😃

Sokan eladják a gyerekeik által már nem használt ruhákat, játékokat, egyebeket. Én ebben semmi kivetnivalót nem látok. Ez nem is igazán a haszonról szól. Ha eladom azt a sok kinőtt ruhát, akkor annak az árából több/szebb olyan ruhát vehetek, amit most tudnak hordani. Az is örül, aki megveszi, mert sokszor alig használtak a ruhák, de így a töredékéért jut hozzá, mintha újat venne. Szerintem ez mindenkinek jó.

Persze nagyon szép, hogy te inkább ingyen odaadod. Én is sok ruhát adományoztam már. És nagyon jó neked, hogy olyan egzisztenciával rendelkezel, hogy megteheted :)

Tudod mi a vicces? Hogy most hétvégén az én anyosomek is rákérdeztek hogy mi eladjuk-e a babahordozot (épp most vettünk a kisebbemnek nagyobb ülést).

Gyorsan atfutott a fejemen hogy miért nem mindegy nekik, mert nálunk van, de simán ramondtam hogy igen, aztan majd úgyis mi dolgunk :D a ruhákkal kapcsolatban is folyton érdeklődnek, ha nálunk vannak, meg máskor is tett már utalásokat arra, hogy nekünk fog e még kelleni babacucc.

Örülök, ha megértő voltam a hozzászólásommal, sajnos az én családom is elég hát... Rosszul működik de ez van.

Innen is látszik, hogy nem a babakocsi ès nem az eladás az ami neked gond hanem a mama..

Egy èv után még plàne nem.

Köszönöm szépen az érdemi hozzászólásokat, örülök, hogy a többség meg tudott érteni. Egyvalamiben azonban valamennyien egyetértünk, anyósom nem akart rosszat (ezt eddig sem feltételeztem).

Remélem Kelep3 hozzászólását mindenki olvasta, rátapintott a lényegre! Egyébként jó kapcsolatunk van férjem szüleivel, de minden családnak más a mentalitása, nem véletlenül mondják, hogy "megszoksz vagy megszöksz". Ők egészen más dolgokra kérdeznek rá, mint például az én szüleim. A saját szüleim szinte napi szinten érdeklődnek a gyerek iránt (az ország másik felében laknak, míg férjem szülei 3 km-re), míg anyósékat inkább az érdekli, hogy halad az épülő kerítés, kert, stb, különös tekintettel az utcafrontra.. Főleg külsőségek. Amikor találkozunk, sokszor hozzá sem szólnak a gyerekünkhöz, úgy vannak vele, elvan a többi unokatestvérrel.. Annyira nem tekintik magukénak a mi gyerekünket. Ezen nem sértődök meg, másoknál is tapasztalom, hogy a lánygyermek gyerekei közelebb állnak a nagyszülőkhöz, mint a fiuk gyerekei, de ez egy külön fórumtéma lehetne. (Természetesen kivételek itt is vannak.) Anyósomat valóban az eredmény érdekli. Néhány héttel ezelőtt átküldtem neki egy rövid videót a kislányom szerepléséről, de semmit nem reagált rá és amikor személyesen találkoztunk, akkor sem ragadta meg az alkalmat, hogy megdicsérje vagy biztassa a gyereket. Az unokatestvérekről minden alkalommal áradoznak, de az én gyerekemnek nehéz ám ezt kivívni.. Hogy ne magamban puffogjak (mint a babakocsi miatt), a tegnapi családi összejövetelen rákérdeztem, mit szólt a videóhoz. Válasza: Ügyes. Valahogy ezt kevésnek érzem. Azt nem tartotta szükségesnek, hogy a gyerekkel is közölje.. Pedagógus egyébként, s ő maga mondta korábban, hogy szerepeltessük, mert jót tesz az önbizalmának. Azonban megint rákérdezett valamire, hogy nem akarjuk-e eladni, de nem akarom ezzel a kedélyeket tovább hergelni. :D Nagyon határozottan mondtam, hogy nem, de tovább forszírozta a témát. Nem érdekli, hogy ez engem érzékenyen érint, ha valamit feleslegesnek talál, az felesleges.. A lombikot nem akarom véka alá rejteni egyébként, bárki, aki rákérdez, őszintén elmondom mi van, legyen az munkahely, szűkebb vagy tágabb környezet, akár idegen az utcán, szüleim, nem akarok eljátszani más szerepeket.. Azonban anyóséknál a mi további gyerekvállalásunk soha nem jött fel témára, nyilvánvaló volt, hogy akarunk még, de ha nincs, az nekik mindegy, hogy miért nincs. Egyáltalán nem állítom, hogy az én családom jobb család, de ott több együttérzéssel kezelik a témát.