Amikor a szülők mindent megtesznek, hogy közénk álljanak (beszélgetés)

bocsi, hogy ezt írom, de abból, hogy a párod nem áll ki melletted (például nem vitt az esküvőre), hogy egyedül költözik albérletbe tőletek, ahol állítólag szeretett lakni, hogy a szülőket nem teszi helyre, az jön le, hogy neki azért nem te vagy az "igazi". annyira nem szeret és tervez, hogy felvállaljon macerát vagy közös életet

ne próbáld megoldani nagyon a szitut, szerintem fölösleges, nem fog kitartani addig, hogy érdemes legyen :(

Akárhigy is nézem, nehéz helyzet. Ő kompromisszumot szeretne,hogy nekik is jó legyen és nekünk is. Ezzel nem is lenne gond, ha ezt meg lehetne oldani. De ahogy elnézem, ezt elég nehéz lenne megoldani.

Most ott tartunk, hogy talált albérletet és már el is költözött.

Milyen szülő az aki a gyereke boldogságára tör?

Ezt a dolgot mindenképpen a párodnak kell rendezni, neked nincs dolgod vele. A szülei valószínűleg nem fognak változni... Szerintem a legjobb megoldás az lenne, ha kicsit hanyagolná a szüleit, talán talán észbe kapnának, ha meg nem, akkor már később sem fognak sajnos.

Az a baj, hogy sajnos a szüleivel nem lehet leülni beszélgetni. Az apja olyan típus, aki ha a fejébe vesz valamit, akkor az úgy is van.

Az esküvő azért nem lenne jó megoldás, mert félek,még nagyobb lenne a gond és így is félek,hogy az én családomon áll bosszút valahogy. Szeretjük egymást, de az csak olaj lenne a tűzre.

Azt,hogy hogy akarja akarata ellenére haza vinni nem tudom. Mikor legutóbb otthon volt sem nagyon akarták már vissza engedni Pestre. Ráadásul nem is értem, hisz ha otthon marad, elveszti a munkáját és akkor meg gondolom az lenne a probléma,hogy felnőtt és miért nem tartja el magát.

Az én csalàdom nagyon kedveli a párom, sok helyre megyünk együtt, együtt nyaraltunk, programokat együtt szervezünk. De természetesen őket is zavarja ez a helyzet.

Minden szavával egyetértek.

A barátodnak kellene nagyon határozottan és ellent mondást nem tűrve pontot tenni az i-re.

Szerintem valami más lappang a mélyben, az, hogy te pesti vagy és megfogod csalni egy gazdagabbal, csak duma.

Örülhetnének, hogy a fiúk letette az italt és a cigit, talált magának egy szerető, kitartó párt és ellátjátok magatokat.

A Te szüleid mit szólnak?

A párod, hogy reagál ezekre a szüleitől jövő dühkitörésekre?

És valóban...miért nem házasodtok össze?

Vissza akarja vinni? Mit csinál, betör a közös lakásotokba, megkötözi és viszi? Vagy ezt hogy gondolják?

Örülniük kellene inkább, h van hol laknia, van munkája, van párja, akit szeret és aki szereti, hogy 24 évesen önálló és nem tőlük függ. Ez nagyon durva szerintem.

Szerinted ez megold valamit is ilyen szulokkel?

Csak ront

Ez egy elég erős történet... Tudod, néha időt kell hagyni, hogy a dolgok lecsillapodjanak... De ha ez nem segít akkor bizony a párodnak kell odállni veled az oldalán és azt mondani Anya, apa! Ő itt a párom! Vagy elfogadjátok, hogy saját lábunkra állunk, szeretjük, és tiszteljük egymást, és megőrizzük a családi békét, és szeretetet, vagy ha őt nem tudjátok el fogadni, akkor sajnos engem sem! Mert én vele vagyok egy egész! Ha a párod nem tesz drasztikus lépéseket, fel fogja őrölni ez az egész... A leghumánusabb, bár legnehezebb is az lenne, ha együtt mennétek oda karácsonyozni, hiszen ti már egy párt alkottok, együtt járnátok családtátogatásra, (ismétlem önmagam), hiszen ti már egy egészet alkottok... És akkor vagy megszokják, hogy nem vagy félresöpörhető, vagy a saját fiúkat sem akarják elfogadni... Apu, és anyu felmeni között is állandó vita volt, míg apu ezt meg nem elégelte, és azt nem mondta, hogy " rendben van, mi szívesen meglátogatunk, szívesen résztveszünk minden közös eseményen, de ha "ildi" nem jöhet akkor nem fogok én sem menni! Nem fogok kettős életet élni, csak azért mert ti nem fogadjátok el akit én választottam, szeretek és tisztelek. Tehát vagy megyünk együtt, vagy nem megyünk!" Két évig ment a durci. Utána be kellett látniuk, hogy kár minden áskálódásért, nem fognak szét menni... Ennek 36 ik éve...

Legyetek erősek. Nehéz, de ha a párod erős egyéniség, és te is végig csinálod a család, és a párod lelki békéje érdekében, akkor sikeresek lesztek. Lehet rossz tanácsot adtam... De szerintem nem szabad egyetlen szülőnek sem szabadna választás elé kényszerítenie a fiát/lányát.. Főleg, ha azok igenis talpon maradnak, megállják a helyüket, és egymással karöltve, sokkal jobban teljesítenek mint addig... ( gondolok itt a pia cigi stbre) Tanácsot el lehet fogadni, meg lehet hallgatni, érveket, ész érveket... De ha dönt... akkor el kell fogadni a döntést.

Leírom a történetem, azért is, mert szeretnék tanácsot kérni, meg azért is, mert jó egy picit "kiírni" magamból.

Párommal 2 éve jöttünk össze. Ismertük egymást akkor már egy ideje, de csak mert barátnőm egyik lakótársa volt. Szülők Egerben laknak, párom a főiskola miatt Pesten, de minden hétvégén hazajárt. Megismerkedésünkkor nem volt munkája, sokat ivott, és dohányzott. Persze utóbbi kettőről a szülők nem tudtak. 3 hónapja voltunk együtt, mikor felmerte vállalni,hogy én vagyok neki. Persze a szülők már akkor sem örültek neki, mondván,hogy én pesti vagyok, gazdag, elkényeztetett és amjd megcsalom egy gazdagabbal. (Mondták ezt úgy,hogy nem ismertek és nem tudtak rólam semmit. Szegény családból származom, dolgozom, és szeretem a páromat) Fél év múlva páromnak állása lett, addigra az italt le tette és kevesebbet is dohányzott. Egyetlen "bűne", hogy miattam kevesebbet járt haza, de így is legalább havonta 1szer lement hozzájuk és a karácsonykor velük volt, születésnapokat külön töltöttük. Januárban hirtelen felmondták az albérletét, úgy döntöttünk,hogy hozzánk költözik, kényelmesebb, több időt tudunk együtt tölteni, anyagilag is jobban járunk és amúgy is szívesen volt nálunk. Persze ezt otthon nem mondta el, emiatt voltak kisebb gondjaink. Az első nagyobb pofont nyáron kaptam, mikor egyik rokonnak esküvője volt és közölték,hogy csak párom hivatalos rá, mert csak a szűk családi kör lehet ott. (Ekkor már több, mint 1 éve voltunk együtt és mint utóbb kiderült, a házaspár szívesen látott volna) Az utolsó karácsonykor elmondta a szülőknek,hogy nálunk lakik, azóta megy a vita, szitkozódás. Mostanra odáig mentek el,hogy édesanyámnak írtak egy levelet, melyben leírják,hogy mi mennyire erkölcstelenek vagyunk, hogy nem értesítettük őket, és hogy mindent meg fognak tenni az ellen, hogy a fiuk elköltözzön tőlünk, mert nekünk nincs hozzá közünk. Fenyegeti a saját fiát az apa, vissza akarja vinni Egerbe és az sem érdekli,hogy itt állása van, lent pedig természetesen nincs.

Annyit fűznék hozzá,hogy mindeketten elmúltunk 18 évesek. (Párom 25, én 24) Mindketten dolgozunk, saját magunkat tartjuk fent, szóval még ennyi segítséget se kell adniuk.

Nem is tudom,hogy tanácsot szeretnék kérni, vagy csak egyszerűen szerettem volna leírni. Arról,hogy mennyi fájdalmat kell elviselnünk és hogy nem csak nekem okoznak a szülők problémát, de a saját fiúkat is nehéz helyzetbe hozzák már le sem tudom írni. Addig nem zavarna, amíg csak elmondanák a páromank,amit gondolnak, de szerintem a fenyegetés és az "akkor is az lesz,amit én mondok" egy felnőtt emberrel kapcsolatban talán már túlzás.

Köszönöm mindenkinek aki elolvasta és esetleg hozzá szólna.