Akinek nem volt, vagy kimaradt a gyerekkora, abból hogy lesz egészséges felnőtt? (beszélgetés)

Meg tudom érteni, ha így gondolod! Vagyunk jó néhányan, akik így éljük meg, de feladni nem érdemes. Mostanában kezdek rájönni, hogy jobb az, ha megpróbálok előre tekinteni. Valahogyan fel lehet - valószínűleg - dolgozni a deficiteket. Ha segítséggel, hát segítséggel. Ha időbe telik, hát időbe telik.

Sokszor én is azon gondolkozok, hogy mikor lesz belőlem normális felnőtt, ha ugyan valaha - és itt a "normális" is, a "felnőtt" is külön-külön kap hangsúlyt -, de értem, hogy nem helyes előre borítékolni, hogy soha.

Szerintem jó az, ha szükség esetén képes vagy felnőttként megnyilvánulni, de ha nem muszáj, akkor mellőzöd :)

Tudod, azt bírom a legkevésbé, amikor egyesek játsszák a megkomolyodottat meg a felnőttködőt (gyakorlatilag képen köpik a korábbi önmagukat), de ha problémás helyzet van, akkor ugyanolyan éretlenül, infantilisen reagálnak. Ezen nem segít a felnőttöltöny/kosztüm, a felnőttújság olvasása és a humorérzék, meg a spontaneitás tökéletes elveszítése.

Tamagotchira valamiért soha nem vágytam. Emlékszem, őrült nagy trend volt - meg nemrég láttam, hogy telefonra is csináltak tamagotchi appet merő nosztalgiából -, de nagyon mű dolognak találtam. Nem fért a fejembe, miért lenne jobb ez, mint egy igazi háziállat?

Engem nagyon! Van egy komolyabb énem és van egy ilyen is. Tök jó, hogy van ilyen tolltartód.❤️

Emlékszem 800 forint volt egy jobb tamagocsi. Sajnos nem kaptam, nem volt rá pénz. Soha még másét sem próbálhattam ki. 😓

Ez így van. Sok felnőtt boldogtalansága mögött ez áll.

Azt mutatja a tapasztalat, hogy nem érdemes másokhoz hasonlítani önmagunkat. Ettől csak még jobban el lehet szomorodni, ha arra gondolsz, hogy bezzeg-mások. Nagy feladat, mindig előrefelé tekinteni és nem hagyni, hogy a gyerekkorodban megtapasztalt örömtelenség határozza meg a mostani életedet is.

Te mit hiányolsz igazán, van valami, amit szeretnél akár konkrétan, akár átvitt értelemben bepótolni?

(Úgy értem: ha valakinek mondjuk a kamaszkorát vették el, akkor csak bohócot csinál magából azzal, ha megpróbál úgy tenni, mint a mai tinik - de egy szimbolikus formában még kompenzálhat az elveszett kamaszkoráért, ha normális keretek között tesz "kamaszos" dolgokat.)

Ó, ilyeneket én is szoktam csinálni! Engem sem érdekel igazán, hogy már nem "közel" 40 vagyok, hanem el is múltam ennyi. Ettől még ugyanúgy át tudom adni magamat a gyermeki önmagamnak: én is mindig megállok a játszótereken és hintázok kicsit, megmászom a mászókát, ilyenek. És nem öltözködök felnőttesen, ha nem muszáj.

Vízipisztolyom ugyan nincs, de olyan mágnes-záras tolltartóm, amilyen sulis koromban státusszimbólumnak számított az osztályban, igenis van! :) Szerencsémre még gyártanak ilyet. Az ilyen ártatlan, gyerekes kis dolgok annyira fel tudnak dobni, nem igaz?

Dönthet úgy, hogy sajnálja magát egész életében, vagy kialakít egy saját világot.

Egyszer sem akartam bármi olyasmit csinálni, ami gyerekkoromban kimaradt. Tanultam belőle, milyen NE legyek.

Akinek rossz gyerekkora volt, - kvázi kimaradtak a gyermekévek -, azokból nem lesz szükségszerűen magányos/megkeseredett felnőtt.

Nekem pl. nehéz gyermekkorom volt, aztán lényegében kimaradt a kamaszkorom. Valahogy mégis eljutottam arra a szintre, hogy jól érzem magam a bőrömben, minden nehézség ellenére elégedett vagyok az életemmel. (Nem tagadom: sok-sok év kellett hozzá, hogy eddig elérjek, és úgy érzem: az is elvesztegetett idő volt, azalatt sem éltem. Mégis: ha ez volt az ára, megérte. Nem a teljes életem ment rá.)

Ezt már tegnap jó alaposan kibeszéltünk szerintem a névtelen fórumodban. Nem hiszem, hogy tudunk okosabbakat mondani, mint ott.

Olvasd nyugodtan tovább a közhely szótáradat! 😁