Aggódás szülőként (beszélgetés)

Lehet hogy a gyerekeid a legjobb dolog az életedben, de gondolj bele, mit éreznek ők, ha azt látják (mert látják..), hogy az anyjuk sík ideg, ha elmennek valahova.

Ezzel őket is megbetegíted, erre gondolj, talán ez segít. Szorongást váltasz ki belőlük, ami nagyon nem fair velük szemben így, hogy semmi okod rá.

Ez nem normál aggódás, ami minden szülőben megvan, ez beteges, és igen, lehet másik, valóban jó pszichiáterhez kéne menned. Hidd el, vannak jók és rosszak is, ráadásul mind más módszert használ az ember megfejtéséhez.

A problémádra vajmi kevés egy fórum, a 4 gyerek mellett totál be fogsz csavarodni...

Oké jársz, de segít is vagy csak a pénzedet viszi?

Ha nem segít keress másikat.

Bizz a gyermekedben, magadban annyira, hogy jól nevelted, és tud magára vigyázni.

Az állandóan túlféltő szülő instabil szorongó gyereket képez.

Normális, hogy anyaként félted a gyerekeidet, de nem ilyen mértékben. Nekik sem jó ez. A baj ugyanúgy megtörténhet egy otthoni balesetben mint egy buliban. Próbálj meg reálisan gondolkodni? Hány éves a nagy? Biztos tud magára vigyázni! Csak barátokkal engedd el!

A légzésleállás minden előzmény nélkül nem gyakori, nem kell állandóan ezen aggódnod. Az saját gyerekeimnél 1 éves korig használtam légzésfigyelőt. Ez megnyugtatott, így nem kellett állandóan ezen izgulnom. A nagyobbiknál egyszer tévesen beriasztott. A frászt hozta rám, de inkább tévessen riogasson mint baj legyen. Mikor nagyobbacskák, akkor meg már tényleg felesleges ilyet használni és állandóan ezen izgulni.

Én is féltem őket és a szívbajt hozzák rám sokszor, de nem élek állandó stresszben. Vagy én, vagy a férjem, vagy a nagyszülők figyelnek rájuk.

Én is szoktam figyelni, hogy lélegzik-e 🙈

Próbáld meg kicserélni az aggodalmat hálára. Van egy ismerősöm, akinek a kislányommal egyidős lánya súlyos genetikai betegséggel született. Lehet, hogy nem éli meg a felnőtt kort. Én minden nap felkelek, megnézem a még alvó gyermekem angyali pofiját, és hálát adok, hogy nem ő az, aki beteg.

Menj pszichológushoz.

Nem bántásként, de gyerekeidnek ez nagyon sok lehet.

Azon vagyok,próbálkozom.

Nem Sztk alapon járok most sem,mert akkor napi 3x1 xanax.

Ide meg rettentő hosszú a várólista,ahol érdeklődtem.

Milyen állapot?

Senki nem tudja mi ez az állapot.

Kiemeltem hogy csak segítö kommentek érkezzenek.

A gyerekeimen a legjobb dolog ami történhetett velem az életben.

Segit,kéthetente látja őket.

Ő nem értette meg anno sem,most sem

a problémát.

Jelenleg van párom.

Jön a baba is,na őt is irreálisan féltem. 😔

Konkretan reszketek ultrahang előtt.

Bocs. Most látom, hogy átsiklottam felette.

A volt férjed segít a gyerekek nevelésében? Tud a problémádról?

Nem volt a családunkban ilyen.

Sajnos a terapeutával se tudtunk rájönni,hogy miből ered ez.

Elváltam.

De a volt férjemet én akartam elveszteni.

Saját döntés.

Én is az aggódók táborába tartozom, de a tied tényleg már nem normális.

Az azonban biztató, hogy felismered.

Próbálj meg szakembertől segítséget kérni.

Hát nem tudom... valószínűleg befolyásolja lényegesen, hogy együtt éltek még. Naponta elváltok egymástól, mert mentek valahová, sok-sok kis búcsúzás.

Ha kirepülnek, és látod, hogy szépen élnek, ennek meg kell szűnnie. Mi már 300 km-re élünk egymástól, és tudom, hogy rendben van. Ha valami éri, úgyis szól... :)

Én is aggódó anya vagyok.

Nekem a munkám olyan, hogy félek, nehogy baleset érje. Ráadásul egy évvel, hogy a lányom született, az unokatestvére 16 évesen meghalt, ami derült égből villámcsapás volt. Egy influenza-szerű betegség után megállt a szíve.

Szóval sokszor kell magamra szólni, hogy nem tartható búra alatt. Egyik reggel azt nyeltem vissza, hogy nem mehet el futni, mert mi lesz vele.

Sokszor viaskodik bennem a józan ész az aggodással. Igyekszem nem a rabja lenni, és reálisan nézni a dolgokat (pl. a gyerekrablás iszonyú ritka, általában a gyerekek találják ki)

Sajnálom, hogy így érzel. :( Bár nincs gyerekem még, és gondolom, egy Anya örökké fogja félteni a gyerekét, csak tényleg nem mindegy, hogy mennyire. A túlféltés nem jó szerintem Neked se, nekik se.

Esetleg kineziológusról hallottál már? Talán ő tudna Neked segíteni. Mélyen eltemetett blokkokat oldana fel.

Semmiféleképpen nem szeretnélek elijeszteni és olyan nézeteket Rád erőltetni, amik távol állnak Tőled. De régen a családban volt-e valamilyen eset? Szülők, nagyszülők esetében? Vesztettek-e el esetleg ők is babát? Téged mennyire féltettek? Lehet, hogy ez egy generációkon átívelő minta.

Mennyire van egyébként reális alapja, hogy baj történik a gyerekeiddel? Milyen helyen éltek?

Apával együtt neveled őket? Ha nem, akkor nem lehet, hogy abból is adódik ez a féltés, hogy nehogy elveszítsd őket is?

Lehet. Én is ilyen vagyok.

Akkor tudok nyugodtan aludni, ha hallom, hogy a fiam bezárja éjszakára az ajtót...

Sajnálom:((((

Sajnos az aggodalom ellen sokat nem tudsz tenni. Amíg élünk, addig aggódunk...

Nem írtam ide még soha semmit,csak nézelődtem az oldalon.

Segitő “kézre” lenne szükségem.

Irreálisan féltem a gyerekeimet,mindentől.

Nem tudom miből jön,miért.

Három lányom van,mindegyiküknél meg van ez.

Példákkal illusztrálva:

Ha a legidősebb bulizik,addig nem nyugszok mig tudom nincs biztos helyen,épségben.

Nem e megerőszakolták éjszaka ,ilyesmi.

Ha esetleg nem érem el valamelyikőket mindig a legrosszabb dolog jut eszembe.

Például,reggel ha suliba mennek nem hívnak hogy beértek,rettegek hogy jézus nehogy az legyen hogy történt velük valami,elrabolták őket ilyesmi.

Jó darabig a legkisebb lányommal is irreális aggódalmam volt,nézegettem hogy lélegzik e.

Elvesztettem egy gyerekemet,azt mondta a terapeuta hogy ezek normálisak ilyen után.Bár járok emiatt terápiára,úgy érzem nem segit túl sokat.

De meddig és milyen mértékig?

Nagyon kérem csak segitő kommenteket írjanak!

Aki segiteni nem tud kérem ne írjon!