A százhuszonötezer-kétszázhatodik fogyástörténet. :) I.

Biztosan van valami a hetes számban, pedig nem szoktam rá odafigyelni. 7 éve visszavonhatatlanul szembesültem vele: nagyon nagy gond van a súlyommal.

Azt megelőzően 7 évvel kezdődtek a bajok.

Főleg azzal, hogy mindenki röhögött rajtam, amikor 162 centiméteresen elkezdtem jajveszékelni: 60 kg vagyok! S hiába magyaráztam: a 60 kg csak kettővel több, mint a normális, 58 kiló, hiszen a 62 is csak kettővel több, mint a 60 és a 64 is csak csak kettővel több, mint a 62. És így tovább.

Akkor szinte egyszerre estem át a klimaxon és pajzsmirigyműtéten. Pillanatok alatt zuhant rám bő 30 kg. Voltak napok, amikor lufinak éreztem magamat, amit folyamatosan fújnak fel. Egyre dagadtabb lettem. Pedig isten bizony nem zabáltam, éppen hogy ettem. Csakhogy ész nélkül. A fiam miatt főztem, persze köretnek ott volt a gyorsan elkészíthető, mindig kéznél lévő rizs, krumpli. (Cukrot utoljára kb. 20 éve vettem, amikor a gyerekeim kicsik voltak.)

Pontosan tudtam: valamit tennem kell ha nem akarok belátható időn belül magas vérnyomást, cukorbetegséget, és a hozzájuk kapcsolódó életrövidítést beszerezni.

Sok minden idiótaságot kipróbáltam, s mikor láttam, hogy egyik sem használ, beiratkoztam a közeli konditerembe. Nem mondanám, hogy hamar feladtam, mert 3 hónapig hetente 2-3 alkalommal kínoztam magam 60-80 percig a gépeken. Eredmény: nulla.

Kezdtem egyre pocsékabbul érezni magamat, hiszen alig volt ruhám, amit felvegyek. Már évekkel előbb "biztattak": ne fogyókúrát keressek, hanem varrónőt annak érdekében, hogy legalább valamelyest elfogadhatónak érezzem magamat.

Ráfanyalodtam a szükségmegoldásra.

Szinte napra pontosan egy éve, 2014.02.24-én kezdődött a pozitív változás.

Persze, nem volt elég hozzá egy jó varrónő. :)

S hogyan történt? Folyt. köv. :)