A párom megcsal? (beszélgetés)
A felhasználónévhez tartozó jelszó automatikus mentését mindig az adott eszközön kell kérni /jóváhagyni, tehát ha telefont cserélsz, ott újra engedélyezni kell. Ebből kifolyólag ha a telefonon el is menti a jelszót, de az asztali gépén lép be, ott be kell pötyögnie mindaddig, míg ott is be nem állítja automatikusra.
Összefoglalva, a rosszlányokos regisztrációja lehet 10 éves de két napos is.
Ha ennyire érdekel, és amúgy is végigtúrod a telefonját, nézd meg a felhasználó adatait, ott lehet látni mikori a regisztráció.
Egyébként én megértem, hogy zavar a dolog, azért ez egy k@rvakereső oldal, ahova gondolom partnertalálási céllal lépnek be a delikvensek.
Viszont... tényleg létezik az emberi kíváncsiság, és szó nélkül odaadta a telefonját - a terhelő oldalakkal a historyban - hogy Stasi-t játszhass kedvedre, úgyhogy talán nincs nagy baj.
Amaunet gondolatára reflektálva, számomra az a döbbenet, hogy felnőtt emberek ilyen módon számoltatják el a másikat.
És még egy gondolat: nem kell mindenről tudni. Biztosan te is beszéltél már a barátnőddel olyat, vagy látogattál meg olyan honlapot, amit ha más látna, felszaladna a szemöldöke. Pedig te tudod, hogy semmi jelentősége, egy másik személynek mégis furcsa.
Az internet többek között arra is való, hogy "cikis" vagy élőben kínos dolgokra (is) rákereshessünk.
És van egy rosszhírem, az hogy a szexben rád koncentrál - ami fantasztikus - még gondolhat másra, a fejében futó mozi nem vetítődik ki a retinájára. 😅
Attól, mert pornót néz, nem jelenti az, hogy megcsal. Nem tudom néhány nő miért fújja fel ezt ennyire.
Te is nézel romantikus filmeket, nem? Akkor te se szereted a párod, mert mások romantikus kapcsolatára vagy kíváncsi??
Még egy kérdés hozzátok, a Google regisztrációk amiket elment a Google azt az Emil címhez menti vagy az adott telefonhoz amivel csináltad?
Mármint amire én 10 éve regisztráltam az is benne lesz mert kapcsolódik az email címhez?
A fene tudja, hogy megcsal-e. Nézd tovább a telóját és őt is, tartsd szemmel:)
Teljesen ne nyugodj meg.
Nő vagyok és nézek ilyen oldalakat 🤷♀️ volt, h az adott párommal együtt néztük őket, volt, h külön-külön stb...ahogy írták már többen, szerintem is természetes.
Viszont én valami zavart érzek itt az erőben 🤔🙂 Előre is bocs, ha ez már nem ránk tartozik; nem vagyunk egyformák, mindenkinél másutt húzódnak a határok. Gondolom, akadnak a férfiak között is, akik nem tartják az ilyen oldalakat helyesnek. (Én még ilyennel nem találkoztam, de ez nem mérvadó.) Láthatóan Te sem kedveled az ilyesmit. Felteszem, h eddig abban a hitben voltál, h a barátod ugyanígy gondolkozik. Nekem ez furi, mivel már két éve együtt vagytok és mégis csak most szembesültél ezzel 🤔 Most az lényegtelen szerintem, h melyik oldalt nézi melyiket nem. Inkább az a fura ebben, h valószínűleg alapvetően is eltérően gondolkoztok az ilyesmiről.
Engem mindkettőtök viselkedése meglep(?).
Egyrészt számodra nem elég, hogy a párod azt állítja nincs facebook regisztrációja, te elkéred a telefonját, hogy ellenőrizd. Nem csak ezt ellenőrzöd, hanem kutakodsz a telefonján.
A barátod viselkedése... ő ezt eltűri. Teljesen alárendeli magát. Ennek nem lesz jó vége, mert ha veled marad, akkor a tökei felszívódnak, eltünnek.
Köszönöm a tanácsokat, valamelyest megnyugodott a lelkivilágom.
Megprobálom más szemszögből is látni ezt a dolgot.
Négy alkalommal nézte, azóta elvileg nem.
Mondtam, hogy engem zavar és bánt.
Nem gondolnám, hogy el megy inkább csak nézi, eddig nem adott okot arra, hogy azt gondoltam elment vagy elmenne.
Nem hiszem, hogy egész nap róluk fantáziál.
Még a mi szexünk közben sem mert folyamatosan rám összpontosít
És nem is kikötözőset...
Lehet pont a soft az ijesztő, valami baj van a pasival ha semmi extrémet nem néz 😂😂😂
Ezek a mai fiatalok... hát nem ismerik az inkognitó módot? 😅
Tartsd meg, megengedte hogy megnézd, ilyet csak rendes pasi tesz. 😄
És ma megnézi a rosszlányokat?
Azok qrvák ha jól gondolom.
Csak ismered annyira, hogy tudod, hogy melletted akar-e fizetős nénikhez menni. Mi semennyire nem ismerjük. Ha fantaziál róla, még az sem megcsalás. De ha másra sem gondol, csak a rosszlányokra, akkor nincs értelme együtt lenni. De gyanítom, ilyesmiről nincs szó.
Valószínűleg nem jól fogalmaztam bocsi.
Nem pornó oldalt néz vagyis azt nem láttam hanem rosszlanyokat.
További ajánlott fórumok:
- Tegnap kaptam egy névtelen levelet hogy megcsal a párom, név is van hogy kivel, ö tagad ezerrel, van egy lányunk.Ti mit tennétek?
- Úgy érzem megcsal a párom, ha voltál ilyen cipőben segíts!
- A párom megcsalt, szabaduljak, vagy maradjak?
- Azt hiszem megcsal a párom
- Nem tudom feldolgozni, hogy a párom megcsalt amikor én szültem
- Megcsal a párom, de nem opció a különköltözés