A múlt elkísér - egy ismeretlen ismerős árnyékában (beszélgetés)

A történet sajnos 100% igaz. Kiegészíteném még azzal, hogy édasanyám tavaly novemberben hunyt el hasnyálmirigyrákban. Soha nem találkoztam vele és számomra is ismeretlenül halt meg. Akkor próbálta 1 alkalommal felvenni a kapcsolatot velem amikor elkezdetem már dolgozni és keresettel rendelkeztem.

Mindenki a továbbiakban azt gondol amit szeretne...

Szerintem se dobd el a húgodat magadtól!

Gondold át mégegyszer...

Neki senkije nincsen, csak te..

Neked viszont van szerető családod..

Milyen sokat tudnál neki adni...Testvéri szeretetet...♥

Azt azért megtudtad apukádtól, hogy az édesanyád miért döntött így? Vagy ő sem tudja?

Mert nekem ez olyan fura...

Hogy egy anya 2 gyerekről is lemondjon...

Anyagi vagy szellemi probléma lehet a háttérben.

Pitkin78

,,Felkavart, és újabb lelki törést éreztem, hogy 22 év után besétál egy ismeretlen személy az életembe aki azt állítja a testvérem és egy az anyánk.."

Át sem gondoltad - ma sem-, hogy mit teszel.A féltékenység, az irigység, a belső harag vezetett, s arra irányult, aki erről és semmiről nem tehet.Szerintem.Fel kellene nőni, s megtanulni a problémák kezelését, mások megalázása, eldobása nélkül./Mert nem a húgod az első, akiben lelkileg kárt tettél/

Azt mondják, hogy egy anya és fia közötti kapcsolat az többet jelent és hordoz magával mint szülő gyermek kapcsolat. Egyfajta szerelem amikor az anya a maga módján szerelmes a szülött gyermeke azaz a fiába. Egy láthatalan kötelék ami mindennél erősebben összetart. 9 áldott hónap amikor a magzat szíve a szíve alatt dobog és egy test egy lélek összeolvadása harmóniában. Már születésünk pillanatában érezzük azokat a gondoskodó kezek ölelő érintő szeretét ami gyengédséget nyújt felénk. Kicsivel 1 éves múltam amikor édesanyám lemondott rólam. Emlékeim nincsenek róla, mert az emlékképek akkor még nem rögzültek be az életem képcsarnokába. A rendszerváltás előtti időkben sokkal nehezebben kaphatta meg egy apa a gyermekét a bíróságon gyerekelhelyezéskor. Körülbelül 365 napot élhettem még csak ezen a földi világon amikor édesanyám lemondott rólam és a bíróság egyhangulag kizárólagos szülői felügyeletként és nevelőként édesapámat jelölte meg törvényesen.

Édesapám 3 műszakban dolgozott és ott volt egy 1 éves fiú gyremekkel velem. Belegondolva nagyon sokat köszönhetek számára, hogy harcolt az érdekeimért és felnevelt, azzá az emberré téve aki most vagyok 33 évesen. Aztán teltek az évek, édesapám megismerkedett rá 2 évvel egy nővel aki a nevelő anyám lett és akit az anyámnak tekintek a mai napig. Emlékszem kezdetektől fogva tudtam, hogy az a "néni" nem az anyukám. Amikor anyáknapi műsorral készültünk az ovódában és az Orgona ága éneket énekeltük, ürességet éreztem mert a sorokból rám mosolyogva tekintő "néni" nem az igazi anyukám volt és én ezt jól tudtam. Anyáknapi virágomat is neki adtam át de ürességem érzete bármennyire is fiatal voltam ott volt lelkemben. Nem éreztem azt az oltalmat amikor az néz rád aki megszült, a méhében hordott 9 hónapon keresztül és simgatott beszélt hozzád amég én odabent voltam mint pocaklakó. A törés meghatározta életem első szakaszának történéseit. Hamar megtanultam a szeretet értékét, hatalmát, hogy vannak dolgok amiket nem változatathatunk meg de attól még alakulhatnak jól annak ellenére, hogy számtalan akadály áll elénk. Elveszítettem édesanyámat mert eldobott magától és lemondott rólam és kaptam egy másik anyukát aki szeret.

Egész gyerekkoromban elkísért édesanyám, hiszen az orvosnál a kartonozóba, az iskolai bizonyítványban, a beiratkozásoknál, az első személyigazolványomnál mind-mind az ő neve kisért el. Egy adat volt csupán akihez se képet se érzelmeket nem csatolhatok az édesanyám neve.

22 éves voltam, egy napon becsengetet hozzánk egy fiatal lány. Az ifjabbat azaz engem keresett, négyszemközt beszélni szeretet volna velem. A szobámba vezettem,szüleim értetlenül néztek rám, hogy kit vezettem be hozzánk. A szobámba érve a lány közölte, hogy a húgom és az anyánk mondta el neki, hogy van egy báttya vagyis én, Sokkolt hiszen nekem ott volt a családom és volt egy húgom édesapám és nevelőanyám közös gyermeke. Felkavart, és újabb lelki törést éreztem, hogy 22 év után besétál egy ismeretlen személy az életembe aki azt állítja a testvérem és egy az anyánk. A lány aki a testvéremnek valotta magát elmesélte, hogy az "anyánk" nevelőintézetbe adta mert róla is lemondott és az intézet nagyon kemény élet volt számára. Nem tudott meghatni, zavart voltam és bosszús, haragudtam az "anyánkra" nindenért! Adtam néhány hónapot az új testvéri kapcsolatomnak, de nem tudtam magamban elültetni az érzést iránta, így megkértem ne keressük egymást soha többé ahogy előtte sem amikor nem tudtunk egymás létezését. Kemény voltam de így kellett tennem mert így éereztem és nevelőanyám is aggodalommal nézte a történéseket. Eltelt újabb 10 év és "édesanyám" újból megkisértett a múltból talán örökre. Meghalt és egy közjegyzői irodából értesítést kaptam hagyatéki tárgyalásról mint örököse. Megdöbbentett. Én, minek és miért!? Itt már semmi nem köthet hozzá és nem érdekel az anyagi helyzete bár mint hallomásból értesültem csak adosságai voltak. Még megteszek egy utolsó lépést és írok egy nyilatkozatot. Elálok a hagyatéki tárgyaláson való megjelenésről. Vannak értékek és érzelmek de ezek ebben az esetben 33 év távlatában nálam már nem az örökségemről és az anyagiakról szólnak. Lemondok arról amit igazából meg sem kaptam az anyai szeretetről egy édesanya szeretetéről és iránytmutató gondoskodásáról ami megkellett, hogy adja számokra az alapokat a kezdetektől. Számomra nem több csupán csak egy ismeretlen ismerős aki elkísért nevének elhangzásával az évek alatt és kísértetet a számomra kimaradt múlt árnyékával.

Az anyai szeretet a legfonosabb alapköve a gyermek életének. Köszönöm a nevelő anyámnak, hogy gyermekeként felnevelt! Mert anya csak egy van mindenek felett....