A mentsvárak is leomlanak, ugye? (beszélgetés)

Milyen típusú titokra gondolsz?...

Valóban iskolában voltam... néhány hétig előtte... több tíz km-re. És...? Nem számított, ha attól rettegtek, hogy véletlenül rápillantok a védett jószágaikra... tudniillik amikor már az udvarban voltam, mert hogy megérkeztem.

És hogy miért voltam én boszorkány? Az ördög tudja, mit sugdosott szegényeknek,(már hogy stílusos legyen a humorom is) hogy egyszer csak hirtelen engem is rontó szeműnek tartottak...

Később volt valami hír, hogy egy asszony a faluból szokott ilyen dolgokat összehordani és számos családban csinált már így galibát valamilyen szinten.

Sajnálom, ha így gondolod. Nem állt szándékomban... de igaz, hogy egy leírt szöveg sokféle hangsúllyal olvasható fel. A színművészek komoly gyakorlatokat végeznek ebben a témában.

Ha pontosabban kifejted mit szeretnél megtudni, nagyon alapos, lelkiismeretes választ fogok adni, ígérem, hiszen az érdeklődésed engem feltétlenül és mélyen megtisztel. Sosem bántanálak meg szándékosan, hidd el, kérlek. Természetesen rád bízom, hogy elolvasod-e, de valóban megtalálnád azokra az egyszerűbb kérdésekre a választ benne.

Csak arra nem kaptam még választ, hogy miért vagy/voltál Te boszorkány?

Éppen akkor érkeztél haza az iskolából.

Szemmelverésről már hallotam, de te - amennyire jól vettem ki írásodból - huzamosabb ideig otthon sem voltál???

Te titkolsz valamit...

Semmi gond, Éva!

Gyermek mivoltunk nem jelent fejletlen gondolkodást, mint ahogy a felnőttség sem garantálja a bölcsességet senki számára... Tudattalanul is képesek vagyunk bölcs döntéseket, elképzeléseket produkálni. Te is... más is... kortól, nemtől függetlenül. Így aztán nem volt nehéz feladat belátnom, hogy ebben a témában mennyire helytelen... mitöbb: anyagi károkat okozó nézeteket vallanak szegény öregeink. De ha én nem is láttam volna be mindezt, a szüleim véleménye segített volna, hiszen ők is így gondolták. Nem kell ehhez diplomát szerezni pszichológiából... tán épp ellenkezőleg. Sok mindent könnyebb e tanok bekebelezése nélkül megértenünk a világból, mert azok sok esetben fontos bölcsességek belátásától tartanak vissza.

Mindenki betegek közt nő fel... nincs a világunkban mentálisan egészségesnek mondható ember. A tudomány által meghatározott "normális" ember... nos olyannak meg ne nagyon igyekezzünk lenni... így tán még szerencsések is mondható a helyzet, hogy senki nem fér bele ebbe kategóriába.

Az a norma, amiért te kardoskodsz, szerintem is normális és teljesen egyetértek veled.

Nem. Nem bírtuk ki... sérülés nélkül... sem én, sem a húgom. Nekem sikerült rengeteget feldolgoznom belőle, jól vagyok, köszönöm, de a testvérem nem ilyen szerencsés.

Az írásaim örülök, ha érzékeltetik a "fekete kenyér morzsáját", mert valóban csak a morzsáit majszolom ma már, de kemény egy ilyen emésztési folyamatot megélni.

Sok minden mélybe záródik mindenkinél... ezt a súlyt cipeli minden ember... ami nem tudott magától kitörni és az analízis/ek sem tudtaák felszínre hozni, hogy feldolgozhatóvá lehessen tenni. Így igaz... ahogy gondolod.

Tehát lényegében teljesen egyetértünk... nincs semmi sértő az úm. "értetlenkedésedben és hozzáállásodban".

Kedves Lhara!

Ne haragudj, nem akarlak megsérteni, de tudom jól, hogy az értetlenkedésem és a (nevezzük így: tudományos) hozzáállásom eleve sértő.

Gyermekként próbáltad velük "megértetni"? Mit? Amit te se tudhattál? Nem voltál te pszichiáter, hogy diagnosztizáld a családodat.

Betegek között nőttél föl.

Normális parasztember nem dögleszti meg a saját disznóját, nyáron pláne nem szoktak vágni.

Normális anya nem veri agyba-főbe a gyerekeit, ahogy a másik írásodban olvastam.

(Tehetségesen írsz különben, nem küldted be még valahova a műveidet?)

Csoda, hogy épségben kibírtátok a kishúgoddal, és fel tudtatok nőni.

Még szerencse, hogy ilyen enyhe hangvételben fogalmaztál, valószínűleg régen feldolgoztad a történteket. De azért kis morzsáját érzékelni lehet annak a fekete kenyérnek, ami nektek jutott.

"…mert ugye nem lehet mindent elmondani… sok a mélybe záródott már"

Majd analízisben kihozzák, nyugi. Nem muszáj bezárva maradnia, mert a legváratlanabb pillanatban fog kitörni, mint a láva.

Ó, szó sincs róla!

Én már gyermekként is megfelelő módon értékeltem az ilyen és ehhez hasonló "hülyeségeket". Próbáltam megértetni velük, hogy rosszul gondolják... mindhiába. Szél ellen meg nem érdemes pisilni... mint tudjuk. A túl makacs és elmaradott gondolkozásuk nem engedte meg nekik, hogy változtassanak nézeteiken.

De ettől függetlenül a szívük mindig a helyén volt... addig!!! Ezért fájt, hogy ezúttal ellenem is képesek voltak fordulni. Olvasd el talán a ma aktivizálódott Amott című írásom... valószínűleg jobban rálátsz majd ennek a történetnek a lényegére is.

Én nem úgy értelmezem, hogy hisz benne, hanem egy eszköz volt arra, hogy belássa, semmi sem örök, nincs betonbiztos burok, erről szól a cikk.

Mindenesetre nagyanyóék hozzáállása engem felkavart, meglepő így "elsőkézből" tapasztalni, hogy ilyen elgondolások valóban léteztek, olyan formában, hogy a családtagokra is kivetítették-utóbbi miatt, ha egyébként jó volt a kapcsolat mentális problémák azért erősen játszhattak.

Nahát, el vagyok ámulva. Főleg rajtad.

Amikor olvastam, ezt a babonás hablatyolást nem is vettem figyelembe, nem gondoltam, hogy neked ez jelent valamit, sőt talán ez a lényeg.

Csak nem hiszel benne? Szemmel verés, boszorkányság meg ilyen hülyeségek... Megáll az ész.

Ne haragudj, de ezt nem tudom komolyan venni. Biztos, hogy nem hülyítsz minket? Normális ember nem hisz ilyesmiben. (Én még a horoszkópot is egy nagy baromságnak tartom, onnan tudom, hogy egy újság komoly-e, hogy van-e benne horoszkóp.)

Az, hogy téged a nagyszüleid "boszorkánynak" véltek - az az ő bajuk, nem a tiéd. Ha betegek, el kellett volna vinni őket pszichiáterhez. Ha nem, akkor az esetük nem más, mint egy érdekes maradványa a múlt századoknak, bár etnográfiailag ez a terület eléggé fel van tárva, a néprajzosok nem találtak volna benne sok újdonságot szerintem.

Ja, és a "meghibbanás " maga nem érhetett váratlanul, hiszen addigra már jó néhány évben neveltek a jó öregek silány állapotú állatkákat... Szemmelverés ellen letakart fűzfa kosárban, tarkarongy füstjével órákig füstölt kiscsibék, kis kacsák silány tüdejűvé vált maradékát vagy fekete fólia alatt aszalt, alig fejlődő, beteg disznókat... aztán már a kacsákkal nem is próbálkozva, mert mondván hogy "az nálunk valahogy nem él mög.", pedig csak a füstölést bírták rosszabbul, mint a csirkék.

Tehát inkább csak az volt szokatlan, hogy engem is "ártó lélekként" tartottak számon, holott tudtam, hogy sosem bántottam és bántanám soha semmivel őket. No, és félig felnőve aggódtam értük, hogy már megint kárba mennek az állataik és még annyit se tudok segíteni, mint korábban.

És igen, még valami...

Tudod, Éva, a babonaság nem betegség és nem korfüggvény, de nagyon sok helyen jelen volt, van és lesz tán míg világ a világ. Jelentősége pedig csak a hatásainak van, mert azok súlyos eszközei lehetnek a sorsformálásnak. Itt is csupán ilyen eszközként szerepeltek.

lsd.: a szerencsétlen disznók hőséggel való kínzatása, mert a szemmel verés ellen fekete fólia alá rejtették őket, vagy lsd.: az öreg szülék még rólunk, a családtagokról is képesek voltak feltételezni, hogy ártani vagyunk képesek nekik... "boszorkánysággal" vádoltak... még jó, hogy nem éltünk már a középkorban. Akkor mi lett volna ennek a következménye...?

Te vagy tán, aki "lényegre talált"?

Ez inkább tökéletes, mint ez a szolíd kis iromány.

Engedd, hogy veled örüljek, ha örömet okozott a benned felidézett boldog érzés, vagy együtt érezhessek, ha bánkódsz valami fájó emlék miatt.

Ezeknek az írásoknak az olvasása!írása nem valók másra.

Oké!... legyen.

A disznók egyre betegebbek lettek, míg az egyiket még sikerült "kényszervágni", a másik inkább orvul egy óvatlan órában magától ment a halálba...

mindössze azért, mert szerencsétlen nagyikáméknak nem sikerült idejében megszabadulniuk káros hatású babonáik hatásai alól. De komolyan azt gondolod, hogy ebben a történetben a disznók a valódi kárvallottak?

Azért az érdekelne, hogy mi lett a disznókkal?

Elpusztultak az ólban, mert senki se volt, aki leszedje róluk a fóliát?

Kedves Lhara!

Elolvastam a cikkedet (bocs, de tegnap láttam, hogy milyen hosszú, nem volt időm belemerülni) - és egy kicsit csalódtam. Biztos bennem van a hiba, de nagyobb durranást vártam. (Ilyen hosszú történetben minimum egy hullának ki kellett volna esni a szekrényből szerintem. Kicsit félve is olvastam az elején, jézusmária, mi van az istállóban a fólia alatt...?)

Mert mi történt? Nem történt semmi különös. Mert az, hogy idős korban az emberek agyilag (is) tönkremehetnek, az élet velejárója, sajnos. Kamaszlányként hirtelen szembetaláltad magad ezzel a jelenséggel, amire nem voltál felkészülve, honnan is lettél volna. Gondolom, a család se tudta lerendezni a problémát, talán őket is váratlanul érte. Van úgy, hogy egyik napról a másikra hibban meg valaki. Először el se hiszik, hogy megbetegedett (főleg, ha hullámzó az állapota), azt gondolják, direkt csinálja. De utána bőven van idejük rájönni, hogy végleges, mert a leépülés legtöbbször évekig tart. És a végén - kegyetlen ezt leírni - szinte megváltás a halál, a családnak is.

Mentsvár?

Bizony, sokat veszítünk minden kis öreggel a családban. De mi élünk tovább, és ha kell, keresünk új mentsvárakat.

Puszillak, minden jót:

Éva

Köszönöm, már magam is sejtem... legalábbis nem mind omlik le... meg aztán folyton azon kapom magam, hogy képes vagyok építeni is "illen" fajta létesítményeket újból és újból.

Tudod...? az a fránya örök optimizmusom...