A megrázkódtatás (beszélgetés)

Nekem Lhara írásai tetszenek; viszont nem hiszem, hogy benned "hiba" volna, csakazért, mert Neked kevésbé tetszenek Lhara írásai.

Viszont még vmit hozzátennék ehhez (bár talán jobban tenném, ha mégse...) Azt írod, hogy neked ebből az írásból "egy hétköznapi család hétköznapi drámája" sejlik föl... Nos, Lhara - szerintem - nem "egy hétköznapi ember", nem "egy hétköznapi" írogató asszonyka, aki papírra veti, világgá sikítja az életét... Szerintem ő roppant jól ír... S hogy az élete, ő maga milyen? Hát...! Biztos, hogy ezek összefüggenek... "Pokolra kell annak menni, / Aki dudás akar lenni!"

Hát,ha egyedül vagyok a kritikámmal,akkor valószínűleg bennem van a hiba.:))

Ha olvasok ,akkor legtöbbször szinte filmszerűen látom a "könyvet",a sorokat,és ha ez nem történik meg ,valóban elmegy a türelmem az olvasástól,ez így igaz.

Nekem ebből egy hétköznapi család ,hétköznapi drámája rajzolódik ki.A küzdelmek,a közös célok,a közös élet csapdája,amikor a megélhetésért,a családért,az előbbre jutásért felörlődnek a valódi értékek,az érzelmek,amik valaha összekötötték őket.Nem is egymásra haragszanak,csak nem értik ,hogyan juthattak idáig.

Szomorú nosztalgiával gondolnak arra az időre ,amikor még nem volt semmijük,mégis övék volt az egész világ.

...de lehet ,hogy rosszul érzem,vagy nekem máshogy jött át:))

Igyekszem a legegyszerűbben választ adni a hsz-odra, hogy minél érthetőbb tudjak lenni.

Tehát valóban nem sikerült elolvasnod. Így már értem miért az a rengeteg kérdés és félreértés nálad. Hidd el, ha szánsz még némi időt, energiát erre, minden a helyére tud kerülni. És ha sikerül az olvasásmennyiséget felfejlesztened annyira, hogy elolvasod a többi "cikk"-nek kiírt regényrészletet, amit Hoxa aktivált tőlem, még jobban rálátsz a történet lényegére... főleg, ha lesz türelmed a hozzájuk tartozó fórumokat is átértelmezni, akkor meg mindenképp érthetővé válik az a néhány egyszerű összefüggés, amit már sokan megtaláltak ezekben az írásokban.

Emellett remélem, tudok segíteni neked itt, most.

Ha sikerül a teljes történeten átrágni magad, biztosan kiderül majd, hogy az az asszonyt nem lehet a mártír-skatulyába betenni, mert ehhez túl sok benne a spiritusz. Olyannyira, hogy az odaadása is csak olyan "sziránódöberzserak"-os: Magamat kigúnyolom, ha kell, de mástól ezt sosem tűröm el!-stílusú odaadás. Tehát ő magától/ból mindent képes a közös családi célokért odaadni, ami meggyőződése szerint előre viszi a család ügyeit, de semmit elvenni nem enged, amikor a férj, félreértve a helyzetet kiszolgáltatottnak tartja őt, és vérszemet kapva mindinkább erre vetemedik. Ebből a nézőpontból pedig semmiképp sem beszélhetünk "mártírság"-ról. A valamit- valamiért adok-kapok kapcsolattípusa ez az érdekek egyensúlyára törekedve. Nagyon is tudja mit akar elérni és hogy hogyan és meg is tesz ezért mindent siránkozás nélkül bármilyen nehéz.

A megfogalmazás hosszúsága miatt... ha már ennyiben határozták meg... valóban nyerő, de az igazságtartalma(???)... Nos, az erősen hagy maga után kívánni valókat.

Félek, anélkül, hogy egy cikket is elolvastál volna eddig tőlem, csak ide kapcsolódtál be egy kis ingyen "fikázásra". Nemde? Azért mégis kész vagyok baráti szóval tájékoztatni Téged, hogy jobban megismerj:

Szó sincs rőla, hogy "elcsesztem" volna az életem. Rengeteg erőfeszítés árán, de kitűnő eredményekben gazdag életem volt és van most is. A problémák megoldása jól ment mindig. Egy diplomás és egy szakmailag jólképzett felnőtt ember édesanyja vagyok, akiket úgy kellett felnevelnem, hogy egy gyermekkori traumáitól szabadulni képtelen férjet vonszoltam minduntalan vissza a helyes útra és magam is dolgoztam a saját traumáim leküzdésén (sikeresen). Mindeközben keményen dolgoztam a házért, az üzletért és törődtem a család más rászorultjaival hosszú évekig. Beláthatod, hogy eközben nélkülözhetetlen a jó döntések sora... és ha valaki én biztosan tudtam és ma is tudom irányítani az életem.

A mártíroknak pedig nem "szokásuk" elismerést várniuk, nem hogy követelni. Azok csendben elvégzik a dolguk és meghalnak... mert ugyebár ettől mártírok. Én pedig élek nagyon is és nem "egy kis" elismerést, hanem elismerést bőven kapok.

Nos? Ezek után is így gondolod?

Sajnálom, hogy nem tudok veled egyetérteni.

Lyrtől is többet vártam, de elfogadom, hogy ez a véleménye, mint ahogy Tiéd is.

Már hosszabb ideje figyelem Lhara csodálatos írásait, és a körülöttük zajló szokásos fórumozó csetepatét. Megfogadtam, hogy nem fogok hozzászólni, de a Te megnyilvánulásod kiverte a biztosítékot. Nem az a kérdés, hogy Lharának mi a baja, hanem az, hogy Neked mi?

Nem vagyok senkinek fogadatlan prókátora, nem is arról van szó, hogy egy írás mindenki tetszését el kell, hogy nyerje, de ha valaki érdemben nem tud hozzászólni valamihez, legalább ne pocskondiázzon!

Arról nem tehetsz, hogy a Te agykapacitásod a volt főnököddel egyetemben csak 10 mondatot tud befogadni, de én ezt a Te helyedben ügyesen titkolnám. Szerencsére a világirodalom klasszikusai Tolsztojtól Balzacig - de ide sorolhatnék még egy sor kortárs írót is - nem álltak meg a 10. mondatnál, hogy az ilyen rövid agyúak igényeihez alkalmazkodjanak. Ha terhes elolvasni ennél hosszabb esszéket, nem kötelező még csak hozzáfogni sem.

Akár fikció, akár valós történet az alapja Lhara írásának, nem ez a lényeg. Nagyon is tiszteletre méltó, ha valaki megpróbálja a saját életét élni, és nem engedi, hogy kiszolgáltatottá váljon. A művészet eszközei pedig igen sokrétűek ahhoz, hogy ezt kifejezésre juttassák. Lehet, hogy Te is rabságban élsz, csak a saját korlátoltságod rabjaként, és ezt még észre sem vetted!

Elgondolkodtató, hogy miért van az Magyarországon, hogy ha valaki valamit nem ért meg, rögtön a másikban keresi a hibát, ráadásul elkezd ocsmány módon fröcsögni.

Ehhez még csak annyit, hogy mindenki saját magát minősíti a hozzászólásain keresztül, és egy biztos, akármit válaszolsz is, én nem fogok reagálni rá, mert nem süllyedek le a Te színvonaladra.

Elcseszte az életét.

Képtelen volt önállóan döntést hozni,vagy maga irányítani az életét.

Mártír lett inkább,és most követeli a "fizetséget",egy kis elismerésért.

Na?:))

Ebben igazat adok neked.

Általában a netre feltett prózai dolgok ne legyenek hosszúak, tömények. Ezt jól a fejembe verte a Mester. :)

Legyen benne a lényeg, és szegény olvasó ne görcsöljön vele, amíg olvassa. :)

Gondoltam, rászánom magam.

A hasam süti a nap, melóm rendben,szoli este.

(Na, nem kell irigyelni, a szoli kő kemény.)

Elolvasom, hogy mi a gondja Lharanak. Szegény én...

Díjat tűzök ki!

Aki 3 mondatban leírja, hogy mi a baja Lharanak, és az ő minden búja gondja benne van, annak küldök egy virág jelet.

Mindig bőkezű voltam...:D

Volt egy zseniális főnököm annak idején.

Azt mondta: Csak olyan problémával gyere ide, amit le tudsz írni max. 10 mondatban.

Az utóbbi években látom, hogy milyen igaza volt.

Aki túlragozza a helyzetét, annak nem a helyzetével van a gond, hanem a fejében.

Szia!

Köszönöm, hogy megosztottad velem/ünk.

Én is azt kívánom, hogy meghozd a helyes döntést és legyél nagyon boldog!

Szerintem sosem késő új életet kezdeni.

akkor csak annyit fűznék hozzá, hogy kívánok sok-sok erőt ahhoz, hogy helyesen meghozott döntéseddel élni tudj! Keveredj ki belőle egészségben szellemileg és testileg egyaránt.

lelked kiöntésének céljából megmaradnak ezeka fórumok, a névtelenség védelme.

Talán akad olyan is aki tanáccsal szolgálhat, sokan vagyunk és sokfélék.

Még egyszer sok sikert az új élethez!

Mindig az egyszerű embereket kedveltem. Jó, hogy létre jött köztünk ez a beszélgetés. A kérdéseid, érdeklődésed nyomán magam is új, talán építő, gondokat megoldó, jó gondolatokra jutok. És itt a "nyílvánosság" előtt meg tán még mások is profitálhatnak az esetemből.

"...hogy ismerhette föl magát?" Még a tudósok sem derítették ki pontosan az elme rejtelmeit. Különösen nehéz követni a terhelt idegrendszerű emberek reakcióit. Én már csak sokkal később tudtam meg, hogy ez a pár szerény tehetséggel megírt próbálkozásom az egyik oka az egyre sűrűbben és egyre nagyobb erővel rám irányított gyűlölet áradatának. Először nem is értettem, mert a legtöbbször teljesen indokolatlanul támadt rám. Aztán megtudtam, hogy már jó ideje a rossz híremet keltette, jóval azelőtt, hogy valaha is egy sort leírtam volna, (nem hogy kíváncsiságból mások elé tártam volna, pusztán azért, hogy hátha talál valaki "irodalmi értéket" bennük)... stb, stb. Mindez egy hosszú folyamat, már nagyon régen tart, csak mi, akik éljük nem jövünk rá - sokszor csak nagyon nehezen - mitől lesz egyre nagyobb pokol az életünk, amikor már szinte alig vagy már egyáltalán nem vagyunk képesek tovább elviselni.

Akkor kezdtem én is keresni az okot, okokat, a megoldást. Sokat tűrünk mi emberek általában.

A sokadik felgyógyulásom után voltam ekkor már, de még mindig "félistennek" tartottam őt, mint előtte mindig. Ezzel pedig vissza szoktak élni azok, akik azt gondolják, hogyha valaki odaadó, jó, akkor az csak együgyű lehet és azt teheti vele, amit csak akar. Különösképpen az, akinek a személyisége megfelel ehhez, ráadásul őt az egész addigi élete erre felé terelte.

Soha nem panaszoltam korábban gondjaimat senkinek. Részint, mert a többségükről fogalmam se volt, mert az hitem ez így természetes, de a láthatót még magam elől is eltakartam, nemhogy mások elől, hiszen mindig úgy gondoltam, ahogy ma is: Senki sem tökéletes, rossz napjaink is lehetnek. Főként nem panaszkodtam rá, mert ő volt a "családfő" és ha beszélek a rossz oldaláról, azzal az egész családnak ártanék, hiszen rontom a munkájára is kiható esélyeket, amik az emberi kapcsolataink függvénye ugyebár. Az első panaszok itt ezekben a félig mese, félig valós történetekben kerültek felszínre... még előttem is. Ilyen az automatikus írás. A felszínre hozza belőlünk a régen és nagyon mélyre zárt, de lávaként fortyogó keserű sérelmeinket, a fájdalmunkat, kétségbeesettségünket. Egy idő után pedig ki szoktak törni a vulkánok. Az ember esetében is így van. Nálam így tört ki - Szerencsére!!! - mert vannak súlyos következményekkel járó kirörések is. Lásd azt a híressé vált kislányt (valami Kitty, ha jól emlékszem), akit még a bíróság is felmentett miután lelőtte a kínzóját.

Az enyémnek mentségére szólva, "nem tudja mit cselekszik", mert ha tudná, nem tenné, annyi jóság van benne (persze mostmár igen mélyre zárva).

Tudod, nem is olyan régen még erősen vacilláltam, hogy elhagyjam-e, mert tudom, hogy a súlyos és egyre súlyosbodó lelki problémái nem engedik békében élni. Ennyi évig kitartottam mellette és most hagyjam el, amikor ekkora bajban van? De már nem bírom tovább. Már az életem a tét... nem csak ennek a minősége.

Sok mindent írtam, ha valamitkihagytam még megírom neked/tek. De most nincs több időm.

"Hálám jeléül még egyszer neki futok és magpróbálok hozzád közelebbi megfogalmazással válaszolni."

Köszönöm szépen, nagyon kedves Tőled.

Ez a módszer célba ért, mert elsőre megértettem és ezáltal örömmel olvastam. Én már csak ilyen egyszerű ember vagyok:)

Most szeretnék hozzászólni.

Ha nem azonos a két főszerepló a fórumban lévőkkel, akkor hogy ismerhette föl magát? Úgy érted, hogy a férjed azt hitte, hogy róla írtál?

Miért kell Neked ilyen-olyan helyzetet teremteni a válásra, talán lelki terrorban tart, hogy ha válni próbálsz, ezt vagy azt csinál?

Miért itt a fórumon indítottatok bosszúhadjáratot egymás ellen? ( Jó, tudom, csak ő indított...)

Ha idáig fajult a házasság, hogy ilyen nyíltan hadakoztok egymással, miért nem "szabadultok" meg egymástól simán, kultúráltan (mert szerintem azok vagytok), vagy én vagyok túl naív és az egész egy színjáték?

A fenébe is. Annyira sajnálom, hogy így van.

Ilyen a kifejezés rendszerem... sajnos sok a kettőnk stílusa közti különbség... Bárcsak ne lenne!, de túlzottan cirkalmas a stílusom, tudom. Aztán meg annyira akarom, hogy pontosan fejezzem ki magam, hogy a végén pont ebbe bukom bele. Megértem, ha nehézséget okoz és olyan jó, hogy ennek ellenére mégsem fordítasz egyszerűen hátat, hanem tovább faggatsz... ezzel egyben meg törődsz velem.

Hálám jeléül még egyszer neki futok és magpróbálok hozzád közelebbi megfogalmazással válaszolni.

Szóval: A történet írásakor még fogalmam se volt, hogy mennyire ilyen a "majdnemexem". Nem ilyennek láttam. Azóta viszont bebizonyította, hogy igen.

Ezért írtam, hogy itt a fórumban lévő súlyos gondokkal küzdő emberpár nem azonos a történet főszereplőivel. Ő viszont szinte azonnal felismerte magát és nyomban fergeteges bosszúhadjáratba fogott, ami ma már kezdi felőrölni az energiáit, mert időközben én is rájöttem, hogy "nem félisten" és egyre inkább elhatárolom magam a lelkiterrorjától, ettől meg egyre több energiám és egyre jobb egészségem van. Már sejti, hogy közeleg az idő és meg tudom teremteni a helyzetet a válásra és a vagyonmegosztásra, amitől retteg.

Sajnálom, de összefüggéstelen az egész válaszod, csakúgy nem értem, mint ahogy a cikked is több ponton nehézséget okozott.

Miért nem lehet érthetően leírni a közlendődet?

Majdnem... és nem szeretném elvenni a pezsdítő izgalom mámorát Tőled, de... a fórumban ugyan itt van egy súlyos gondokkal küzdő emberpár, ám a történetnek a főszereplői mégis hiányoznak, ők nem ugyanazok, mert...

"A szereplők hasonlatossága valós személyekhez puszta véletlen, legfeljebb az én-változatok kifejezhetetlen mennyiségű variációinak csekélyke csokrát jelentheti… mert minden lehetséges… hisz csupán egy villanás az élet."

...kitét szerepel már most a készülő könyv tervezett belső címsora alatt. Ha valaki mégis ennyire beleképzeli magát... Öt-hat évvel "ezelőtt, amikor íródtak ezek a "nyersanyagok, magam se gondoltam, hogy ennyire magára ismer valaki... pláne nem ő, hiszen addig még magam se láttam ilyennek... hogy mennyire el van találva a figura. Sajnos, igazolta azóta már "rejtőzködő önmagát"... kibújt a szög a zsákból... stb. ahogy szokták az ilyen helyzeteket kifejezni. De így is jó. Legalább nekem is felnyílhatott végre a szemem és láthatom kivel is éltem eddig együtt. Ezzel együtt pedig feléledt végre bennem a változtatás igénye és azóta nem is betegszem le a lelkiterror hatásaitól, mint előtte, mert felismerem a módszereit és így már tudok ellene védekezni. Nem is tetszik neki. És hogy miért nem akar elválni, ettől kezdve világos: Elveszítené a kínzó az alanyát, akit olyan jól megszokott már. A baja persze most főleg abból áll, hogy hiába lakunk még együtt, mégse tud olyan mély hatást tenni már, mint korábban és nem elégedett a "szolgáltatással". Megtanultam tartani a terem, ahogy Castellina olyan frappánsan megfogalmazta. Egyik korábbi cikkem fórumában olvasható... nem tudom már melyikben, mert több helyen is "megtisztelt" hsz-aival az én "majdnemexem".

Szóval, valahogy így áll a dolog.

Szóval, akkor jól értem, jelen van a két főszereplő?

Izgi, izgi!

Miért? Te tudod? Mond meg, ha igen. Örömmel veszem, ha tudsz és akarsz segíteni.

Magadról már tudod? Ha igen, segíts avval, hogy elmondod, hogyan jöttél rá.

Már rég tudtuk, hogy te vagy a "rejtőzködőnk"... és az előző hsz-aidban pontosan hoztad a formád, mert azt hitted, nem tudja meg senki ki vagy valójában.

Ha valóban ilyen lennék, miért nem váltál már el tőlem jóval korábban... vagy mi okon nem akarsz most sem?

Nem szeretnék többet itt hozzá szólni. De most úgy érzem nagyon muszáj.

Mindenki azt ír vagy írogat, amit akar, de Lhara a fórumban nyíltan felvállalja, hogy róla szól az írás akkor viszont nyilvánosan mag vádol másokat is, főleg ha nem az igazság van leírva. Lhara beteg egy saját maga által elképzelt világban él, és aki ezzel nem ért egyet az ellenség. Érdekes itt ilyenek nem lettek leírva, hogy összetörte a 400 ezer Ft ós tv-t, mert ő úgy látta ez a megoldás egy problémára. de ilyen eset számtalan megtörtént a 30 év alatt.

Sajnos kezeltetni nem hajlandó magát. És itt a fórumon ti csak adjátok a lovat alá. Ezzel egyre rosszabb lesz ez ő és a körülöttük élők helyzete. Kérlek, benneteket inkább segítsetek. Köszönöm.