A magány (beszélgetés)

Olyan ez az ìràs èppen, mint az èlet..

.

Nagyon jól megírt, megható cikk.

De szerencsére nem mindenki él át ilyet, vagy ha mégis, tudja kezelni. El tudja érni, hogy ne magányos legyen, hanem csak egyedül.

Mert amíg a magány valóban a lélek gyilkosa, addig az egyedüllétre sokszor szükségünk van.

Ez a két fogalmat nem szabad összekeverni.

Joanna 51 ! elnéztem a képeidet, Te szerencsére nem vagy egyedül.Gr a cikkhez, valóban megható. De azért a magányra néha szükségünk van, a magány hiánya ugyanúgy ölhet, mint a magány. Tegnap munkahelyemen ( szellemi szabadfoglalkozásu vagyok) áramszünet volt, és hazamentem dolgozni. Férjem 13 éve vadászbalesetben meghalt, azóta fiammal élünk ketten.Szerencsére megkezdődött az egyetem, igy a tavaszi vizsgaidőszak vége óta első alkalommal egyedül voltam a lakásban. Először elszégyelltem magam, mert nagyon élveztem az egyedüllétet, munka közben ( szgépen okiratok készitése ) operettet hallgattam, tejszinhabot ettem, bevittem a macskát a szobába, sz.al csupa olyan dolgot engedtem meg magamnak, amiért egy mai kritikus fiatalember beleköt az édesanyjába, v. minimum beszól.

Édesanyám 2 éve halt meg 89 évesen, ő 10 évig özvegy volt és ragaszkodott a magányához ill. az egyedülléthez,_pedig nekem is jobb lett volna ha összeköltözünk - igaz minden nap találkoztunk.

Az örökös magány biztosan szörnyű, de egy kis magány - szvsz - mindekire ráfér.

Remélem nem bántottam meg senkit.

Mégegyszer gr a cikkhez, beküldhetnéd a Nők Lapjának ( Hoxa ! ez nem reklám akart lenni !!! ) tartalmilag stilisztikailag odaillik.

Megkönnyeztem. :-(

Novellának is elmenne.

Nekem is nagyon tetszett a cikk.

Én is pár nap múlva 70 leszek, a férjem 2 és fél hónapja halt meg.

Igen, előjönnek az emlékek, és sokszor Vele álmodom.

Hiányzik nagyon, szinte el sem hiszem, hogy lehet, hogy Ő elment (70 múlt), és én meg itt vagyok! Szerencsémre a 2 fiam nem dolgozik külföldön (na még az lehet rossz egy anyának), sokszor telefonálnak, aki itt lakik, bejön néha hozzám, vagy engem hívnak, hogy menjek hozzájuk. Vannak jó szomszédaim, akikkel lehet beszélgetni, és itt van szerencsére az internet - amit soha nem lehet megunni. Meg kell szokni a magányt, és elfoglalni magát az embernek, mert így könnyebb.

Tényleg nagyon gyönyörü és igaz emberi érzések.

Nagyon sokan átéljük, és félünk ettől az érzéstől.

50 felett, ha már a gyerekek kirepülnek, és főleg, ha esetleg egyedülállóként nevelte a gyerekeit egy nő, nagyon nehéz megbirkozni azzal a ténnyel, hogy már nem kell mindennap a gyerekkel foglalkozni, már nem kell mindennap főznöd, már csak várod, mikor látogatnak meg, és mikor csörren meg a telefon.

Azt gondolom a mai világban egy 50 60 éves ember még nem számit öregnek, még élhet teljesen aktiv életet, a hozzáállás sokat jelenthet az élet minőségében.

Persze, aki egyedül van, nehéz, hogy mindig pozitivan álljunk a dolgokhoz.

Próbálunk társat keresni, ami ugye a mai világban nagyon nehéz.

Az emberek félnek a kötöttségektől, nem akarják bevállalni, hogy a másik gyereke, a te pénzed, a te lakásod.

Igy rengeteg ember inkább ül otthon hétvégén egyedül, mert ugye a mai világban sokan az anyagiak miatt nagyon lekorlátozzuk a program lehetőségeket.

És akkor marad egy magányos séta, vagy biciklizés, vagy esetleg, ha elég bátor valaki, elmegy egyedül egy moziba, vagy szinházba.

Igen, én is félek a hosszu estéktől.

Mennyire igaz és szomorú!!!

Nem akarok megöregedni és egyedül maradni...!

Úristen, milyen szép!

Csak egyen döbbentem meg - de ez nem a Te hibád! -: 65 éves nőről írod ezeket, s én is ott vagyok már szinte... És olyan furcsa arra gondolni, hogy hát igen, ez már az öregség!

Szép volt és nagyon szomorú.

Még jó, hogy ha most kinézek az ablakon akkor ragyogó napsütést látok és a cserepes muskátlijaimat.