A legjobb haverom... vagy esetleg mégis több? (beszélgetés)

Nyilván nem akar megbántani,azért reagál,de egyértelmű,hogy nem viszonozza az érzéseidet.

Végülis te kérted,hogy ne legyetek kapcsolatban.

Lehet,hogy közben rájött,mennyire kínos neki az egész,ezért menekül.

300 km nem akadály, mi 2 évig bírtuk a párommal, töretlen volt a bizalom, pedig mi nem voltunk előtte évekig haverok/barátok, csak 1 évig, 3 éves kapcsolatot rúgtam fel én is, ráadásul úgy, h soha nem találkoztunk...cink vagy nem cink, neten futottam bele és felborította az egész életem, de mostmár lassacskán 1 éve együtt élünk és ez volt életem legjobb döntése.

ha nem működik a távkapcsi, esetleg szétmentek és nem tudtok barátok lenni utána, akkor az soha nem barátság volt...

Szerintem ilyesmin mindenki átesik, kivéve az kizárólag vadul csajozó/pasizó egyedeket :-)

Én még nem találkoztam igazi barátsággal n/f között. Az egyik mindig továbbgondolja, ha beismeri, ha nem.

Döbbenet,hogy mennyire hoztátok a papírformát!

:))

Amikor a gimibe kerültem, volt ott egy fiú, akivel szinte az első naptól fogva barátok lettünk. A barátság egyre mélyült, mindig, mindent elmondtunk egymásnak. Soha nem éreztem, hogy féltékeny lennék rá, szívesen hallgattam, hogy milyen kalandjai voltak a hétvégén. Aztán másodikos kiránduláson "véletlenül" elcsattant egy csók - nem is csóknak indult, csak, hát ugye... ;-). Na, ettől annyira megijedtem/tünk, hogy egy éven keresztül még szólni sem mertem/bírtam hozzá. Elveszítettem a legjobb barátomat - meg ő is - és nekünk "ilyenre" volt szükségünk, nem partnerre (16-17 évesen).

Negyedik évben békültünk ki, ismét kerestük egymés társaságát, s rájöttünk, egymásba szerettünk - az egy év eltávolodás csak erősítette bennünk ezt az érzést.

Tíz éve együtt vagyunk, négy éve házasok és immmár egy három- és egyéves kisgyerek boldog szülei. :-)

A múlt héten, konkrétan vasárnap, felkeresett a volt vőlegényem és megkért, hogy kezdjük előről. Megjegyzem, nem ez az első alkalom, amióta szétmentünk. Csak mostmár kezd elegem lenni a dologból, mert tényleg nem szeretném újrakezdeni, inkább a barát mellett döntenék.

Elég sokáig unszolt, felhozódtak a régi problémák, hogy ki hogyan tudja elfogadni a másikat, kinek milyen hibái vannak. Már szinte remegtem a dühtől, amiért nem érti meg, hogy amit határozottan NEM-nek mondok, az 100%-osan nemet is jelent. Összeveszni nem akartam vele, így azt hazudtam, hogy van valakim, és megneveztem a gyerekkori barátomat. Ez volt az adu ász, szerencsére én nyertem a játszmát. Befejezte, hazament. Este, szokás szerint beszélgettem a haverral, és gondolkodtam azon, hogy mondjam-e el neki, vagy sem, kissé féltem a reakciójától.

Végül elmondtam, hogy mi is a helyzet, ő nem tudott arról, hogy hetek óta zaklat. Mivel a volt vőlegénynek volt egy olyan mondata, hogy majd megbeszélik ők, hogy mi is a helyzet, egyedül erre reagált a gyerekkori barátom. Annyit mondott csak, hogy "állok elébe". Sem arra nem mondott semmit, hogy hazudtam, hogy együttvagyunk, sem arra, hogy még mindig tartom a kapcsolatot a volt vőlegénnyel, pedig még 1 órát és 45 percet beszéltünk Skype-n, én pedig nem mertem felhozni a témát.

Nagyon jól esett ez is, éreztem, hogy megint mellettem áll és megvéd, ha baj van, de nagyon rosszul esett, hogy kettőnkhöz már nem is fűz semmit... Holnap utazik el egy hónapra Belgiumba, és én csak támasztom a fejem, hogy mi is lesz ebből.

Külföld? Hát, van egy barátnőm, akit igaz, csak futólag ismerek, de elég viharos a házassága. Kivételesen nem kettőjük között van a probléma, hanem a külföld/belföld szinten.

A lány felvidéki, és Magyarországon dolgozott, mikor megismerkedett egy romániai sráccal. Össze is házasodtak, Magyarországon, de felvetődött a kérdés, hogy hol is lakjanak... Romániába nem egyszerű Felvidékről beköltözni, ha jól értettem, rengeteg papírmunka és utánajárás. Kb. 2 hónapja beszéltem velük, akkor mondta a srác, hogy elküldte Bukarestbe a papírokat, de még kb 3 hónap amíg lehet, hogy el lesz rendezve... Mert végül úgy döntöttek, hogy Romániában fognak lakni, ott a legmegfelelőbb mindegyiknek. Közben mind a kettő dolgozik, jelen pillanatban ott tartanak, hogy kb havonta találkoznak, az egyik Felvidéken, a másik Marosvásárhelyen...

Egyébként épp Miskolcon tanultunk tovább,látom te ott laksz.

Azóta is szívem csücske,és ott ismertem meg a férjemet.Egy iskolába jártunk. :))

A viszonzatlan szerelem élménye számomra sem ismeretlen,abszolút értem miről írsz:mondvacsinált indokok,amik miatt összefuthatunk....megpróbálunk könnyedén csevegni,miközben belül majd megfojt az érzés...

sajna tudom milyen. :(

Igen,ezen én is meglepődtem,mármint a sok pozitív hozzászóláson.

Olyan jól írtad meg a cikket,hogy az ember olvasás közben szinte átéli azt,amit te.

És ha igaz,hogy ez az érzés összezárt emberek között szinte törvényszerű,akkor nem is meglepő,mennyien járunk egy cipőben.

Felvetődött bennem:mi van,ha külföldön talál valakit és viharos szerelem alakul köztük?

Nem irigyellek,nagyon nehéz lehet ez neked,pontosabban tudom milyen nehéz.

A férjem előtt volt egy srác,akivel a suliban először ki nem állhattuk egymást,majd a továbbtanulás azonos városban történt,és a sok együtt utazás miatt először megkedveltük egymást,kialakult egy nagyon jó haverság,majd ő szegény belém szeretett.

Kicsit elgondolkodtatott,hogy mi lenne ha...de végül én nem tudtam belészeretni.Két hét együttjárás után szakítottam,és barátságot ajánlottam.Ő is elfogadta.Sokat utaztunk együtt,volt,hogy az ölében ültem,mert nem volt hely a vonaton...képzelem,milyen kínszenvedés volt neki,de hősiesen tűrte.

Pár héttel a szakítás után megkérdeztem tőle,hogy miért viseli el ezt az áldatlan állapotot.

Azt válaszolta azért,mert nagyon szeret.

Pedig tudta,nem szeretem viszont.

Akkor is mellettem maradt mint barát,mikor megismertem a férjem (szinte azonnal,2-3 hét múlva),és végignézte,ahogy szép lassan belészeretek.

Láttam rajta a fájdalmat,de soha nem éreztette velem,nem is neheztelt.Aztán lassan leváltunk egymásról,egyre kevesebbet találkoztunk,ő befejezte a sulit,én beleestem életem szerelmébe.

Nagyon önzetlen barát volt,hogy ezt is elviselte,nem kívánom az érzést senkinek.

Gondolom így szenvedsz te most.Együttérzésem.

ja tényleg még láttam a irásodban egy szót, ami megragadta a figyelmemet az irtad, hogy annyira kedvelted akkor még barátként a mostani férjedet, hogy nem akartad vele megszakítani a kapcsolatot..

Na pont ez az a dolog ami engem is benne tart ebben, mert amikor megkérdeztem a barátomat, hogy miért fontos neki, hogy találkozzunk, hiszen azért vannak más barátai is, akikkel lehet, csak úgy egyszerűen azt irta az msn-en.. hogy "kedvellek".. háááát fogalmam nincs mi lesz ebből... de már tutira kezdek becsavarodni..

Köszi szépen a biztatást, sajnos fél éven belül nem hiszem, hogy lesz folytatása a történetnek, ugyanis legalább annyi, amíg megint találkozunk... Ő elutazik az országból egy hónapra, előttem 4 nagyon zsúfolt hónap áll, már most be van táblázva minden hétvége, az egyedüli időszak, amikor találkozhatnánk.

Amúgy nem gondoltam volna, hogy ennyi ember jár hasonló cipőben, de nagyon örülök, hogy ennyi pozitív véleményt/hozzászólást kaptam :)

Sziasztok!

Zsóki-móki amit utoljára írtál nagy igazság,én is így szerettem bele tini koromban a mostani férjembe.Sokat voltunk együtt,mert ő meglátott és belémszeretett,én azonban ezt nem viszonoztam.

Annyira kedveltem viszont,hogy nem akartam teljesen elutasítani,felajánlottam neki a barátságot,amit ő el is fogadott.(szerencsémre)

Nem telt bele 2 hónap,már ugyanolyan szerelmes voltam,mint ő.Azóta tudom,hogy nincs IGAZI barátság férfi és nő között.Előbb-utóbb az 'összezártság' miatt kialakul vonzalom legalább egyiküknél,és akkor az már nem barátság.

Többször is megtapasztaltam ezt már az életben mások esetében is.

Nekem a barátság abszolút tiszta,erotikától mentes.Még soha nem volt ilyen barátom,legfeljebb pár hétig,utána alakult volna tovább.

De csak a férjemmel engedtem meg,a többivel inkább lezártam a kapcsolatot.

Kathrine:nem lehet,hogy csak annyi a gátja a folytatásnak,hogy a "haverod" nem meri kimondani a 'szeretlek' szót?Meg igazából te sem?

Virágnyelven megbeszéltétek,hogy mindketten többet jelentetek egymásnak barátnál,de nyíltan nem mertetek színt vallani.

Nagyon tetszett a történet,írhatnál cikket a jövőben a folytatásról,akárhogy alakul is.

Remélem jó döntést hoztok majd!

Így van :) És még idekapcsolnám a munkahelyeken kialakuló viszonyokat, kapcsolatokat is. Valami cikkben olvastam én is a neten, hogy azért van, hogy a munkatársból hamarabb lesz szerető/társ, mint egy távolabbi barátból, mert ha össze vagy zárva valakivel (még ha nem is a szó szoros értelmében "zárva") naponta, több órán kereszül, akkor előbb-utóbb szexuális feszültség alakul ki a két ember között. Értem itt a különböző neműeket :))

Manapság nincs időnk beszélgetni a barátainkkal, korlátozódik a dolog egy-egy szombat esti bulira, jó esetben, esetleg hétköznap egy röpke kávéra. A nők nemcsak dolgoznak, hanem háztartást vezetnek és esetleg gyereket nevelnek. Internetes fórumokon keressük a választ a mindennapi kérdéseinkre. És a barátaink? Akikkel a gondokat meg tudnánk beszélni? Ugyanmár... Ők is ugyanolyan rohanó emberek, mint mi vagyunk.

Barátság és szerelem - gazdag ember az, akinek kijut mind a kettőből, szerintem.

Még amikor kezdődött ez az egész a haverommal, de még magamnak sem mertem bevallani, hogy mi is van, valaki mesélte, hogy összejött egy sráccal és hogy járnak és hogy miért nem jövök én is össze a haverommal... Aztán utánagondoltam, hogy mennyivel nehezebb lenne... Hiszen az összes olyan dolog, ami arra lendít, hogy összejöjj valakivel, az már barátság... Vagyis ha átölel, nem azért teszi, mert tetszem neki, hanem mert a barátom. Ha ad egy puszit, megfogja a kezem, táncolunk, mind-mind áttehető baráti síkra is. És hogy azt a puszit amit ad, lehet hogy többnek értékelem mint egy baráti puszi? Lehet. De az is lehet, hogy ő csak barátságból adja...

És az erőviszonyok már fel is borultak...