A koraszülés veszélye időben felismerhető (beszélgetős fórum)

Czifra doktort sokan dicsérik, nekem is szimpatikusnak tűnt. A PIC valóban nagyon profi.

Szerencsére nem sokáig voltunk bent, de abban a pár napban nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Külön tetszett, mennyire bizalmasan kezelték a gyerekek adatait, egészségi állapotát.

Igen, jól vagyunk képek vannak róla a naplómban.

A PIC-ről csak jókat tudok mondani, magasan képzett nővérek foglalkoznak a koraszülött babókkal, nagyon odafigyelnek, segítőkészek.(1-2 nővért leszámítva, de a másik 10 tényleg kiváló) Sokat köszönhetek nekik, hogy Zsófikám ilyen makk egészséges, mondjuk hozzá tartozik, hogy még mindig tejcsizik :)

Az ügyeletes egy hölgy volt, aki főorvos,nem sok van, ha ismered őket, tudod kiről van szó. Az orvosom pedig, akinek köszönhetem a lányom, Dr.Czifra Imre volt.

Szívből gratulálok a gyönyörűséges kislányotokhoz, jó ránézni, komolyan. Szörnyű, hogy itt tart ma az orvostudomány, s ráadásul pont ott, ahol a problémás eseteket tudják "kezelni". Nekem is volt részem anno a klinikán, 3 hónapig feküdtem bent, s hetekig csak hebegtek-habogtak, hogy miért is vagyok én ott. A fogadott orvosom meg teljesen elhanyagolt, így a bent eltöltött 12. héten, mikor oda került a sor, hogy műteni kell, nem is kértem, hogy behívják azt az orvost. Nem bántam meg. Azért kíváncsi lennék, ki volt az a nagyon okos ügyeletvezető, akiről írtál.

További jó egészséget és sok boldogságot kívánok a gyönyörű pici lánykátokhoz.

Huhh! Kemény a történetetek! Pedig Debrecenről csak jókat tudok mondani...

Jól van a kislányod?

Sajnos nekem elég rossz tapasztalatom van, mind az orvosokkal, mind a védőnőkkel kapcsolatban.

Nekem a 32. hétre született a kislányom, 1200 grammal és 43 cm-rel. Megszenvedtem érte, de már minden rendben velünk.

Az első 12 hét csodás volt, aztán 4 hét alatt fogytam 9 kg-t,így befektettek a kórházba. 18 hetesen elkezdett nyílni a méhszáj, ezért szigorú fekvést írtak elő. 22 hetesen a méh vérellátása akadozott, így kaptam gyógyszert, majd 24 hetesen megkaptuk a tüdőérlelőt.Onnantól kezdve hetente 2x vizsgáltak.

A védőnőm közölte, hogy ő még nem találkozott olyannal, akinek ilyen korai terhességi szakban megnyílik a méhszáj+az egyéb problémák.

A kötelező körzeti orvosi vizsgálatra már nem mentem, mivel egyrészt volt fogadott orvosom, másrészt a körzeti közölte, hogy idézem" Ha esetleg élve megszülném a gyereket, majd ő adja ki az igazolást az ellátásokhoz"- érthető módon nem kívántam többé menni hozzá. Mivel akkor már bármikor megszülhettem volna (26 hét), ez a mondata késdöfés volt a javából.

A kórházban, mikor bent feküdtem a többi orvos szó szerint kiröhögte az orvosom, hogy túlmisztifikálja a terhességet, nekem nem is kellene feküdni, nincs itt semmi baj...

Aztán a 32.hét 0 napján a kicsinek nézték a keringést, de már aritmiás szívverése is volt, az ultrahangos szerint vergődött szegénykém és már nem kapott tápanyagot sem valószínű. Orvosom sürgősségi császárt akart, de az ügyeletvezető közölte, hogy az élet majd eldönti, hogy világra akar-e jönni a gyerek,nem járult hozzá, annak ellenére sem, hogy a kicsinek egyre rosszabbak lettek az eredményei. De végül így is történt, mivel délután megindult a szülés, de éjfélkor a kicsinek eltűnt a szívhangja, így az orvosom azonnal betolt a műtőbe. Arról nem is beszélve, hogy egy gyors lefolyású toxémiám lett.

Még ezek után is azt ecsetelte az ügyeletes, hogy várhattak volna még, hátha magától kibújik.

Egy biztos, ha nem fogadok orvost, aki ilyen lelki-ismeretesen végig kíséri a terhességem és ennyire szem előtt tartott, a védőnőtől és a körzeti orvostól a kislányom és én is meghalhattunk volna.

Soha nem dohányoztam, nem ittam, próbáltam/ok egészségesen élni, arról nem is beszélve, hogy mi már mindennél jobban vágytunk egy babára.

Az, hogy mitől volt a 7 hónapból 4 rémálom, senki sem tudja, az orvosok csak hümmögtek, és senki nem mondott semmit. Az orvosom is csak annyit

tudott mondani,hogy lehet egyszeri alkalom, lehet genetikai dolog. Kérdem én, ezek után hogy vállaljunk második babát nyugodt szívvel?

Védőnő??!?!? Sajnos a legtöbbjük nem mond semmit a várandósság alatt semmiről sem. No meg utána sem. Főleg attól mit is várunk, aki azt sem tudja, miről beszél.

No meg mit is várunk a védőnőtől, ha maga az orvos sem mond semmit, ha egy adott probléma fennáll. Mikor én az első terhességem folyamán bent feküdtem 3 hónapot a kórházban, 3 hétig csak hebegtek-habogtak, hogy most akkor mi is van, miért is nem mehetek haza. Csak mind azt hajtotta, hogy a szülésig (25. héten kerültem be) nem mehetek haza. A 28. hét után jött az orvosváltás, nyári szabik miatt, na akkor jött vissza szabiról egy doktornő, aki osztályos orvos lett akkoriban, ő megmondta kerek-perec, milyen veszélyeket rejthet az, hogy a méhlepényem fedi a méhszájat. Fájt az igazság, de sokkal jobban fel tudtam fogni az intelligens agyammal, hogy akkor nem szabad kockáztatni egy percet sem.

De mikor mondtam ott, hogy nekem is vérzik az ínyem, vagy nekem az orromból is ömlött a vér többször is, csak húzták a szájukat. Az eszükbe sem jutott, hogy ez is vezethet koraszüléshez?!?!?! Persze én nem hagytam magam, így nagy nehezen átküldtek a megfelelő helyre, hogy megvizsgáljanak. Ennyit az orvostudomány mai hozzáállásáról.

Hozzáteszem nagyon sokat érezzük úgy, hogy az orvosok legyintettek a problémánkra. Azt hitték megint egy nyűgös terhes nő...és ezzel lezárták az ügyet.

Pici dolgok okozhatnak nagy bajokat, de ezt én is csak a szülés után tudtam meg. Nekem pl. erős fogínyvérzésen volt a terhességem alatt, amivel nem tudtak mit kezdeni. Mint kiderült okozhat koraszülést...

Így utólag hiányoltam a terhesgondozás alatt a védőnő részéről pár mondatot a koraszülésről. Jó lett volna előre tudni, mi várhat ránk, ha úgy alakul. Nem vagyok egy primitív nő, de az a terhesség alatt eszembe se jutott, hogy csak a betöltött 36. hét után szülhetek a választott kórházamban a választott dokimnál...

Nem csodálkozom, hogy most úgy érzed nem szeretném másik gyereket.

Én is mostanában érzem azt, hogy lassan, de túlleszek a koraszülésen.

Amióta megjártuk a PIC-et más ember lettem. Mi szerencsések voltunk, de nem mindenki mondhatta el ezt magáról. Minden tiszteletem azoké a édesanyáké, akik hónapokat küzdenek a gyermekeik életéért, mielőtt hazavihetik Őket. Többségük évekig harcol éjjel-nappal azért, hogy a gyermeke önálló életet tudjon majd élni.

Ja,és egyébként igazad van. Mindenkinek szíve joga úgy végigcsinálni egy terhességet ahogy akarja,érzi(nyílván nem a magzatra veszélyes dolgokra gondolok) én sem szeretem,ha valaki előadja a nagy halált,de ha éppen fáj a háta vagy lába vagy akármi,háát nyugodtan "nyögjön" :) Én pl a második terhességemet nagyon féltettem,volt mellette egy fél éves babám már,és nem kapkodtam a hónom alá állandóan,mint ahogy másoktól láttam,amikor a hatalmas hasukra teszik a sokszor 15 kilós nagytesót :)

Egy terhességet ki kell élvezni,nem túllenni rajta szerintem.( bár a vége felé már nem ez volt a véleményem nekem sem + 30 kilóval) :)

Hálát adhatok az égnek,mert egészségesen és 2900 gr-mal született,el sem vitték. Így csak papíron lett koraszülött. De ezeket az élményeket,meg azt a félelmet és ahogyan akkor beszéltek velem a szülésznők sosem fogom elfelejteni.

És nálatok is rendben volt minden?

Mi történt utánna? Remélem minden rendben zajlott...

Nehéz dolog ez a várandóság. Mindannyian máshogy viseljük. Van, aki állandóan panaszkodik, holott kutya baja, mások meg csendben viselik a nehézségeket is. Én sem figyeltem magamra eléggé, ráadásul a külvilágnak is meg akartam felelni. Mert ugye egy kiamama legyen szép, ápolt, csini. Dolgozzon, mert a terhesség nem betegség..stb...

Így a 30. hétig dolgozva és 2 vizsgaidőszakot egybetolva és egy laza dokinak köszönhetően a lányom a 34. héten érkezett minden előjel nélkül...

És akkor mivan,ha a koraszülés tényét felismeri az orvos a korházban,már el is küld a betegfelvételre,és az éppen ügyeletes szülész(aki aznap ezekről dönt),hazaküld,hogy semmi baj?! Én így jártam. És 2 hét múlva éjjel roboghattam be a korházba iszonyatosan félve,hogy mi lesz,mekkora lesz,elviszik-e.....

Szóval így is gondok vannak a Magyar egészségüggyel sajnos :S De lehet,hogy én voltam a hülye,hogy nem csaptam az asztalra:)

Én is 8 hetet voltam a kórházban fenyegető koraszülés miatt. A panaszom annyi volt, hogy sokszor keményedett a hasam. De tényleg sokszor. Leginkább amikor front jött, vagy szeles volt az idő illetve viharkor. Szóval kevés volt a nyugodt nap.

Igazából a 24. hétig azt sem tudtam mi az a haskeményedés, aztán beindult. 24-28. hétig kórház, aztán 28-32 hétig otthon, 32-36. hétig kórház, aztán haza és a 36. hét utolsó napján egy jó kis csattogós-villámlós vihar kicsalogatta a kicsi lánykámat.

A kórházban tényleg sokat feküdtünk, én aki túlmozgásos vagyok, nagyon nehezen viseltem és szabályosan éreztem, hogy "elmúlanak" az izmaim.

Amúgy tényleg még csak ott tartunk, hogy magnézium dögivel (rosszul is lettem tőle, úgyhogy visszacsökkentettem normál mennyiségre), Spiropent méhizom lazítására (sokszor úgy éreztem, hogy nincs hatása, max csak tudatilag) és verapamil vérnyomáscsökkentő, mert a Spiropent jól meg tudja dobni a vérnyomást. Szóval ez volt a "menü". :(

Na, de most már túl vagyunk ezen is és egy gyönyörű, szép és egészséges kislányom született és most már tudom, hogy mi a különbség a haskeményedés és a görcs (fájás) között.

Nagyon érdekes a cikk és elgondolkodtató. Én 12 hétig feküdtem az első terhességem során bent a kórházban, s számtalan olyan társam volt bent, akik tényleg szinte csak pisilni járhattak ki a kórteremből (több ikerterhes is volt köztük). Most meg azt olvasom, hogy "az ágynyugalom stresszt, vénás trombózist, vagy akár anyai izomsorvadást idézhet elő. Ikerterhességnél végzett felmérések szerint pedig kifejezetten növeli a koraszülés kockázatát, ha a kismamát ágyhoz láncolják".

Ők pont ezért feküdtek akkor bent, hogy elkerüljék a koraszülést....

A trombózis nekem is sokszor eszembe jutott, mivel sokszor éreztem az állandó fekvés miatt a lábamban zsibbadást, furcsa dolgokat. De persze az orvosok akkoriban meg sem hallották, hogy mi a bajom vagy aggodalmam ezen a téren. Biztos túl drága lett volna megnézetni egy ezzel kapcsolatos vizsgálatot.

Nekem stresszt nem is az ágynyugalom okozott legfőképp, hanem az akkori "fogadott" orvosom hanyagsága, aki a 12 hét alatt egyszer nézett meg, akkor is csak azért, mert másnap egy másik kismamája császárját beszélték meg, úgy volt vele, akkor nem hagy ki engem sem. Így nem is nála született meg a gyermekem, saját kérésemre. Ha valami miatt stresszeltem, akkor ő miatta történt meg. Persze ezt már felejtsük el, hisz mindennek három éve, s egy teljesen egészséges kisfiam született meg, hála egy másik kedves doktornőnek, aki bevállalta a császárt.

Bízom benne, hogy lesz egy kis szemléletváltás a cikkben említett témával kapcsolatban, valóban ráférne az egészségügyre.

Viszont a dohányzás, alkohol illetve drogfogyasztás miatti koraszülés már maga a szülő felelőssége. Számtalan kismama feküdt bent - s gondolom fekszik bent ma is - koraszülés veszélyével, s mégis úgy fújják-szívják a füstöt, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, nem gondolva a pici babára, aki a pocakjukban mérgezi magát. Ebben viszont a nővérek és orvosok is tehetetlenek, én az ilyen kismamákat fel sem venném az osztályra.

Jó volt olvasni, hogy léteznek már pontos módszerek a koraszülés diagnosztizálására.

Valóban nagyon gyerekcipőben jár még ezen a téren a magyar egészségügy. Ha kiegészíthetném a cikket annyival, hogy ezeken túlmenőleg nagyon fontos, hogy minden egyéb látszólag ártalmatlan tünetet célszerű megosztani a kezelőorvossal. Gondoloik itt a fogínyvérzésre, ízületi gyulladásokra...