A könyvek haszna

A könyvespolcon, az üveg mögött (mert persze üveges szekrény volt) a könyvsor előtt állt egy nipp. Kíváncsi voltam, mi az a felirat, amire a kicsi lány mutat. Felolvastattam magamnak, s ezt hallottam: „könyvet még neked sem adok kölcsön”. Onnan fogva biztos voltam abban, amit addig csak sejtettem a rengeteg kötet láttán: a könyv valami nagyon fontos dolog lehet.

Végre eljött a várva várt nap: mehettem iskolába. Nagyon szerettem a tankönyveimet, legjobban az olvasókönyvet. Karácsonyra folyékonyan tudtunk olvasni. S onnan fogva nem volt megállás, igazi könyvmoly lettem. Eleinte meséket olvastam, aztán jöttek az ifjúsági könyvek, regények, útleírások, művészeti könyvek, stb. Sok, nagyon sok, a mai napig is bennem élő könyvet olvastam.

Gyerekkoromban (a mai fizetésekhez viszonyítva is) fillérekért lehetett megvásárolni pl. a világirodalom összes remekművét. Hiába dolgozott az apukám is, nagyon kevés volt a pénz, de anyukám nem sajnálta, kiszorította a könyvekre valót. Időállóan megragasztott vászonkötésű(!!!), vagy keményfedelű és színes borítóval ellátott könyvek sorakoztak a polcokon. 12 éves koromban hazaköltöztem a nagyitól, s az anyukám egyre szaporodó könyveihez rajzlapból egyformára vágott cédulákból katalógust készítettem. Olyasmit, amilyet a 2-3 hetente látogatott könyvtárban láttam. S amikor kölcsönadtunk egy-egy darabot, kifordítottuk az „adatlapját”, a hátára írtuk, ki, mikor vitte el. S amikor az illető visszahozta, kiradíroztuk a bejegyzést. Nem is volt egyetlen elveszett könyvünk sem!

Mikor a saját lábamra álltam, én is vásároltam a könyveket. Egy darabig.

Először az állított meg, hogy kiderült: nincs már helyem, ahová tegyem őket, és kezdtek kitúrni a lakásból.

Másodszor az, hogy a rendszerváltást követően iszonyatos összegeket kértek az egyre silányabb kivitelű könyvekért. A gyermekeimnek vett mesekönyvek pár heti (igazán kíméletes) használat után lapjaikra hullottak. (Tisztelet a nagyon kevés kivételnek.)

De nem tettem le a régi, nagy álmomról: legyen egy teljes nagylexikon a család könyvespolcán. S hiába, hogy már ott volt az internet, a CD-n olvasható könyvek világa, boldogan rakosgattam a polcra a meghatározott időközönként érkező darabokat. S nem kis elégedettséggel néztem, ahogy a fiam egy-egy összetettebb dolgozatához nem a NET előtt gúvasztotta a szemeit, hanem a lexikon nehéz köteteit forgatta.

(Azt a bizonyos, szerintem az életemet részben meghatározó könyvszekrényt 1954 körül 5000 Ft-ért – ami akkor 3-4 havi fizetés volt! –, az a nagybátyám csináltatta, akiről a naplómban a 80. születésnapja kapcsán 2011 februárjában szót is ejtettem. Amikor megnősült magával vitte, s vásárolt mellé még több szekrényt. Kb. 10 ezer könyve, füzetkéje gyűlt össze. Plusz a tekintélyes bélyeggyűjtemény. Eljött a nap, amikor be kellett látnia: nem tud már a 4. emeletre naponta felmenni, muszáj másik lakásba költöznie. Fájó szívvel vált meg az évtizedeken át gyűjtögetett kincsektől. Akkor ajándékozta nekem azt a nippet, amiről tudta, mert elmondtam neki, milyen meghatározó volt az életemben. Az új lakásba csak a legértékesebb, 1-2 ezer könyvet vitte. Meg a komplett bélyeggyűjteményt. Az sem kevés helyet foglal.)

A világ nagyot fordult.

Először berontott, mondhatni belerondított az életünkbe a TV.

Amíg azelőtt esténként úgy aludtunk el, hogy az orrunkra esett a könyv, eljött az idő, amióta már a TV duruzsolására alszunk el. A szülők ahelyett, hogy diafilmet vetítenének a falra, vagy mesét olvasnának, egyszerűen hagyják, hogy a csemetéjük a szem rágógumijával töltse az idejét.

Amíg azelőtt, ha információra, dolgozathoz való anyagra volt szükségünk, elmélyedtünk a könyvtár hűvös csendjében. Ma bújjuk a NET-et.

Ezzel nem is volna baj. A világ ilyen, haladni kell a korral.

Ám úgy látom, a könyvnek már alig van becsülte. Amit fájlalok, az a fentiek következménye: a felnövekvő nemzedék silány szókincse, csapnivaló helyesírása, elképesztően hiányos általános műveltsége. Természetesen vannak kivételek, a fiatalok nem 100 százalékáról van szó - csak úgy 50-70%-áról. :(

Jó lenne, ha visszatérne a könyv becsülete, ezáltal a haszna.

Ha az iskolákban olyan könyvtárak lennének, ahol érdemesebb lenne az időt eltölteni, mint az utcán cigizve, drogozva; vagy a NET-en beleakadni kétes értékű ismeretségekbe…

Vagy (minő eretnek óhaj!) a tinik nem a diszkóban innák hétvégenként hányásig részegre magukat, hanem egy kedvükre való, jó (netán még irodalmi értéket is hordozó) könyvet olvasva hasalnának a szőnyegen, vagy nyúlnának el az ágyukon egy szoba biztonságos falai között.

Természetesen nem azt várnám, hogy az értelmes társasági életet, a normális bulikat teljesen hagyják ki az életükből. Csupán azt, hogy több idejük jusson a könyvekre.

Garantáltan kevesebb tragikus sorssal találkozhatnánk. Szerintem.