A kalap (beszélgetés)

Nekem is ez jutott eszembe.

Ettől függetlenül tetszett az írás, gratulálok!

Sajnálom, hogy ilyen koránráncosodó környéken élsz, de változatlanul fenntartom, hogy a mai és főként városlakó hatvanasok igenis adnak magukra és koránt sem olyanok, mint a cikkedben írtad. Nagyon sok közülük jópár évet letagadhatna.

Ma Mo.-on valóban sokat dolgoznak a nők. De azért NEM az a jellemző, hogy "megkeseredett öregek"

Köszönöm luca, és emlékszem is rád.

A 2x.ri olvasást én is 2-er megköszönöm, mert valóban , amiken átmentem azóta, még nagyobb dolog, hogy bizonyos emlékek így megmaradnak.

Jó a cikk!

És úgy ,hogy egy másik fórumban már "beszéltünk" és "ismerlek" egy kicsit,tudom mi mindenen mentél keresztül még jobban tetszik.

Gratulálok.Kétszer is elolvastam :)

Én csak egy pici megjegyzést tennék. Az áll az írásban, hogy a nó a hatvanás éveiben jár, aztán meg "mosolyt csalt a barázdált öreg arcra." Valahol elcsúszott a dolog. Talán, ha azt írta volna a cikk írója, hogy a nő a hetvene vagy nyolcvanas éveiben jár, hihetőbb lenne számomra a történet.

Először azt gondoltam, hogy egy olyan fiatal írta akinek még minden felnőtt öreg és a hatvanév körüli az ráncos öregasszony, de aztán megnéztem a képeket.

Szóval a mai hatvanasok nem csupa ráncok, mert adnak magukra. Ismerek olyanokat, akik rendszeresen eljárnak zumbázni, tornázni, manikűröztetni,kozmetikushoz, szoláriumba, mert aktív dolgozó nők. Arról már nem is beszélek, hogy ha akarnának sem töpörödhetnének magukba, mert a munkahelyi ls családi elvárások nem engedik. Tehát a történet lehet valakinek az emléke, de egy kicsit sántit.:)

Ennél csodálatosabbat már régen olvastam.

Nagyjából minden benne van.

Az egész élet is talán:)

Ez olyan Claire Kenneth stílusú szösszenet.

Aranyos.