A férjemre hajt vajon a kolléganője vagy csak barátok? (beszélgetés)

[link]

Már bocs, de pl. az a pénz hol van, amit ekkor kerestél? Meg volt egy másik fórum is arról amit Te írtál ki, hogy jaj de unod a svájci falucskát, de a jó lóvé miatt maradnál..

Közben az imádott gyerek meg itthon A NAGYSZÜLŐKNÉL, legalább 2 hónapja. Én ilyet nem vállalnék, esetleg csak annyi pénzért, amiből utána egész életünkben megélünk... Te a semmiért hagytad itt a gyerekedet??

(Bár az pozitívum, ha megoldottad, hogy most legalább veled van.)

Ha nekem olyan nagyszülők lennének, akik ennyi ideig vigyáznak a gyerekre, (megjegyzem nem hagynám rájuk, csak ha beteg, vagy ilyesmi), akkor azért itthon se lenne gond annyit keresni, hogy megéljünk...

Nagyon szét vagy Te zuhanva, a véleményem szerint..

Először a lelki dolgokat kéne rendbetenni: házasság, gyerek normális nevelése, utána kéne a vállalkozáson agyalni, máskülönben futóhomokra építesz, pláne egy ilyen emberrel..

Ez annyit jelent, hogy azért akarsz továbbra is házasságban élni, mert kényelmetlen lenne elköltözni.

Eddig azt írtad, hogy nem szereted, a gyerek csak úgy lett, már a házasságkötéskor sem voltál vele boldog, annyira nem találtad már az elején sem vonzónak, hogy nem akartad az érintését elviselni, mindenen balhéztok, a házasságkötés lakcímelhagyási céllal történt kizárólag és a férjed más nők társaságát keresi önfeledten, összesen 4 év kapcsolat után stb.

Biztos vagy abban, hogy arra akarod szocializálni a gyereked, hogy EZ egy házasság?

Most ha azt mondanám, hogy nem akarom látni többet a férjem, akkor is azt diktálná az ész, hogy maradjak itt. Na de azért itt nem tartok, szeretem a férjem, csak több figyelmet, több nyugalmat várok tőle.

De egyébként, ha belegondolunk, egy gyerekkel egy szingli nő Magyarországon??? Nyomor és kilátástalan jövő nekem is és a gyerekemnek is! Semmink sincs.

Tudom van sok ilyen és van aki boldogul. Le a kalappal előttük, de a többség...

Nem tudom mi a tervem a férjemmel az elkövetkezendő 10 évre :(

Jobban mondva mindketten azon dolgozunk, ezért dolgozunk, hogy egy saját vállalkozást, majd otthont teremtsünk magunknak és egy kis jövőt a lányunknak.

Csak jó lenne ha zökkenőmentesebben érnénk el a céljainkat és nem kiidegelnénk egymást a célhoz vezető úton.

Szerintem is az a legjobb, ha munkát keresel, elfoglalod magad.

A férjed meg csak "élvezze" a latin kultúrát. Majd megnézi milyen is a latin virtus egy felszarvazott férj esetében!

Az az igazság, már az esküvőn sem voltam biztos az érzéseimben, de kellett a papír, hogy külföldre jöhessünk és együtt lehessen a család. Különben nem tudtunk volna a férjem után jönni.

Valahogy nem éreztem azt, hogy sírok örömömben, hogy összeházasodunk. Igaz, csak 1 éve vagyunk házasok, és előtt már 4 éve együtt voltunk és sokindenen átmentünk...

Pontosan, ahogy leírtad! A legvégével nem értek csak egyet, nem tartom xar embernek magam (max. az ő szemében már lehet az vagyok).

Átgondoltam sokmindent : most kicsit nem a férjemra akarok koncentrálni, hanem a munkakeresésre és pénzt félretenni. Télen dolgoztam 4 hónapot, sikerült sokat félretennem. Abból most egy kiskocsit vettem, hogy eltudjak járni dolgozni.

Megdolgozom a függetlenségemért meg a jobb anyagi helyzetünkért.

Nem akarok a gyerkőccel kettesben hazaköltözni Magyarországra, a legrosszabb döntés lenne, anyagilag. Az meg nem célom, hogy valami gazdag pasit igyekezzek fogni...

Jók a kérdéseid:

1. A gyerek egy meggondolatlanul együtt töltött éjszaka és a kezdeti szerelem gyümölcse. (Imádom a kislányomat!) Még akkoriban én nem akartam megtartani, mert minden olyan friss volt, de a férjem foggal körömmel harcolt a gyerekért, ezért megtartottuk. Naphosszat sírt rítt, hogy ő akarja és velünk akarja leélni az életét.

A kapcsolatunk elején úgy érztem, nem vagyok szerelmes ebbe a férfiba, rondának is láttam (ekkor már terhes voltam) Még akkor az exem járt a fejemben akibe fülig szerelmes voltam és hónapokig depiztem...Valaki azt mondja, hogy a hirtelen hormonváltozás miatt voltam ilyen. A férjem hozzám sem tudott érni hetekig, kirázott tőle a hideg. A nőgyógyászom beszélt rá a dolgokra: ezt mondta: nézze, már 26éves, a magzat egészségesnek tűnik, az apuka akarja a gyereket (ami ritka a becsúszott terhességeknél), tartsa meg! Felírt mindenféle vitaminokat, és miután meghoztam a döntést, hogy megtartom és nem tépődtem, jobban is lettem. Aztán idővel kialakkultak a dolgok a férjemmel..bár azóta sem tudom ez szerelem vagy csak megszerettem, vagy megszoktam őt.

2. Igaz, hogy külön kasszán vagyunk, de pont azt számoltuk, hogy közösen lennénk, nekem kevesebb pénzem lenne mint most, ha a férjem költségeinek a felét bevállalnám. Így nekem jobb :-)

Azt látom a férjem valószínűleg bárkit szívesebben szórakoztat mint minket (legyen az a kolléganője vagy bárki más)

Igen, ismerem. Az első fél év csodás kb...aztán elkezded látni a negatív tulajdonságokat, hirtelen feltűnően sokat, de betudod az időnek és annak, hogy te sem vagy tökéletes.... aztán szépen lassan egyre mélyebbre csúszol.. minden nappal jobban alá van ásva a nőiességed, az önbizalmad, az önbecsülésed, aztán egy nap azon kapod magad, hogy függsz tőle anyagilag, érzelmileg, úgy érzed egyedül semmire sem vagy képes és úgy sem kellenél senkinek, mert egy szar ember vagy aki mindent szarul csinál.....

Már végigjártam ezt, borzalmas. Minden ember többet érdemel ennél Céda, mert ez nem élet, csak vegetálás.....

Nem így ismertem meg a férjem : ő volt a leghumorosabb ember a világon, annyira megnevettetett!!! Ezért szerettem vele tölteni az időmet. A kapcsolatunk elején legalábbis.

Aztán már évek óta egyre többet veszekszünk. A romantika totál kiveszett belőle.

Nem érzem magam jól a férjemmel, nem érzem úgy hogy egy megértő lelki társ, aki támaszt nyújt. Olyan katonásan bánik velem, érzelmileg nem nyújt nekem támaszt. :-(

Mint írtam ezekről a nehéz időkről pl. itt magányosan a hegyekben...nem bírja elviselni, ha rosszul érzem, magam, egyszerűen felidegesítem a bánatommal és elege van belőlem!

Nem tudom hová tegyem, ő magától mondja mindig hogy "szeretlek" mondjuk ezt az elején is mondta, naponta 10-szer. Lehet nekem nem kéne ettől bekábulni és a sarkamrra állni...