A csecsemő hordozásra születik

A kisbabák édesanyjuk pocakjában kilenc hónapon keresztül hozzászoknak a testközelséghez, a melegséghez, a (szív)hanghoz, a ringató mozgáshoz, masszírozáshoz. A születés kiszakítja őket ebből a megszokott környezetből, de ezután is várják az ismerős testközelséget. Ezért sírnak, ha elvesztenek minket szem elől vagy hosszabb időre magukra hagyjuk őket. Az anyaméhből kibújva sem kell nélkülözniük azonban a biztonságot adó melegséget, ha megadjuk nekik a hordozás élményét, amely ugyanazt az ismerős érzést és környezetet biztosítja a babáknak, amit a mama pocakjában tapasztaltak.

A babahordozás ősi módszer. A természeti népeknél a hordozás ma is a babagondozás szerves része, sok helyen nem is tudnának másképp kisbabákkal közlekedni, dolgozni. Az emberiség 2/3-a ma is hordozza babáját. Ha a több száz éves tapasztalat nem lenne eléggé meggyőző és igazoló erejű a mai társadalom számára, sok-sok új tudományos eredmény is alátámasztja a babahordozás fontosságát.

A kutatási eredmények sarkalatos pontjai az alábbiak:

Genetikai-biológiai érvek

Az embercsecsemő az utódgondozás szempontjából az ún. aktív hordozottakhoz tartozik: olyan reflexekkel születik (fogó reflex, ölelő reflex, terpesztő-guggoló reflex), melyek segíthetik, hogy gondozója testén (hordozva) ő maga is kapaszkodni tudjon. Ezek is azt mutatják, hogy az ember hordozásra születik.

Másrészt az anyatej zsírtartalma is okot ad arra, hogy édesanyjától ne legyen sokat távol a kisbaba. Az anyatej kb. 2 órára elégíti ki a baba zsírszükségletét, jogos tehát, ha kb. ennyi idő múlva újra enni kér, és persze a szoptatás sok minden mást is nyújt (melegséget, biztonságot stb.), amire egy kisbabának elengedhetetlenül szüksége van.

Talán ezért van az, hogy a megfigyelések szerint az európai kultúrákban a hordozott babákat általában tovább is szoptatják.

Egy csecsemőnek, aki hordozásra születik, a testközelség és a mozgás ad biztonságot. Hordozás közben a babák ugyanazt élik át, mint a várandósság alatt az anyaméhben. Ez megnyugtató számukra.

Ortopédiai szempontok

A helyes eszközben való anatómiailag helyes hordozás segíti a baba csípőfejlődését, ill. korrigálhatóak a csípőproblémák (a csípő kötöttsége és a csípőficam is!). Terpeszpelenkára sincs szükség. Ha megfelelő eszközben és megfelelő pozícióban van a baba, akkor a feje, háta, gerince épp annyira van megtámasztva, amennyire arra fejlődési szakaszában szüksége van.

Idegrendszeri fejlődés

A babák idegrendszere, az idegpályák kapcsolódásai, a szinapszisok mind az őt érő hatások nyomán alakulnak ki. Az idegrendszeri fejlődést leginkább segítő ingerek: a mozgás, látás, hallás, tapintás. Ez mind a lehető legjobban teljesül a hordozás közben.

Végül pedig az az általános tapasztalat, hogy a hordozott babák nagyon nyitottak, barátságosak (gyakran előfordul, hogy nem produkálják a nyolc hónapos kor körüli szeparációs szorongásos tüneteket,nem félnek az idegenektől) és elég hamar önállóak lesznek. Ez nyilván annak köszönhető, hogy miután kielégült a testközelségre való igényük, könnyedén tovább tudnak lépni (egy igény, ha kielégül, elcsitul), szívesen fedezik fel a világot. Másrészt a hordozás megalapozza a korai kötődést, segít a(z ős)bizalom kialakulásában, így a kicsik bátran vágnak neki a környezet felfedezésének, hisz tudják, biztonságban vannak, mindig van egy biztos háttér, ahová visszatérhetnek, ha szükségét érzik.

Én sok mindent olvastam a várandósságom alatt, de a kötődő nevelésről nem is hallottam. Az első pár hónapban többnyire végtelenül fáradt és kimerült, elkeseredett voltam, sokszor pusztán a túlélésre játszottam. Ebben volt nagy segítségemre a hordozás és a kendő. A hordozókendő segített boldogulni: miközben a kislányunk megkapta, amit joggal igényelt (a szinte folyamatos testközelséget), az élet más területein is helyt tudtam állni. Ez pedig elvezetett a nyugalomhoz, kiegyensúlyozottsághoz. Kell ennél több?