30 év felettiek, akik nem tudnak/akarnak felnőni (beszélgetés)

A szüleimmel egy órányira lakunk egymástól, de már nem tudnák haza költözni. Jó mikor hazaérek a "saját kis birodalmamba", ahol a hugommal lakok együtt :)

Néha túl sok a hétvégi látogatás is: "Hová mész? Miért mész? Mért nem megyünk együtt?..." Jó néha egy kis szabadság.

Legalább felismerted,hogy nem tudsz felnőni,és így egy csomó későbbi kellemetlenségtől megvéded magadat,azzal,hogy nem akarsz gyereket.

De mit szóljak én? 36 éves vagyok,családom van,munkahelyem amit magamnak teremtettem,és folyamatosan mesében élek..

Amig otthon van az ember, tud felretenni.

Nem meztelen fenekkel koltoztem be a sajat lakasomba kesobb, nem is nyogtem evtizedekig a hitelt... valamit valamiert.

Embere válogatja.

Én például szeretek egyedül élni.

Nekem jó az, hogy hazamegyek az üres lakásomba, ami csak az enyém, és olyan, ahogy én szeretem. Imádok egyedül kóborolni éjszaka benne, egyedül kiülni a teraszra esténként. Én ilyen vagyok.

A gyerekem nem érti. Nem érti miért nem költözöm hozzájuk. Nem érti, hogy miért jó nekem egyedül. Neki nem volna jó. Ő nem szeret egyedül lenni. Én igen.

Mondom, embere válogatja.

Szerintem ez nem ciki és nem gyerekesség, és nem felnőni nem akarás.

Én sosem laktam egyedül. A szüleimmel laktam, majd a férjemmel a szüleimnél, majd a férjem szüleinél. Később külön lakásunk lett. A fiam 25 éves itthon lakik. Persze ez az ő lakása:) Tehát mi lakunk nála. Nem zavarjuk egymást és teljesen felesleges lenne fenntartani egy másik lakást azért, hogy egyedül legyen ő. Mi abban a jó? Hazamenni egy üres lakásba, senki nem vár, senki nem jön haza... Így pedig, ha arra van igénye a fiamnak pl., hogy beszélgessünk, akkor ezt személyesen tesszük és nem telefonon, fb-n és társain. Én is önálló voltam attól függetlenül, hogy otthon laktam. Senki nem szólt bele az életembe, csak bizonyos keretek között, ahogy én is teszem a fiammal...

Ez lenne az ideális.

"Nem tobb, nem kevesebb, csak mas..."

Igazad van! Csak én nem tudtam ilyen jól megfogalmazni.

Szerintem ez a felektől is függ. Aki normális kapcsolatot tud kialakítani a szüleivel, hagyják, hogy önálló, felnőtt életet éljen otthon is (ami persze nem jelenti azt, hogy nem veszi ki a részét az otthoni munkákból), akkor az egészségesen tud élni a szüleivel is, akárhány éves legyen. És nem ciki, ha jól érzi magát.

Régebben is voltak generációs konfliktusok, de nem ekkorák, és nem változott ilyen gyorsan a világ. Nekem a család is mesél a régi falusi együttlakásokról, és ott is emberfüggő volt: ha mindenki normális volt, akkor bizony nagyon is szép és hasznos lehetett több generáció együttélése: a nagyszülők nemegyszer milyen jóban voltak az unokákkal, ők meséltek nekik, vigyáztak rájuk, amit még bírtak, ellátták, és ők sem voltak egyedül, róluk is gondoskodtak. Régi novellákban is sokszor megjeleni ez a nagycsalád-kép. És nyilván, ha valaki irigy, szeretetlen, áskálódó volt, megmérgezte az egész család életét.

Eltem igy is-ugy is...

Amikor csalad vedelmere volt szuksegem, bekere, segitsegre, oltalomra talaltam.

Amikor szabadsagra, onallosagra, segitettek.

Akik tudnak egyuttelni, tegyek.

Nem tobb, nem kevesebb, csak mas...

Figyelj, én nagyon sok ilyet ismerek aki 30 fölött is otthon lakik. Pasinál cikibb szerintem, ha otthon lakik(nem tudom miért, de így érzem. :)

Miért lenne jobb, ha magadra erőltetnél egy olyan életformát ami "normális", elvárt, ha Te nem érzed magad jó benne?

Minden úgy jó, ahogy Neked a legjobb. Nem ártasz vele senkinek!

Nem baj, ha neked így jó.

Én megőrölnék, ha anyummal kellene élnem, pedig imádom.

Érdekes egyébként a nickneved. Mármint, hogy szöges ellentétben áll a gondolkodásoddal. :D

Bocs a hibákért,siettem.

Viszont más szemszögből nézve, a mi fiunk is 23 éves ,és velünk lakik,még.Hogy meddig? Ki tudja?Kirakni nem fogjuk, az biztos:)

Én is pont azt akartam írni,hogy lehet,hogy régen megszokott volt az együttlekás, de nem volt az sem habostorta.

Pl. anyósomék együtt laktak az anyósáékkal.Nem volt zökkenőmentes.Sőt,anyósom gyerekire nem vigyázott a nagyi,ezért maradt htb,pedig lett volna munkája.A nagyi viszont állami gondozott gyerekeket nevelt ,pénzért,anno.

Mikor én bekerültem a családba, mind a ketten nekem panaszkodtak egymásra....

szerintem nem egészséges együtt lakni, jobb külön.Kipróbáltam ezt is,azt is.

Mi anyuval laktunk 1 évig.De amíg otthon laksz, mindig gyerekstátuszban maradsz, jiába élsz a pároddal.

Igazi,önálló "gazdasszony" akkor leszel, ha saját háztartást vezetsz, a saját erődből.

Egyéni igény kérdése, hogy ki mit szeret. Speciel én szerettem külön élni, teljesen függetlenül, önállóan. Sosem költöznék vissza a szüleimhez, és sosem költöznék olyan emberhez sem, aki a szüleivel él. De ízlések és pofonok, számomra ez nem egészséges, akárhogyan is volt régen. Régen sem volt az, csak nem volt más lehetősége az embereknek. Mert vagy szegények voltak, és kénytelenek voltak együtt lakni, vagy nagyon gazdagok, és akkora volt a kégli, hogy akár hetekig nem látták egymást. Régen sem azért laktak együtt, mert olyan isteni volt a dolog, hanem kényszerből.

Számomra az ilyen ember manapság nem felnőtt igazán, nem akar függetlenedni, és lusta is, mert még az lehet, hogy igénye talán lenne, de a kényelemszeretete, lustasága(?) miatt fenntartja ezt az állapotot.

Most itt ne arról beszéljünk, amikor nincs lehetősége, az más tészta. (mondjuk sztem az is a lustaság miatt nincs)

Nálunk is hasonló a szitu, annyi, hogy nekem van egy kismanóm, viszont az apja lelépett. Köszönjük, nagyon jól megvagyunk mi is.

Egyébként régen pont az volt a normális, nem a szétköltözés.