Zalán érkezése

2008 szeptember 21-re voltam kiírva.

Szeptember 19-én fájásmérésen voltam, semmi jelzés, még az orvosom is megvizsgált: zárt méhszáj.

20-án hajnali fél 3-kor furcsa érzésre ébredtem. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, így visszaaludtam. Fél óra múlva újra éreztem, ekkor már megfordult a fejemben, hogy talán ez lesz az én napom?! Újra és újra jött a fájdalom, a csípőmbe hasító érzés, mely a keresztcsont felé vándorolt. 4 óra felé már számoltam a perceket. Reggel 7 óra körül már 10 percesek voltak, majd egyszer csak mintha elvágták volna őket. 10 körül, mikor párom ébredt, újra visszatértek a fájások. Abszolút elviselhetőek voltak, így elmentünk a városba, de előtte beraktuk a kórházi pakkot a kocsiba, biztos, ami biztos. Ebéd közben is már 4-5 percenként jöttek. Fél 1-kor úgy döntöttünk irány a kórház!

Az ügyeletes orvos megvizsgált és közölte velem, hogy ez valóban egy megindult szülés, 3 centire ki voltam tágulva és a méhszáj szinte teljesen lefejtődött... Páromat hazaküldték, mert azt mondták neki első baba lévén még sokáig eltart. Felvettek az osztályra, fájásmérés, ami nem mutatott semmit. Mindenesetre előkészítettek (borotválás, beöntés, ami borzasztó érzés).

Fél 3 felé felhívtam a párom, hogy jöjjön már be, mert nagyon unatkozom. A fájások a beöntés óta erősödtek, de én vígan beszélgettem anyukámmal és párommal az előtérben.

Egyszer csak szólt a szülésznő, aki mellesleg rettentő kedves és segítőkész volt, hogy menjek be, mert megvizsgálna a doki. A szülőszoba ajtaján belépve elöntött a magzatvíz. A szülésznő ezt látván azt mondta: "Semmi séta innentől kezdve, a baba ki szeretne jönni!". Az orvos is megvizsgált: 3 ujjnyi.

Felfektettek a szülőágyra, bekötötték az oxitocynt, CTG-t raktak fel. Na, innentől kezdve jöttek az igazi fájások, 2-3 percenként azt hittem, szétszakad a medencém. Hiába lett vége a fájásnak, pihenni sem volt időm, jött a következő.

Közben az én dokimat is behívták. A szomszéd szobában is folyt egy vajúdás, a műtőben is készülődtek egy császárhoz, nagy volt a jövés-menés. Szombat lévén csak 2 szülésznő volt és 1 ügyeletes orvos, nagy volt a felhajtás, hova is szaladjanak...

5 óra felé Bettike (szülésznő) megvizsgált és közölte, hogy teljesen kitágultam és eltűnt a méhszáj, úgyhogy készülhetek nyomni. Párom a jobbomon, orvosom a balomon, lenn Bettike várta a babát. "Mikor jön a fájás levegő be, felkapaszkodni és nyomni!" - jött az utasítás. Én tettem, amit tennem kellett éreztem, hogy nagyon feszít odalenn, majd éles fájdalommal tudatosult bennem a gátmetszés! Nem érdekelt, csak azzal foglalkoztam, hogy épségben kinn legyen a babám.

"Na még egy utolsó nyomás és kinn van!" - közölte Bettike. Nyomtam egy nagyot és éreztem,hogy vége minden fájdalomnak és kicsúszik valaki... Lenéztem és megláttam ŐT. Véresen, ordítva, kis dundi babámat! Odakértem a mellkasomra és megnyugodott. Anyukám elsírta magát... Elvitték lefürdetni, megmérni, majd siettek is vissza vele, mert a szomszéd anyuka is szült. Még a karszalagját is a párom rakta fel...

Így történt röviden: 12.30-kor kórház, 15 órakor magzatvíz el, 17 óra 8 perckor megszületett Zalán babám 3400 grammal és 48 cm-rel.

Visszagondolva csodálatos nap volt!!!