Vallomások

Egyre jobban utálom a bevásárlást.

Van egy srác, akinek tetszem, nekem se közömbös, de van mindkettőnk részéről több olyan dolog, ami miatt nem működne hosszú távon, így inkább véget vetek neki, mielőtt elkezdődne.

Már csak egy hét, és végre vége ennek a döglesztő melegnek, a légkondicionálatlan munkahelyből, tömegközlekedésből és a szárazságból.

Imádom a novemberi ködöt.

Szeretnék még a kis életemben utazni régi, sárga villamossal, de már sajnos nem nagyon gondolom, hogy lesz rá módom!

Várom már, hogy korán sötétedjen. Szeretem azt a hangulatot, mikor hazaérek a hidegből és sötétből, és bekuckózhatok a családommal a meleg házba. Olyan békés 🍂🍵

Fizetésig az utolsó 300 forintomon egy litert vettem.

Ezt a 2 hetet, már bárhogy is kibírom. 🥰🥰

Nem tudom miért ne kellene utálnom az embereket mikor gyerekkorom óta kiközösítenek, akkor is ha közeledni próbálok, a kommunikáció pedig megragad a falra hányt borsó szintjén. Ha valamiért bűnbak kell, arra persze jó vagyok egyből. 👎

Gratulálok anyuka! Érett, egészséges csecsemőt hozott a világra! Eltelik 3 év és kiderül dehogy, mert autista. Úton a második baba. Ő is "makk egészséges", 6 éves koráig, amikor dg. az ADHD, 10 évesen az autizmus. Hát ne ámítsanak szüléskor!

Még 50 evesen is jól áll a miniszoknya nekem.

Tinédzserként a rossz családi helyzet miatt ott hagytam a szakközépiskolát. Most 37 éves vagyok, online tanulok és már csak 2 év van hátra a gimiből. Nagyon várom, hogy érettségim és szakmám legyen.

Jobban szeretem a WC tartályba dobható tablettát, mint a WC rudat.

Nálam nem fől az étel, hanem fő!

Nagyon szép volt a tegnap a Paralimpia megnyitója.

Megdöbbentett, hogy Molnár Gusztáv megint visszacsúszott és az utcán aludt. Menthetetlen ember.

Most ettem először haltöpörtyűt, hát nem vagyok elájulva tőle, ráadásul kicsi az adag és nagyon drága is.

Örülök, hogy elveszik az iskolákban a mobiltelefont.

Selejtezünk a házban, és sok a szemét, nem fér az egy kukába. Így hajnalban körbejártam a környéket, és ahol kint volt a kuka, mindegyik tetejére biggyesztettem a lomjainkból.

Sopron. Sétáltam a Patak utcán. Egy ismerős arcot láttam. Köszöntem. Ő meg vissza. Csak vagy két méter után jöttem rá, hogy a pasi nem ismerősöm, ellenben úgy néz ki, mint a török sportlövő. Nagyon hülyén éreztem magam.

Nem ettem meg amit főzött lecsót, odaadtam a kutyának!

El vagyok keseredve. Minden nap fáj valamim és/vagy rossz a közérzetem. Itthon kínlódok míg mások élvezik az életet nyaralnak, wellness stb.

Örülök, hogy vannak még olyan barátaim, akikre mindig számíthatok.

Egy járattal korábban indulok dolgozni, mert nem bírom ugyanazon várakozó embereket.

Abbahagytam az antidepresszáns szedését (fokozatosan) és a pszichiáterhez se mentem vissza kontrollra. Azért, hogy ráállítson a mérlegre aztán 2kg/2 hónap hízásért szidja az anyámat, felesleges.

Jobban szeretem az állatokat, mint az embereket.

Sosem fogom megérteni azokat, akik mindig ugyanoda mennek nyaralni. Bármennyit magyarázzák, túl kemény a fejem ezen a téren, hogy elfogadjam az igazukat.

Szeretem a pozitív szemléletű embereket.

Irigylem a holtakat, mert örökké alhatnak.

Megbíztam egy idegenben és eddig bejött.