Ne haragudj, de nagyon nem értem, amit írsz. Egy 16-17 éves fiú nem a szüleivel él? Hogy vihetsz te ágyba neki minden reggel reggelit? Együtt laktok? Közös kasszán vagytok?
A másik dolog, hogy ne csodálkozz, hogy hétvégén bulizni akar. Bocs, de még csak tinédzser! Mint a legtöbb ilyen korú fiatalnak, a haveri-baráti társaság a fontos. Nem az, hogy kiszolgálják, vagy folyton kettesben legyen veled.
Úgy néz ki, az a 2 év korkönbség a te javadra valójában sokkal több. Más érdekli, másfelé húz.
Erre valószínúleg itt nem kapod meg a választ, mert nem látunk bele a másik ember fejébe. Olyan emberek is vannak, aki szeretik a társukat, mégis bántják.
Minden reggel ágyba reggeli 15–17 évesen???? 😱 jó ut a korán kiégéshez…. Ennyi idősen még nem úgy kell élni mintha felnőttek lennétek…. Főleg egy fiúnak…. Az lenne a baj ha ez neki ez lenne a jó ennyi idősen amit te leírtál.
Csináljatok amit akartok! Miért mondom ezt? Mert szemtelenül fiatalok vagytok és éretlenek. Jóslásom szerint egy féléven belül sima szakítással véget fog érni ez a kapcsolat. Mondom, addig találkozgassatok, ne szenvedjetek!
Fogadd el a szakítást és hagyd, hogy éljen. Ha jól emlékszem te idősebb vagy. Mások az igényeid mint neki aki még tini, és fiú létére később érik fejben. Most tombolja ki magát.. Ne akkor mikor már család van.
Egy tini nyílván kevésbé értékeli valóban ezeket a dolgokat amiket felsoroltál, mint egy idősebb érettebb.
A barátommal több mint másfél évet voltunk együtt, szinte tökéletes volt a kapcsolatunk..mielőtt összejöttünk 1 éve szerelmes volt már belém. Ahogy telt az idő egyre kevesebb törődést kaptam tőle ,próbáltam minden taktikával elérni, hogy jobban figyeljen rám. Rengeteg mindent beletettem ebbe a kapcsolatba, mindig odafigyelem az igényeire és az utolsó pillanatig küzdöttem érte. Sokszor veszekedtünk nagyon, és persze lehet túlreagáltam néhány dolgot én is, de viszont már a problémáimat is hisztinek tekintette.. soha nem voltam egy hárpia barátnő..mindent megadtak neki, bármilyen problémája volt vele együtt sírtam és tanácsokkal láttam el.. sütöttem neki rengeteget, minden reggel ágyban reggelit kapott tőlem.. úgy érzem minden tőlem telhetőt megetettem. A veszekedéseink legfőbb oka a különböző igények voltak, de ez a kapcsolat végére alakult így..hétvégén én inkább arra vágytam hogy csináljunk közös programot, ő pedig bulizni akart, minden örömforrása ez lett szinte…sokszor próbáltuk megoldani a problémáinkat, viszont úgy érzem ő nem tett meg mindent..kicsit sem próbált meg a kedvembe járni.. Mikor szakítottunk közös megegyezés alapján, aznap este részegen zokogva jött fel hozzám ,hogy nem tud nélkülem élni.. viszont másnap ugyanúgy azt gondolta ,hogy nem tudjuk már ezt helyrehozni. Tudom ,hogy szeret.. ilyet nem csinál az az ember aki nem szeret…15 éves volt amikor összejöttünk, most 17 és tudom ,hogy ki kell élnie magát ilyenkor ,csak valahogy mégis iszonyúan fáj, hogy így látja.. tudom ,hogy ő is győzködi magát , hogy ez jobb lesz így… mindig ott voltam neki ,amikor senki más…lehet ,hogy most külön utakat kell járnunk.. szerintetek rá fog jönni egyszer ,hogy mennyi mindent tettem érte és a hisztijeim csak segélykiáltások voltak? Tudom,hogy éretlenségéből fakadt sok problémánk..és szörnyen fáj ,hogy neki most erre van szüksége, de persze valahol meg teljesen megértem..Mit kéne gondoljak erről a helyzetről?