Tényleg szinte minden házasságban ott a hűtlenség? (beszélgetés)

Nem vettem magamra :)

Igen, nemelyeknek mar maga a teny, hogy valaki dolgozik, karriernek szamit... pedig koze nincs hozza... Huszonevesen csinaltam karriert, kerestem is sokat, de rajottem, hogy ez nem nekem valo. Mi a fenenek a sok penz, ha nincs idom elkolteni se??

Most az a celom, hogy azt csinaljam, amit legjobban szeretek, es szolidan eleldegeljek belole, mikozben nem szakadok meg a munkaban, es a gyerekekre is marad eleg ido.

A leiras es a karrierizmus kozt van egy eleg szeles arany kozeput. Szerintem boven jarhato :)

En pl. a szulesi szabi lejartakor fogok nyitni egyeni vallalkozast. De ez meg nem karrier (legalabbis az en fogalmaim szerint :))

Hat igen, ferjed esete - errol beszelek en is... Es hany ilyen gyerek van!

4. gyereketek szitujat meg megertem, halalra remulok a gondolatatol is, hogy terhes legyek egy harmadikkal. Mert nem lenne egyik megoldas sem jo, sem elvetetni, sem megtartani. Maradok a minel biztosabb megelozesnel :p

No jó, az alant leírtakkal együtt azért azt se gondolom én sem, hogy örökre le kellene a nőnek írnia magát attól, hogy szült.

Meg azt gondolom, hogy Mo.-on azért az is ok, hogy a fiúknak nagyon kell ragaszkodni a munkájukhoz.. Tehát még kevésbé fognak tudni besegíteni, hogy az anyuka újra tudja kezdeni. Mert úgy vannak vele, hogy "legalább az ő munkája legyen biztos." Tehát nagyon kevés apuka fogja azt mondani reggel, hogy bocs, beteg a gyerek, ma nem jövök..

Ja..

Azt sohasem titkoltam, hogy azért nálunk a negyedik gyerek nagyon nem volt tervezve.. Tulajdonképpen elvetettük volna, csak valahogy nem volt erőnk elindulni..

Így van egy tök egészséges, beszélő, kiváló szociális képességekkel bíró (a másik kettő autista, ill beszédfogyatékos-diszfáziás) édes kis manócskánk, akit még a morcos szomszédnénik is imádnak..

Igen, valamit valamiért, azért minden egyszerre mindig nem lehet..

Teljesen igazad van, ha a karrier annyira fontos, minek a 7 gyerek. Ő mondjuk azt írta, hogy éjszaka dolgozik, egész nap meg gyerekezik, még az ovisokat is délben elhozza.. Hát, azt már írtam lentebb, hogy azért ennek előbb-utóbb csak visszaveszi a természet a jussát..

Anyósom volt egyébként így, ő sem foglalkozott eleget a fiúkkal, és ezt most vissza is kapja. Hiába voltak a jó anyagiak, a férjem szinte elsírta magát a múltkor a gyerekeknek, amikor fanyalogtak, hogy "csak" a játszón voltunk, hogy bezzeg ő hogyörült volna annak idején a játszótérnek, de sohase vitték őket, csak ki voltak csapva a kertbe... Mindig.. Hát én annyira megsajnáltam...

Jol van :)

Egyebkent amikor a harmadik, negyedik gyereket vallaltatok be, gondolom, vilagos lett mindenki szamara, hogy itt te nem fogsz huuumekkora karriert befutni. Gondolom, nem is volt cel. Igy dontottetek, ehhez alkalmazkodtok.

Biztos remek lehet a hetgyerekes karrierista anyukanak, de kerdem en, akkor minek az a het gyerek? Leven en mar kettonel is ugy erzem, nem tudok veluk annyit foglalkozni, amennyit szeretnek, es amennyit ok igenyelnek. Mi lesz, ha elkezdek dolgozni. Mi lenne, ha meg ennel is tobben lennenek?! Szamomra ez elkepzelhetetlen. De hat az o dolga, csinalja ugy, ahogy neki jo, en meg ugy, ahogy nekem. Mas kerdes, mi a jo a gyerekeknek?....

Nade, visszaterve az eredeti temara, nem tudom, nem keszitettem rola statisztikat, hanyan kurogatnak felre es hanyan nem. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha az emberek vegre rajonnenek, hogy a hazassag nem egy holivudi romantikus rozsaszin habcsok, hanem az eletuk legveresenkomolyabb, legfontosabb es leghosszabb tavu SZERZODESE, kevesebb lenne a valas, es tobb a kiegyensulyozott kapcsolat.

Lehet, hogy nem a vagyoni szerzodest kellene eroltetni, hanem azt irasba foglalni eskuvo elott, hogy hany gyerek lesz es mikor (legalabbis mi a terv); nevelesi metodusok; haztartasi munkamegosztas; veceuloke-lehajtas es fogkremkupak-visszacsavaras; meg a tobbi roppant fontos pont, amin altalaban bukni szokott a dolog :)

Értem.

Egyébként azóta írtam neki privit, hogy azért jobban megvilágítsam a kérdést..

A másik kulcs meg azért a 4 gyerek. Az azért sok, mondjuk ki. Nem egy átlag. Látom én azért, hogy a két gyerekesek két-három nehéz év után azért könnyebben átlendülnek a nehézségeken, pláne, ha kicsi a korkülönbség, és egy intézménybe járnak már a gyerekek. Nálunk meg amikor ők már épp nagyobbak lettek volna, jöttek a kicsik, amire meg már ők lettek volna nagyobbak, akkor jöttek a nagyok suli gondjai, plusz a kicsit gondjai. Ez meg egyszerre sok.

Viszont a férjemnek meg ez is az álma volt.. Neki ez is nagyon fontos, neki ők az inspiráció.

Ráadásul nálunk kettő fogyatékkal él, ők meg nem átlagos energiát vesznek ki egy emberből, és még a felügyeletüket se átlagos dolog megoldani.

Az idézett mondathoz meg van egy nagyon egyszerű matematikai számítás: jelesül, ha ő a normál szakmájában dolgozna autószerelőként, és jó fizuja lenne, és én is mondjuk dolgoznék - vegyük a legjobb esetet: építészként valahol - és nagy nehezen még megoldanánk a gyerekek hozását-vivését is, még akkor se keresnénk ketten annyit, mint ő így azzal, amit most csinál...

Hát ez meg nagy érv. Pláne úgy, hogy a fogyatékosomnak fizetünk a suliért.. Erre én se tudtam mit mondani, amikor azért néha affelé tereltem volna, hogy hagyja amit csinál, és éljünk normálisabb életet..

Arról az apróságról nem beszélve, hogy nekem a legkisebb most 1,5 éves..

Ilyenkor meg a legtöbb - még egyébként komoly helyen dolgozó anyuka sem - foglalkozik még a munkájával, hanem legalább 2 éves koráig otthon van a gyerekkel, de inkább 3.

Tehát azt gondolom, hogy azzal, hogy 1 évesen elkezdtem már őt közösséghez szoktatni, elég sokat tettem azért, hogy én már a gyerek 3 éves korára dolgozó nő legyek. Nem gondolom, hogy olyan rosszul állnék, ilyenkor még másnak sem szokott dübörögni a karrierje általában, ne csináljunk már úgy.

Igen, a kompromisszumban is teljesen igazad van. Mert nem nekem, vagy nem neki kell működni, hanem az egésznek kell működni együtt.. Ez itt a lényeg. Ezt tényleg sokan elfelejtik, és az egyéni célokra megy rá a házasság is.

:-DDDD

Hagyján, múltor hazaállított vagy 6 nagy doboz óvszerrel, hogy a munkájához kellett, csak már nem tudta elhasználni.

Vagy szerintetek naiv lennék?? :-)))

(Egyébként nevezzük restaurátor műhelynek.)

Te irtad: "Mert azért az ő nagy karrierjének mondjuk ki, az enyém az ára."

Szerintem erre alapozta a feltevest (nezd csak vissza a "parbeszedeteket" :)).

Szerintem meg felreertitek egymast, mert ha jol ertem, szamodra ez nem aldozat, hanem kompromisszum. Esszeru kompromisszumok nelkul pedig egyetlen hazassag sem mukodhet (es errol sokan elfeledkeznek).

ú

Milyen műhely az?

Ezt annyira evidensnek írod, hogy legyen karrierje a nőnek.

Te a két helyen egyszerre levést hogyan oldottad meg, amíg kicsik voltak a gyerekeid? Nem kötekedésből kérdezem, tényleg érdekel.

Gondolok a betegségek heteire (ami ráadásul nem is tervezhető), meg a szünetekre. Azért alsóban is van két gyerekkel kb. 6 nyár, amíg 2,5 hónapot kell megoldani. Nekem ráadásul az ovisom is iskolarendszerben működik, tehát 3 gyerek van 2,5 hónapra otthon nyáron...

Szóval ilyenkor mi a helyzet, milyen melóhely az, ami ezt kibírja?

Hozzáteszem, én meg az otthon dolgozásban nem hiszek.. Csináltam én is, amíg muszáj volt valamennyit, de úgy komoly mérnöki munkát nem lehetett végezni, hogy "jaj anya hol van már az a játék?? Haa??"

Ha nincsen nagymama, annyi kereset meg - még az említett meló mellett sincs, - hogy ezt csak fizetett segítséggel oldjuk meg.

Akkor mit kellene tenni szerinted?

Hát mindenkinek abban amit csinál, amit tanult, amivel foglalkozik. Nyilván a szeretett szakmájában, erre gondoltam.

És ha még az önmegvalósítás mellett van család, szeretőférj, gyerek, gyerekek, akkor már teljes a boldogság.

És persze ez családi segítség nélkül bizony nem megy. Ez így igaz.

Csak az a nem mindegy, hogy miben.. Mert más egy újságírónak, aki egy laptoppal, jószerével tényleg bárhol tud dolgozni - jó, nem egy háborús tudósító - hanem egy átlag publicista..

Meg más az, aki helyhez, időhöz, konferenciákhoz van kötve..

Igen, szoktak a nagycsaládosok lapjában is írni ilyenekről, legutóbb egy csinos vékony szőke 7gyermekes anyuka volt, aki valami kutató, klímakutató, vagy ilyesmi... Csak az a mondat minden ilyen élettörténetnél ott van: "a családom, a férjem, anyukám, a testvéreim nagyon sokat segítenek, sokat köszönhetek nekik"

Még úgy se könnyű, egy ilyen életút mindenképpen tiszteletet érdemlő és példaértékű, de biztos a kutató hölgy se hét gyerekkel ült a klímakonferencián.. Addig meg valaki volt a gyerekekkel.. És nem a bébiszitter. Legalábbis az esetek 99%-ában nem.

Sokaknál meg akkor kezdődött bizony, amikor felnőttek a gyerekek.. No persze olyankor nem mindegy, hogy mihez tud az ember visszanyúlni. Mert azért 8 általánossal nyilván nem ugyanazok az esélyek..

Egyébként meg nem azért írtam le a dolgaimat, mert azt gondolom, hogy én aztán a legjobban csinálom, csak valahogy azért, hogy érzékeltessük a lavírozást.. Mert szerintem erről szól ez az egész, kinek hogy, de a lényeg ugyanaz..

A lavírozásba meg a nők a jobbak, a férfiak inkább az automatákhoz hasonlítanak.. Csak rá kell jönni az algoritmusukra..

Más karriert építeni egyedülállóként, és más történet nagycsaládosként ugyanezt tenni.

Nem mindegy, hogy csak én bukok egy adott esetben, vagy magammal rántok 5-6 embert még..

A férjem esete egy speciális eset, azt támogatás nélkül még egyedülállóként is nehéz csinálni. Én meg miért ne támogassam?

Ha meg fordítva gondolod, hogy én miért nem küzdök meg: Jelentem, küzdök.. Csakhogy olyan céget még nem talátam mérnökként, akinek elég lenne, ha két hétben egy napot dolgozom.. Meg amúgy sem kapkodnak manapság az építészekért két kézzel..

Mert ugye, ha van pl. négy gyerek, akik közül az egyik még kicsi, meg sokat beteg, - akiket közösen vállaltunk - akkor az úgy lenne normál esetben fair - szerintem, hogyha mondjuk az otthon töltött napok felét, meg az éjszakázás felét az egyik szülő, másikat meg a másik szülő vállalja. A gyerekért menés egyik felét, meg a szülőik, fogadóórák, spec fejlesztések, a velük való tanulás egyik felét az egyik, másik felét a másik csinálja.. Ebben az esetben lehetne elvárni, hogy én is ugyanolyan karriert építsek, mint a férjem.

No mármost, ha az egyik szülő ezt nem tudja a spec mukája mellett vállalni, mert fizikailag nem tud ott lenni, akkor ugye vagy az van, hogy annyira sokat keres, hogy mindent bébiszitter csináljon, vagy az van, hogy nagymamák vannak, vagy az van, hogy a másik szülő csinálja.. És akkor még ott van az a szempont is, hogy azért a gyereknek nem lenne baj, ha nem csak a bébiszityót látná heteken át...

Mert ha én mondjuk építészként belkezdek egy projectben, ott is előfordul, hogy bent alszunk, nem tudunk hazamenni, ugyanúgy a férjemmel is.. Másként meg nem kellünk, nincs szükség a munkánkra, a művészeti-ipari termelés ilyen terület.. És egyik se csinálható otthon az asztal mellett.

A gyerekeket így is megviseli az apjuk távolléte, meg hüle munkája, teljesen megzekkennének, ha még én is kilépnék az életükből..

Annyit meg nem keresünk meg, (ketten sem keresnénk), hogy spec bébiszitterünk legyen, aki a sérült gyerekemmel is, meg a többivel is napi szinten, órákat tölt és foglalkozik...

Már az is más, amikor két gyerek van, egyébként semmi baj velük, és már mind a kettő iskolás... Az megint más eset, ott már jobban lehet hajtani.. Ha a legkisebbem is sulis lesz, a nagyok meg már a 18 felé, nekem sem lesznek ilylen problémáim már, remélem legalábbis..

Két gyerekig egyébként én nem voltam a gyerekeimmel otthon, korán bölcsisek voltak, én meg építgettem a karrieremet, addig még szentül hittem, hogy van mit építgetni..Éjjel-nappal fent voltam, egyetemre jártam, projectekbe folytam bele, paneleket szigeteltem (én csináltam az első budapesti panelszigetelést, számításostól, színtervestől..) De azt az igénybevételt csak záros határideig lehet csinálni, máskülönben rámegy mindeki egészsége. Nálam ez pánikrohamok formájában jelentkezett 3-4 év után, a gyerek tikkelni kezdett.. Nincs az a pénz, ami ezt megéri..

Ja, és karrierem meg nem lett, hiába indult szépen, mert 2007-ben összeomlott az építőipar, apósom meg - akinek ilyen irányú cége volt - meghalt anélkül, hogy ideje lett volna a kapcsolatait átadni. Amiket meg én építettem fel nagy cégekkel, azok meg lenullázódtak, mert 30-assával kellett elküldeniük az embereket.. A mai napig nem tért magához ez az iparág, olyan meg sohase lesz, mint 2006-ig volt.

Szóval akkor nem gondolom, hogy baj lenne, hogy valaki a másik keze alá dolgozik, ha a megtermelt haszonból mind a kettőnek, és még a közös családnak is jut.. Ugynis össze lehet fogni, egy közös célért, és nem feltétlenül az a cél, hogy én jobb legyek a másiknál.

Ja, ha valakinek meg csak az számít, hogy ő legyen a jani, akit mindenki ismert, aki papíron is nagyfőnök, hát az meg egy dolog..

De nem lehet mindenki főnök 40 ember felett, mert akkor ki lenne a beosztott??