Tényleg olyan “szörnyű” az anyaság? Miért nincs bennem anyai ösztön? (beszélgetés)

Sohasem gondoltam azt ,hogy szörnyű szülőnek,Anyának lenni.

Mindig ezt mondom: gyereket nevelni a legnehezebb dolog...

Ez a téma megér egy külön misét, ezért nem is feszegettem részletekbe menően. Sokféle nézőpontból vizsgálhatjuk ezt a kérdést és én igazat adok neked.

Egy filozofikus megközelítés: mondjuk, hogy ma Magyarországon a születéskor várható átlagos élettartam 75-80 év. Átlagban ennyit él egy ember. Ennek időszaknak úgy megközelítőleg egy negyede, amikor a szüleid gondoskodnak rólad. A fennmaradó háromnegyed rész már a te gondod, a te felelősséged, a te feladatod. Úgy is tekinthetünk az életre, mint egyfajta kéretlen kötelezettség és ebből a nézőpontból azt tekinthetjük önzésnek, ha kéretlenül rárovod ezt a terhet egy másik emberi lényre, csak mert a te igényed azt kívánta meg, hogy hagyj hátra magad után "valamit", valakit.

Persze nyilvánvalóan ez a kérdés sem fekete vagy fehér, az élet nem pusztán kötelezettség és teher, hiszen pozitívuma is akad bőven.

Én személy szerint azt tartom fontosnak, hogy tartsuk tiszteletben egymás véleményét és véleménykülönbségeit, hiszen senki nem feljebbvaló, hogy ítélkezzen mások felett.

Úgy gondolom ,hogy mindenkinek el kellene fogadni a másik élettel kapcsolatos elvárásait.Van aki az életét nem tudta volna elképzelni gyermek nélkül,de van aki másban találja meg élete értelmét,boldogságát.Persze ez nem azt jelenti,hogy a gyermeket vállalók csakis és kizárólag a gyermekben találják az egyedüli boldogságot.

A probléma az szokott lenni,mint ahogy a magyaro egy részére jellemző: elitélik ha valaki másképpen éli az életét és megszólja azért.

Miért lennének önzők?

Ezt sosem értettem.

Aki gyereket vállal nem az? Hisz azért vállalja mert ő akarja, úgy gondolja hogy neki kell gyerek. Nem a gyerek kéri.

Én úgy gondolom, az anyai ösztön nincs meg minden nőben automatikusan és ez teljesen rendben van.

Nagyobb bajnak érzem azt, ha valaki mások elvárásai miatt vállal gyereket és nem azért, mert szeretne. Hiszen annak így vagy úgy, de a gyerek issza meg a levét.

Itt jön képbe a felelősség kérdése. Ha úgy érzed, hogy tisztességesen, odaadással, szeretettel fel tudsz nevelni egy másik embert és meg tudsz neki adni mindent, amire szüksége lehet és minderre késztetést is érzel magadban, akkor vállalj gyereket.

A beszámolódból számomra az látszik, hogy konfliktus dúl benned ezzel kapcsolatban, mert nem felelsz meg mások vélt elvárásainak. Ne legyenek olyan aggodalmaid, hogy különcnek számítasz ezekkel az érzésekkel és kételyekkel. Nagy létszámú a tudatosan gyermektelenek közössége az országban.

Nem gondolom, hogy ez egy vita, amit el kell dönteni. Egyszerűen mindenki döntsön a saját belátása szerint és lehetőleg felelősen.

Másrészről, gyakran sütik rá a gyermeket nem vállalókra, hogy önzők- ez tény....és akkor mi van?... én például nem veszem különösebben zokon, ha valaki önzőnek tart. Mindenkinek jogában áll azt gondolni, amit szeretne.

Az anyaság csodálatos, csak annak szörnyű, akiben nincs anyai ösztön és mellé még fontos számára a gondtalan szabadság, függetlenség. Fogalmam sincs, hogy esetedben fog-e ez változni; ha nem, talán úgy a jó. Hiba csupán azért szülni, mert az (állítólag) társadalmi elvárás. Annál csak az a nagyobb hiba, hogy lenézik, elítélik azokat a nőket, akik akármiért nem szülnek; pedig lehet, hogy felelősségteljesebb, nehezebb döntést hoznak, mint akik meg akarnak felelni az elvárásnak.

Azok a párok, akik szétmennek a „baba miatt”, valószínűleg anélkül is szétmennének; a gyereket sokszor ürügyként használják. Vagy: „rossz a házasságunk, de a gyerek(ek) miatt nem válunk” jelszóval szenved éveken át a család minden tagja.

(Tudod, hogy nem lehet összehasonlítani kutyát gyerekkel, mégis megpróbáltad.)

Vannak nők (párok), akiknek nem való gyerek. Élő példa: most 39 éves anyuka, az élettárs 38, nagyon jól szitált férfi, mindent előteremt, messze nincsenek anyagi gondjaik. 2018.07.12-én (nem tervezett) fiuk született, akit 2020. szeptemberében, covid kellős közepén bölcsibe adtak úgy, hogy a kicsi nem beszél egy szót se, és a szobatisztaságnak közelébe sincs, mert anyuka „nem ér rá vele foglalkozni”. (Szerintem egyszerűen nincs hozzá türelme.) Azt remélték, hogy majd a bölcsiben megtanul beszélni, szobatiszta lesz; hát nem; a bölcsi nem erről szól elsősorban. Az anya 2020 eleje óta álláskereséssel volt elfoglalva nem kicsit, de előtte is „a TV nevelte” a gyereket, úgy, hogy a nő nem vezet háztartást, nem főz, de kozmetikushoz, barátnőkhöz eljár. Körme szakadtáig akar önálló jövedelmet, pont, mintha attól kellene félnie, hogy a párja cserbenhagyja. Hol egyik, hol másik nagymamára bízzák a kicsit. Amikor 2021 január közepén elutaztak egy halaszthatatlan, kihagyhatatlan 4 napos wellnessre, és egyikük se tudta vállalni az unokát, rábízták az egyik nagyitól elvált nagypapára, akinek a felesége nem sokkal idősebb az apukánál. Náluk biztosan jobb helyen volt a pici, mint a szülőknél, vagy az ilyen-olyan nyavalyákkal küzdő 66 ill. 72 éves nagymamánál. Magyarul: felelőtlenül vállaltak gyereket; szerintem. Annak a nőnek valószínűleg nem szörnyű az anyaság, mert egyszerűen lerázza a gyerekét, éli a világát, az apuka meg partner hozzá.

Száz szónak is egy a vége: ne mások életét vedd alapul! A helyedben nem hagynám, hogy befolyásoljanak akár pozitív, akár negatív példák, vélemények. Ők ők, te meg te vagy, ráadásul minden élethelyzet más és más. Senki nem dobhat követ rád azért, ha inkább 2 kutya, mint egy gyerek mellett döntesz. Kérdés: mit szól hozzá a párod?

Ha úgy alakul, hogy lesz gyereked, fogod szeretni. Egyke lévén én a gyerekem születéséig nem is láttam közelről csecsemőt, amikor kinálgatták az ismerősök hogy vegyem fel a gyereküket, visszautasitottam. MaI napig nem szeretem ill. ha tehetem elkerülöm a mások gyerekeit.

DE amióta a fiam megszületett, felülirt mindent, megváltoztam, ahova tehettem magammal vittem, bár volt segitségem, az anyukám, és pár hónap mulva visszamentem dolgozni, igy nem volt vészes az anyaság.Mai napig szoros a kapcsolat köztünk, állitólag anyatigris lettem.

A fiam miatt nem maradt ki az életemből semmi, eljutottam ahova akartam, szakmailag sem gátolt semmiben.

Sajnos, sok esetben igen. Nem véletlenül mondják, hogy az időskor második gyerekkor.

Jól van, én is befogtam. :)

Tényleg érdekes ez, amit írsz. Mi mindent éltek át ezek a ma 80-as emberek, és némelyiken mégis micsoda életerő, és életkedv van.

Nekem is volt olyan rokonom, aki jóval 80 év felett halt meg, de amíg élt, addig mindig életvidám, nagy munkabírású nő volt. Amikor mesélt az életéről, azt élmény volt hallgatni. A szomorúból is tudott vidámat csinálni, persze az idő megszépít néhány dolgot. Amikor mesélt, ittam a szavait, és jó értelemben irigyeltem őt.

Egyetértek. Az ész és a szív harca, az egy nehéz küzdelem.

Ha kívánni lehetne, azt kérném a sorstól, hogy a gyerekeimet ne hozzam ilyen helyzetbe. Elaludni békésen, ha itt az idő. De ez nem kívánságműsor.

Meg amúgy is nagyon szomorú belegondolni is.

Ebből a szempontból tényleg sokkal jobb a gyermekvállalás kérdése, mit téma. :)

:D

Ez mindenkivel így lesz. :)))