Szülő-gyerek kapcsolat megromlása (beszélgetés)

Az egyetlen megoldás az, hogy mihamarabb munkát keresel és elköltözöl...

Én 18 évesen nem tűrtem el ezt, elköltöztem...

Egy ideig nagyon jó volt utána a viszony, most megint rossz...de ez már független a régi dolgoktól.

Csak azért írom le, hogy jártam, mert lázadozhatok én a szülőm ellen...de minek? valóban jó volna, hogyha nem szólna bele a dolgaimba, mégha tudom is megvédeni akar. természetesen a makacsságom úgyis eljutott odáig, hogy csakazértis....

és amikor ilyenkor az ember gyereke pofára esik...akkor csöndbe ül magába roskadva otthon, mert mégha nem is mondják, hogy lám megmondtam...akkor is neki van igaza :(

Ez hihetetlen!

Tudom, hogy anyu véleménye szerint a még házasságban, ám külön élő férfi nem a tökéletes választás....de azért szerintetek mit lehet kezdeni egy szülővel aki fél 10kor felhívja a gyerekét, hogy azonnal menjen haza, mert hol van. Holott egyértelmű volt, hogy találkoztam vele.

Erre hazaérek és jön a lecseszés, hogy egy senki és mit akarok tőle és nem mehetek el itthonról...vki volt ilyen szülő? vagy volt ilyen anyukája???

köszönöm.

Egyébként annyi, hogy még nem elvált, de külön él és be van adva a válóper. Mondjuk ez sem életbiztosítás..

isten ments hogy bárkit lenézzek.

De valóban a nős pasinak nincs diplomája (szó se róla még nekem sincs)

Dönts magadtól,az meg az ő problémája,hogy elfogadja-e,neked ezen nem kell agyalnod.

De a nős ffi miatt én megértem,hogy aggódik.

"Sokan félreértik a szabadság szó jelentését, és azt gondolják, hogy a szabadság az, ha azt tehetnek, amit akarnak.

Valójában ez csak azt mutatja, hogy az egónk, önző természetünk rabjai vagyunk.

Az igazi szabadságot akkor tapasztaljuk meg, amikor felelősséget vállalunk azokért a dolgokért, amiket meg kell tennünk.

Ha azt tesszük, amit akarunk, az a saját kényelmünk és korlátaink börtönében tart minket.

Ha azt tesszük, amit tennünk kell, az letöri a börtönrácsot és szabadon enged minket."

Mindenhez kettő fél kell. Egy "adó" és egy "vevő". Ő ad, amit ad, úgy ahogyan azt látta, tanulta. A te döntésed, hogy ezt hagyod-e. De mivel feltételezem, ez senkinek sem jó így, mindenképpen változtatásokra van szükség. Nem azt mondom, hogy indíts hadjáratod édesanyád ellen, hanem azt, hogy finom, őszinte szavakkal, a szeret nyelvén próbáld meg visszaterelni a kapcsolatotokat az eredeti mederbe! Ha otthon laksz, ha nem, te mindig a gyereke maradsz, ez igaz, viszont az nem jelenti azt, hogy gyerekként is kell kezelnie téged!Te egy önálló személyiség vagy, önálló gondolatokkal, önálló életcélokkal!

Biztos vagyok benne, hogy nem rosszból teszi azt, amit tesz, viszont ő is emberből van és fél téged...

Ami pedig a nős pasit illeti, én nem kezdenék vele, és nem azért mert az illető "rangon alul van" esetleg, hanem azért mert még nem tisztázottak a körülményei és rengeteg fájdalomtól megkímélheted magad, ha véletlenül mégsem úgy döntene, ahogy...

Legyünk ôszinték: mi nôk szeretjük mindenbe beledugni az orrunkat és belekotyogni mindenbe...

Mert mi mindent tudni akarunk, hogy más mit csinál, hogyan csinálja, stb.

Akik ma még lázadoznak, 10 év múlva már ôk is - anyaként és feleségként - ugyanezt fogják tenni.

A család is hierarchia. Be kell tudni állni a sorba. Nem csupán irányít, hanem védelmez, visszatart. Diplomatikus magatartás, ha tanácsot kér az ember - finoman.

Ez lenne a hatalmas különbség? Írtad, hogy nem tanulsz fényesen, egy gyenge diploma semmire nem garancia. Tömény sznobizmus anyukád részéről.

Ettől függetlenül lehet, hogy igaza van, és a pasi gázos.

Távol áll tőlem, hogy mebántsalak, de olyan, mintha egy 15 éves lány sorait olvastam volna, nem pedig egy 25 éves felnőtt nőjét.

"Nem akarok veszekedni, de ez nem állapot, hogy megmondják, hogy mit csináljak, még akkor sem ha a tanulmányi eredményem nem olyan, amit elvár...."

Az, hogy egy fedél alatt éltek, még nem jogosítja fel édesanyádat arra, hogy viselkedjen veled, mint egy gyerekkel. Biztosan nem tudatosan csinálja, mint írtad, ő lelki terrorban élt az ő anyukája által, tehát az rögzült be neki valószínűleg, hogy így néz ki egy anya-lánya kapcsolat, állandóan fegyelmeznie kell anyaként és megmondani, hogy mit csináljon a "gyerek", mert az csak egy gyerek!

Nagyon kényes téma, és nem lesz egyszerű megtalálni újból az egyensúlyt. A szeretet a legerősebb fegyver, azzal sikerülhet egyedül a változás és erre őt is rá kell ébresztened!

Én 36 vagyok, nem élek együtt anyummal, de még mindig próbál beleszólni az életembe. Úgy gondolja, hogy ő jobban tudja, hogy én mit szeretnék.

Ez szerintem életem végéig így marad.

Azért végig kellene gondolnod, hogy biztosan nincs-e igaza, csak segíteni próbál neked.

Muszáj elviselned. :)

1. van egy nôs pasid...

2. nem tanulsz rendesen...

25 évesen azért meg kellene gondolni, hogy milyes hülyeségre adod a fejed...

A szülô teherbíróképessége sem végtelen sem érzelmileg, sem anyagilag... És ha netalán még is igaza van, amikor a helytelen dolgokat megemlíti...

Hirtelen ennyt emelnék ki a soraidból...

Az is természetes, hogy bizonyos hibák elkövetésétôl szeretné megóvni a gyermekét...

Sziasztok

egyedülálló szülő gyermekeként, minden problémánkat egymással osztottunk meg és segítettünk egymásnak. A nagyim egy uralkodós típus volt, aki valami "lelkiterror"nyomán folyamatosan magához akarta kötni anyum. De most ott tartunk hogy 25 vagyok és bele akar szólni mindenbe...még tanulok, tehát itthon vagyok vele-igyekszem segíteni amiben lehet. A párkapcsolatom véget ért -aminek örül, mert nem bírta a srácot, viszont megismerkedtem valaki mással, aki viszont ugye nős...(külön élnek már, velem szeretne lenni, ráadásul anyu szerint zavaró hogy nem egy társadalmi rangba tartozik)ezt viszont nem bírja elviselni. Miért kell beleszólni a gyerek életébe? ti mit tennétek szülőként ilyenkor? vagy aki már volt ilyen konfliktus helyzetben hogy viselkedik "gyerekként"?

Nem akarok veszekedni, de ez nem állapot, hogy megmondják, hogy mit csináljak, még akkor sem ha a tanulmányi eredményem nem olyan, amit elvár....