Szerelmes lettem az orvosomba! Gyertek, röhögjetek egy jót a sztorimon! (beszélgetés)
Szia! Nem tudom ki vagy igazából, de fel szeretném venni a kapcsolatot veled valamiféle formában, mert, ha hiszed, ha nem, én is szintúgy vagyok... Mint, amit te leírtál... Ugyanez a szituáció.. Ha még aktuális a helyzet stb.. Várom válaszod! Üdv: Egylány19
Mert arra tanítják őket, hogy mindent megérdemelnek, minden jár nekik. A másik ember tiszteletére viszont nem tanítják meg őket. Pedig milyen ember vagyok, ha még azt a férfit sem veszem semmibe, akinek önként gyerekeket szültem?
Most miért kellett töröltetni magát?
Tényleg csak odáig gondolkodnak az emberek, hogy dobog a szívem valakiért, jaj de jó lenne vele, aztán kit érdekel a férj, feleség? Mondom azt úgy, hogy engem nem csaltak meg, legalábbis nem tudok róla. De miért nem tudnak korrektek lenni az emberek, olyan emberekkel, akikkel együtt élnek?
A régi működés szerint ez olyan mintha kitették volna, most nem tudom, hogy jelölik, úgy, mint régen?
Azt hiszem tagja, csak nem ezzel a nick-el, amivel ezt a beszámolóját írta.:)
Nem lehet könnyű felvállalni egy tini érzelmeit.:D
Igen, tudom.
Köszönöm a figyelmed!:)
A véleményemet azonban szerettem volna leírni.
Jól esett neki kiírni magából.
Ez a felhasználó már nem tagja a Hoxának!
Hogyne. Ismerek olyant, aki ötödik házasságában él, minden ilyen alkalomnál válik és kényszeresen újraházasodik. Lélekpár, ezo-izé, karmikus szerelem, sors könyve stb. stb. ezek általában max. 5 évig tartanak és a második évtől nagyon is földivé válnak. Hétköznapi problémákat legyőzni hétköznapi lelkülettel lehet, a karmából nem lakott jól senki.
Kíváncsi lennék, hogy a férjeddel is megbeszéled-e az orvosod iránti érzelmeidet?
Egyáltalán, beszélsz-e vele bármilyen érzésedről?
Nincsenek-e kapcsolati problémáid?
Mert teljesen úgy lángolsz fel egy orvos mosolyától, mint egy tizenéves, aki tanácstalan, mert a Jani a 2b-ből rámosolygot. És akkor most mi lesz?
Ha nincs semmi bajod, minden negatív, ne járj orvoshoz! :)
Mindenkinek mindenben igaza van!
Nem kötelező nekem válaszolnod, ha aktuális lesz, felteszik ezeket a kérdéseket, azok akiket érint a dolog. A magam részéről a megcsalót tartom emberségből elégtelennek, mert szabadon lehet válni. De nem vagyunk egyformák. Minden esetre nem lennék sem a férjed, sem a pasi feleségének helyében, ha enged a kísértésednek.
Az ember lánya könnyen hiheti, hogy az efféle perzselő érzelmek nem lehetnek véletlenek, muszáj jelenteniük valamit, de ez csak a mesékben van így. Ez akkor látszik tisztán, amikor ezen heves érzések nem találnak viszonzásra, hiába érzi úgy az érintett fél, hogy nem tud a másik nélkül élni. Vágyódás, szenvedés, stb. Ilyenkor képtelenség elhinni, hogy ez a vágy nem dönti le a másikat is a lábáról, hiszen idebenn olyan elsöprő, mint egy hurrikán. De ha nincs viszonzás, akkor nem marad más, mint az örökkévaló szenvedés. Aztán pár hónap vagy év múlva egyszercsak úgy ébred az ember lánya, hogy elmúlt. Ahogy jött, úgy el is tűnt a lángolás, és már semmi jelentősége sincs az egésznek. Az a baj a szerelemmel, hogy a legtöbb embert élete során újra és újra megkísérti, majd újra és újra elmúlik. Csak azt kell eldönteni, hogy mikor van az a pont, amikor az ember azt mondja, hogy most már fontosabb a szeretet és a család, mint az újabb lángolás. Persze vannak, akik minden egyes újabb szerelmet a sors kezének tekintenek, és minden alkalommal felrúgják az addigit, hogy szállhassanak az új virágra. Úgy látom, hogy neked még nem sok ilyen jellegű tapasztalatod van, így valószínűleg elköveted a magad esztelenségét, hogy beteljesítsd a vágyaidat. Az idő meg majd eldönti, megérte-e.
Még egyszer köszönöm, hogy elolvastátok a történetemet és hozzászóltatok!
Szinte félek a fejleményektől!
Kedves Dr.!
Azért majd ha teheted írd meg a fejleményeket én személy szerint kíváncsi lennék rá.
Lehet, hogy azért nem hiszel mert még nem érintett meg vagy mert nem láttál a környezetedben még csak hasonlót sem.
De aki megtapasztalja és éli az igazival az igazit annak higgyük el, hogy létezik.
"Ahhoz, hogy egy életen át két ember boldog legyen, ahhoz bizony, hogy nagyon kell oda-vissza figyelni a másikra, tenni és dolgozni a kapcsolatért, vigyázni rá, stb. És ettől lesz igazi." - egyetértek!:)
Mindig is az volt a véleményem, hogy az ember tisztelj és becsülje meg az érzéseit, mert ha vannak az embernek ráérzései, megérzései, megmagyarázhatatlan intuíciói, akkor azok nem hiába vannak. Az embernek hátra kell dőlnie egyedül, a csöndes szobában, és akkor meghallhatja a saját belső hangját. Igaz, az én esetemben ez nem egy csöndes hang, hanem szinte ordít bennem, mintha követelné, hogy tegyek valamit az ügy érdekében...egy nagyon csöndes kis hang pedig csak annyit szipog kitartóan, hogy várja a férfi jelentkezésére, nőként ne kezdeményezzek. Ha ő is hasonlóképpen érez, mint én, akkor valahol ő is szenved, még ha nem is adja át magát teljesen ennek az érzésnek, de nem tud elfelejteni. Mindketten érdemelnénk annyit, hogy megbeszéljük az érzéseinket, mert, ahogyan írtam, úgy könnyebb lenne. Egyébként egy spontán mosoly hatására minden dől! Mikor vizsgált, egyszer rám nézett, belőlem meg kifakadt a mosoly, csak utólag kaptam észbe...remélem, lesz egyszer lehetőségem átölelni és magamhoz szorítani! Köszönöm a véleményeket!
Jajj igen, hogyne produkálna! Én nem is ezt mondtam, csak azt, hogy TÖBBNYIRE a gyakorlat nem ezt mutatja. És többnyire tényleg nem.
De bizony, láttam én már olyat, szintén melóhelyen, hogy új főnököt kaptunk (aki egyébként szoknyapecér volt), és a frissen házasodott kollegína azzal a lendülettel hurcolkodott át hozzá, mindent hátrahagyva, pedig 1 hónapja volt az esküvője...
Ennek már jó sok éve, azóta van két csodás gyerekük, és a macsóból egy tündéri családapa lett. :) Van ilyen is, persze.
Én a mindent elsöprő szerelemben nem igazán hiszek! Mármint a filmes értelemben nem. Mert szerintem olyan nincsen, hogy egy életen át remegsz a másikért, lázban égsz, mert egymásnak vagytok teremtve. :) Ahhoz, hogy egy életen át két ember boldog legyen, ahhoz bizony, hogy nagyon kell oda-vissza figyelni a másikra, tenni és dolgozni a kapcsolatért, vigyázni rá, stb. És ettől lesz igazi. Olyan (szerintem) nincsen, hogy van, és akkor miután életre szóló, lesz is, és ez evidens.
Én az igazi, mindent elsöprő, sírig tartó szerelmeket nem temetném és nem zárnám ki. Mert ugye azért lássuk be nem csak a filmekben, mesékben és regényekben létezik. Ki tudja, hogy ez vajon nem az lenne? Jelenleg nem tudja még a fórumindító sem, mert az idő döntené el, hogy megérte-e változtatni és felrúgni mindent. Általánosítani nem lehet és nem is örökérvényű mindenkire a kiábrándulás és csalódás.
Hogy nálad elmúlt a varázs lehet, hogy szerencse, de akinél nem múlik és sokkal tartalmasabb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb életet él(hetne) egy másik férfi mellett, az a férfi mellett? Mert azért ilyen is van. Bizony produkál ilyet az élet.
Akkor csináld, és megtudod majd. ;)
Minden, amit érzek, felette áll ennek.
Nem tudom, hogy mire gondolsz most.
Majdnem biztos vagyok benne, hogy a vonzlamad nem fog elmúlni, de nem feltétlenül azért van ez így, mert ti egymásnak vagytok teremtve, és ez valami különleges kapocs. Egyszerűen biológia, kémia, párzási ösztönök. Bocsánat, meg ne sértődj. :)
Mézes-krémes, éppen ezért tudom, hogy hitelesek az érzelmeim.
Persze persze. Írtam lentebb. Én 2 évig voltam a kollégámért fulll oda plátói szinten, és ez kölcsönös volt. Szó erről sose volt, csak mindig remegett a levegő. :)
Aztán egyszercsak annyira bebolondultunk, hogy egymásra vetettük magunkat, majd az események után az első dolgom volt az 5 éves kapcsolatomat megszüntetni.
Azért mondjuk nem volt kár, mert amikor már egy kapcsolat annyira gyenge, hogy ez lehetséges, akkor ott már nagyobb bajok vannak a háttérben. Szóval az a kapcsolat, amiben voltam, egy fos volt! Igazából a kollégám volt az utolsó lökés, aki megadta a döfést annak, hogy beiismerjem, nem működik.
Aztán párszor még összeszűrtük a levet, de igazából rájött, hogy mégsem kellek annyira, meg én is rájöttem, hogy ezzel az emberrel nem tudnék együtt lenni... A mai napig nagyon jóban vagyunk egyébként, mint EMBERT nagyon kedvelem. Tényleg. De férfiként már nem tudnék nézni rá, soha többé. Az az érzés elmúlt. Mert azt én gerjesztettem az agyammal. :)
Háááát nem biztos, hogy csitulni fog. Szerintem pont a helyzet miatt nem. Mert annyira elérhetetlen, annyira plátói, annyira tilos. És ilyenkor az ember hajlamos magába a szituba belebolondulni, belerészegedni!
Én konkrétan kollégával jártam így, és gondolatban az egekig oda voltam érte 2 éven keresztül! Aztán egymáséi lettünk, és hát, igen hamar elmúlott a varázsa mindkét részről. :)
Szerintem ilyenkor vagy megszakítod a kapcsolatot, vagy beleharapsz az almába. Más gyógyír nincsen.
Ha meg tapasztalt vagy már, akkor eleve fel se ülsz egy ilyen lóra, mert tudod, hogy ez miről szól. CSak ugye a kérdező nem tapaszalt ebben, első pasi a férje.
A helyzet az, hogy nem hirtelen fellángolásról van szó, és tudom azt is, hogy nemhogy csitulni nem fog az érzés szeptemberig, hanem csak erősödni...Először februárban voltam nála hasi UH-n, de akkor a panaszaimra tekintettel semmi kórosat nem látott az orvos. A panaszaim csak nem enyhültek, így másfél hónap múlva ismét visszamentem hozzá, arra gondolva, hogy máshonnan érezhetek fájdalmat, csak kisugárzik. Ismételt vizsgálat, minden negatív, kivéve a vese, ahol utána CT vizsgálatra is sor került, és ekkor kezdődtek a konzíliumok, amivel kapcsolatban hívogattuk egymást, aztán az ismételt UH kontroll. Én soha nem azért mentem hozzá, hogy ismerkedjek, az első néhány alkalommal fel sem tűnt mint férfi. És aztán egyszer épp egy telefonhívás kellős közepén rohantak meg az érzelmek, de úgy, hogy megszólalni is alig tudtam. Miért is tette ezt a sors? Miért kellett újra visszamennem hozzá? Sőt, a második UH is negatív lett, ő javasolta, hogy ránéz a vesére is, és ott látott egy tágulatot, amit CT-vel kellett megvizsgálni. Azt is ő végezte el, behívott a szobába, és "együtt" kiértékeltük, mármint ő mondta a képernyőn, hogy mit lát, s mit nem lát. Én meg hallgattam, s feltettem neki azt az értelmes kérdést, hogy honnan tudja, hogy amit lát, az ciszta, s nem daganat? Erre ő jelentőségteljesen rám nézett, s azt válaszolta: mert ez a dolgom. A kérdésem természetesen nem arra vonatkozott, hogy kétségbe vonjam a szakértelmét, hanem arra, hogy mi a különbség egy ciszta és a daganat kinézete között a CT képen. Kifele jövet vagy tízszer elmondta, hogy nincs gond, nyugodjak meg, én meg csak nevettem a saját ostobaságomon. És valahogy itt kezdek belekúszni a szívembe az érzések.
További ajánlott fórumok: