Sorstársak, pánikbetegek, szorongók! (beszélgetés)

Mostmár jobban vagyok köszönöm a válaszokat. Azóta rengeteg mindenen keresztül mentem.

Most a legmagasabb dózisú scippát szedem ez valamennyire egyben tart. De voltam korházba is. Hmm.

Elhatározás kérdése is hogy ki meddig menne el a gyógyulásért.

Sziasztok!

5 évig küzdöttem depresszióval, amiből szakember segítségével végül sikerült kimásznom, de a szorongás megmaradt és hónapok óta egyre csak erősödik.

Nálam reggelente a legrosszabb, ébredés után és csak délutánra múlik el teljesen. Délután / este ha elkezdek szorongani, akkor el tudom hesegetni a rossz gondolatokat, de a reggelek/délelőttök olyanok, mint egy háború. Persze mindez a fejemben.

Nekem ezek szoktak segíteni (mindegyiket alkalmazom, addig ismétlem, amíg jobban nem leszek):

- ébredés után azonnal meditálok még az ágyban

- próbálom tudatosítani, hogy nem azért dübörög a szívem, mert vészhelyzet van, hanem csak az agyam teszi ezt velem

- nyugtató légzéstechnikákat alkalmazok

- tornázok, amíg fel nem megy a pulzusom

- előre felírt gondolatokat olvasok magamnak (pl.: biztonságban vagyok, senki sem bánthat. nem én tehetek arról, ha mások mérgesek, idegesek. nem kell mindenkinek megfelelnem. szabad hibáznom. stb.)

Nagyon vágyok arra, hogy legyen egy közösség, ahol hozzám hasonló emberekkel lehet rendszeresen beszélgetni. A szeretteimet nem szeretném ennél is jobban terhelni, sokszor nem is igazán értik, hogy mi történik velem, vagy miért érzem magam újra rosszul. Számukra látszólag semmi gond sincs.

Én szorongó típus vagyok.

Szerencsére nem hatalmasodott el odáig, hogy a mindennapi életvitelemre hatott, de hullámokban azért meggyűlt a bajom vele. Kifelé nem látszott, de sokszor, amikor a saját gondolataimmal maradtam, bizony gyötörtek rendesen. Nálam leginkább a betegségekkel, szeretett személy elvesztésével volt kapcsolatos.

Aztán mindig sodort az élet, mozgalmasabb időszakban teljesen eltűnt.

Szóval azzal egyetértek, hogy a körülmények nagyban befolyásolhatják a szorongást.

Viszont most már látom, hogy van olyan tipusa, mélysége is (ismeretségi körben, kisgyerek), ami - akár kóros folyamatok miatt - tudatosan nem befolyásolható. Esetleg kemény munkával, tréninggel elviselhetővé tehető.

Az ilyen "beteg" hiába akar, nem mindig tud kitörni. Ez egy ördögi kör.

Szóval amíg esetleg nálam használ a "csernusi" "keljél föl azt szedd össze magad bammeg!", addig egy mélyebb esetben vagy ha szervi oka van, nem biztos.

Hidd el, az orvosi segítség semmit sem ér, ha a beteg nem tesz önmagáért. Ismerem a pánikbetegséget. Kell a gyógyszer mankónak, de kell egy elhatározás is, hogy nem engedi a betegséget elhatalmasodni magán.

Egy példa. Egy férfit a beteg édesanyja istápolja, Vizsgálatra kellene mennie. Az édesanya mondja nem tud elmenni, mert nem mer kimenni az utcára, nem mer kocsiba szállni.

Mondják neki, oké, de sajnos akkor nincs tovább ellátás.

Aztán lőn csoda, elmegy a vizsgálatra. Nem halt bele, nem lett infarktusa, meg sem fulladt.

Ilyenkor kell elgondolkodni, jééééé túléltem, holnap kimegyek a kapuig, túlélem, aztán kicsit tovább, kihívásokat tenni magunk elé. Nem, nem kifogásokat keresni, mert nem ismerek olyat, aki ebbe ténylegesen belehalt. De olyat igen, aki halálfélelemben tengette éveit, alkohol, gyógyszerfüggőségben, önmaga sebeinek nyaldosásával.

Komolyan mondom, vagy eldönti valaki, hogy siralmas állandó félelemben él, vagy megrázza magát és elhatározza minőségi életet akar élni, motivációt keres, orvosi és gyógyszeres segítséggel együtt.

Ez a hozzáállás nem változtatja meg a szorongást!!!

Senki! sem érzi jól magát eben a helyzetben!!!

Ha egyszer átélnél egy kiadós pánikrohamot, kúszva könyörögnél valamiért, amitől elmúlik!!

Ez nem választható opció sajnos!! Nem lustaság!

Pszichiáter írhat fel esetleg gyógyszert, ha indokoltnak látja! De mellette pszichoterápia is jól jön!!

Egyébként addig fog gyötörni, amíg jól érzed magad ebben a helyzetben. Amíg van aki támogat benne, hogy tudj beteg lenni szorongani, amint nem lesz támogatód benne, meg kell emelned a feneked be kell menned dolgozni, muszáj lesz felvenned a telefont, mert nem intéz el helyetted senki el semmit,

Amikor eldöntöd, ha a fene fenét eszik is, kimész az utcára, bemész abba a bevásárlóközpontba, akárhányan is vannak bent, mert nem akarsz naponta 50x meghalni, eltemetni magad elevenen, szembenézel a démonjaiddal és ÉLSZ!!!!!! Élsz, mert EGY életed van!!!

Ki hogyan éli meg ezt a betegséget? Mióta tart? Szedtek valami gyógyszert?

Sokan vagyunk akik szívesen beszélgetnénk hasonló sorsú emberekkel. Már a gondolat is meggyugtató hogy nem vagyunk egyedül igaz?

Én nagyon erős szorongással küzdök és pánikzavarral.

Szedek rá gyógyszert is ha van aki hasonló cipőben jár elmondhatná a tapasztalatait? Esetleg aki kigyógyult? Hogyan sikerült?