Nagymamát jobban szereti? (beszélgetés)

Teljesen egyetértek Veled. Senkinek sincs joga ahhoz, hogy megzavarja egy anya és babája intim perceit! Sem beleszólni az új család életébe, még a nagymamának sem. Akkor sem, ha nála laknak.

Egyenesen felháborítónak tartom micsoda tapintatlan, csőlátású, önző, buta emberek vannak.

Teljesen jogos a felháborodása egy anyának, akit terrorizál a nagymama.

Egy anyának és a babájának nyugalomra van szüksége, és ehhez hozzá kell segíteni őket amennyire csak lehet.

Én minden sorod értem, lentebb is vannak hozzászólásaim.

Nem érdemes olyannal vitatkozni, aki nem tapasztalt hasonlót, vagy csak évek távlatából mereng rajt és "csak a jóra emlékszik".

Szerintem ilyen esetekben el kell költözni, akkor is ha nehéz, anyagilag, meg máshogy is... Ha ilyen szinten mérgezi a hétköznapokat az együttélés, az nem egészséges. Ha az anya szenved, a baba is érzi, hiába Ő az akit ész nélkül kényeztetnek.

Azt nem mondhatom, hogy fenékig tejföl volt az élet... Meg kell tanulni előre nézni és a sok negatív történést kidobni az ablakon. Mert ha mindig előveszed, feltéped a sebet újra és újra.

Mindnyájunk követett el és még fog is hibákat...

Van, aki emlegeti, van, aki nem akar még rágondolni sem.

Ehh...figyelj,én elhiszem,h neked nagyszerű szüleid,nagyszüleid voltak,de kérlek próbáld meg elfogadni,h nem mindenki ilyen szerencsés.

Nekem egy nagyszülőm se volt. Fogalmam sincs,milyen lehet. Apám anyja él egyedül,aki egy alkoholista,gonosz nőszemély,mikor megszülettem,közölte,h biztos nem a fiától vagyok,mert nagy a fejem..Apámra 58 év alatt nem találtunk megfelelő méretű sapkát,de sebaj...Anyu próbálta tartani a kapcsolatot,de amikor 4 évesen sírtam,h nem akarok a mamához menni,mert mindig macskaszőr van a ropin,amit kaptam,és mert fura dolgokat beszél, (anyád ilyen,anyád olyan) belátta,h a világ összes jóindulatával sem tudja erőltetni a helyzetet.

De mindenkinek megvan a maga családi keresztje.

Őszintén szólva,bennem is megállt az ütő,amikor anyósom,mikor bejött megnézni az unokáját,közölte,h köszönöm...előbb,mint a férjem..vagy mikor a férjem-ági dédi kérdezés nélkül berontott a lesötétített,privát hálószobánkba,mikor szoptattam,nyáron 40fokban,egy szál "textilpelusban" (az volt csak az ölemben,annyira meleg volt,ruha semmi rajtam) és ránk kapcsolta a villanyt,h megnézze,mi és hogyan történik...pedig direkt szóltam,h elnézést,mi elvonulunk etetni...vagy mikor anyósom azzal szórakozott,h direkt az ordító újszülöttről készített képeket és nem engedte,h felvegyem...ezek mind mind rendkívül bántó ,magánszférát sértő,kellemetlen élmények nekem,amik mai napig rossz érzést keltenek bennem. ÉS nem értem,h fordul meg ilyen egy ember fejében,mitől érzi ilyesmire feljogosítva magát. Se a koruk,se a tapasztalatuk nem jogosítja fel őket az érzéketlen,tapintatlan,kéretlen viselkedésre,én ezt gondolom.

Tehát teljesen megértem azokat,akik anyós-terrorban érzik magukat,azzal együtt,h azóta sincs panaszom egy nagyszülőre se,maximálisan próbálom fejleszteni,támogatni a kicsivel a kapcsolatukat. De van amikor a sok az sok. Én is egy felnőtt ember vagyok,aki ugyanúgy elvárhatja a tiszteletet,és legfőképp a magánéletének tiszteletben tartását.

Az az érdekes, hogy sosem kellett kérnem. Mindig ráérzett az aktuális megoldandó helyzetre...

A legérdekesebb az volt, amikor elkaptam az óvodában a mumpszot, utána ő tőlem, és a legvégén csak a fiam. És egyikünk sem tudta, mitévő legyen.

Így is lehet gondolkodni.

11 naposan maradtam egyedül a fiammal. Nem tudom, mi lett volna velem, ha éveken át nem segít bennünket :( Átsegített azokon gondokon, amiken nélküle kereshettem volna a megoldást hosszú időn át. És akkor még nem volt internet meg Hoxa... max. a szomszéd anyukák.

Amúgy egy kicsit gondolkodjunk már el!

Nekem a védőnőm mondta,h kb fél év kell a valódi anya-gyerek kapcsolathoz. Ami azt jelenti,h ennyi idő alatt kötődik hozzád igazán a csecsemőd,illetve az anya is ennyi idő alatt tanul bele,nő föl az anya szerephez.

Ha megszülöd a babádat,és mindig van ott valaki ,aki helyetted ott van,vagy megmondja,mit csinálj,esélyed nincs arra,h felnőj,beletanulj a szerepedbe. Mert ez egy teljesen új szerep,új feladatokkal,új lelkiállapottal,teljesen függetlenül attól,h a pocakodban volt 9 hónapig. A kettő össze sem hasonlítható. Az anya és gyerek kapcsolata semmihez sem fogható,egyedi dolog. Amit ketten kell,h kialakítsanak,beletanuljanak. Ebben egy harmadik félnek olyan szinten,ahogy pl. Mérien81 leírta semmi keresnivalója. Szóval drága nagymamák,ne próbáljatok helyettünk anyák lenni,mert szerintem ti sem örültetek volna,ha kiveszik a babátokat a kezetekből...A nagyi szerep is egy másik,semmihez sem fogható szerep,de ismerjük fel a különbséget,ha lehet.

Nagyon szerettem mindkét nagyszülőmet...

Olyan jó volt néha vele aludni az előre megmelegített ágyban... ahogy sütött-főzött nekem... ahogy megmutatta, mit hogy kell csinálni a szőlőben... A másikkal ritkábban találkoztam, de imádtam a süteményeit, a főztjét...

Én is majd jó nagymama szeretnék lenni.

sziasztok

örülök, hogy nem csak én szenvedek a nagymamától, sajnos mi vele élünk és nem hagy szinte levegőt venni sem. A baba most lesz 1 éves de ha éjszaka sír akkor is berohan hiába szolok hogy ne jöjjön. Az altatást, fürdetést csak ő csinálhatja és ha napközben elmegy elmondja mit csináljak mig nincs ithon (etetés,tegyem tisztába, vigyem ki, játszak vele). Komolyan megőrjit. tegnap megütötte magát és olyan lelki fröccsöt kaptam hogy azt nem teszem zsebre.Én mindig mindent rosszul csinálok. Mindenkinek elmondja hogy a mamát mennyire szereti ő mindent megvesz neki. Ha kitalálom hogy veszek neki valamit, tuti hogy mire elindulok addigra ő már hozza hogy a mama vette. Tanácstalan vagyok. Elköltözni nem tudok, de megbántani sem akarom mert az anyukám.

A nagymamának nem jellemhibája ha nem veszi észre, hogy túl sok, ha nem érzi, hogy nem tesz jót az engedékenységgel és a túlzott kényeztetéssel?

Sajnos ez a fórum nem építik a kétségbeesett, Anyós terror alatt élő anyuka önértékelését(igenis állj ki magadért!), hanem csak elhordják Őt a vérmes nagymamák....

Sajnállak, kedves fórum indító, de állj a sarkadra, mert ha annál a gyereknél nem Te vagy az első, a minden, később sem fog hallgatni Rád!

Nagymamai szeretet ide vagy oda...

Ezt a mondatot meg kikérem magamnak.Soha de soha nem ezt suggaltam és mégcsak célzást sem tettem ilyenre, hogy likvidálni akarom a nagyit. Én akkor a véleményeteket kérdeztem az elején. Sokan eltudták normálisan mondani. Csak te vagy az aki folyamatosan támad.Ez egy fórum ahol mindenki elmondhatja gondját baját.

Neked jó, mert nálad kerek a világ, még jó hogy te szeretsz mindenkit. Csak az élet nem ilyen egyszerü!

A feladatok megoszlanak. Te ápolod ha beteg, ez természetes, a nagymama kényezteti, persze ésszel...

A jó kapcsolat soha nem lehet romboló, mindenki csak épül benne.

Sajnos erről anyósod tehet, nem az, hogy együtt laktok.

Normális nagyszülő igaz, hogy kényezteti a gyereket, de a döntést mindig a szülőre hagyja. A nagyszülő "csak szeret", építő a "nevelése" de a szülő nevelési elveit szigorúan betartja. Ha több generáció együtt lakik, elméletileg az lenne a legjobb megoldás, nem csak gazdaságilag, de a gyerekeknek is. Sajnos az iparosodás, és a régi rendszer így nevelte az emberek többségét. Kevesen vannak, akik értékelik a családot, az összetartást és a szeretet.

Sajnálom, hogy ilyen rossz tapasztalataid vannak, és valóban a legjobb megoldás, ha elköltöztök.

Nagymama vagyok,két hároméves ikerunokám van.

Szerintem engem nem szeretnek jobban az unokáim mint a szüleiket, hanem "másként".

Egy biztos én imádom őket,de -és ezt nagyon komolyan mondom-soha nem állok a gyerekek és a szüleik közé.

Ez főleg azért van mert annak idején az én anyósom is megpróbálta kisajátítani a fiamat,szörnyű volt.

Egy nagymamához másként viszonyulnak az unokák,a nagyi felszabadultabb, egy nagyin már nincs akkora nyomás,már nem kell görcsösen megfelelni senkinek. Ez nem azt jelenti hogy ki kell egy unokát sajátítani.Igenis tudomásul kell venni hogy az elsők a szülők,a nagymami és a nagypapi csak "második" a sorban.Nekem nagyon jó a viszonyom a mennyemmel,soha nem akartam kisajátítani sem a fiamat sem az unokáimat. Tudomásul vettem hogy a gyermekeit magának szülte és nem nekem.