Munkanélküliség = depresszió, segítsünk egymáson (beszélgetés)

Április óta nekem sem sikerül elhelyezkedni.

Már több mint 100önéletrajzot elküldtem.

Először is ne add fel!

Alább olvashatod, mi is voltunk hasonló helyzetben 1 éve. A legfontosabb, hogy ne ess kétségbe. Az a legrosszabb, amit tehetsz. Továbbra is küldd az önéletrajzokat, érdemes felkeresni a helyi munkaügyi központot is, remélhetőleg tudnak segíteni. Ha nem is pont szakmában, de valami össze fog jönni!

Sziasztok!

Nem hittem volna, hogy valaha írni fogok ebbe a topicba. Véget ért egy állom teljesen elkeseredtem. 1 hete én is és a párom is elvesztettük a munkahelyünket. Albérletben élünk és hitel is van. Istenem bele se merek gondolni mi lesz velünk miből fizetem ezután a számlát stb... Istenem szülői segítség nincs csak mi ketten vagyunk. Teljesen összetörtem lelkileg. A feleségem tartja bennem a lelket már az öngyilkosság is megfordult a fejembe, hogy megelőzzem azt, hogy az utcára kerüljünk. 30 önéletrajzt küldtem el a héten eddig még semmi. Istenem a poklot járom meg most. Mit lehet tenni ilyenkor? Van kiút? Volt már valaki ilyen helyzetbe?

Akit tőlünk elküldtek a cégtől - vagyis felmondtak nekik mind azt mondta, hogy jót tett vele a cég.

Megtanult gondolkodni és tudott vállalkozást indítani, vagy talál magának még egy jobban fizető céget.

Egyetértek. Párommal egyszerre lettünk munkanélküliek, így három hónapig csak tengődtünk, küldtük az önéletrajzokat, a mellékes befolyókból fizettük a számlákat. Szerencsére a barátaink nagyon sokat segítettek, csak köszönettel tartozhatok nekik. Végül sikerült munkát találnunk, páromnak előbb, így valamelyest jobb lett a sorunk. Múlt pénteken pedig engem is hívtak, hogy felvettek!

Csak annyit mondhatok, nem szabad elkeseredni, előbb vagy utóbb mindenképp lesz valami.

ezt a munkám imádtam , nagyon előkelő, és tiszta volt( menyasszonyi ruhaszalonban dolgoztam)

legalább is nekem az volt, és nagyon sajnálom hogy így végződött

Az én munkaköröm még 1989-ben szünt meg. Egy hónapig ültem az ágy tetején nem fogott a munka, és csak forgattam a telefonkönyvet és hívogattam a cégeket, hogy hol találok munkát. A férjem állandóan nyugtatott, hogy ne idegeskedjek.

Aztán sikerült egy jó munkahelyet találnom, igaz nagyon sok munkám volt - amit nem bánok, mivel nagyon szeretek dolgozni - és meg is becsültek és meg is fizettek. Hálás vagyok a sorsnak.

sziasztok, én is csatlakozom hozzátok, GYedet lemondtam, még fél élv lett volna hátra, GYESt igényeltem, hogy visszamehessek. De a munkáltatóm nem vett vissza, így itthon vagyok, nagyban keresek munkát, de ne mtúl jók a lehetőségeim ahol lakok. Autóm és jogsim sincs, így nehéz lenne máshol keresgélnem. Most a fősulis végzettségem mellett tanulok eus pénzügy-számvitel szakon, és tervbe van még egy két tanfolyam. Teljesen magamba vagyok zuhanva, hogy a férjem lát el, albiba lakunk, havi 80e a rezsi+albi együtt. Az ő keresete se túl sok, amibe lehet spórolunk, jó nem vészes, mert amit akarunk, úgyis megvesszük.

Elég zárkózott, szótlan voltam, sose mászkáltam semerre, nehéz kommunikálnom másokkal, most hogy még munkahelyxre se tudok visszamenné, méhjobban zárkózottá tesz, a négy fal között másfél éve nem túl jó dolog. (oersze, sétálni kimegyünk a picivel, boltba, de semmi szórakozóhely, sem ismerősünk nincs. Rokonok se sok.) Kitartás nektek is, egyszer úgyis lesz valami

szia teljesen igazad van és kényesztetem is,de megvisel, most megyek fősulira azt se tudom hogy fogom kifizetni és azt már nem is hagynám hogy a férjem fizesse

gyereket is szeretnénk de így bár azt mondja a férjem hogy arra megvan a pénz, azt is tudom de olyan rossz hogy ő fizet mindent

sziasztok

munkanélküli vagyok, és lelkileg nagyon megvisel, a férjem tart el és soha nem piszkál érte,de engem nagyon bánt

ti hogy élitek túl? a család hogy viseli?